rss      tw      fb
Keres

Szász Károly: az állam és a pénzügyi közvetítőrendszer egymásra van utalva

A PSZÁF elnöke szerint az Európai Bankunióval kapcsolatos javaslatokhoz konstruktívan kell közelíteni, de nem szabad megengedni, hogy ez új törésvonalat eredményezzen Európában. Az állam és a pénzügyi közvetítőrendszer kölcsönösen függ egymástól, a szabályozó rendszer ezt az egymásra utaltságot szeretné nemzeti és európai szinten is feloldani, ám kapcsolatukat nem lehet teljesen elvágni - nyilatkozta Szász Károly az MTI-nek adott interjújában.

Gyöngyösi felszólalása - A Rágalmazás Elleni Liga üdvözli a magyar parlamenti reakciót

A Rágalmazás Elleni Liga (ADL) elnevezésű amerikai zsidó szervezet nyilatkozatban üdvözölte, hogy a magyar parlament olyan törvénymódosító indítványról tárgyal, amelynek értelmében új jogkörök életbe léptetésével büntetéssel sújthatnák azokat a képviselőket, akik kirívóan sértő, illetve gyűlöletet keltő kifejezéseket használnak.

Rozgonyi Ernő figyelmeztetésnek szánta kilépését a Jobbikból

"Utolsó és kemény figyelmeztetésnek" szánta Rozgonyi Ernő a Jobbik pártvezetése számára, hogy december elején távozott az ellenzéki párt parlament frakciójából és tagságából. Az azóta már független országgyűlési képviselő az MTI-vel kedden közölte: vállalhatatlan volt már számára a Jobbik nemzeti radikalizmust lejárató botránypolitizálása.

A honvédség segíti 123 település ivóvízellátását januártól

A Magyar Honvédség segíti 123 település 340 ezer lakosának egészséges ivóvízzel való ellátását január elsejétől az év végéig, ennek érdekében a két ünnep között mintegy 250 katona települ át a feladatra kijelölt honvédségi objektumokba, hogy előkészítsék a szükséges technikai eszközöket - közölte a Magyar Honvédség kedden.

Békét sürgetett karácsonyi üzenetében XVI. Benedek

Szíriában és a Közel-Keleten is békét sürgetett XVI. Benedek a Szent Péter téren mondott keddi karácsonyi beszédében. A pápa 65 nyelven adta hírül Jézus megszületését, közöttük magyarul is.

Három ittas embert mentettek meg a kihűléstől Szolnok megyében

Három ittas embert mentettek meg a fagyhaláltól a járőrök és a segítőkész állampolgárok hétfőn Jász-Nagykun-Szolnok megyében - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden az MTI-vel.

Elfogták egy győri gyilkosság gyanúsítottját

Elfogta a rendőrség kedden azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy még október végén megölt egy 23 éves nőt Győrben - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata az MTI-t.

Kigyulladt lakásában vesztette életét egy hajdúdorogi férfi

Holtan hoztak ki a tűzoltók égő otthonából egy idős férfit hétfőn Hajdúdorogon - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden az MTI-vel.

Két magatehetetlen férfin segítettek a zalai rendőrök

Két magatehetetlen férfin segítettek a zalai rendőrök, egyikük már életveszélyes állapotban volt - közölte honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság kedden.

Kéttucatszor riasztották karácsony este a budapesti tűzoltókat

A fővárosi katasztrófavédőknek mintegy kéttucatszor kellett kivonulniuk közúti balesetekhez és lakástüzekhez, illetve szén-monoxid-mérgezés gyanúja miatt az elmúlt egy nap alatt - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője kedd délelőtt az MTI-t.

Katasztrófavédelem: hétfőn 58 embert mentettek meg a téli időjárás következményeitől

Hétfőn az országban 58 embert mentettek meg a téli időjárás következményeitől a katasztrófavédelemben részt vevő intézmények. A leggyakrabban közúti balesetben, illetve szén-monoxid-mérgezéstől, kihűléstől kellett megmenteni az embereket - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője kedden az MTI-vel.

Latorcai Csaba: 2012 az átalakulás éve volt a civil szektorban

A civil szervezetek vonatkozásában 2012 minden szempontból az átalakulás éve volt - mondta Latorcai Csaba nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár az MTI-nek adott évértékelő interjújában. Jövőre sem csökken a civilek állami támogatása, és a határon túli magyar szervezetekkel való együttműködés komoly lehetőségeket hordoz magában - hangsúlyozta.

Magyar és szlovák munkanélkülieket képeznek hiányszakmákra

Komárom-Esztergom megye és a szlovákiai Nyitra megye munkaügyi szervezetei hiányszakmákból szerveznek közös képzéseket január végétől a két szomszédos megye álláskeresőinek - tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Munkaügyi Központ igazgatója az MTI-t.

Erdő Péter: vigyük el a karácsonyt mindenhová a világban

Az a hivatásunk, hogy vigyük el a karácsonyt mindenhová, vigyük el mindenfelé a világban. Tovább kell adni Isten szeretetének igazságát és örömét az egész világnak - mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek kedden Budapesten, a Szent István-bazilikában tartott karácsonyi éjféli szentmisén.

Javultak a közlekedési körülmények a közutakon

Hétfőn a késő délutáni órákra jelentősen normalizálódtak a közlekedés feltételei a Magyar Közút Nonprofit ZRT által üzemeltetett 30 ezer kilométeres közúthálózaton - tájékoztatta a vállalat az MTI-t.

Három embert mentettek meg a kihűléstől Szolnok megyei rendőrök

Egy nap alatt három embert mentettek meg a rendőrök a fagyhaláltól Jász-Nagykun-Szolnok megyében - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hétfőn az MTI-vel.

Időjárásjelentés

A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden általában 11, 16, északkeleten 1, 6 fok között valószínű.

A BKK hajójáratai januártól közlekednek a téli menetrend szerint

A BKK hajójáratait a fagyos időben kevesen használják, ezért január elsejétől bevezetik a téli menetrendet: március 14-éig hétköznapokon csak egy járat közlekedik majd, hétvégén pedig egyetlen hajójuk sem indul a Duna budapesti szakaszán.

Havazás - OKF: megszűnt az ónos eső miatti riasztás, de még vannak csúszós utak

Megszűnt az ónos eső miatt Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod megyére vasárnap kiadott narancssárga riasztás, de az autósoknak figyelniük kell arra, hogy ahol még fagypont körüli a hőmérséklet, ott a nedves utak ismét síkossá válhatnak - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője az MTI-t hétfő délelőtt.

Devizapiac - Erősödött a forint a főbb devizákhoz képest

Erősödött a forint hétfő délelőtt az euróhoz, a frankhoz, a dollárhoz és a jenhez képest a péntek esti jegyzésekhez viszonyítva a bankközi devizapiacon.