Képmutatás
- Részletek
- Napi apró
- 2011. máj. 25. szerda, 03:58
- Huszár Ágnes
A televíziós műsorsugárzás nagy üzlet. Minél többen kapcsolják be és nézik a műsort, annál többen vásárolják a reklámozott termékeket. Ez pedig a televíziós csatornák mögött álló üzleti csoportok érdeke. És milyen műsort néznek a legszívesebben az emberek tömegei? Akármilyen rosszul hangzik is, sokakat a brutális erőszak és a leplezetlen szexualitás ábrázolása csal a képernyők elé.
Bírálták is a televíziót ezért éppen elegen. Robert Putnam például felvetette, hogy a televízió cinizmust ébreszt a szexualitás és az erőszak iránt, másrészt elvonja az embereket a társas tevékenységektől, tehát magányossá teszi őket. A világhírű médiakutató, a magyar származású George Gerbner bebizonyította, hogy a televízióban mutatott erőszak nem közvetlenül hat a nézőre, de sok fiatal számára a képernyőről hallott mocskos beszéd és látott kulturálatlan viselkedés minden bizonnyal példaértékű lehet.
Lehet persze szörnyülködni az erkölcsök eltorzulásán, s cenzorért, hótiszta tévéért és családbarát, erkölcsös műsorokért kiáltani. Mennyire hiteles ez, amikor olyanok teszik, akik maguk is fel- és kihasználják a televíziós nyilvánosság minden előnyét, akik erkölcsi felháborodásuknak és purifikátori dühüknek a képernyőkön adnak hangot?
És mennyire lenne hatásos egy értékválságot élő világban a biedermeier családi idillt sugárzó televízió? Hosszú életű biztosan nem lenne, hiszen a hirdetők és befektetők nem az erkölcsi tartalmakat, hanem a reklámbevételt díjazzák. Olyan képeket mutatnak, amelyeket sokan néznek meg, nem kikapcsolva a reklámszpotokat sem.
Egyébként hatástalan is lenne. Ahogy Francis Fukuyama A nagy szétbomlás című könyvében fogalmaz: a konzervatívok egyik hiedelme az, „hogy a nem kívánt társadalmi változások az erkölcsi lazaság következményei, és helyre lehet hozni őket elegendő mennyiségű dörgedelemmel és a nemes értékek buzgó hirdetésével”.
(Huszár Ágnes)
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
