Gauche caviar – a DSK-ügyről
- Részletek
- Vendégek
- 2011. máj. 25. szerda, 04:19
- Hanák András
DSK története és legutóbbi faux pas-ja eddig jórészt a Galamus női szerzőit indította hozzászólásra. Pedig bizton állíthatom, hogy a másik (talán második) nem képviselői is döbbenten állnak az eset előtt. Azok, akik a világ három nagy kincse, a pénz, a szex és a politika mezején megszerezhető hatalom után sóvárognak, de még azok is, akiket hidegen hagynak ezek a dogok, most megdöbbenve tapasztalják, milyen könnyen csúszhat ki mindhárom akár a legrátartibb Don Giovanni markából is. Igazán nem szándékom itt férfias szemszögből megítélni a történteket, mert aligha volna egységes maszkulin nézőpont. Van, aki közel hasonló korban jár, mint DSK, és fejcsóválva szemléli, hogy ez az ember látszólag még szinte minden nő után koslat, mintha még mindig nem kapta volna meg az élettől mindazt, ami jár neki. És ezzel együtt nagyon is hihető, hogy az ember valóban szereti a feleségét, holott hosszú időszakokat töltenek egymástól távol. Erről persze eléggé keveset tudunk ahhoz, hogy a konvencionális bölcsességhez jussunk el: a legjobb házasság alapja az, ha időnként egy kontinens választja el egymástól a feleket. És nem is ránk tartozik életük vitelének megismerése, megítélése. Egy fiatalabb korosztály, amelyik éppen most evickél ki a másik nem körüli kríziseik örvényéből, vagy éppen oda tart, elképedve szemléli, hogy a pénz és/vagy a hatalom iránti vonzalmat tápláló hormonok mellett miként szárnyal ilyen magasan az emberben a tesztoszteron szintje. De ne ítéljünk látatlanban, és ne is ítéljünk erről: nem lehet fogalmunk róla, hogy milyen hormonok munkáltak abban az emberben, akinek bűnössége vagy ártatlansága felett a közeljövőben esküdtszék dönt. Pedig talán az volna a legjobb védekezése, hogy mindezt a hormonok, ezek a bonyolult vegyületekből álló démonok tették vele. Don Giovanni sem volt képes cselekedetei felett uralkodni. Olyan ez, mint a beszámíthatóság hiánya, akár temporary sexual insanitynek is hívhatnánk a védekezés ezen teóriáját, amely eddig általában nem volt sikeres New York állam bíróságai előtt. Új teóriát kellene elfogadtatniuk a védőügyvédeknek a bírósággal, s erre aligha lesz módjuk. Bár ki tudja, érhetnek még mindnyájunkat meglepetések. Mert ha belegondolunk, lehet-e felelősségre vonni egy embert olyan tettért, amely felett nem képes uralmat gyakorolni. Jobb, ha nem gondolunk bele. Ha viszont ez a védekezés nem működik, és azért ez a valószínű kimenetel, akkor marad az ocsmány védekezés, amely nemi erőszak esetében igen gyakori; valamiképpen arra kell elvinni a bizonyítást, hogy ha nem önkéntes volt is az együttlét, nem áll rendelkezésre kétséget kizáró bizonyíték az erőszakos, a másik fél akaratát legyűrő fellépésre. A sértett vallomása válik lényegessé, és ezzel együtt kell a sértett szavahihetőségét kétségbe vonni. Válaszként a vádhatóság előveszi DSK korábbi dolgait. Egy amerikai tárgyaláson késhegyig menő viták alakulnak ki, hogy mindebből mi vezethető elő az esküdteknek, és mi az, amit ki kell zárni. Ha minderről a média oly módon tudósít majd, mint az OJ Simpson tárgyalásról, akkor sok jóra nem számíthatunk. Addig is, ebben az írásban három eltérő természetű dolgot kívánnék felvetni.
Elsőként az amerikai igazságszolgáltatás malmairól írnék, mert sokan tették szóvá DSK őrizetbe vételének körülményeit. Sok mindenről írtak, több mindenről viszont nem. Például arról sem, hogy ahhoz, hogy a Párizsba tartó repülőgépről leszállítsák az IMF vezérigazgatóját, a rendőrségnek őrizetbe vételi parancsot kellett szereznie egy bírói jogkörrel rendelkező személytől, és ehhez megalapozott gyanút kellett igazolniuk. A sértett vallomása és a szálloda alkalmazottjainak nyilatkozata ehhez bizonyosan elég volt, de mégis, a rendőrség feltehetően nem lépett e nélkül, még akkor sem, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy amint az Air France gépe felszáll, New York állam hatóságai bottal üthetik Srauss-Kahn nyomát. Amit eddig lehet tudni, abból az derül ki, hogy egy összehangolt és minden bizonnyal kíméletlen szervezet könyörtelenül tette a dolgát, hiszen igen rövid idő alatt kellett olyan döntést hozniuk, ahol a tévedés kockázata igen nagy volt. Ha most azt kellene latolgatnom, hogy tíz más ország közül hány jutna el hasonló döntésig és cselekvésig, akkor azt kell mondanom, hogy talán egy, esetleg kettő. A tíz más ország felében a rendőrség és a szálloda valahogyan elsimította volna az ügyet, ha egyáltalán ügy lenne egy ilyen affér a magasrangú szállóvendég és a szobalány között. A maradék fél több mint felében pedig a rendelkezésre álló rövid időben valahol elpackázták volna a dogot. Közbejött volna egy emberi mulasztás, érthető hiba. Esetleg vesztegetés, csúszópénz oldotta volna meg azt, amit a politikai hatalmasságoknak nem sikerülne elsimítaniuk. Ehhez képest természetesen lehet könyörtelennek nevezni az amerikai rendészeti fellépést. A látszat az, hogy ennek során még a látszatát is kerülni kívánták annak, hogy a hatalom csúcsain lévő gyanúsított más bánásmódban részesül. Úgy bántak vele, mint minden más közemberrel. Ez részben így is van, de tapasztalatból tudom, hogy a bűnüldözés emberei tudnak azért ennél egy fokkal pokrócabbak is lenni, ha közember vagy még nála is kevésbé szerencsés flótás kerül a markukba. De kétségtelen, az üzenetnek valóban része az volt, hogy nincs kivétel.
A másik téma az összeesküvés-elméletek egyelőre lagymatag, de létező terjedése. Mármint hogy mindezt valaki megrendelte, az IMF vezért, a 2012-ben tartandó francia elnökválasztás egyik nagyágyú jelöltjét csapdába csalták. Gyermeki fantázia szüleménye ez, de nehezen kerülhető el, hogy ezek a teóriák időről időre felkerüljenek a hírportálokra. Még az sem kizárt, hogy ennek egy jogászkodó verziójával az ügyvédek is megpróbálkoznak, de ez aligha vezet sikerre. Ami a közvélemény szórakoztatását illeti, az is alig hihető, hogy a Matignon palotából irányították volna ennek a gyorsan bekövetkező balsorsnak a szálait. Erre a francia elnök és emberei logisztikailag sem lennének képesek, és annyi eszük bizonyára van, hogy tudják, az ilyen akciók tervezgetése, előkészítése és kivitelezése sokáig nem marad titokban. Sok minden titokban marad ezekben a mai, népi fogyasztásra szánt demokráciákban, de az efféle ármánykodások aligha. Ráadásul DSK kiválása a szocialista elnökjelöltek közül nem feltétlenül növeli Nicolas Sarkozy újraválasztásának esélyeit. Hiába vezetett DSK a korai felmérések szerint, a neheze még hátra lett volna, a korábbi ügyek mindenképpen előjöttek volna, s ezek mellett a többek által igen megértőnek hitt francia közvélemény sem ment volna el közömbösen. És ez vezet el harmadik témámhoz.
Ez a téma fajsúlyosabb annál, hogy ilyen hányaveti módon bele lehetne vágni, mégis megpendítem: valóban alkalmas jelölt lett volna-e DSK a francia szocialisták számára? Miért volna ez az én gondom, kérdezhetné az olvasó, hiszen se francia nem vagyok, se meggyőződéses szocialista. Ez így igaz, ráadásul igen felületesen ismerem, milyen erővonalak mentén alakult át ez a hatalmas ország az utóbbi emberöltők során. Mert hogy a jó és rossz hagyományok továbbélése mellett látványosan változott, az bizonyosnak látszik. Az ország lakosainak több mint a fele az elmúlt száz év során érkezett bevándorlók leszármazottja. Orosz, zsidó, lengyel és magyar emigránsok mellett a többség Afrika több régiójából érkezett. Vannak, akik tökéletesen asszimilálódtak, némelyek talán franciábbak az igazi galloknál, mások továbbra is keresik helyüket ebben a változó világban. Két dolog egyszerre igaz: a bevándorlók és leszármazóik élete kutya nehéz, ugyanakkor többségük az élet viteléhez szükséges alapvető javakhoz – a jóléti állam intézményei révén – hozzájut. Nos, ebben a világban kellene egy szocialista pártnak megtalálnia a hangot, a hihető programot, elnyernie az emberek szívét és meggyőznie a korántsem koherens gondolatokkal rendelkező választókat. Amikor az elnökválasztásra kerül sor, jó ideje nem találja meg ezt a hangot, programot a szocialista párt. Legutóbb Nicolas Sarkozy ügyes rendpárti és populista egyvelege bizonyult erősebbnek a szocialisták üzeneténél. Nem tudható, hogy 2012-ben mi lenne a meggyőző üzenet, ki lenne a megbízható személy. Mivel a francia szocialisták jelenleg nem képesek egy Jean Jaurès kaliberű jelöltet állítani, könnyen juthatnak arra a meggyőződésre, hogy a kétségtelenül ambiciózus, karizmatikus és kellő tapasztalattal rendelkező Strauss-Kahn a legjobb jelöltjük. De mivel a jelölt már nem jelölt többé, sohasem fog kiderülni, miként állta volna a sarat egy komoly, tétre menő, több szempontból alantas kampányban. Korábbi ügyei, mint mondtam, bizonyára előkerültek volna, s erre már bizonyára rákészült a Matignon palota.
Don Giovanni (marionett opera, Prague) – flickr/Squiggle
Bármennyire másként értékeli is a francia közvélemény a hűség és hűtlenség, a veszedelmes viszonyok eseményeit, mint a puritánabb protestáns világ, DSK ismert és feltehetőleg garmadával előbukkanó eddig ismeretlen ügyeiben visszatérő elem, hogy ez a Don Giovanni a szerelem ügyeiben élt és visszaélt a hatalmával és a pénzével. A közvélemény azt talán elfogadná, ha valaki ily kitartóan keresi a másik nem kegyeit, és önmagában az sem lenne leküzdhetetlen akadály, hogy a jelölt – jórészt felesége révén – gazdag, tehetős ember. A baloldal pénz iránt nem közömbös és tehetős személyiségeit gauche caviarnak nevezi a párizsi köznyelv. (Megjegyzendő, hogy a hasonló típus Angliában a Champagne Socialist, így hát ebben a francia és az angol jól megférnek egymással.) DSK igazi gauche caviar, lehet, hogy nem a fekete falatból, hanem a rózsaszín fajtából, de mégis az. Ez pedig összességében mindenképpen hátrány lenne számára. Azt sem tudná könnyen megvédeni, hogy számára a világ legtermészetesebb dolga, hogy egy hétvégére az IMF költségén egy napi 3000 dolláros lakosztályt választ Manhattanben. Az ilyen allűröket a közvélemény inkább nézi el a parvenü konzervatív vagy populista politikusoknak. A baloldalon ez súlyosabban esik a latba. Most már nem fogjuk megtudni, hogy DSK miként vívta volna meg ezt a csatát. A háborút ott vesztette el, ahol önkontroll nélkül, gátlástalanul élt vissza hatalmával. És bár a franciák aligha kívánnának maguknak egy fatökű elnököt, tartok attól, hogy a DSK-recept, a hatalmával éppenséggel a szex terén visszaélő gauche caviar sem lett volna fogyasztható.
Írásai a Galamusban:
G-7
Basta
Countdown – Keith Olbermann távozik
Minden macska (ember nem lehet)
A médiatörvény szégyen (Ab-indítvány helyett)
Minden macska (ember nem lehet)
Marad a híresztelés
Alkotmányozni nem mindig szabad, de olykor érdemes
Kerget a tatár
A szótlanság szabadsága
F D R
***
Alkotmánybírósági beadványok tára
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!