rss      tw      fb
Keres

A PDSZ az oktatást érintő tények tisztázását sürgeti

Akár oktatási órák megtartása is veszélybe kerülhet a 62 éves korban történő kötelező nyugdíjazás révén a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint, amely sürgeti az ezzel kapcsolatos, és egyéb, a szférát érintő információk tisztázását.

Hetvenhét miskolci üggyel kapcsolatban tett feljelentést az MSZP

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságon tett büntetőfeljelentést a miskolci fideszes városvezetés tevékenységével kapcsolatos hetvenhét ügyben ismeretlen tettes ellen Simon Gábor, az MSZP országgyűlési képviselője pénteken.

A romák csoportos kitoloncolása ellen emelt szót az Európa Tanács

A roma migránsok kritikus európai helyzetére hívta fel a figyelmet, és a csoportos kitoloncolás ellen emelt szót az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlése, amely pénteken fejezte be ötnapos strasbourgi nyári ülésszakát.

Dél-Szlovákia minden járásában csökkent a magyarság aránya

Az elmúlt tíz évben mindegyik dél-szlovákiai járásban csökkent a magyarok száma vagy aránya - adta hírül a 2011-es népszámlálással kapcsolatban a statisztikai hivatal által most nyilvánosságra hozott részadatokra hivatkozva az Új Szó szlovákiai magyar napilap pénteken.

A Balatonnál csak a kisebb nyaralókat lehet kiadni

A Balatonnál a legkönnyebben a tóhoz közeli, kis telken fekvő, 60 négyzetméter körüli, 2 hálószobás, 4-6 fő elhelyezésére alkalmas nyaralókat lehet kiadni, a bérleti díj, naponta és személyenként 3-5 ezer forint - közölte az OTP Ingatlanpont az MTI-vel.

A székesfehérvári önkormányzat segítségével működik tovább a Vörösmarty Rádió

Székesfehérvár önkormányzatának segítségével működik tovább a Vörösmarty Rádió július 1-től, így az eddigieknél szorosabb lesz a kapcsolat a Fehérvár Médiacentrum és a Kodolányi János Főiskola által működtetett rádió között - jelentették be az érintettek pénteki sajtótájékoztatójukon.

Szerb-magyar turisztikai együttműködési szándéknyilatkozatot írtak alá

Együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá Belgrádban Horváth Gergely, a Magyar Turizmus (MT) Zrt. vezérigazgatója és Gordana Plamenac, a Szerb Nemzeti Turisztikai Hivatal vezérigazgatója - tájékoztatta az MT Zrt. pénteken az MTI-t.

Távozik a Figyelő éléről Illisz László

Távozik a Figyelő hetilaptól Illisz László főszerkesztő, aki az MTI-vel pénteken közölte: közös megegyezéssel hagyja el a lapot.

Társaság a Lakásépítésért Egyesület: uniós pénzből is épülhetnének lakások

A Társaság a Lakásépítésért Egyesület (TLE) szerint megfelelő uniós szabályozás és nemzeti felkészülés esetén meg lehetne teremteni a lakásügyi fejlesztések és a lakásépítések hosszú távú, kiszámítható finanszírozását, az előkészítéshez Magyarországon kormánybiztos szükséges.

OGY - Krónika 2. rész (költségvetés)

A fiatalok itthon tartásáról, az oktatásról, a határon túliakról, a bűncselekmények áldozatairól és a fenntarthatatlanságról is beszéltek a képviselők a jövő évi költségvetésről szóló javaslat általános vitájában, az Országgyűlés pénteki ülésén.

KIM: eredményes tárgyalások az Egyesült Államokban a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről

Vezető amerikai egyetemekkel cserediákprogramokról és közös kutatási projektekről tárgyalt Gál András Levente, a Jó Állam fejlesztési koncepció végrehajtásának összehangolásáért felelős kormánybiztos az Amerikai Egyesült Államokban - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) pénteken az MTI-vel.

MNB: májusban az árfolyamveszteség növelte a háztartások adósságát

A háztartások forintban nettó hitelfelvevők, míg devizában nettó törlesztők voltak májusban, és a tranzakciókat tekintve a háztartások több hitelt fizettek vissza, mint amennyit felvettek, a gyengébb forintárfolyam miatt azonban mégis nőtt a lakosság devizahitel állománya - jelentette pénteken a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a hitelintézetek összevont mérlegének szezonálisan nem igazított adatai alapján.

A Spar nem ért egyet a GVH döntésével, bírósághoz fordul

A Spar Magyarország Kft. nem ért egyet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) csütörtökön közzétette döntésével, amellyel a céget összesen 85 millió forintra bírságolta.

Vona Gábor nyilvános vitára hívja Köves Slomót

A Jobbik elnöke kész egy az antiszemitizmusról szóló nyilvános vitában részt venni Köves Slomóval, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbijával - jelentette be Vona Gábor pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Költségvetés - Nyolcszázmilliárd forintos átrendezést hajtana végre az LMP

Az LMP közel 150 módosító indítvánnyal összesen 800 milliárd forintos átrendezést hajtana végre a jövő évre tervezett büdzsében - ismertette a párt költségvetési elképzeléseit Vágó Gábor. Az ellenzéki képviselő hangsúlyozta, csak olyan javaslatot nyújtanak be, amelyeknek a bevételi oldalon megvan a fedezte.

Indulhat a szerver alapú pénznyerő automaták üzemeltetése

Elindulhat a szerver alapú pénznyerő automaták üzemeltetése, miután a Magyar Közlönyben kihirdették a szerencsejáték szervezéséről szóló törvény végrehajtási rendeleteit. A szövetség szerint ezzel újraépülhet a szerencsejáték piac.

Fidesz: az LMP más tollával ékeskedik

Az Országgyűlés szociális bizottságának fideszes elnöke visszautasítja, hogy az LMP sikere lenne - mint ahogy azt az ellenzéki párt képviselői kedden állították - az a bizottsági módosító indítvány, amely visszaadja a gyest az egészségkárosodott kismamáknak.

V. Németh Zsolt: egyre több lesz a termelői piac az országban

Hétről-hétre bővül a termelői piacok száma az országban, mivel ezek megnyitását egyszerűsítette a kormány, már csak be kell jelenteni a piacnyitás szándékát - mondta V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) vidékfejlesztésért felelős államtitkára pénteken az MTI-nek.