Galamus.hu - Macsók és bohócok

Macsók és bohócok

Nyomtatás

Részletek: Krémer Ferenc; 2011. június 08. szerda, 04:40

Közeledik a nyugdíjügyi végjáték, legalábbis a kormány elképzelései szerint. A parlament már meg is szavazta az alkotmánymódosítást. Korábban is láttuk, Orbánnak az az elképzelése a társadalmi konfliktusok megoldásáról, hogy egy darabig bohóckodhatnak a gárdák, a szakszervezetek meg a többiek, de aztán, ha eljön a megfelelő idő, akkor az igazi férfiak előkapják a kétharmadukat, és mi mind csak ámulunk, milyen nagy és erős is az! Az erő pedig – a macsók szerint – férfias dolog, azért pedig elnézést kérek, hogy most mindenki fejére, tekintet nélkül a politikai, avagy szociális érdekeire és törekvéseire, bohócsipka került, nem én tettem oda. Valójában tanárok, rendőrök, tűzoltók, vállalkozók és a többiek mind önként bújtunk bele, amikor hittünk a macsóknak, amikor elhittük nekik, hogy ha jó nagy, az minden problémát megold. Hát most aztán jó nagy – a baj.

Szóval közeledik a kormány által elképzelt végjáték, érdemes hát komolyan elgondolkodni azon, mi is történik a rendőrökkel és a többiekkel. Akárhogy erőlködöm, hogy értelmét felleljem, akárhonnan nézem is, teljesen értelmetlennek látszik, amit eddig a kormány tett! A saját logikám szerint minden intézkedésük, elképzelésük és tervük irracionális. Úgy tűnik, hogy nem értik és nem is akarják megérteni, hogyan alakulnak ki a tettekből a tettek következményei.

A kormány megalakulása óta demoralizálja és dezorganizálja a rendvédelmet, mindenekelőtt a rendőrséget. A Fidesz sohasem bízott a rendőrökben! Már a kormányprogram „új rendőrséget” ígért, mert 2010-ig, állították, a rendőrség „az állami uralom jelképe és végrehajtója” volt. Ezt tetézte véleményük szerint egy súlyos morális válság. Ezen kívül a rendőrség „gyenge volt és eszköztelen”(1) Ez ugyan illogikus, mert egy gyenge és eszköztelen rendőrség hogyan lehetett volna az „állami uralom”, azaz az elnyomás végrehajtója. De ne kukacoskodjunk, mert a kormányprogramban lévő ellentmondásoknak és értelmetlenségeknek céljuk van: azt kell minél érzékletesebbé tenniük, hogy a rendvédelmi szervezetek és alkalmazottaik a gyengeségük, immoralitásuk és eszköztelenségük okán alkalmatlanok feladatuk betöltésére. Mindezt csakis azért idéztem fel – hisz kit érdekel ma már, hogy mit írtak a kormányprogramba –, mert azok a törvények, amelyeket a parlament, főleg Balsai képviselő úr ötleteinek köszönhetően (?) meghozott, pontosan ezt a bizalmatlanságot kodifikálták.

Az első lépés a teljesen diszfunkcionális paraméterek szerint való szétdarabolás volt. (2) Mivel Orbán sohasem bízott a rendőrségben, létrehozta a Terrorelhárító Központot, amelynek fő feladata a miniszterelnök és a köztársasági elnök védelme. Ez két dolgot jelent: a terrorizmus feltételezett célpontja maga Orbán Viktor, vagyis a miniszterelnök valamitől fél, ez nagyon meglepő. A másik üzenet azonban ennél is fontosabb. Ez a túlfizetett, privilegizált „elit” egység annak az ósdi koncepciónak a megtestesülése, ami a kormányprogramban is megtalálható, és így szól: „a beteg állam legfőbb tünete a gyengeség”.(3) Más szóval az erőszakra való képesség bizonyítja, hogy egy állam egészséges. A „megbízhatatlanság” és a „morális fertő” leküzdésének eszközeként szolgál a „belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési” szervezet, amelynek feladata a „megbízhatósági vizsgálat” elvégzése. A kormány valószínűleg azt képzelte, hogy ezekkel a szervezetekkel kellőképpen megfélemlítette már a rendvédelemben dolgozókat. Arról azonban megfeledkezett, hogy a magasabb fizetések és a kivételezett helyzet önmagában nem elég ahhoz, hogy vakon szolgáló lélektelen végrehajtókat teremtsen. Talán mégis a „zseniális” Hende Csaba 2008-as ötletét kellett volna követnie, és el kellett volna bocsátania az összes rendvédelmi dolgozót, hogy újakat vehessenek fel a helyükre.(4)

Ezek után, s ez a második lépés, úgy gondolták, már elég eszköz van a kezükben ahhoz, hogy megalázzák a rendőröket, ezért megtették a következő lépést az új erkölcsi magaslatok felé, és 2011 márciusában elfogadtatták a parlamenti kétharmaddal az ún. semmisségi törvényt, amely hazugnak bélyegezte a rendőröket.(5)

Azt állítom, hogy a Fidesz és vezetőinek fóbiái hatalomtechnikai szempontból is értelmetlenek és kontraproduktívak. Az állam intézményeinek (rendőrség, bíróságok, oktatás, hivatalok stb.) és így a kormány és a kormányzás stabilitását is az a bizalom adja, amely az ideiglenesen kormányzati tisztségeket betöltő politikusok és az intézményeket folyamatosan, kormányról kormányra működtető alkalmazottak között fennáll. Ez a bizalom nem személyeket, hanem szervezeti pozíciókat köt össze, és azon alapul, hogy mindkét oldal kompetensnek fogadja el a másikat. Ezt az íratlan szerződést a Fidesz felbontotta, árulónak, dezertőrnek, erkölcstelennek, no és persze csalónak is minősítette a rendvédelem dolgozóit. A bizalomnak vége. A kormány sem bízik a rendvédelmisekben, és ők sem a kormányban.

Amikor a miniszterelnök „férfias” tárgyalást ígért nyugdíjügyben (ez a Fidesz harmadik lépése) a rendvédelmi szakszervezeteknek, kíváncsian vártam, vajon milyen lehet az? Elég hamar kiderült, hogy nincs benne semmi érdekes. Az „igazi” férfi az erő nyelvén (férfiasan) beszél a másikkal, gyengébbnek tekinti, legalábbis el akarja vele hitetni, hogy gyengébb, és elvárja tőle, hogy azt tegye, amit ő parancsol neki. Valójában ez a már régóta ismert, szánalmasan unalmas, macsós férfiasság. Mindannak alapján, ami a nyugdíjak és az ún. életpályamodell kapcsán történt, azt mondhatjuk, hogy a kormány lenézi és megveti a rendvédelemben dolgozókat, ahogy mindenki mást is. Csak és kizárólag a kényszerítés módszerét érti és ismeri, és meg van sértve, amikor erővel felelnek az általa alkalmazott erőszakra. Ez a sértődés mondatta Orbánnal a lenéző szavakat, ezért titulálta bohócoknak a rendőröket, és hát tulajdonképpen Pintér Sándort – aki miniszterként mégiscsak kiment a tüntetők közé – bohócügyi államtitkárnak. Többször is dezertőröknek nevezte a tűzoltókat, de lássuk be ez érthető, még ha Kónya Péter fel is háborodott rajta. Orbán háborúban áll, ő maga mondta. Mindenki, aki nem akarja az ő játékait játszani, az dezertőr. Tiszta sor!

Disdain – flickr/urtica

A kormány az első pillanattól fogva rosszul nyúlt a közhatalmi szervezetekhez. Sajátosan torz társadalomképe miatt semmit sem értett meg a problémáikból, programja is csak üres frázisokat tartalmaz. Ebből következően képtelen volt jó kérdéseket feltenni, és meglepetésként érték a válaszok, amelyeket rossz, értelmetlen, irracionális kérdéseire kapott. A kormány nem érti, mit tett, és milyen következményei lesznek még mindannak, amit elkövetett.

Ezek közül a legfontosabb az, hogy feltételezhetően teljesen megszűnt a kormány iránti bizalom. Céljainak elérésében immár nem támaszkodhat a rendvédelem alkalmazottaira. Nem csak az következik ebből, hogy a kormányzat képtelen lesz elérni egyébként is zavaros céljait, mert ezt akár még jónak is tekinthetjük. Az erőszakos rendet vallási hittel körberajongó és szentséggé avató törekvései ugyanis kifejezetten károsak a társadalom és a demokrácia számára. Csakhogy semmi sem garantálja, hogy a demokratikus értékek felé vezet az út, semmi sem garantálja, hogy nem a még kevésbé bizalmat érdemlők felé fordulnak a rendőrök, börtönőrök, tűzoltók és mások. Az eddigi kormányzatok is kívülállóként kezelték ezeket a szakembereket, meg sem kísérelték megérteni a rendészet problémáit. Helyette mantraként szajkózták liberálisok, szocialisták és jobboldaliak együttesen: legyen több rendőr, adjunk több jogot nekik és hasonlók. De senki sem törődött azzal, hogy szinte menekülnek a rendőrségtől a szakemberek. Ne beszéljünk mellé: a szakszervezeti vezetők sem törődtek vele. A rendőrségnek elhibázott célokat kellett követnie, hogy kielégítse a butábbnál butább politikusok igényeit, de ha ezt megtette, akkor legalább békén hagyták. Ez a relatív és nagyon is ingatag nyugalom tette lehetővé, hogy a rendészeti oktatásban némelyek, akik eléggé nyitottak voltak erre, az európai trendekhez alkalmazkodjanak, és legalább véletlenszerűen rendőrré lehessen egy-egy értelmes, problémaérzékeny és kreatív tanuló. Sajnos ők nem egyre többen, hanem egyre kevesebben vannak, s éppen ők azok, akik elhagyják a rendészetet.

Mivel a kormánynak nincs elképzelése a rendőrség problémáinak megoldásáról, és egyáltalán nem tudja, de nem is érdekli, mi történik a szervezeten belül, valójában szabadjára engedi a spontán módon kialakuló hatalomfelhasználási attitűdöket. A kormány hisz a szómágiában, és hiszi, hogy ha valamit megparancsol, akkor az úgy is lesz. Pedig dehogy lesz! Ezek a szakmák tipikusan ellenőrizhetetlenek, senki sem tudja sem fenyegetéssel, sem édesgetéssel meghatározni, hogyan tegyék a dolgukat. A bohócnak titulált rendőrök valójában azt tesznek, amit akarnak, jól ismerik a módját, hogyan kell elhitetni a hatalom uraival, hogy az történt, amit parancsoltak. Évtizedek óta gyakorolják, hogyan kell ezt csinálni, számukra ez életfontosságú tudás, amit átadnak a következő generációknak, akik csak addig maradnak, amíg meg nem találják, hová menekülhetnének innen. A politikai hatalmasok számára oly kedves hierarchikus függőség, a parancsrendszer ugyanis megfojtja őket, időnként még az élettől is elveszi a kedvüket, nemhogy a munkától. A rendőrség már jó ideje az a szervezet, ahol a demokratikus értékeket követő konformitást büntetik, és a különféle hatalmak iránti lojalitást, vagyis a nonkonform viselkedést jutalmazzák.

Egyik előző írásomban magam sem értettem pontosan, miért éppen a nyugdíjak miatt voltak hajlandóak ezrével újra és újra az utcára vonulni a rendvédelmi dolgozók. Ma úgy látom, több oka is van ennek. Az egyik, hogy a nyugdíjkedvezmény megvonásával a kormány elvágja a tisztes megélhetést biztosító menekülési utat, ezzel mintegy röghöz köti őket. Ez nem ugyanaz, mint a régi, nyugati demokráciákban, ahol valóban nyugdíjig dolgoznak a rendőrök. Ők ugyanis önként teszik, a magyar rendőröknek pedig kényszerre kellene megtenniük ezt. De van más ok is. A magyar rendőr (és még néhány rendvédelmi szakma művelője) a rendszerváltás óta jogfosztott és kiszolgáltatott. Amióta a Fidesz megint kormányon van, nemcsak megalázták őket, de újabb jogoktól is megfosztották, például korlátozták a választhatóságukat(6). A kedvezményes nyugdíj majdhogynem az utolsó jog, amit most majd elvesznek tőlük. A fantáziadús kormányzati „szakemberek” pedig kitalálták, hogy a már nyugdíjban lévőket is meg kell fosztani a nyugdíjuktól, és vissza kell vezényelni a munkába, mégpedig éppen oda, ahová a kormány akarja. Ez pedig kényszermunka. Munkaszolgálat, hogy stílusosak legyünk. Aki pedig nem enged a kényszernek, azt megfosztják a nyugdíjától, legfeljebb valamiféle járadékot kaphat. A kedvezményes nyugdíjért folytatott küzdelem az önkény elleni harccá nőtte ki magát.

A kormány agresszív magatartásának lett még egy igazán örömteli következménye: életre keltek az eddig szunnyadó szakszervezetek. A tömegmegmozdulások önmagukban nem adnak elég bizonyítékot erre, viszont az, hogy rákényszerültek végre, hogy alternatívákon gondolkodjanak, hogy tisztázzák maguknak és a külvilágnak is, tagságuknak miféle érdekei vannak, ez már valóban a szakszervezetek újjászületése – legalábbis reménykedem benne, hogy az.

Megkerülhetetlen, hogy miként helyezzük el ebben a küzdelemben a szélsőjobboldalhoz köthető szakszervezetet, pláne azután, hogy őrizetbe vették a TMRSZ vezetőjét, Szima Juditot (akit a bíróság lakhelyelhagyási tilalom mellett azóta már szabadlábra helyezett). A Népszavában két cikk is megjelent(7), amelyek politikai fogolynak nyilvánították a neonáci eszmékkel szimpatizáló szakszervezeti vezetőt. Legyen szabad ellenvéleményt bejelentenem. Én nem állok Szima Judit mellett! Több okom is van rá, hogy így tegyek. Az egyik, hogy Andrassew Iván és Veress Jenő alaposan elkéstek a pánikkal. A Szimához hasonló politikai foglyokkal ugyanis már évek óta tele a padlás, gondoljanak csak Hunvaldra, Hagyóra és társaikra. Ettől persze még Szima is lehetne politikai fogoly, sőt lehet, hogy az is volt. Engem a TMRSZ szereplésére adott válasz, a reakció zavar, az ügyészségé is és a Népszaváé is. Az, hogy az ügyészség egy jelentéktelen indokkal próbálja vád alá helyezni, és az, hogy a Népszava mártírt csinál belőle. A TMRSZ az a „szakszervezet”, amelynek nem lenne szabad léteznie. Már réges-rég fel kellett volna számolni, de nem ilyen pitiáner ürüggyel, ami csak arra alkalmas, hogy még egy ügyben elítéljék Szima Juditot(8), szervezete pedig tovább virul és gyarapszik. Azért kellett volna és kellene felszámolni, mert a rendőrségen belül nem működhet semmilyen antiszemita és/vagy anticiganista eszméket terjesztő szerveződés! Ha valamiben, akkor ebben Szima bűnös, de ez egyáltalán nem érdekli a „független” ügyészséget, és nem érdekli a Népszavát sem. A probléma tehát az, hogy megint a szokásos dilettáns és Gyöngyöspata kapcsán már megismert, rejtetten támogató módon „lépnek fel” a szélsőjobb ellen. Én nem annyira a politikai foglyot látom Szima Juditban, hanem a rendőrségen belüli szélsőjobbnak nyújtott támogatást. Kedves Veress Jenő, dehogyis akarja a hatalom kiiktatni ezt a „szakszervezetet”, esze ágában sincs! Az ügy ebben a formájában nevetséges, nem a főtitkár asszonnyal kell megküzdenie a magyar demokráciának, hanem azzal, amit képvisel, a kormány pedig egyáltalán nem akar nemhogy küzdeni, de még szembenézni se vele. Sőt, csak erősebb lesz az ilyen akciók nyomán. A következő ok az, hogy alaposan túlértékelik a TMRSZ-t azok, akik a legradikálisabb szakszervezetnek, a kormány legelszántabb ellenfelének tartják. Egyáltalán nem az ellenfele, ugyanazt képviseli, mint Orbán, csak még szélsőségesebb formában, a Vona-féle verzióban.

Krémer Ferenc

(1) NEP 47-48. p.
(2) 2010. évi CXLVII. tv. A TEK-et egy kormányrendelettel (232/2010 (VIII. 19.)), szinte azonnal a kormányalakítás után létrehozták.
(3) NEP 45. p.
(4) Hende: „Egy kormányváltás után a rendőrséget fel kell oszlatni, és újjá kell szervezni, magyarul mindenki elveszti beosztását, és majd valakik, akiket arra a közbizalom megbíz (...), majd eldöntik, ki az, aki újra szolgálatba állhat, és ki az, akit visszavesznek.”
(5) 2011. évi XVI. tv.
(6) A Magyar Köztársaság Alkotmánya, 40/B. § (4)
(7) Veress Jenő és Andrassew Iván írása.
(8) 2010 decemberében bujtogatás (sic!) miatt ítélte el a katonai bíróság és megfosztotta alezredesi rangjától. Szánalmas kísérlet!

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!