Hová vezet a kiút? 2. – A koncepció hiánya
- Részletek
- Krémer Ferenc
- 2011. július 19. kedd, 04:30
- Krémer Ferenc
A Fidesz-hatalomtól való megszabadulás körüli vita középpontjában továbbra is technikai kérdések állnak: választási taktika és hasonlók. Úgy teszünk, mintha a demokratikus ellenzéken belül teljes egyetértés uralkodna arról, milyennek is kell lennie a demokráciának és az eljövendő negyedik köztársaságnak. Pedig még abban sincsen egyetértés, hogy minek tekintsük Orbán rendszerét. Én azt hiszem, a választói apátia nem kis részben annak szól, hogy az ellenzék puszta formaságokkal bíbelődik, vagyis nincsen semmi mondanivalója a polgároknak. Mit sem ér a kormány elítélése, intézkedéseinek darabokra szedése, a diktatúra és az önkény emlegetése. Ha csak ennyit tud felmutatni az ellenzék, akkor nagyon kevesen fognak rá szavazni. A jelenlegi kormány kritikája alig valami, majdnem semmi. Tavaly még ért valamit, de ha csak ennyit tudunk, nem érdemeljük meg a demokráciát. Bauer Tamásnak igaza van, az ellenzék még alkalmatlan a Fidesz legyőzésére, és az ellenzéki értelmiség is alkalmatlan egyelőre a negyedik köztársaság alapelveinek megfogalmazására. Mindaddig alkalmatlan is marad, amíg csak technikai kérdéseken töri a fejét. Mindeddig ugyanis egyetlen ellenzéki politikus sem volt képes előállni azzal, hogy mi az, amiért össze kellene fogni. Az önkényuralom megdöntéséért, vághatná rá bárki. Helyes! Csakhogy ez arra a kérdésre válaszol, hogy mi ellen kell összefogni. Ez a múlt, de mi a jövő?
Nem mondhatunk pusztán annyit a választóknak, hogy vissza akarjuk állítani a demokráciát és az 1989-es alkotmányt. Ez senkit sem fog meghatni! A demokrácia nagyon keveset adott az embereknek, a legtöbbjük számára csak üres lózung volt. Intézmény- és jogrendje nem tette lehetővé a legalapvetőbb és a leggyötrőbb problémák megoldását. Megnyitotta viszont az utat a kóklerek és a csalók mindenféle fajtája előtt és nem védte meg azokat, akik áldozatul estek nekik. Nem méltányolta a teljesítményt és a tisztességet, viszont örömmel fogadta a szolgalelkű embereket. Hatalmas csinnadrattát csapott a tyúkok körül, de mélyen hallgatott a szőke olajról, a politikusok hirtelen meggazdagodásáról és hasonlókról. Valóban azt hiszi valaki, hogy tömegeket fog vonzani az a program, hogy állítsuk vissza azt, ami volt? Tényleg van, aki elhiszi, hogy bármire is juthatnánk a nosztalgiával? Az 1989-es alkotmányt például csak ideiglenesen szabadna visszaállítani. Megengedhetetlen ugyanis, hogy újra működésbe lépjenek azok a gondolkodásbeli és kulturális elemek, amelyek lehetővé tették az orbánizmus megszületését. Ezek ugyanis ott rejlettek az 1989-es alkotmányban.
Orbán Viktor a demokrácia megsemmisítését célzó egyik alaptétele az, hogy ki kell iktatni a felesleges és időhúzó vitákat, vita helyett cselekedni kell (természetesen úgy, ahogyan a főnök parancsolja). Ebből a tételből könnyedén levezethető mindaz, amit a médiával tett a kormány. Az első feladataink egyike éppen ezért a vita becsületének visszaállítása. Vitatkoztunk mi eddig is, abban nem volt hiba, a becsület azonban csak akkor állítható helyre, ha sokak számára érezhetővé válik: vannak alternatívák, és csak úgy választhatunk közülük, ha feltárjuk, melyik mivel jár, és hogy vita nélkül ez lehetetlen. Úgy gondolom tehát, legelőször azt kell megvitatnunk, mit szeretnénk létrehozni, s csak ezután azt, hogyan, vagy legfeljebb egyidejűleg e kettőt. A vita a konszenzushoz vezető út, de a vitatkozóknak érteniük kell egymás szavát. A szélsőjobb nyelve azonban érthetetlen és értelmetlen, ugyanaz a nyelv, amin a kormány is beszél. Ha nem tesszük világossá a kettő azonosságát, akkor még az sem lesz lehetetlen, hogy nem a demokratikus ellenzék fogja legyőzni a kormányt. Úgy tűnik, nem volt teljesen eredménytelen az offenzív taktika, és Gyöngyöspata a Jobbik zsákmánya lett.
Egy szempontból – bár ez eléggé cinikusan hangzik – könnyű a helyzetünk, nem kell méricskélni, óvatoskodni. Mindazt, amit az Orbán-kormány a jog- és az intézményrendszerben elkövetett, el kell tüntetni. Politikailag ez nem okozhat semmilyen gondot, mert abból a tételből, hogy a Fidesz a hatalom kizárólagos megszerzésére törekszik, következik, hogy mindaz, amit az ellenforradalmi kormány tett (használjuk Bauer Tamás pontos kifejezését), jogtalan és érvénytelen. Igaza van Lendvai L. Ferencnek is: a mai kormány minden törvénye, rendelete, beleértve az alaptörvényt is, minden kinevezése és az intézmények átalakítására tett lépése alkotmányellenes, és ezért semmis. A megszüntetéséhez pedig nincs szükség kétharmadra. Csak azok gondolhatják, hogy mégis kétharmad kellene, akik legitimnek fogadják el az önkényuralmat, akik azt hiszik, úgy kell táncolni, ahogy a Fidesz fütyül. Fontos, hogy ez a tétel álljon a formálódó ellenzék politikájának középpontjában, hogy ez váljon ismertté és elfogadottá idehaza és külföldön egyaránt. Ezután már teljesen mindegy, miként változtatgatja az ellenforradalmi kormány a törvényeket, egyiknek sincs hatálya.
The way was shut – flickr/Mike_tn
Hogy mi kerüljön a helyére? Mindenképpen olyan jog- és intézményi rend, amely a mindennapokban is érzékelhetővé teszi a demokrácia létezését. Olyan rendszer, amelyben nem az erőszak a konfliktuskezelés domináns módja. Olyan rendszer, amely megbocsáthatatlannak tekinti a nepotizmust, a korrupciót és a személyi függőségeket, viszont garantálja a tudás és a teljesítmény érvényesülését. Olyan rendszer, amelyben megbocsáthatatlan bűn a diszkrimináció és a kiszolgáltatottak kihasználása és bántalmazása. Olyan rendszert, amelyben ember és környezet oly szorosan fonódik össze, hogy a környezet károsítása egyre többeknek személyes fájdalmat okoz.
Látom, milyen sokan legyintenek most: idealizmus! Az hát! Ideák ezek, melyeket érdemes követni. Talán érthetőbb lesz egy példával: az emberi jogokat nem azért kell alkotmányba és törvényekbe foglalni, mert így illik, mert más országokban is így van, hanem azért, hogy minden egyes polgár élhessen velük, hogy megvédjék őt azoktól, akiknek hatalmuk van, bármekkora is az a hatalom. A szakadék nem az ideák és a valóság között van. A szakadék a mi fantáziátlanságunk és/vagy gyávaságunk meg a lehetőségek között van. Van lehetőség ezeknek az ideáknak a normákká, intézményekké és kultúrává formálására! A világnak csak az egyik része szemléli megértéssel az önkényuralom kialakítását. A másik éppen a fenti ideákat preferálja, és azokat támogatná, akik meg akarják valósítani mindezt.
A választási taktika tehát másodlagos kérdés. Sokkal fontosabb ennél az, hogy legyenek az ellenzéket támogató választók, hogy az ellenzék képes legyen reményt adni nekik: ők és éppen ők hozhatnak létre egy békésebb, megértőbb, nyitottabb világot.
Az írás első része: Hová vezet a kiút?
Lásd még cikkeinket:
Bauer Tamás: Kiút a semmibe
Lendvai L. Ferenc: Érdemes-e szövetkezni az ördöggel?,
illetve Bolgár György interjúja Bauer Tamással
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!