rss      tw      fb
Keres

Partnerség

Az elmúlt napokban néhány szép paradigmát kaptunk arra nézve, hogyan is kell értelmeznünk a partnerség fogalmát a nemzeti együttműködés forradalmi rendszerében. Természetesen forradalmi módon.

A leginkább mérvadó személy például a kormányzatnak a szakszervezetekkel való partneri együttműködéséről nyilatkozott, pontosabban kinyilatkoztatott. Közölte, hogy a partneri együttműködés területére tartozó kérdésekben eddig azért döntöttek a partner megkérdezése nélkül, mert ezeket az intézkedéseket úgyis mindenképpen meghozták volna, hiszen erre kétharmados fölhatalmazást kaptak a választóktól, akik között természetesen a munkavállalók is ott voltak. Nos, ezzel kapcsolatban nem lehet elégszer elmondani két dolgot. Az egyik, hogy az aktív választóktól nem egészen 53 százalékos fölhatalmazást kaptak, amely csak a választási rendszer sajátosságai folytán alakult át kétharmados többséggé. A másik, hogy még a kétharmados többség sem hatalmaz föl bármire, mert alkotmányt ugyan lehet módosítani vele, de bizonyos normákat, amelyek, ha úgy tetszik, a természetjogban gyökereznek, akkor sem. Talán még a miniszterelnök sem képzeli, hogy kétharmados alkotmányozási többséggel bevezethetné mondjuk a proskripciót mint hivatalos intézményt. Az érdekegyeztetési törvényt azonban tényleg megváltoztathatja az országgyűlés, és a kormányfő nem is mulasztotta el, hogy ezzel megfenyegesse a nem eléggé gazsuláló szakszervezeteket, mondván: nem tekinti kőbevésettnek az érdekegyeztetés jelenlegi formáját, ahogy az előző kormánnyal megkötött megállapodásokat sem.


flickr/PaDumBumPsh

Ebből eléggé világos, mire lehet majd számítani a törvényelőkészítési eljárás most kidolgozás alatt álló rendszerében. Arra, hogy a kormány meghallgatja a javaslatokat, majd, ha nem tetszenek neki, elereszti őket a füle mellett. Különben is, úgy tűnik, a „társadalmi vita” csak a kormány előterjesztéseire vonatkozna. De mintha már lett volna néhány olyan eset mostanában, amikor a törvényjavaslatot nem a kormány nyújtotta be, hanem egy vagy két képviselő, úgymond „egyénileg”.

Egy másik szép példát nyújtott a partnerség forradalmi értelmezéséről a kormánypárt szürke eminenciása, amikor kijelentette: nagyobb eséllyel vesznek majd részt a nemzeti együttműködés rendszerében azok az önkormányzatok, amelyek egy nyelvet beszélnek a kormánnyal. Ez természetesen nem jelenti azt – mondja ő –, hogy megnézheti magát az az önkormányzat, amelyik nem áll közel a kormánypártokhoz, csak azt, hogy akiknek közvetlen kapcsolatuk van a kormánnyal, előnyük lesz azokkal szemben, akik ellenséget látnak a kormányban. Akik tehát – ezek szerint – mégiscsak megnézhetik majd magukat.

A legszebb azonban talán mégiscsak az volt, amit a gazdasági főilletékes, Keynes legrosszabb magyar tanítványa mondott a Nemzetközi Valutaalap és a magyar állam partneri viszonyáról. Eszerint nem az IMF részvényes a magyar államban, hanem megfordítva, a magyar állam részvényes az IMF-ben. Ennek következtében pedig a Valutaalap nyilvánvalóan nem mondhatja meg, hogy mit csináljon a magyar állam, ezzel szemben a magyar állam megmondhatja, hogy mit csináljon a Valutaalap. Szóval ez a közgazdasági lángelme körülbelül úgy képzeli el kormányának partneri kapcsolatát az IMF-fel, mint a magyarországi bankokkal. Hát még ha lenne hozzá hatalma is! Forradalmi hatalma, természetesen.


Lendvai L. Ferenc                 


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!