Sajtóállapotainkról
- Részletek
- Mihancsik Zsófia
- 2011. szeptember 09. péntek, 04:51
Bolgár György: - Halló.
Havas Henrik: - Halló. Szevasz Gyuri.
– Henrik? Te vagy az?
– Igen, szia.
– Parancsolj.
– Hát, figyelj, ilyen se volt még, hogy én betelefonáljak egy rádióműsorba.
– Hát lassan ide fogunk jutni, figyelj.
– Na figyelj, most már bármi megtörténhet. Na az igazság az, hogy hallgattam a Horn Gábort, és gondoltam, hogy két dolog miatt talán érdemes volna betelefonálni. Az egyik, de csak későn jutott eszembe, hogy az én új műsorom lesz a Kuncze műsora helyén.
– Ja, itt kezdődik az első tévedés? Azt mondod?
– Igen, ez egy tévedés, igen, mert az enyém lesz, Tabu címmel egy új műsort indít az ATV, és én csak utólag tudtam meg, hogy ez a Gábor idejében lesz, tehát az ő műsoridejét veszik el, és részben az ő díszleteit alakítják át az én műsoromhoz. Mit mondjak, én a Gábor kedvelem, azt nem mondanám, hogy barátok vagyunk, de kedveljük egymást, azt gondolom, hogy ezt ő sem mondaná másképp. Nem esett jól a dolog, de aki úgy, mint te meg én, annyi helyen megfordultunk már, különböző helyeken, rádióban, televízióban, itt, ott, amott, tudjuk, ez így megy sajnos.
– Igen. Szóval azt akarod mondani, hogy nem te fúrtad meg Kunczét.
– Nem. Nem és nagyon sajnálom, hogy a Gábor, bár nem volt profi, én is azt gondolom, hogy jó néhány híve volt, akik sajnálják, hogy nem lesz az ATV-n. De hozzá kell tennem, hogy ez tényleg a programigazgató dolga eldönteni, és mi legfeljebb azt mondhatjuk magunkban, hogy nem tetszik. Legfeljebb felállunk, elmegyünk. Nem ismerem az okokat, én sajnálom a Gábort. Egy tény, hogy az én műsorom lesz a helyén. Tehát nem hiszem, hogy Gréczy Zsolt fúrta volna meg vagy miatta küldték volna el a Gábort. Nem védeni akarom a mundért, érted?
– Ja, nem, hát csak a tények kedvéért.
– Nem, egyszerűen a Gréczy valamilyen megfontolásból kapott egy műsort. Passz.
– Igen.
– De igazából nem ezért telefonáltam, mert úgyis kiderül, hogy milyen műsor lesz a Gábor műsorának a helyén. Hanem a Horn mondanivalóján és hogy vitatkoztatok, hogy újságíró-nem újságíró. Szóval nézd. Amikor a Gréczy még a Kurírnál volt, akkor írt egy tévékritikát, amelyben azt írta nagyjából, hogy Havas Henrik szombati vagy pénteki műsora ugyanolyan volt, mint az összes többi. Nem tud megújulni, ugyanazokat a sablonokat használja, dadada. Egy gond volt, hogy ezt a műsort levették a programról, mert műsorváltozás volt.
– Szegény Gréczy. Hát most…
– Na most figyelj, ez a dolog azért érdekes, mert…
– Lehet, hogy az előző hetit látta és arról írta, nem?
– Ugyan már, ugyan már, ugyan már! Figyelj! Én parlamenti tudósítóként egyszer azt írtam, hogy módosult a mezőgazdasági törvény, de az igazság az, hogy nem vártam meg a szünet után, hogy a bizottság befejezze a munkáját, elmentem inkább teniszezni. Na most a Kádár-rendszerben nem volt olyan, hogy egy bizottság egy javaslatot ne szavazzon meg. És rajtam kívül több képviselő is elment, kérlek szépen, és egyedül a Kossuth rádióban hangzott el, hogy a mezőgazdasági bizottság támogatja a törvényjavaslatot. Miközben nem volt szavazatképes. Úgyhogy ezzel én nem azt akarom mondani, hogy…
– Na egy dolgot becsülök Havasban, akivel szemben sok fenntartásom van, azt, hogy képes saját magával is önkritikus lenni. Szóval hóhányó, hóhányó…
– De most miért ne mondanám azt, hogy…
– Hóhányó vagy.
– Miért nem mondanám, miért ne vallanám be, hogy csináltam én is ilyet, hogy elmentem teniszezni, és otthagytam a francba az országgyűlési bizottsági ülést.
– És legalább megtanultál teniszezni?
– Igen, egészen jól játszom. Az biztos, hogy nem olyan jól mint te, mert te gyerekkorod óta csinálod, én meg harmincévesen tanultam meg. Egyébként mondhatok még valamit?
– Hát hogyne.
– Hát figyelj! Azon is gondolkodtam, hogy hát én ugye a Horn-kormány környékén sertepertéltem, újságíró létemre, hivatalnokként.
– Igen. Lehettél volna akár Horn komcsi táskahordozója is. Nem?
– Egyébként mondhatok még valamit ehhez?
– Hát hogyne.
– Képzeld el, hogy az eskü után hat napig volt hivatali sofőröm. Ez azért nem semmi, egy újságíró, aki országgyűlési tudósító volt, és haptákba vágják előtte magukat az ismerős kormányőrök! Az nem semmi. De az sem volt semmi, amikor először jött értem a hivatali autó, a Chrysler Vision, a Suchmanné volt egyébként, és képzeld el, hogy amikor kiszálltam a kocsiból, a sofőr ki akarta venni a kezemből a táskát, hogy viszi. Elkezdtük ott rángatni a táskát. Na engedje el! Hát engedje el! Hát nem képzeli, hogy viszi a táskámat! Erre elszégyellte magát, és azt mondta, hogy hát én a Szűrös elvtárs sofőrje voltam, és megszoktam. Mondom, mi? Hát jó, azt mondja, nem elvtárs, most úr, de nála megszoktam, hogy vinni kell a táskát. Na mindegy, nem ez a dolog…
– Milyen jó is hat nap ilyenkor. Tulajdonképpen álruhában el kéne menniük a politikusoknak…
– Na de most jön, amiért igazából telefonáltam. Figyelj ide. Sok oka volt, hogy eljöttem, és szegény Kiss Elemér, istenem, aki egy igazi – ahogy a Horn mondja – az a komcsi típus: itthagyod a diplomata útlevelet, a kormányüdülőt, a hivatali autót, a sofőrt? És én néztem rá, hogy normális ez az ember?
– Lehet, hogy csak ironizált veled, Henrik.
– Ugyan már, ugyan már, pont Kiss Elemér meg a humor.
– Hát az ilyen újságírókkal, mint te.
– Na ne hülyéskedj! A dolog lényege az, hogy énnekem volt erőm otthagyni ezt az egész bagázst. Gondold végig, hogy újságíróként elszegődni Lamperth Mónika, Szili Katalin, Szűcsné, Baja Ferenc és az összes többi… nem emberként van velük bajom, hanem így egyben. És a Gréczy, ahogy a Horn Gábor mondja, beállt hozzájuk táskacipelőnek. Amitől még csinálhat majd jó műsort az ATV-n. Mert én nem mondom, hogy rossz újságíró.
– Annak ellenére, hogy szerinted a te nem létező műsorodról írt.
– Nem. Azt akarom mondani, hogy ez a fiú…
– De tényleg nem rossz újságíró.
– Ez a fiú nagyon jól számlázott a Gyurcsány mellett. És nekem ez nem szimpatikus. Merem mondani.
– Hogyhogy jól számlázott? Hát munkát végzett, gondolom, nem is csak napi nyolc órában, még szép, hogy a munkát megfizetik. Hogy mennyire, ezt nem tudom.
– Na most én úgy nagyon halkan mondok neked valamit. Ahogy nem voltam hajlandó annak a csapatnak dolgozni a Horn körül – most nyilván mondhatják, hogy ebben a műsorban nehogy már én itt kommunistázzak –, hát nem volnék hajlandó dolgozni Papcsáknak, Győrinek, Lázár Jánosnak, mert semmiben nem különbek annál a csapatnál, amit elmondtam. Egy újságíró azért nézze már meg, hogy mit vállal.
– Nézd meg, azért a normális nyugati országokban is, Angliában is vezető újságírók csatlakoznak konzervatív, munkáspárti kormányhoz, miniszterelnökhöz, mert szükség van az ő speciális szaktudásukra is. Miért lenne ebben önmagában valami bűn? Hát ha az ember meg tudja jól csinálni, és ki tudja elégíteni azoknak a vezetőknek az igényeit, amiket maguktól vagy a hivatalnok apparátusuktól nem tudnának megkapni…
– Tudod, hogy mi a probléma? Amikor a Horn mellett voltam hat napig, első nap azt mondtam, hogy soha többet nem mész az újságíró szövetségbe sajtótájékoztatót csinálni, mert nem tudsz beszélni, mert görcsös vagy, nincs humorod. Így rám nézett, és azt mondja, mi van? Hát mondom az van, hogy nem mehetsz el. Azt mondja, ilyeneket mondasz? Mondom, azt hiszem, ezért fizetsz.
– Te Henrik, nem az történt hat nap után, hogy ő rúgott ki, és nem te mondtál fel?
– Nem, nem, nem, nem. Csak azt mondta, hogy…. Figyelj, tudod mi a probléma? Az a probléma, hogy a Gyurcsányt hagyta táncolni a Gréczy Zsolt. Hát egy lovat hamarabb megtanítanak balettozni, mint a Gyurcsányt táncolni. Hát nem egy Hugh Grant.
– Hát nem egy Hugh Grant, de Hugh Grantből sem lesz sose magyar miniszterelnök.
– Na de milyen elmebeteg dolog volt ezt kitalálni. És akkor már ne is menjünk bele, hogy ki szivárogtatta ki az őszödi beszédet.
– Na de egy tanácsadó mondhat ugyan nemet és mondhatja azt, hogy…
– Egy tanácsadónak az a dolga, hogy figyeljen arra, hogy aki megfizeti, a legjobb formáját mutassa.
– Így van. És mi van, ha azt mondta, hogy ne így csináld, hanem úgy? És az nem fogadta meg, mert mégis ő van döntéshelyzetben.
– Akkor fel kell állni, úgy ahogy nekem.
– Az első alkalommal? Az első nem után?
– Az első alkalommal. Én az első alkalommal felálltam. Így van. Hát figyelj. Olyan nincs, hogy a szájába rágom, hogy miért nem szabad elmenni, és hülyét csinálni belőle... Emlékszel mikor szegény Miskolci Miklósra? Jól mondom?
– Igen.
– Igen. Megkérdezte, hogy milyen a viszonya a nőkhöz. Vagy hogy szereti-e a nőket, vagy nem tudom. Hát ne vicceljél már, hát az egy komolytalan baromság volt. És a Horn megszokta, hogy mindenki, így Gyula, hát te zseni vagy Gyula, te zseni vagy Gyula. Ugyan már! Na mindegy, szóval az a véleményem, hogy a Gréczy egy átlagnál jobb újságíró, furcsállom, hogy ezt a munkát elvállalta, és még mindig csinálja. Na ez a véleményem.
– Köszönöm, Henrik, és telefonálj máskor is.
– Telefonál a nyavalya!
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
