A DSK-ügy: médiakivégzés, politikusi számítások, sajtó
- Részletek
- Szemle
- 2011. máj. 18. szerda, 03:52
- Galamus-csoport
A keddi napról szóló hírösszefoglalót kezdhetnénk és rögtön zárhatnánk is Christian Salmon esszéista, a Centre de recherches sur les arts et le langage kutatójának szavaival, aki a Le Monde felkérésére kommentálta azokat a képeket, amelyek Dominique Strauss-Kahnról május 16-án készültek a manhattani bírósági meghallgatáson. Bármi történt, vagy nem történt, a Sofitel lakosztályában szombat dél körül, Salmon mondandójánál fontosabb tanulsága nemigen van az ügynek.
Azt mondja: „A képek tényleg döbbenetesek, hiszen egy olyan emberről szólnak, akit nevezhetünk a világ egyik leghatalmasabb emberének, és aki most a teljes tehetetlenség állapotába, helyzetébe került. Az ember első benyomása tehát az, hogy a hatalom bukásának vagyunk tanúi: azt az ember, aki a hatalom megtestesítője volt, a képeken teljesen eszköztelennek látjuk, némának és elnémítottnak – az ügyvéd gesztusa mutatja ezt, amint éppen csendre inti őt –, kiszolgáltatottnak. Itt tényleg szó szerint a közéleti ember bukásáról van szó, akit megfosztottak a hatalmától, az attribútumaitól, és odavetettek a média elé prédának.
 Christian Salmon (editionsladecouverte.fr) |
A szimbolikus erőszak rendkívül erőteljes gyakorlásának vagyunk tanúi, amely ott van ennek a személyiségnek a kiürülésében, üressé válásában, aki semmibe vesző tekintettel arra vár, hogy mások döntsenek helyette.
Rendkívül brutális kép.
Egyben olyan eljárást látunk itt, amely ellentmond a demokratikus színtér szabályainak.
Hiszen a bírósági színtér helyébe a médiaszíntér került. Az igazságszolgáltatás szükségképpen hosszú idejét felváltotta a médiaidő azonnalisága. A vizsgálat megfontolt döntése helyébe egyfajta valós idejű médiakivégzés került. Olyan erőszaknak vagyunk a szemtanúi, amely ellentmond annak a felfogásnak, amelyet az igazságszolgáltatásról, az igazságszolgáltatás megfontoltságáról korábban kialakítottunk.
Ezért úgy gondolom, hogy a politikai osztály rendkívül érzékenyen fog reagálni ezekre a képekre, mert a saját kivégzését láthatja benne. Minden mai politikus potenciális kiszolgáltatottja ennek a mediatikus kivégzési színtérnek.
Ez adja a jelentését a fotósorozatnak: itt egy korszak szörnyű végének vagyunk tanúi. Egy demokratikus korszak ért véget a maga színtereivel, a maga időbeliségével, az eljárásaival, a határaival, amelyet meghúzott a magán- és közéleti között, az önmagunkról kialakított kép és a között, amelyet a média sugároz rólunk.
Úgyhogy itt egy korszakhatárt látunk: a politika bizonyos értelemben itt ért véget, és ez rendkívül gyászos.”
Zárhatnánk ezzel is a DSK-ügy összefoglalóit, ha a politikusok valóban tisztában lennének vele, hogy a saját sorsukat láthatják DSK sorsában megelőlegezve, és a médiában legalább felsejlene, mit művel. De a sajtóban egyik belátásnak sincs nyoma: csak a rövidlátásnak van.
I. A politikusok
Nicolas Sarkozy
A Le Monde blogja írja Nicolas Sarkozyről: „Nicolas Sarkozy szándékosan nem ejti ki DSK nevét. A kormánytöbbség keddi reggelijén az államfő mindenről beszélt, kivéve arról, amiről az egész világ beszél. François Fillon [a miniszterelnök] röviden felidézte ugyan az ügyet, de aztán rögtön áttért a gazdaságra. A volt miniszterelnök, Jean-Pierre Raffarin nélkül a téma elő sem került volna. ’Az idő egy DSK előtti és DSK utáni szakaszra oszlik. Nagyon ritkán fordul elő, hogy egy esemény, amely nem is esemény, ekkora megrázkódtatást okozzon a politikai életben.’ Ezt mondta Raffarin.
Az államfő felhasználta az alkalmat, hogy csapatának kiadja a menetlevelet: ’munka, hidegvér, egység, méltóság’, mondta Sarkozy, és a méltóság szót elismételte, majd sorra vette a 2011-es feladatokat. […] Magánemberként meg azt gondolja, hogy az ügy kész katasztrófa a szocialista párt számára, amely így az elnökválasztási csata legfontosabb részét máris elvesztette: erkölcsi vereséget szenvedett. Az UMP [a kormányzó párt] egyik vezető politikusa meg abban bízik, hogy az ügy belülről megosztja a szocialista pártot, nevezetesen a férfiak és a nők kerülnek szembe egymással. Különös tekintettel Tristane Banon ügyére, hiszen az írónő azt állítja, hogy letámadta őt DSK. Ha valami, ez megosztja a szocialista pártot. A botrány ráadásul akkor jött, amikor a jobboldal már vagy két hete úgy véli, túlvannak a legrosszabbon: megindult a gazdasági növekedés, csökkent a munkanélküliség, a diplomácia is magára talált a tunéziai botlás után, a végrehajtó hatalom közvéleménykutatási eredményei javulnak. Így aztán a jobboldal hagyja, hogy a DSK-ügy menjen csak magától a saját útján. ’Az egyetlen helyes magatartás, ha hallgatunk és végezzük a munkánkat’, mondta Bruno Le Maire mezőgazdasági miniszter.”
Egy másik blogbejegyzés szerint az Elysée fölöslegesen dolgozott a DSK elleni kampányon
„Kezdhetnek mindent elölről. Az Elysée csapata minden érvet előkészített már, hogy szembesítse egymással DSK kijelentéseit és a szocialista párt avíttas programját. Fölöslegesen. Hagyományosabb, jobb-bal összecsapásra kell készülni, hiszen a szocialisták elnökjelöltje kiesett a versenyből. Sarkozy hónapok óta mindent elkövet, hogy együtt mutatkozzon DSK-val, és kövesse az IMF gazdasági ajánlásait, mindezt azért, hogy jó előre kihúzza a méregfogát potenciális ellenfele várható támadásainak. Nemrégiben Sarkozy még annak örült, hogy megmérkőzhet DSK-val, akit ’a rendszer jelöltjének’ nevezett, ugyanakkor úgy vélte: DSK nehéz helyzetben van, mert hogy fogja otthagyni az IMF-et a görög válság kellős közepén.”
Nicolas Sarkozy és Dominique Strauss-Kahn (theeditorlestudio1.blogspot.com)
François Fillon
Időközben kiderült, hogy François Fillon a kormánytöbbség kedd reggeli összejövetelén azt mondta: „Ez nem államügy, hanem köztörvényes ügy.” „Ha bebizonyosodnak a Dominique Strauss-Kahn ellen felhozott vádak, akkor olyan súlyos tettekről van szó, amelyekre nincs mentség.” A hírek szerint azt nem mondta, hogyan lehet helyrehozni DSK életét, ha nem bizonyosodnak be a vádak.
UMP-s képviselők
Az UMP konzervatívabb szárnyához tartozó honatyák egy csoportja közleményt adott ki, amelyben bírálta a szocialisták Strauss-Kahnnal vállalt szolidaritását. „Az ártatlanság vélelmére, a tisztességre és a megfontoltságra szükség van. De ha ebben az esetben áldozatról beszélünk, akkor az nem a történtek feltételezett elkövetője, hanem az a fiatal nő, akivel szemben erőszakot követtek el.” (Mindezt azok után, hogy Bernard Debré UMP-s képviselő blogjában már vasárnap azt írta, hogy DSK „megalázta Franciaországot”, „szégyennek” nevezte, ami történt, „szexmániásnak”, „intellektuális szélhámosnak”, „Franciaország bemocskólójának” DSK-t, és közölte: „azt szeretném, ha Ön azonnal kezeltetné magát, vannak jó gyógyszerek szexuális bűnözőknek”.)
II. DSK IMF-es tevékenységének megítélése
Csak két egymásnak ellentmondó véleményt idézünk a sokból
Guy Burgela
A Le Monde közli Guy Burgela Paris-Ouest-Nanterre-la Défense Egyetem professzorának cikkét Nem, Strauss-Kahn úr nem Görögország megmentője címmel
Az írás így kezdődik: „Az a tragédia, amelybe Dominique Strauss-Kahn rossz New York-i thrillere süllyeszt bennünket, túllép a személyen, akár az összefonódó érdekek ördögi perverziója, akár az emberi viselkedés irracionalitása, akár az ártatlanság vélelmének tisztelete szempontjából nézzük az ügyet. Az aktualitások egybeesése – az IMF vezérigazgatójának vád alá helyezése, a görög adósság átütemezése, a francia elnökválasztás perspektívái – felveti a világ pénzügypolitikai koherenciájának problémáját és hatásait a nemzetek jövőjére. Görögország erre a karikaturisztikus példa.”
Ezek után kifejti, hogy a görög miniszterelnök azt a kálváriát járja, amelyet az IMF kényszerített rá, ráadásul ez az az út a legkonzervatívabb kormányok útja, Papandreunak baloldaliként mégis ezen kell haladnia: „bércsökkentés, nyugdíjkorhatár-emelés, a szociális juttatások befagyasztása, áfaemelés, munkaidő-meghosszabbítás, a közalkalmazotti létszám befagyasztása, közszolgáltatások megszüntetése.”
Szerinte ez az út azzal a kockázattal jár, hogy a beteg előbb hal meg, mint hogy meggyógyulna. Felsorolja az okokat, majd így folytatja: „Az IMF és vezetőinek stratégiai tévedése, hogy nem értik, nem gyengíteni kell az államot, hanem szilárd alapokra helyezni, nem kiszárítani a társadalmi innováció forrásait, hanem új orientációt adni nekik. A IMF és vezérigazgatója szüntelenül hangoztatja, hogy az államadósság csökkentése elsőrendű szükségszerűség a görögök számára. Csakhogy ezzel nem megkönnyíti a jövő nemzedékeinek helyzetét, hanem blokkolja a jövőt, hiszen csökkenti az oktatás-, az egészségügy-fejlesztés, a munkahelyteremtés lehetőségeit. Ha egy ember sorsa meggyőzheti a világot arról, hogy az a zsákutca, amelybe a görög nép jutott, túlmutat ennek az országnak a sorsán, mert az európai baloldal súlyos válságáról tanúskodik, amely képtelen alternatív gazdasági növekedést és az anyagi és kulturális profit méltányosabb elosztását felkínálni, akkor a főhős drámája nem lesz hiábavaló.”
(Az egyik olvasói kommentár persze felteszi a kérdést: „a földrajz és az urbanisztika egykori professzoraként Burgela urat mi jogosítja fel arra, hogy hozzászóljon ehhez a gazdasági problémához”.)
Dominique Strauss-Kahn (theeditorlestudio1.blogspot.com)
Alain Faujas
„Dominique Strauss-Kahn jelentősége az IMF különböző programjaiban kettős. Először is alapjaiban változtatta meg ezeknek a programoknak a szemléletét és módszerét, amikor arra törekedett, hogy megőrizze a szociális intézményeket és a legszegényebbek vásárlóerejét. Korábban az IMF-nél ez nem volt szempont. Másfelől, például Európában, elődeinél sokkal inkább méltányolta a nehézségekkel küzdő országok helyzetét. Így például szembeszegült az Európai Unió, az Európai Központi Bank szigorával Görögország és Portugália ügyében. Ez a két ország DSK nélkül kénytelen lett volna két év alatt egyensúlyba hozni az államháztartását. DSK elérte, hogy a határidő három év legyen vagy még hosszabb időtartam, mert csak így lehet elkerülni a hatalmas áldozatokat.
DSK személyiségének ebben alapvető szerepe van. Tehetséges tárgyalófél, van elég pedagógia érzéke, hogy meggyőzze a német parlamenti képviselőket arról, hogy muszáj segíteni Görögországnak. Miniszteri tapasztalata segíti abban, hogy tudjon a miniszterek nyelvén beszélni. Odafigyelnek rá, hiteles ember.
DSK hiánya most súlyos csapás Görögország számára, mert ő volt a legharcosabb szószólója annak, hogy az ország újabb segítséget kapjon, s ne kelljen a piacról fedeznie saját államháztartási hiányát. DSK hiánya azt jelenti, hogy a német ’ortodoxok’ ki fognak hátrálni az újabb hitelek ígéretéből.”
Azt is mondja:
„DSK nem Franciaország embere volt az IMF-nél, nem a francia pozíciókat védte. Multilaterális szellemben dolgozott, olyan volt, mint egy hal a globalizáció tengerében. Mindenesetre Franciaország csakúgy, mint Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, Kína vagy Németország azt a gazdaságélénkítési programot követte, amelyet az IMF és vezérigazgatója 2008 óta képvisel.”
És azt:
„DSK ’balosította’ az IMF-et azzal, hogy figyelemmel volt a gazdaság újraszabályozásának szükségességére és a szociálpolitikára. Ha az utóda egy többé-kevésbé ultraliberális ember lesz, biztos, hogy mindez eltűnik a történelem süllyesztőjében.”
Végül azt:
„DSK volt az egyetlen, aki megmondhatta a kínaiaknak, hogy figyeljenek kereskedelmi és pénzügypolitikájuk következményeire, például az Egyesült Államokhoz fűződő viszonyukban. És az egyetlen, aki megmondhatta Amerikának, hogy vigyázzon a Brazíliával fenntartott kapcsolatai élénkítésével. A novemberi cannes-i G20 találkozón a hiánya azt jelentheti, hogy ott potenciális ellenfelek állnak majd egymással szemben, és ez megakadályozza konszenzusos megoldások kidolgozását.”
IV. Akik az áldozatra gondolnak
Mint az várható volt, megjelentek azok a hangok is, amelyek az áldozatot, a férfi szexuális erőszakának áldozatul esett nőt biztosítják együttérzésükről.
Clémentine Autin, Párizs polgármesterének korábbi tanácsadója a kellő óvatossággal fogalmaz: „Nem kizárt, hogy egy nő erőszak áldozatául esett a Sofitel lakosztályában. Szerinte „kicsit tekintettel kellene lennünk” erre a „láthatatlan” szobalányra is, „minden olyan áldozat nevében, aki szexuális erőszaknak esett áldozatul, és aki nagyon nehezen beszél arról, ami vele történt.”
A baloldali párt elnöke, Jean-Luc Mélenchon már vasárnap megjegyezte a blogján: „Emlékezzünk csak rá: van egy áldozat is. Kicsit meglep, hogy mintha senki se törődne a szálloda szobalányával.”
Myriam Martin, a Nouveau parti anticapitaliste (Új Antikapitalista Párt) szóvivője azt mondja: „sokkolták” a DSK-nak szóló „részvétnyilvánítások”. Persze, hinni kell az ártatlanság vélelmében, de „a mi szolidaritásunk mindenekelőtt az áldozaté”, aki DSK-t nemi erőszakkal vádolja. (Arról ő sem beszél, akkor is így van-e, ha a vád később alaptalannak bizonyul.)
Caroline de Haas, az Osez le feminisme (Merj feminista lenni) egyesület szóvivője szerint „egy pillanatig sincs szó a panasztevőről, az ő szempontjáról, arról, amit most érezhet”. „Megértem persze, hogy a nemi erőszak áldozatául esett nőket erősen sokkolja az a mód, ahogyan a média kezeli ezt az ügyet.”
Amerikai tabloidok címlapja (Le Monde)
III. A média és a DSK-ügy
Csak két példa arra, ahogyan a bulvársajtó kezeli az ügyet
New York Post
Az MTI is beszámolt róla (miközben az ügyre vonatkozó más alapinformációkról nem), hogy a New York Post című amerikai bulvárlap szerint „Dominique Strauss-Kahn valóban rávetette magát a manhattani szálloda szobalányára, és szexuális kapcsolatot létesített vele, de az IMF vezérigazgatójának védőügyvédje szerint a nő (aki egyébként hithű muzulmán) akarta ezt”. Mindezt egy olyan védőügyvédi kijelentésre alapozta a – ne minősítsük, milyen – lap, amelyet számos amerikai újság és a világ hírügynökségeinek a tárgyaláson jelen lévő tudósítói nem hallottak. A New York Post szerint Benjamin Brafman ügyvéd ugyanis azt mondta volna a hétfői bírósági meghallgatáson: „A bizonyítékok, úgy véljük, nem lesznek összhangban az erőszakos együttléttel.” A lap szerint ez azt jelenti, hogy a szobalány szabad akaratából adta oda magát. Állítását egy névtelen, a „védelemhez közel álló forrásból” származó információval támasztotta alá, amely szerint „beleegyezés történhetett”. (Jegyezzük meg, hogy az index.hu tényként közli az amerikai bulvárlap hírét: DSK ügyvédje szerint a szobalány benne volt. Azaz a New York Post és az Index ezzel el is döntötte az ügyet: ha az ügyvéd maga vonja kétségbe, hogy az ügyfele ártatlan, a továbbiakban kétség sem férhet a vád igazságához.)
The Daily News
Mint minden bulvárlap, a The Daily News is az első pillanattól kezdve tudja, mi az igazság
 Az amerikai bulvárlap vasárnapi címlapja: A perverz |
 És hétfői címlapja: A szégyenmenet |
A politikai sajtó
L’Express
A komolyabb újságok közül elsőként a L’Express című francia politikai hetilapot idézzük, amely hétfőn interjút készített a fentebb már emlegetett Bernard Debrével. És honlapján közzétette Debré újabb nyilatkozatát: A szálloda eltitkolta a többi hasonló esetet címmel. Debré a politikai hetilapnak azt mondta (és a politikai hetilap lehozta): „Fel kell hagyni a képmutatással. Nem most fordul elő először, hogy DSK hasonlóképpen viselkedik a Sofitelben. Mindig ott száll meg. Ugyanez már számos alkalommal megtörtént, és évek óta folyik. És ezzel mindenki tisztában van a szállodában.” „Az alkalmazottak már a lázadás határán voltak. A szálloda vezetése tudott erről, de eddig nem mert megszólalni. Az összes többi ügyet elfojtotta.”
A Sofitel természetesen cáfolta a L’Expressben megjelent állítást, és a politikai hetilap természetesen, a kiegyensúlyozottság jegyében, közölte a cáfolatot is. Ami nagyobb baj, hogy kedden Monsieur Debré öncáfolatát is közölnie kellett. Debré úr ugyanis ezt a sajtóközleményt tette közzé a honlapján: „Bernard Debré professzor, Párizs képviselője, aki jelenleg Kínában tartózkodik, közli, hogy New York-i kapcsolatai úgy tájékoztatták, mintha lehetnének más hasonló ügyei is az érintett Dominique Strauss-Kahnnak, de nem céloztak kifejezetten a Sofitelre. Bernard Debré sajnálja, ha szavait hátrányosan értelmezhették a szállodaláncra nézve, amelynek feddhetetlensége nem vonható kétségbe. Megérti, hogy reakciói meglephettek bizonyos személyeket, de rendkívüli módon nehezményezte, hogy a francia politikára ilyen rossz fény vetült.”
Az angolszász lapok láthatóan a két kultúra közti különbségre utaznak: DSK ürügyén leverik a franciákon, hogy náluk a magánélet nem része a közérdeklődésre joggal számot tartó információknak – szemben az angol és az amerikai felfogással (ahol a közönség tájékoztatása érdekében titokban még a királyi telefonokat is le lehet hallgatni, nem beszélve Wayne Rooneyéról, ahol a focirajongó közönség hetekig fütyüli kedvenc csapatában kedvenc hátvédjét, mert a bulvárlapok hetekig a házasságtörésével traktálták a szurkolókat, és ahol belehalt már a sajtó gátlástalan „érdeklődésébe” a népkedvenc Lady Dy is.)
John Terry és Wayne Rooney – a magánéletük a közé (viva-freemania.blogspot.com)
The Guardian
A középbal brit napilap szerint ez az újabb szexbotrány felveti „a francia médiában és politikában kellemetlen kérdést a két párhuzamos világról: ami nyomtatásba kerül, és ami mögötte van; a pletykák és mindaz, ami hivatalosan nem kimondható”. A brit lap szerint „az egész politikai osztály és a teljes média tudta, hogy Strauss-Kahn Achilles-sarka a nőkhöz való viszonya”. De a „cinkos” némaság, amely a szocialista politikus magánéletét övezte bizonyítja, hogy „Franciaországban, ha egy férfi nőcsábász, az nem akadálya a politikai sikerének, sőt, épp ellenkezőleg”.
The New York Times
A liberális New York Times Kérdések, amelyeket a csend törvénye felvet című írásában ugyancsak arról ír, hogy a franciák „cinkosok” az ilyen ügyekben. Szemet hunynak, ha a politikusok magánéletéről van szó. „A rituálé világos forgatókönyv szerint alakul: egy botrány azzal fenyeget, hogy lerombolja a hatalom egyik alakjának tekintélyét. A politikusok azt mondják, meg vannak döbbenve. A barátok azt mondják, nem hisznek a dologban. Az újságírók azon vitatkoznak, vajon utána kell-e járniuk a híreszteléseknek és felfedniük a titkokat. A por ismét leülepszik. A status quo helyreáll. A magánélet védelmet élvez”. A lap ezután számba veszi az „elhallgatott” francia botrányokat Mitterrand eltitkolt lányától François Hollande et Ségolène Royal szakításáig, amelyet a 2007-es választási kampányban eltitkoltak, és emlékeztet rá, hogy francia politikus nők és férfiak a Lewinsky-ügyben is Bill Clintont támogatták, mondván, „ez csak azt bizonyítja, hogy jó egészségnek örvend”.
The Times
A konzervatív brit napilap elismeri ugyan, hogy „a britek talán túlságosan is prűdek a szexualitás kérdéseiben”, de „az a csodálat, amellyel a franciák viseltetnek a politikai csábítók iránt, legalább ennyire rossz tanácsadó lehet”. A Times úgy véli, hogy ez a botrány „nemcsak egy macsót vádol, hanem a titok francia politikai kultúráját is, amely úgy tartja, hogy a szoknyák után futkosás egy hosszú múltra visszatekintő francia hagyomány része: liberté, égalité, infidelité.”
Ehhez már csak egy kiegészítés
A Le Monde keddi számában interjút közöl Eric Maigret szociológussal, kommunikáció- és médiaszakértővel.
Szerinte Észak-Európában és az angolszász országokban a DSK-ügy meg fogja erősíteni a buja, kéjvágyó gall politikus képét, aki fittyet hány az erkölcsre. A latin országokban viszont nem. Úgy gondolja, hogy az ügy nem fogja megváltoztatni a francia erkölcsöket, legfeljebb annyiban, hogy a politikusok jobban vigyáznak a magánéletükre. „Az Egyesült Államokban minden elnökjelöltnek kifogástalan magánélettel kell rendelkeznie. Ez előfeltétel. Ez volt a helyzet Billi Clintonnal (a Lewinsky-ügy előtt), Barack Obamával, George W. Bushsal. És hány jelöltet láttunk elbukni pusztán azért, mert szeretőjük volt.” Maigret nem hiszi azt sem, hogy a 2012-es kampányban nagyobb szerephez jut a magánélet. „Franciaországban a jelöltek magánélete sokkal erősebben ellenőrzött, mint hinnénk, méghozzá maguk a jelöltek tartják ellenőrzésük alatt. DSK-ról eddig semmi nem került napvilágra. Ahogy a többi politikusról sem. A vád, hogy a média betör a magánéletbe, hamis. A jelöltek uralják a magánéletükről szóló híreket. A rendszer le van blokkolva.” Arra a kérdésre, hogy az a tény, hogy DSK most ugyanúgy felelősségre vonhatónak bizonyul, mint bárki más, hozzájárul-e majd a politikus deszakralizálásához, ez a válasza: „Teljes mértékben. De ez a folyamat enélkül is igen erőteljes. Számos precedenst idézhetnénk a magánéletet érintő ügyek közül. Emlékszünk Bill Clintonra, akit nyilvánosan vádoltak meg. A különbség csak az, hogy neki is, Berlusconinak is – politikai pozíciója révén – voltak eszközei, hogy megvédje magát. DSK-nak nincsenek.”
***
Dominique Strauss-Kahn következő kihallgatása pénteken lesz.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!