rss      tw      fb
Keres

Iszapömlés - Bakondi: köszönet a katasztrófavédelemnek a példaértékű helytállásért

A vörösiszap-katasztrófában tanúsított példaértékű helytállásért mondott köszönetet a heti váltásban szolgálatot teljesítő katasztrófavédőknek Bakondi György katasztrófavédelmi kormánybiztos Devecserben, az Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központban újév alkalmából tartott ünnepségen, pénteken.

Molnár Csaba (MSZP) nyílt levélben érdeklődik a Tilos Rádió ellen indított médiahatósági vizsgálat ügyében

Nyílt levélben tudakolja Molnár Csaba (MSZP) Szalai Annamáriától, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökétől, hogy ki és mennyiért készítette annak a dalszövegnek a magyar fordítását, amely miatt a hatóság vizsgálatot indított a Tilos Rádió ellen.

Árvíz-belvíz – Több utat is elöntéssel fenyeget a belvíz Jász-Nagykun-Szolnok megyében

Tovább nőtt a belvizes területek nagysága a Közép-Tisza vidéken, ahol több közutat is elöntés fenyeget. Eközben több szivattyútelepen is műszaki problémákat okoz a kemény hideg - közölte a regionális Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság védelemvezetője pénteken az MTI-vel.

Tovább erősödött a forint péntek délután

Az euró árfolyama 277,77 forint volt pénteken délután 2 óra körül, a kora reggeli 279,3 és a csütörtök délutáni 280,16 forint után. Egy évvel ezelőtt 270,23 forinton zárt az euró. Az éves csúcs június 4-én 292,06 forinton, míg a minimum március 17-én 260,93 forintot volt.

Schiffer: mi locsolkodni, nem alkotmányozni fogunk húsvéthétfőn

Az LMP nevetségesnek, felháborítónak és abszurdnak tartja, hogy április 25-én, húsvéthétfőn fogadja el az új alkotmányt az Országgyűlés. Schiffer András, a párt frakcióvezetője pénteken az MTI-nek úgy fogalmazott: "mi locsolkodni fogunk, nem alkotmányozni" húsvéthétfőn.

Változnak a teljesítési helyek az áfa-törvény szerint

Január 1-jétől az EU szabályainak való megfelelés érdekében megváltozik az adóalany részére nyújtott tudományos, kulturális, oktatási, művészeti, szórakoztatási és sportszolgáltatások teljesítési helye - hívja fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Nőtt a részvényforgalom, enyhén emelkedett a BUX 2010-ben

A Budapesti Értéktőzsde részvényforgalma 2010-ben 8,6 százalékkal volt nagyobb, mint 2009-ben, a BUX index értéke pedig egy év alatt 0,47 százalékkal emelkedett.

Csökken a kamatadó mértéke, egyúttal bezárulnak az "adózási kiskapuk"

Az egykulcsos személyi jövedelemadózás bevezetésével a kamatjövedelemre háruló adó kulcsa is 20 százalékról 16 százalékra csökken január elsejétől - hívja fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Csökkent Nyíregyháza lakóinak száma

A nyírségi nagyvárosban az idén 912 gyermek született, viszont a közel 120 ezer lakos közül 1162 hunyt el - mondta az önkormányzati vezető.

Iszapömlés - Csak Veszprém megyére terjed ki március végéig a veszélyhelyzet meghosszabbítása

Az ajkai zagytározó októberi gátszakadása miatt kihirdetett veszélyhelyzetet január 1-jétől március 31-ig meghosszabbította az Országgyűlés, de az már csak Veszprém megyére vonatkozik - hívta fel a figyelmet a katasztrófavédelmi kormánybiztos szóvivője az MTI-nek küldött pénteki közleményében.

EU-elnökség - Útlezárásokra, terelésekre számíthatnak a gödöllőiek

Többször, több helyen lesz kisebb-nagyobb forgalomkorlátozás, illetve útlezárás a magyar EU-elnökség kiemelt tanácskozásainak helyet adó Gödöllőn januártól - közölte a város polgármesteri hivatalának kommunikációs igazgatója pénteken az MTI-vel.

BÉT - A BUX 21.327,07 ponton zárt 2010-ben, egy év alatt 0,47 százalékkal emelkedett

A részvénypiac forgalma nagyon alacsony volt pénteken, mindössze 2,8 milliárd forint értékben születtek üzletek, míg az év egészében az átlagos napi forgalom 22,1 milliárd forint volt. A vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Médiatörvény - EU-elnökség - Le Monde-írás Magyarországról

A tekintélyuralmi sodródás kellős közepén álló Magyarország veszi át Európa vezetését címmel jelentetett meg a médiatörvényt és egyéb magyar belpolitikai eseményeket taglaló írást a francia Le Monde.

Médiatörvény - Az Alkotmánybírósághoz fordult az LMP

Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult az LMP a médiatörvény miatt, mivel a párt szerint a január elsején életbe lépő jogszabály több ponton is alkotmányellenes.

Médiatörvény - A Jobbik is az Alkotmánybírósághoz fordul

A szocialistákhoz hasonlóan a Jobbik is alkotmánybírósági normakontrollt kér a médiatörvényről. A párt abban bízik: a testület soron kívül elbírálja beadványukat, amelyet már az első januári munkanapon benyújtanának.

Sárgák lesznek a fővárosi pótdíjtasakok január 3-tól

Sárga színűek lesznek a fővárosi üzemeltetésű parkolóhelyeken a pótdíjtasakok hétfőtől; a köznyelvben "Mikulás-csomagnak" nevezett, fizetési felszólítást tartalmazó nylonzacskókat a Parking Kft. új parkolóőrei helyezik majd ki azokra az autókra, amelyek díjfizetés nélkül parkolnak.

ORFK: már csaknem százan fagytak meg az idei télen

Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke szerint viszont ennél jóval több áldozata volt már a kemény hidegnek. Mint az MTI-nek elmondta, az elmúlt húsz évben összesen csaknem nyolcezren, éves szinten pedig legalább 260-an haltak meg a hideg következtében. A rendőrség által most közölt, száz körüli számot azzal magyarázta, hogy ebben vélhetően nincsenek benne azok, akik kórházban haltak meg a kihűlés következményei miatt.

EU-elnökség - Belga lap: erős ember az EU-elnökség élén

A La Libre Belgique mérsékelten jobboldali újság cikkében konzervatív, opportunista, populista és vakmerő politikusként írta le Orbán Viktor miniszterelnököt, aki "Magyarország hagyományos értékeit dicsőíti".

NGM: egyszerűsödik az szja-bevallás, elég lesz egy nyilatkozat

Január elsejétől megnyílik a lehetősége annak, hogy mintegy 3 millió magánszemély jövő évi jövedelméről bevallás helyett egy egyoldalas adónyilatkozatot adjon be - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken az MTI-vel.

NGM: január elsejétől egykulcsos személyi jövedelemadó lesz Magyarországon

Megvalósul 2011. január elsejétől Magyarországon az egykulcsos személyi jövedelemadózás, a magánszemélyek valamennyi jövedelmére egységesen 16 százalék lesz az adó - közölte pénteken a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Médiatörvény - Megjelent a jogszabály a Magyar Közlönyben

Schmitt Pálnak öt napja volt a jogszabály aláírására, illetve arra, hogy megfontolásra visszaküldje a parlamentnek, vagy előzetes normakontrollt kérjen az Alkotmánybíróságtól. Ez utóbbi két lehetőséggel augusztusi beiktatása óta a köztársasági elnök egyszer sem élt.

Árvíz - Összeérhetnek az árhullámok az Alsó-Tiszán

Utolérheti a Felső-Tiszáról érkező következő árhullám a folyó alsó szakaszán tetőző áradást; jelenleg másod- és elsőfokú készültség mellett folyik a védekezés, de egyre nagyobb kockázatot jelent a magas vízállás mellett a kialakuló jégtakaró - tájékoztatta a regionális vízügyi igazgatóság vezetője pénteken az MTI-t.