Hol vannak az antifasiszták Magyarországon?
- Részletek
- 2010. április 16. péntek, 06:01
- Marsovszky Magdolna
Marsovszky Magdolna
Mind Magyarországon, mind Németországban egyre többször merül föl a kérdés, hogy hol vannak a magyar antifasiszták. Rendszeresen nekem szegezik a kérdést Németországban, hogy miért ilyen könnyü a helyzete a magyarországi jobb- és a szélsőjobboldalnak, hol marad a demokratikus ellenállás.
Mindez számomra sem volt eddig világos, az utóbbi időben azonban Németországban szocializálódott és tanult antiszemitizmuskutatóként riadtan veszem észre és mindinkább megszilárdul bennem az a tragikus felismerés, hogy a magát antifasisztának tartó „baloldal“ sem igazán antifasiszta, legalabbis a nagy része nem az. Ez azt jelenti, hogy a fasisztoid-antiszemita tendenciák Magyarországon nemcsak tradicionálisan a jobboldalról származnak, hanem az ún. baloldalról is, ugyanis ott is elég erős az, amit úgy nevezünk, hogy „baloldali antiszemitizmus“. Magyarországon tehát tényleg nagyon kevés a demokratikus antifasiszta.
Antiszemitizmusról (vagy, ahogy szokták mondani: modern antiszemtizmusról) kb. 1880 óta beszélhetünk. Ez az ideológia, mely a vallási alapú antijudaizmusra épül, a 19. és 20. század fordulóján mindinkább rasszista, tehát biologisztikus-fajelméletes tartalommal töltődött fel, s a holokausztban végződött. Létezik egy holokauszt utáni antiszemitizmus is, amely a holokausztra reagál, de nem önreflexív módon, hanem úgy, hogy az újabb generációk nevében visszautasít mindenféle bűntudatot, s a kárpótlások jogosultsága körüli viták, vagy mindennemű holokauszt-megemlékezés, emlékezetpolitika hátterében is „zsidó érdekeket“ vél felfedezni, amellyel végül is újra a zsidókat vádolja. Ezért a kutatásban a „tettes-áldozati viszony relációjának a megfordítása” címen fut. Az antiszemitizmus ezen típusai általában a jobb-, illetve szélsőjobboldali pártoknál fedezhetők fel, így Magyarországon is.
2009. április 5. – flickr/habeebee
Ugyanakkor jelen van az ún. „baloldali” antiszemitizmus is, amelyről egyelőre keveset hallani, de amely ugyanúgy létezik, és elsősorban a posztkommunista országokra volt jellemző az államszocializmus ideje alatt és jellemző ma is. Jelen van, de a magyarországinál sokkal kisebb mértékben a nyugati pártrendszer baloldali periferiáján is.
A „baloldali” antiszemitizmus jellemzője, hogy antiimperialista és antikapitalista, és a fasizmust az 1935-ből származó dimitrovi definíció nyomán a „finánctőke legreakciósabb, legsovinisztább, legimperialistább elemeinek nyílt terrorista diktatúrája”-ként határozza meg. Evvel kiemeli a fasizmust az általános érvényű kulturális problémakörből, és keletkezését monopolkapitalista hatalmi harccá redukálja.
Jelen tapasztalataim szerint Magyarországon a reálisan létező szocializmus egyik legnagyobb kártéteménye, hogy még az antifasizmus nagy része sem antifasiszta. A liberális demokrácia elkötezettjei közül nyilván sokan azért nem csatlakoznak Magyarországon az antifasiszta mozgalomhoz, illetve azért támad bennük kétség az „antifasizmus” szó hallatán, mert érzik, hogy valami nem stimmelhet abban az érvelési rendszerben, amelyben a jobboldal és a szélsőjobb kódoltan vagy nem kódoltan a „zsidókat”, az „antifasiszták” pedig az „imperialista nemzetközi nagytőkét” (amely szintén antiszemita sztereotípia) okolják az ország saranyú helyzetéért. Ugyanakkor mindkét fél „nemzeti” alapon érvel, elveti az ún. „nemzetköziséget“, amellyel újra táptalajt ad az antiszemita nézőpontnak.
A magyarországi „baloldal” elég nagy része tehát az említett dimitrovi definíció alapján vindikálja magának a antifasizmust, és ezzel rátelepszik a demokratikus antifasiszta kezdeményezésekre, és elnyomja őket.
Annak ellenére, hogy a németországi antifasiszta mozgalom nagy része szintén baloldali gondolkodású, ég és föld választja el a magyaroszági antifasiszta mozgalomtól.
A németországi antifasiszta mozgalom nagy része kutatókból áll, akik nem kis mértékben támaszkodnak a szintén marxista alapokon nyugvó Frankfurti Iskola filozófiai és szociálpszichológiai, valamint az antiszemitizmussal kapcsolatos kutatásaira. Ezeket olyan nagy nevek fémjeleznek, mint Adorno és Horckheimer. Ma Németországban elsősorban kutatók szerkesztik a legigényesebb antifasiszta újságokat, amelyek tudományos tételeket fogalmaznak meg egyszerűbb nyelvezettel. Publikációik mind „felfelé”, a mindenkori kormány és a nemzetbiztonsági hivatal felé irányulnak, mind pedig „lefelé”, az antifasiszta aktivisták felé.
Egyrészt tehát a mindenkori kormányokat, nemzetbiztonsági hivatalokat informálják a legújabb szélsőjobb akciókról, de tanácsadó füzetkéket is készítenek például a demokratikus parlamenti képviselőknek, és alaposan felkészítik őket a vitákra, amelyeknek hiányában nyilvánvalóan alulmaradnának a populista érvelési rendszerrel szemben. Így tehát az ország releváns vezetői ezen kiadványok rendszeres olvasói közé tartoznak.
Az antifasiszta újságok és fórumok ugyanakkor érvelési segítséget nyújtanak az antifasiszta tüntetőknek is. A legutóbbi drezdai antifasiszta tüntetésen 2010. február 13-án, a drezdai bombázás évfordulóján, ahova Németország legkülönbözőbb területeiről 50 busszal érkezett mintegy 15 ezer ember, kutatók által megfogalmazott érvelési útmutatásokat küldtek szét antifasiszta fórumokon, nehogy az antifasiszta tüntetők az esetleges neonácikkal folytatott vitáikban kudarcot valljanak.
Magyarországon ezzel szemben úgy tűnik, hogy sem a kormány, sem a Nemzetbiztonsági Hivatal nem dolgozik együtt a kutatókkal, erre utal, hogy például egy-egy támadás nyilvánvalóan rasszista indítékát nem ismerik el. Az antifasiszta mozgalomban is szétválik a kutatás és az aktivitás egymástól. A magyarországi antifasiszta mozgalomban általánosan elterjedt az ún. „elitellenesség” is (melyben szintén felfedezhető az antiszemita kontextus), a tudományos kutatásokban is felesleges „elefántcsonttorony-vitákat” vagy „okostojáskodást” vélnek felfedezni, s ezért sokan elvetik a tudományos definíciókat.
Definíciók hiányában vagy rossz definíciókkal azonban előfordul, hogy rossz helyre megyünk tüntetni. Vagy elűzzük azokat a jószándékú tüntetni akarókat, akik intuitívan nem értenek egyet azzal, ha a tüntetésszervezők József Attila mondatát írják mottóként egy táblára, miszerint a „tőke és a fasizmus jegyesek”.
Fotó: Máté Krisztián/mixonline.hu
Az ún. „baloldali antiszemitizmus” legismertebb kutatója a nemetországi Thomas Haury, aki szerint a radikális baloldal egyik legfőbb jellemzője az „antiimperialista világnézet”. E nézet szerint a modern társadalmat elsősorban a nemzetközi tőke irányítja, amely uralkodik és elnyomja a „népet”. Az így „elnyomott” népeknek ezért a „gonosz idegen elnyomókkal” és az „imperialista” kizsákmányolókkal kell felvenniük a küzdelmet. Nyilván van a tőkének, a nemzetközi tőkének is, a globalizaciónak is rengeteg káros, kizsákmányoló hatása, belső struktúrájából fakadóan. De ha ezek mögött emberi akaratot feltételezünk, akkor összeesküvéselméleteket kezdünk gyártani. Ezek viszont fokozzák az amúgy is erős demokráciadeficitet Magyarországon.
Az említett kontextusban jelennek meg az olyan hívó- vagy címszavak, mint „nemzeti globalizációs kritika”, vagy a „neoliberális szociális leépítések”, amelyek Magyarországon is ismertek. Emlékezzünk vissza az ún. szociális népszavazásra, amelyben ezekkel a címszavakkal talált egymásra a magyarországi tradicionálisan „nemzeti”, illetve „népnemzeti” jobboldal és a baloldal „nemzeti”, illetve „népnemzeti” részének érvelési rendszere. Rendszeresen lehetett mindkét oldalon olyan kifejezéseket hallani, mint pl. „ezek a reformok a magyarság genocídiumát jelentik”, vagy pl. „ezekkel a neoliberális reformokkal az uralkodó elit tönkre akarja tenni a magyarságot”.
Közös bennük tehát a reformellenesség (visszaemlékezhetünk: a „reform” szónak már a hallatára is sokakat kirázott a hideg), amelynek eredményeként olyan vélemények is hallhatóak voltak pl. a „baloldalon”, hogy a „Reformszövetség a nemzetközi nagytőke hazai ügynöke”.
Mindkét oldalon felfedezhető az Európai Unióval szembeni bizalmatlanság vagy EU-ellenesség is (az EU-tanázia kifejezés jobb- és baloldalon egyaránt hallható), a Nyugat-, illetve USA-ellenesség, az „elit”-, illetve értelmiség-ellenesség stb.
Központi helyet foglal el a „baloldali antiszemitizmusban” a modern kapitalista világgazdaság magyarázata. Ezt az antiszemitizmus nem mint szubjektummentes folyamatot látja, hanem mint gonosz emberek által céltudatosan a népnemzeti közösségekre erőszakolt kizsákmányolási folyamatot. E szerint a „gonosz erők” (magyarul: zsidó összeesküvés) állnak a kapitalizmus mögött, ők uralkodnak a nemzetközi gazdasági folyamatok felett, ők a felelősek az összes krízisért és csődért. Ez a felfogás egyszerűsítve ábrázolja a világot, és a folyamatokat két különböző területre osztja fel: az egyik oldalon állnak a „kapitalizmus alapvető rémségei”, a másik oldalon az „elnyomott nép”.
Ennek az antiszemita világképnek az alapvető strukturális jellemzője tehát a megszemélyesítés, amely a társadalmi vagy gazdasági kapcsolatokat és folyamatokat mint valamely „gonosz” tudatos machinációit állítja be. Azt feltételezi, hogy a tőke működése mögött tudatos, a népet tönkretevő ideológia húzódik meg. A tőkének azonban nincsen ideológiája. A társadalmi és gazdasági folyamatok megszemélyesítése által tehát automatikusan egy olyan, világszerte befolyásos ellenségkép-konstrukció keletkezik, amely mindent irányít és szinte mindenható. Abban a pillanatban, ahogy valakik a társadalmi folyamatokat megszemélyesítve magyarázzák, ez könyörtelenül beletorkollik az összeesküvéselméletes gondolkodásba.
Az ún. népi vagy népnemzeti baloldal, amelyre jellemző az ún. baloldali antiszemitizmus, legszívesebben a nemzeti tőke támogatásával igyekezne ellensúlyozni a globális multinacionális tőke nemzetállamok fölé növekedését, mégpedig főleg azért, mert a nemzeti tőke megerősödése a nemzetállamot is erősíti. Ebben a felfogásban találkozik a jobb-, illetve a „nemzeti” oldal elképzeléseivel.
A „nemzeti” oldal képviselőinek „antikapitalizmusa” a „népnemzeti” egységet félti a „nemzetközi” tőkétől. Az ún. termelő, nemzeti, tehát „jó” tőkét előnyben részesítené a „nemzetközi”, kizsákmányoló, tehát „rossz” tőkével szemben. Ha azonban egy kicsit utánajárunk, mit is takar a „nemzetközi nagytőke” kifejezés, akkor kiderül, hogy ez a baloldali antiszemita gondolkodásban pl. úgy jelenik meg, hogy a „globális pénzhatalom élén azok a nagybankok állnak, amelyet a Rothschild család reprezentál”. És így eljutottunk a baloldali antiszemitizmus lényegi mondandójához, miszerint a „nemzetközi nagytőke” nem más, mint a „cionista” nagytőke.
Ha Magyarországon a baloldal meg akar újulni, akkor elsődleges feladata, hogy ezt demokratikus normák szerint tegye. Legjobb, ha önmagánál kezdi a szembenézést, és következetesen elhatárolódik mindennemű antidemokratikus, antiszemita tendenciától.
Marsovszky Magdolna antiszemitizmuskutató, a németországi Villigster Forschungsforum zu Nationalsozialismus, Rassismus und Antisemitismus e. V. vezetőségi tagja, az MTA PTI Demokrácia és Radikalizmus Kutató Központ tagja