rss      tw      fb
Keres

Való világ




A hatáskörét egyelőre csak próbálgató médiahatóság nagy összegű büntetéssel sújtotta az egyik kereskedelmi tévéadót, annak ún. „valóság”-show-ja miatt. Az indok: a műsor rombolja a nézők és különösen az ifjúság erkölcseit, mert túl sok benne a dohányzás, az italozás és a szex.

Sajnos nem tudom megmondani, hogy a hatóságnak igaza van-e, mivel – akárcsak a korábbi hasonló sorozatok esetében – ennek a műsorfolyamnak sem láttam egyetlen darabját sem. (Félreértések elkerülése végett: van televíziókészülékem.) Így tőlem akár igaza is lehet. Hanem, ami igazán fölkeltette a figyelmemet, az a hatóságnak a döntéshez fűzött tanácsa, sőt talán intelme.

Eszerint ugyanis a szóbanforgó tévécsatorna – és persze a többiek is, mind – jobban tenné, ha az effajta erkölcsromboló műsorok helyett olyan nevelő célzatú műsorokat sugározna, amelyek elősegítik a jó erkölcsök megerősítését, így a fiatalok fölkészülését a példás családi életre. Mármost azokról, akik ilyesmit meg tudnak fogalmazni, s netán még hiszik is, hogy az ilyenfajta szózatok és prédikációk – még ha netán művészi álruhába öltöztetik is őket – más hatást is el tudnak érni, mint hogy a nézők némi ásítozás után (a vérmesebbek esetleg némi káromkodás közben) a távkapcsoló után nyúlnak, a legkevesebb, amit mondhatunk, hogy halvány fogalmuk sincs a való világról.

(Lendvai L. Ferenc)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!