162 év

Gerő András


162 esztendő alatt először történik meg, hogy Magyarországon megszűnik az oktatásügy-kultúra önálló minisztériumi képviselete.

A parlamenti többséget szerzett erők bejelentették, hogy olyan legfelsőbb szintű államigazgatási struktúrát kívánnak létrehozni, amelyben nem szerepel az oktatásra és a kulturális ügyekre utaló minisztérium.


báró Eötvös József

Magyarországon 1848-ban jött létre először felelős kormányzat. Abban a struktúrában a miniszterelnökkel együtt nyolc fő vett részt, s a magyar polgári államiság indulásakor a szerkezet részét képezte az akkoriban Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumnak hívott intézmény is. A magyar történelem első közoktatásügyi miniszterét Eötvös József bárónak hívták.

Az 1848-as induló helyzet az oktatásügy tekintetében 2010-ig tartott. Nagyon sokféle politikai berendezkedés volt ez idő alatt Magyarországon. De különböző okok miatt mindegyik politikai rendszer úgy gondolta, hogy számára fontos az oktatásügy, illetve a kultúra kiemelt kezelése. Ez természetesen nem jelentette azt, hogy a minisztériumot mindig ugyanúgy hívták, de mindig volt legfelsőbb szintű államigazgatási intézményesülés.


Trefort Ágoston

A megnevezések igen változatosak voltak. Létezett Népművelési Minisztérium, Közoktatásügyi Minisztérium, Művelődésügyi Minisztérium, Oktatási Minisztérium. Sőt, 1952-53 között még külön Felsőoktatási Minisztériumot is létrehoztak.

Tényszerű állítás tehát az, hogy a modern magyar történelemben, eleddig változó nevek alatt, de mindig volt az oktatás és a kultúra ügyeivel foglalkozó minisztérium.

Ezalatt a 162 év alatt eltérő kvalitású emberek töltötték be ezeket a miniszteri funkciókat. A gyengébb képességű, esetleg jelentéktelennek bizonyuló politikusokról most nem beszélnék. De a teljesség igénye nélkül megemlíteném néhány olyan, már halott miniszter nevét, akinek tevékenysége különféle szempontokból meghatározó jelentőséggel bírt.


Kunfi Zsigmond

A sort mindenképpen Eötvös Józseffel kezdeném, aki kétszer is betöltötte ezt a funkciót. A folytatáshoz pedig talán elég emlékeztetni a következő nevekre: Trefort Ágoston (1872-1888), Csáky Albin gróf (1888-1894), Eötvös Loránd báró (1894-1895), Wlassics Gyula (1895-1903), Berzeviczy Albert (1903-1905), Apponyi Albert gróf (1906-1910; 1917-1918), Kunfi Zsigmond (1919), Klebelsberg Kunó gróf (1922-1931), Hóman Bálint (1932-1938), Teleki Pál gróf (1938-1939). Az 1945 utáni sorból kiemelhető Keresztury Dezső (1945-1947), Ortutay Gyula (1947-1950), Lukács György (1956). Mindez arra utal, hogy a miniszteri poszt ezalatt a 162 év alatt formátumos politikusokat, személyiségeket is magához vonzott, s ők is hatottak a magyar oktatásügy történetére.


Klebelsberg Kunó

De miért lehetett a különböző nevek alatt futó, oktatással, kultúrával foglalkozó minisztériumok szerepe kulcsfontosságú? Nyilván sok oka lehet a jelenségnek. Anélkül, hogy az okokat teljességükben felsorolnám, szeretnék néhányukra utalni.

Minden ország civilizációs fejlődésében, civilizációs állapotában alapvető szerepet játszik az oktatásügy kiterjedtsége, szerkezete, minősége. Ezzel a jelentőséggel, úgy tűnik, eddig minden magyar kormány tisztában volt.

Nemzeti szempontból ugyancsak kiemelt jelentőségű a terület, hiszen egy ország nemzeti jellegét alapvetően az oktatásügy és a kultúra adja meg. Más terület is lehet nagyon fontos, de nincs nemzeti specifikációja. Egy nemzet akkor nemzet, ha van saját nyelve, saját kultúrája és saját kulturális termelése, amit az államigazgatás szintjén az oktatásügy jelenít meg.


Hóman Bálint

Egy másik, nagyon fontos dimenzió: a polgárosodás szükséglete. 1848-tól a Horthy-korszak végéig ez a motívum változó intenzitással és arányban, de elég erőteljesen dominált. Egy társadalom polgárosodottságának szintjét az oktatásüggyel is lehet mérni, sőt, sokan úgy gondolták és gondolják, hogy a műveltségi polgárosodás egyenértékű a gazdasági értelemben vett polgárosodással. A kommunista éra ebben a dimenzióban nem gondolkodott, de miután a kommunisták civilizáló funkciót is be kívántak tölteni, ezért az ő gondolkodásukban nem a polgárosodás, hanem inkább a népboldogító motívum munkált. Az 1990-től működő magyar demokratikus államrend is eleddig érintetlenül hagyta a megint csak változó nevek alatt futó oktatásügyi, kulturális államigazgatási-miniszteriális képviseletet.


Keresztury Dezső

Most, 2010-ben ez a 162 éves, változó motívumokból, változó intenzitással és színvonalon folytatott tradíció megtörik.

Akik most erről döntenek, önmagukat nemzetinek gondolják. De ha megszüntetik az oktatásügy-kultúra önálló államigazgatási képviseletét, akkor az egyik legfontosabb nemzeti tartalom intézményes kifejeződését kérdőjelezik meg.

Akik most erről döntenek, azok polgárinak gondolják magukat. De a magyar polgárosodás menetében 1848 óta a műveltségi polgárosodásnak mindig is meghatározó, kiemelt szerepe volt, ezért erőteljes kétségeket ébreszt ennek az öndefiníciónak a hitelessége.

Akik most erről döntenek, azok konzervatívnak gondolják magukat. Mióta modern nemzettudat van Magyarországon, azóta a oktatásügy és a kultúra mindig is ennek esszenciájához tartozott, s ezt fejezi ki ez a 162 éves tradíció. A konzervativizmus alap-megközelítésben értékőrzést jelent. Itt és most egy 162 éve őrzött értéket dobnak ki az ablakon. Kérdéses tehát a konzervatív tartalom.

Ha a teljes demokratikus felhatalmazással bíró parlamenti többség ezt gondolja forradalomnak, akkor én nem egyszerűen konzervatív vagyok, hanem reakciós.


Gerő András történész
Habsburg Történeti Intézet/Igazgató

Írásai a Galamusban:
A Kertész-születésnap
Egy akadémiai döntéshez
Politika a kultúra csapdájában


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!