rss      tw      fb
Keres

„Magyar identitás kontra nem magyar identitás” – II. rész



Sem keresztényi istenhit, sem monarchia. A preambulum a „népnemzetiség”-be vetett, végső soron pogány hiedelem, amely a „nemzet júdásaitól” segítene megszabadulni – állítottuk az első részben. A második részben ennek a „hiedelemnek” a kegyhelyeiről és liturgiájáról lesz szó.


Nemzeti kegyhelyek, nemzeti üzenet, a nemzeti megváltás ígérete

A nemzethitnek, vagyis a nemzetvallásnak nemzeti oltárokra vagy kegyhelyekre is szüksége van, tehát olyan kultikusnak is nevezhető helyszínekre, ahol a nemzetvallást a gyakorlatba is át lehet ültetni. Magyarországon is léteztek már hasonlók a 19. században, (Gerő András sorol fel említett könyvében néhány fontosat), de ugyanúgy léteznek ma is. Az úgynevezett nemzeti kegyhelyek előtt bizonyos nemzeti (vagy népnemzeti) ünnepeken az említett „nemzeti felszabadítás”, vagyis tulajdonképpen a „népnemzeti identitású, tiszta népiség” víziójáért könyörögnek a „nemzethívők”, s ezeket az ünnepségeket a nacionalizmuskutatás „nemzeti liturgiáknak” nevezi, mert a ceremónia formai szempontból igencsak hasonlít a keresztény egyház liturgiájához.

Ilyen „nemzeti liturgiák” szerint zajlanak, illetve zajlottak a gárdaavatások, amelyeken a „Szentkoronalovagrend” amolyan evilági papjai viszik körül a korona másolatát, hogy a „nemzethívek” erre esküdjenek. Még az sem számít, hogy a korona másolat. Ami számít, az a körülötte lebegő mítosz, a „nemzeti üzenet” mítosza.


Gárdaesketés – www.myrss.hu

Ezeken a „szertartásokon” általában feltűnik, hogy a keresztényi tradícióból átvett elemekkel éppen hogy nem a keresztényi, univerzalisztikus eszméket erősítik, hanem a paganisztikus, pogány ideológiát. Ez megnyilvánul a „nemzeti liturgikus” retorikában is. Ennek megfelelően nevezte például Lányi Zsolt a 2011. február 11-i budavári önkormányzat és a Hadtörténeti Múzeum közös szervezésében megtartott „Kitörés napja” megemlékezésen, a múzeum udvarán a Turult „szent madarunk”-nak. De a már említett 2009. június 4-i gárdaavatáson Kiss Róbert gárdakapitány is a „szent Turul”-tól óvta azokat a „nemzetietleneket”, akik be akarták tiltani a Gárdát. Talán nem mindenki előtt ismert a tény, hogy a Turul-szobrot a keresztény egyház néhány képviselője 2008-ban megáldotta, azóta hívják többen „szent Turul”-nak, holott, mint ismeretes, a Turul-szobor a pogány mondavilág figurájára utal.

A Budapest XII. kerületi Turul-szobor nagyon jó példája az ilyen „nemzeti kegyhelyeknek”, amelyeket végső soron a „nemzeti önsajnálat”, vagyis a „nemzeti nárcizmus” kultikus helyeinek is lehetne nevezni. A Turul-szoborban ugyanis a „magyarság szenvedéstörténete”, amolyan „via dolorosá”-ja testesül meg, amely az ikonográfiájában rögtön szembe is tűnik. A holokauszt emlékmúzeumokban rendszeresen felmerülő motívum, az „áldozatok fala” itt is megjelenik, mégpedig a talapzatba illesztett fémpántokba vésett nevekkel.


A szerző felvétele

A holokauszt áldozatait ez a gondolatiság ikonográfiailag tehát átülteti a „magyarság” szférájába, s ezt a szakirodalom „áldozati transzfernek” nevezi. Az áldozati transzfer a holokauszt áldozatainak és a magyarság szenvedéstörténetének párhuzamba állításával egyúttal relativizálja is a holokauszt áldozatainak szenvedését (ez a célja!). Ezt a kutatás a tettes–áldozat-viszony megfordításának nevezi.

Az áldozati transzfer azonban ennél tovább is lép, ugyanis a Turul-szobor előtt tartott „nemzeti liturgiáknak” az üzenetében az egybegyűlteket ráadásul általában a „hősök reinkarnációinak” nevezik, akiknek feladata a „forradalom” folytatása. Másutt, mint például Wittner Mária egyik beszédében, amelyet a 2007-es Magyar Sziget Fesztiválon mondott el, a „magyarság szenvedéstörténete” egyenesen krisztusi dimenziókat kapott, amikor az átlyukasztott 56-os magyar zászló kapcsán a következőket mondta sok ezres közönsége előtt: „A magyar nemzet sebe, a Krisztus sebe es az elesett hősöknek a sebe áll szemben a Sátánnal! És ezt a harcot meg kell vívnunk!”

Mint ezekből a mondatokból is észrevehetjük, az úgynevezett „nemzeti liturgiák” abból táplálkoznak, tehát vitalitásuk abból ered, hogy a „nemzetietlen” vagy „nem magyar identitású Júdásokkal”, vagyis magával a „sátánnal” szemben határozzák meg magukat, és így festik fel a népnemzeti egységvíziót. Mint a keresztény egyházak liturgiájában, felfestik a „nemzet világi megváltójának”, egyfajta „nemzeti messiás”-nak (Gerő András), vagyis egy népvezérnek az alakját is.

Hogy mit is jelenthet a „nemzeti megváltás”, az a Turul-szoborról szintén jól leolvasható. De csak madárperspektívából, s ez is bizonyítja, hogy az idea eszkatológikus beteljesedését váró hitről van szó, amelyben csakis a tudatos magyarsághoz tartozni akarás vezethet a „sötétségből a fénybe”, a „káoszból a rendbe”, vagyis az árja magyarság egységvíziójának a beteljesedéséhez.

Mint tudjuk, a Turul-kultusz a millenniumi év, 1896 körül játszott nagy szerepet, amikor Magyarország ezeréves története mítoszainak keresése szintén intenzíven folyt. A Turul Szövetségnek nagy szerepe volt a holokauszt előtt az antiszemita agitációban, így a Turul szimbolikus karaktere a magyarországi fasizmussal terhelt, s a szoborhoz kapcsolódó nemzeti liturgiákban is feltűnik a terhelt időszakkal, a nyilaskeresztesekkel felvállalt sorsközösség hangoztatása. Ennek megfelelően madártávlatból észrevehető, hogy a támfalak vonatvezetése stilizált nyilaknak, a lépcsőfokok piros-fehér színű váltakozása pedig az árpádsávos zászló csíkjainak felel meg.


A XII. kerületi Turul madártávlatból – Khoór Lilla és Will Potter fotója

A „nemzeti megváltás”-hoz vezető úton – érthetünk ezen ebben az összefüggésben „nemzeti purgatóriumot” is – a „nemzeti messiás” eljöveteléig és a „földi paradicsom”, vagyis a nép-nemzeti egységvízió „helyreállításáig” a nemzeti liturgia áldozatvállalásra is buzdítja híveit. Az áldozatvállalás egyrészt inkább passzívabb önmegtartóztatást, amolyan „nemzeti aszkézist” jelent, amelyet kvázi el kell viselni a beígért „földi paradicsomért”, a „nemzeti megváltásért”.

Az áldozatvállalás azonban a másik oldalon aktív közreműködést is kíván a „nemzeti érzelműektől” a „nemzetietlen”, vagyis „nem magyar identitásúak” feltérképezésében, eltávolításában, kiiktatásában. A Fidesz–KDNP-koalíció által létrehozott „elszámoltatási kormánybiztos intézménye” felveti a gyanút, hogy az igazi célja az úgynevezett „nemzetárulók” ellehetetlenítése. Ennek legjobb példája a „liberális filozófusok” elleni hadjárat, amelyről (Radnóti Sándorral egyetértésben) én is azt gondolom, hogy tanítani fogják. A kritikus filozófusok elleni támadás egyértelmű prejudikálással kezdődött a „nemzeti érzelmű” napilapokban, ezek után emelt vádat a kormánybiztos, s hiába nyerik a támadott személyek egyre másra a helyreigazítási pereiket, a támadások folytatódnak, mégpedig elég széles társadalmi összefogással, amelyben a „nemzethívők” a hitük szerint, a hitük alapján fognak össze. Hogy ez a „nemzetvallás” mekkora összetartó erő, mutatja, hogy a külföldön élő nemzethívők is rendszeresen bekapcsolódnak a „nemzetietlennek” nyilvánítottak elleni hadjáratba, így például Berlinben két hónapja, amikor többen nyilvánosan támadták Heller Ágnest és Tamás Gáspár Miklóst. Nem véletlenül ragadta ki magát a támadást a „nemzeti média” az egész berlini beszélgetés összefüggéseiből. Ennek oka lehetett. Ez az ok pedig, hogy úgy tűnik, már keresik azt a jogi kapaszkodót, amelynek alapján a következő pert meg lehet indítani az említett kritikus filozófusok ellen. Ugyanis a berlini eseményekkel kapcsolatban már ifj. Dr. Lomnici Zoltán is kifejtette az Echo TV-ben 2011. április 11-én, hogy „itt egy magyar identitás kontra nem-magyar identitás kérdése merülhet föl, és különösen annak a kérdése fontos, hogy ha ez a magyar identitás sokakban nincs meg, és adott esetben külföldön bírálják ezen keresztül az országunkat és ezzel adott esetben kimutatható kárt okoznak – bár erre nem volt precedens –, adott esetben egy kártérítési igény akár érvényesíthető is velük szemben. Tehát ez is egy megfontolandó kérdés.”



Marsovszky Magdolna antiszemitizmuskutató, kultúrpolitikus,
a németországi Villigster Forschungsforum zu Nationalsozialismus,
Rassismus und Antisemitismus e. V. vezetőségi tagja,
10 éven át a németországi Kultúrpolitikai Társaság
Bajor Szekciójának vezetőségi tagja




Korábban a Galamusban:
Hol vannak az antifasiszták Magyarországon?
Antiszemitizmus Magyarországon, avagy hogyan csaphat át egy ideológia erőszakba?
G-7
Daniel Cohn-Bendit, Orbán Viktor: ellentétes demokráciafelfogások


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!