DSK-ügy: Nafissatou, a szobalány az afrikai honlapokon
- Részletek
- 2011. július 05. kedd, 04:58
- Lángh Júlia
Megnéztem, mit írnak a guineai online lapok a Dominique Strauss-Kahn- (DSK-) ügy frappáns fordulatáról. Guineeconakry.info egy látványosan előnytelen fotót közöl DSK-ról, majd az új fejlemények rövid ismertetése után a cikk szerzője, Kerfalla Kourouma a hideg verítéket emlegeti, amely „Nafissatou Diallo (tudós marabuk családjából származó fiatal nő) hozzátartozóit ellepi, akik mostanáig soha nem gyanították, hogy képes lenne hazugságra”.
A cikk szerint szegény Nafissatounak kevés a lehetősége ebben a perben, „amely a világ egyik hatalmasságával állítja szembe, aki a tetejében, mondják, közel áll az amerikai zsidó lobbihoz. Amely nagy költségekkel detektíveket indított útnak, hogy az áldozat múltja nyomába eredjenek... Valóságos Dávid harca Góliát ellen.” Nafissatou szerény családból és egy olyan szegény országból származik, amelynek még a vezetői is óvakodnának szembeszállni egy DSK fajsúlyú emberrel. Ha az ügyész úgy találta, hogy a nő hazudott, amikor a papírjaiért folyamodott az Államokban, akkor szerinte most is csak hazudhatott a vallomásában, ez világos... Ami pedig a börtönben lévő barátot és a számlájára érkező pénzeket illeti, miért számolt volna be ezekről Nafissatou? „Egy asszony, akit laposra ver a férje, nem fogja elmondani a rendőrségen, hogy néha másnak a karjaiban keres vigasztalást. Akkor már meg is érdemli a sorsát? Vagy ha ön bepanaszolja a főnökét, mert sértegette, ugye nem fogja magától hozzátenni, hogy egyszer-kétszer, egy fergeteges éjszaka után, nem jelent meg az irodában.”
A Kanadában élő Boubacar Caba Bah a Guineenews.org oldalán a guineai bűnöző hálózatot emlegeti, amelynek köszönhetően kétségbe vonható N.Diallo szavainak hitelessége. Az asszony a Sofitel előtt egy harlemi vendéglőben dolgozott, amelynek a törzsvendégei 2007-ben kábítószerkereskedés és pénzmosás gyanújával kerültek a rendőrség látókörébe. A cikk nem részletezi, mi lett akkor a sorsuk, arra viszont emlékeztet, hogy az a New York Times, amely most, rendőrségi forrásokra hivatkozva, fölfedte az asszony kapcsolatát egy elítélttel, nemrégiben riportereket küldött Guineába, akik viszont semmit nem találtak, ami kompromittálhatná a nőt.
A Radio-kankan, Guinea első internetes rádiója friss hírt nem közöl az új fejleményekről, de linkeket ad a nagy francia lapok ez irányú híreihez, és közli a „DSK–Nafissatou-ügyről” készített interjút Alpha Condé professzorral, aki Guinea köztársasági elnöke 2010 decembere óta.
Az újságírók többször is tudni akarták a hatóságok reagálását az ügyre, végül június 13-án az elnök közölte a hivatalos véleményt. Eszerint „a guineai asszony biztos lehet benne, hogy a hatóságok nem fogják magára hagyni. Guinea figyelemmel kíséri, hogyan kezeli az ügyet az amerikai igazságszolgáltatás.” Ennél sokkal többet nem lehetett kiszedni az elnökből, aki arra hivatkozott, hogy a francia kormány sem nyilatkozott, pedig DSK nagy ember. „Tehát várok, amíg világosan láthatunk.” A guineai állam minden polgára mellett kiáll, természetesen a törvényt tiszteletben tartva. Az ügy az elnököt kétszeresen is érinti, mert tagja a szocialista internacionálének, miként a francia szocialista párt is.
A rövid interjú után Radio-kankan meglepő információt közöl, miszerint DSK-nak családilag is vannak guineai kapcsolatai francia-guineai unokaöccse révén, aki nővérének és Kara De Soufiane-nak a fia, mármint az afrikai rádió szerint. Erről sehol másutt nem lehetett hallani, noha a francia média sokszor idézte Valérie Strauss-Kahnt, aki teljesen lehetetlennek tartotta, hogy bátyja erőszakot követett volna el. De guineai családi kapcsolatot sehol nem emlegettek. Attól ez még igaz is lehet, ámbár végül is a dolognak nincs jelentősége.
Az Aminata, a Guineai Köztársaság hírei nem válogatja meg a szavait. „Miközben mindenki azt várta, hogy ez a megszállott – akinek nem ez az első ilyen ügye – megbűnhődjön az elkövetett bűnéért, hogy egy ilyen veszélyes és perverz ember lakat alatt legyen, most csak úgy szabadon engedik.” A cikk szerzője, Mariam Bheydi, kissé lazán figyelve a forrásait, a francia sajtónak tulajdonítja – „amely makacsul támogatja az ő DSK-ját” –, hogy a panaszos valamilyen elítélttel lenne kapcsolatban, és hogy hazudott volna a bevándorlása körülményeiről. „Ebből semmi sincs megerősítve.” Hosszan ostorozza a francia sajtót, a New York Timesból csak azt a két héttel korábbi véleményt idézve, miszerint a guineai asszony dolgos, rendes, példás magatartású. „Megjegyzendő, hogy ez a feltételes szabadlábra helyezés nem jelent ártatlanságot. DSK megérdemli a dutyit... Az ügynek ez az új fordulata igen súlyos: a hóhért most próbálják áldozattá változtatni. De DSK-t a történelem ítélőszéke már elítélte. Nem számít, New Yorkban mit határoznak.” A cikket kommentelők nagy többsége lényegesen józanabb álláspontot képvisel, egyrészt azt mondják, talán bízzuk a törvényszékre az ítélkezést, másrészt azt, hogy a guineai, sőt, általában, az afrikai nők is megérik a pénzüket, nem kell őket szentté avatni.
Central market, Conakry – flickr/Ferdinand Reus
A Neoleadership Guinée hosszú cikket közöl a szenegáli származású szociológus, Dr. Aoua Bocar Ly-Tall tollából, aki az ottawai egyetem nőtanulmányok intézetének kutatója, az Afrikai Nők 2015 Horizont alapító elnöke, számos nemzetközi emberi jogi szervezet munkájának aktív résztvevője. A sokkra emlékeztetve, amit az egész világban az ügy kirobbanása okozott, érthetőnek találja a kérdéseket: ki használta föl Nafissatou Diallot arra, hogy kibuktassa az IMF igazgatóját a posztjáról? Kinek az eszköze volt a nő, hogy elállja DSK útját a francia köztársasági elnökség felé? Kitől és mennyi pénzt kapott ezért a szolgálatért? A DSK ügy felhívta a figyelmet a nők elleni szexuális agresszió banális voltára. Nem szokás nagy ügyet csinálni a panasztevő nő bajaiból. Különösképpen, amikor az összes létező társadalmi egyenlőtlenség is jelen van a két fél között. DSK-t foggal-körömmel védik, méltóságát helyreállítják. Nafissatout csak úgy emlegetik: a szobalány, vagy a guineai nő, miközben ő egyszerűen nő, és mint nőt érte agresszió. A cikk részletesen felidézi a Nafissatou jó erkölcseiről korábban mondottakat, és leszögezi, hogy nem az a csábító típus, akit pénzszerzésre lehetne felhasználni. „Nem pénzt akarunk, hanem a méltóságunkat visszanyerni” – idézi újra a panaszos fivérét. (Afrikában a közeli barátok is testvérként emlegetik egymást.) A cikk idézi Souleymane Diallót is, az Amerikai Guineaiak Egyesületének elnökét, aki emlékeztet rá, hogy a megerőszakolás a pölök szemében rettenetes szégyen (a New York-i guineaiak 80 százaléka pöl), a megerőszakolt nő teljes kirekesztéséhez vezethet, sőt, még a lányait sem akarná senki feleségül venni. Márpedig a közösségéből való kirekesztésnél nincs súlyosabb büntetés egy pöl és általában is egy afrikai számára. „Ezzel nem szórakozunk, mondja Diallo úr, egy nő nem mer könnyedén vállalni egy ilyen vádat. A guineai pölök számára ez különösen fájdalmas téma, mert a conakry rezsim, amikor elküldte a milicistáit a pölök ellen, arra bíztatta a zsoldosait, hogy módszeresen erőszakolják meg a pöl nőket. Hogy most egyikőjük ugyanezt a sorsot szenvedte el egy manhattani palotában, az a guineaiak közösségében a legsötétebb emlékeket idézi fel.”
Hogy valójában mi történt, azt csak a két szereplő tudhatja, emlékeztet a cikk: a bíróság előtt az egyiknek a szava áll szemben a másik szavával. Talán a per során kiderül, mi az igazság, talán nem. De tanulságot máris levonhatunk. Újra kell gondolnunk a férfi-nő kapcsolatot, hogy kialakítsuk a megfelelő stratégiát a rejtett és büntetlenül maradó megerőszakolások ellen. Mert ameddig a lányok és asszonyok nem merik bejelenteni, mi történt velük, attól félve, hogy kétszeresen áldozatok lesznek, kivetve a társadalomból, elítélve és magukra hagyva, addig a férfiak százezrei nyugodtan szaladgálnak szabadon, mélyen hallgató áldozatokat hagyva maguk mögött. A szexuális agresszió nem női probléma, hanem a társadalom megoldásra váró kérdése – fejezi be a cikket Aoua Bocar Ly-Tall.
Az Afrik53.com portálon, amely az összes francia nyelvű afrikai országot felöleli, tehát Észak-, Nyugat- és Közép-Afrika túlnyomó részét, több érdekes cikket is találtam, amelyek másnapra eltűntek. De Claude Ribbe, Párizsban élő francia-guadeloupe-i író és filmrendező írása még több mint egy tucatnyi honlapon jelen van. A New York Timesra hivatkozó cikkben Ribbe először a tényeket ismerteti, majd a nevezetes telefonhívás kapcsán arra emlékeztet, milyen nehéz lehet egy nőnek elmondani, hogy megerőszakolták. „Talán azt mondta: az egyetlen pozitív a történetben, hogy esetleg kártérítést kap. Ha Nafissatou nyíltan beszélt, nem gondolva arra, hogy lehallgathatják a telefonját, az meglehetős naivitást mutat, ami inkább az ő javára válik.” A cikk szerzője azt feltételezi, hogy az elítélt, akit Nafissatou felhívott, talán a vőlegénye lehetett. „Mindig megválogatjuk, hogy kit szeretünk? Ezt a kérdést Anne Sinclairnek is föl lehetne tenni. A pénzmosás: nem dollármilliók. Százezer, két év alatt. Néhány napi zsebpénz Dominique Strauss-Kahnnak. De ha a számla Nafissatou nevén volt, furcsa, hogy sosem nyugtalankodott a pénzmosás miatt, miközben pedig a barátját börtönbe csukták.” Ami a lehetséges kártérítést illeti, amiről a telefonban is beszélt, a szerző nem látja, hol a probléma. „Akárcsak Anne Sinclair, talán azt remélte, elegendő pénzzel kihozhatja a férfit a börtönből. Azzal a különbséggel, hogy ő fekete, szegény és muzulmán.”
Az idézett afrikai oldalak többsége közli Nafissatou fotóját, többnyire, de nem mindig, a szemét decensen fekete csíkkal eltüntetve. Tényleg csinos.
Lángh Júlia író, újságíró
(fotó: hirnok-enciklopedia.blogspot.com)
Írásai a Galamusban:
Húsvét vidéken
Lehet egy álom?
Vallás és bevallás
Koldusaink
Tüntetés nyugdíjért
Nők a pályán
Egy kis emberi hiány
Ma egyéves a Galamus-csoport
Francia kapcsolat
DSK és a szobalány – igaz? nem igaz?
Dominique Strauss-Kahn afrikai szemmel
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
