Demján szerint a világ, avagy igény volna rá…
- Részletek
- Vendégek
- 2011. június 21. kedd, 04:48
- Csillag István
Demján Sándor a Millenáris Teátrumban, a június 1-jén tartott évértékelőn, a vállalkozók képviseletében bejelentette, hogy több fizikai munkásra, kevesebb egyetemi tanárra, nagyobb szaporulatra, alacsonyabb társadalmi költségre és az élelmiszerlánc megszervezéséhez vállalkozók számára állami tőkejuttatásra lenne igény. Hogy a kormánynak miért kell elfogadnia ezt a kívánságlistát, azt egyrészt a vállalkozók hűségnyilatkozatával („a vállalkozóknak nem volt választásuk, mert a Fideszen kívül nem volt más kormányképes erő”), másrészt az elsüllyedő Európa víziójával támasztotta alá. A magyar nagyvállalkozók hivatalos képviselőjének megszólalását alaposan és kimerítően is érdemes lenne elemezni, most szemléletének csak néhány sajátos és hangsúlyos vonására térek ki.
1. Beszédének felütése a populista jobboldali politika bevált eszközét használja: „egész Magyarország hitelből vacsorázott”. Néhány gondolattal (bekezdéssel) lejjebb kiderül, hogy a háromszázezer csaló rokkantnyugdíjas, az eladósodás miatt eltorzult társadalmi szerkezetű Magyarország segélyből élői, a felsőoktatásban eltúlzott ideig és eltúlzott mértékben résztvevők, a túlzottan magas létszámú egyetemi tanárok miatt illik rá Magyarországra a „hitelből” vacsorázók kategóriája. Ahogy Ronald Reagan, majd George Bush kedvenc beszédpéldája volt a sok-sok gyerekével a munkanélküli segélyért a segélyirodába Cadillacjén érkező munkanélküli mintája, aki egyszerre volt potyautas, kitartott és – a sokgyerekű célzás okán – színesbőrű, Demjánnál is megjelenik az összes stigmatizálható társadalmi csoport.
2. Gyorsan kiderül, hogy most eljött a böjt ideje, amikor nemcsak nem futja vacsorára, de még az ebédet is meg kell szolgálniuk egyeseknek. Ennek az a magyarázata – Demján szerint –, hogy a „..verseny arról szól, hol mennyi a társadalmi költség”. Néhány mondattal később ehhez persze hozzáadódik a bér is, „hiszen a pénz ára a világon mindenütt egyforma, a nyersanyagé a tőzsde útján egyforma, a technológia, az megvásárolható. Két tényező van, a társadalmi költség, ami rávetül a termelésre, és a munkabér.” Demján szerint kizárólag a társadalmi költség és a bérek tekintetében van lehetőségünk arra, hogy versenyképesebbé tegyük a termelésünket, ezért indokolt a kormány társadalmi költségeket csökkenteni kívánó törekvése, amit a vállalkozók is támogatnak. Minthogy Demján – beszéde egy későbbi részében – elutasítja a kormány egykulcsos adója miatti bérkommandó beavatkozását a munkaadók és munkavállalók „szabad” bérmegállapodásába, így a bérversenyképesség érdekében nem meri nyíltan felvállalni a bérköltség csökkentését, azaz a kormány béremelési politikájával való nyílt szembehelyezkedést. A társadalmi költségek csökkentésére irányuló kormánytörekvéseket azonban hevesen támogatja. Nem a közgazdászok szokásos állításait visszhangozza, hogy versenytársainknál, az átalakuló kelet-európai országoknál arányosan jóval többet költünk szociális segélyezésre, nyugdíjra és közigazgatásra. Ez ugyanis ellenőrizhető és szerkezeti átalakításokat megalapozó állítás lenne. Ő a populizmus szeretett érveit ismételve fordul szembe a csalókkal (ld. 300 ezer rokkantnyugdíjas), a termelés zsírján élősködőkkel („markitenges, jogász, kereskedő, akik nem hoznak létre új értéket.”)
3. Demján szavaiból az tűnik ki, hogy szerinte a világ versenyképes országaiban sok a fizikai munkás és kevés az egyetemek padjait koptató diák, továbbá az őket oktató egyetemi tanár, nagy a népszaporulat, és ráadásul a fizikai munkát végzők is elsősorban a mezőgazdaságban és az élelmiszerfeldolgozásban tevékenykednek. Minthogy Demján szerint Európa lesüllyedő világrész lesz, ahol éheznek és nyomorognak a fizikai munkások hiánya, az alacsony népszaporulat miatt („a süllyedő Európának nincs fizikai munkása…nem szaporodik és nem tud visszavenni…”), így Magyarország számára világossá teszi a felemelkedés irányát. Az európai élelmiszertermelés elégtelensége miatt süllyedő Európa víziójához érdemes néhány, a statisztikákban is ellenőrizhető tényt iderángatni. Mint ismert, Európában nincs és várhatóan nem is lesz élelmiszerhiány. Ma is a híradók megszokott képsoraihoz tartozik az utcán a tejüket a csatornába öntő, a paradicsomaikkal dobálózó, a dinnyéiket a földhöz csapó gazdák látványa. A szorgos újságolvasó arról is olvasott, hogy a túltermelés miatt mélyhűtött európai vajhegyekből szokott az Unió segélyt felajánlani a természeti katasztrófák által sújtottak megsegítésére. A statisztikákból az is kiderül, hogy – Lengyelország kivételével – az európai országok lakosságának átlagosan alig 3 százaléka képes egész Európát élelemmel ellátni, és e felé közelít Kína, Brazília, Mexikó is, akik a világ táplálásában jelentős szerepet játszanak.
4. Demján számára a termelékenység ismeretlen kategória. Nem is tudja elképzelni, hogy a kétkezi, fizikai munkások termelésén kívül más is értéket tehetne hozzá a termékhez. Demján nincs tisztában azzal a mikrogazdasági összefüggéssel, hogy bármilyen termék vagy szolgáltatás árában milyen alacsony arányt képvisel a bérköltség, illetve a tényleges fizikai munkához képest az értelmiségi jellegű tevékenységek, mint például a tervezés, a készletek logisztikai mozgatásának, irányításának, szállításának, értékesítésének szervezése milyen hallatlan arányt képvisel a hozzáadott értékben. Ha a kínai, az indiai vállalkozókat is az értelmiségi jellegű munkák elleni ellenszenv vezette volna, akkor aligha lehetne ma Kína az elektronikai félgyártmányok fő gyártója, India a világban használt szoftverek fő szállítója. Ha igaz lenne a kétkezi mezőgazdasági munkáról szőtt legenda, akkor Kína sohasem érte volna el a világ élelmiszerexportőri rangját, és még ma is a milliókat halálba kergető éhínség lenne jellemző.
5. Demján mai észjárásával aligha tudott volna az általa valaha vezetett SKÁLA-COOP akkori versenytársai fölé nőni, amikor az egy négyzetméterre jutó értékesítés vagy az egy eladóra (kereskedőre) jutó nyereség tekintetében két-háromszorosan múlta felül őket. A termelékenyebb SKÁLA-COOP – igaz sok-sok Demján-féle kópésággal – akkor nem azzal nőtt ki a mezőnyből, hogy hatalmas volt a kétkezi, fizikai munkások száma a SKÁLÁ-ig érő élelmiszerláncban, hanem éppen az eszével és tehetségével. Most Demján azt javasolja, hogy Magyarország érje utol és szárnyalja túl a népszaporulatban a hatvanas évek Kínáját és a fizikai munkában az ötvenes évek Indiáját.
6. A tanulás-, illetve a felsőoktatás- és egyetemellenes kirohanások is tanulságosak. „Az oktatásnak van egy másik hatalmas hibája. Milyen szemléletre nevel? Ugye arra nevel, hogy azért tanulj, mert ha nem tanulsz, akkor dolgoznod kell.” Igaz, hogy újabban a nagyberuházók – joggal – panaszkodnak a szakmunkások egyre fogyó számáról. Igaz, kétségbeesve jelentik a szakmunkásképző intézetek, hogy alig van jelentkező bádogos, ács-állványozó, kőműves vagy esztergályos szakmákra. De az is igaz, hogy az írni és olvasni se képes, elemi beszéd- és szövegértési nehézségekkel küszködő gyerekek aránya is megnőtt. Tudjuk, hogy a felnőtt népességből azok nem találnak maguknak munkaalkalmat, akik nyolc általánossal vagy azzal se rendelkeznek. Nem igaz, hogy két út áll a mai gyerekek előtt, a tanulás vagy a munka. A tanulatlan dolgozni se tud. Ez a demagógia – amire Demján ragadtatja magát – talán harminc évvel ezelőtt valamelyik közép-ázsiai köztársaság párttitkárának a szájából, a gyerekmunka védelmében, a perzsaszőnyegcsomózók tanulásból való kivétele érdekében még elment, ma Magyarországon nem megy el.
7. Mi célt szolgál Demján beszédében az egyetemi tanárok arisztokratikus kasztként való megjelölése, visszanyúlva a Horthy korszakba? („…én nem szeretem a Horthy-rendszert, ezt szeretném elmondani, de abban az időben egy egyetemi tanár a felső tízezer tagja volt.”) Mi célt szolgál az a szemenszedett hazugság, hogy az a kívánatos, ha a magyar egyetemi tanárok száma nem haladja meg a német egyetemi tanárok számát? Azon kívül, hogy megint hazugságok és csúsztatások sorát hallhattuk, nyilván az egyetemi tanárok ritkítását készíti elő ez a népszerű vállalkozói javaslat. Kíváncsi lennék, hogy milyen módszerrel: keresztlevél vagy a Hasek Svejkjéből ismert profán kérdésre adott válasz alapján: „Tolja le és mutassa!” Ha nem numerus clausus, akkor a Nagy Kínai Kulturális Forradalom a választás. Akkor telepítették ki mezőgazdasági kétkezi munkára a tudósok, egyetemi oktatók tízezreit. Lehet, hogy Demján már tudja, hogy a nagy kormányos terveiben ez szerepel?
8. Ha már a hazugságoknál vagyunk. Demján szerint Európa nem volt velünk elég toleráns, amikor nem engedte meg, hogy a gazdaság lendületvétele érdekében 2-3 százalékkal (GDP arányosan) nagyobb legyen az államháztartás hiánya, mint amit a kormány (Bajnai) programjában megígért. Először is van itt egy elhallgatás, hogy ugyanis az Európai Unió (meg a Valutaalap=IMF) sietett a segítségünkre, amikor a világpénzügyi válság idején hazánk nem volt képes a lejáró adósságait megújítani, nem jutott pénzhez. Annál nem lehet szolidárisabb velünk Európa, mint hogy nem hagyott megdögleni bennünket, nem hagyta, hogy a forint–euró-kurzus az egekbe emelkedjék, és a nyugdíjak, a bérek elveszítsék a vásárlóerejüket. Másfelől az a lendület, amit Orbán Viktor kormánya a családi adókedvezménnyel kombinált egykulcsos személyi jövedelemadórendszer erőszakolt bevezetésével adott az országnak, a bevételeket 2-3 százalékkal (GDP arányosan) csapolta meg, akkor, amikor továbbra is „hitelből vacsorázunk”. Hagyták volna, hogy most már hitelből ebédeljünk is?
Money grows on ceilings (Prager Port Works) – flickr/Librarian In Black
9. Nem mellesleg ez a lendületadás amellett, hogy drága – amit a magánnyugdíjpénztári megtakarítások elkobzásával sikerült idén fedezni –, semmiféle lendületet nem ad, nem adhat. Ennek az az oka, hogy a legmagasabb jövedelműek számára növeli meg a rendelkezésre álló (adózott) jövedelmet, akik ezt nem költik el – ami nem ad lökést a fogyasztásnak, ezen keresztül pedig a növekedésnek –, hanem megtakarítják. Ráadásul ebből a pénzből az Orbán-kormány által előidézett folyamatos jogbizonytalanság miatt megtakarítás sem itthon lesz, hanem Párkányban, Bécsújhelyen, Kismartonban. Azaz a gazdagok növekvő megtakarítása nem a hazai vállalkozók fejlesztési terveinek banki finanszírozását teszi olcsóbbá, a növekvő megtakarítások alapjain, hanem a szlovák, az osztrák, a német vállalkozókét. Lehet, hogy érdemes megkérdezni, hogy Demján – mint jogalkalmazó – jól alkalmazza-e Simicska első és második törvényét? (1.”Mindenkinek alkotmányos joga hülyének lenni.” 2. „Ingyen senki sem hülye.”)
10. Most már csak azt kérdezném, hogy Demján szerint miért csak a jóléti rendszerváltás ígérete és az ennek alapján megvalósult 100 napos program volt felelőtlen. Kérdezem, hogy már 1998-tól, majd még inkább 2002-ben ki ígérgetett felelőtlenül, a megkezdett Széchenyi-terv öles plakátjai és reklámozott vállalkozói alapján, amivel azt a hitet ébresztette, hogy ingyen pénz mindenkinek jut majd. Ki ígérgetett 1998-ban, majd 2002-ben négyszáz százalékos orvosbér-emelést, pedagógus- és köztisztviselői életpályát, majd ki kampányolt azzal később, a 2006-os választási csatában – a valóban felelősen nem végiggondolt és megvalósított 50 százalékos közalkalmazotti béremelés, a 13. havi nyugdíjbevezetése után –, hogy rosszabbul élünk, mint négy éve? Hol volt akkor az a józanság, hogy Magyarország nem önálló ország, mert a hitelezőitől függ?
Írásai a Galamusban:
G-7
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!