Augusztinovics Mária, 1930–2014
- Részletek
- Napi apró
- 2014. november 22. szombat, 06:19
- Király Júlia
„Augusztinovics Mária több, mint két évtizede az emberi életpálya közgazdasági elemzésének, modellezésének, ezen belül is különösen a nyugdíjrendszereknek egyik legelismertebb hazai és nemzetközi kutatója, oktatója volt. Tudományos munkássága mellett aktívan bekapcsolódott a nyugdíjrendszer permanens reformvitáiba – mindig koherens és nem a napi gazdaságpolitikai aktualitás által meghatározott nézet- és érvrendszerrel. Aktív tagja volt a Nyugdíj és Időskori Kerekasztalnak. Korábbi tudományos életpályáját a matematikai modellezés – pénzügyi és input-output modellek kialakítása és fejlesztése, a hazai távlati tervezés módszertani alapjainak kialakítása jellemezte. Számos egyetem, konferencia kiemelkedő előadója volt, tanítványai kimagasló kvalitású, végtelen munkabírású, kiváló pedagógus iskolateremtő tudósnak tartják”. Ez volt a Széchenyi-díj odaítélésekor a hivatalos indoklás. Ebben minden benne van. Furcsa, hogy mindent múlt időbe kellett most tenni. Péntek délelőtt, hosszú betegség és rövid szenvedés után, meghalt a „Guszti”, ahogy mindenki nevezte, aki ismerte. És sokan ismerték. Egészen biztos, hogy az egyik legjelentősebb iskolateremtő egyéniség volt. Alapvetően azért, mert egyéniség volt, aki körül mindig alakult egy csapat. Akkor is, amikor egy tervhivatal bürokráciájában dolgozott, és akkor is, amikor látszólag magányos tudósként egy kutatóintézetbe húzódott vissza. Mert egyéniség volt, aki tudta, a legfontosabb, hogy legyen valami közös cél, valami feladat, amitől az ember úgy érzi, hogy amit csinál, az érdekes, hasznos és fontos. Sosem volt „mainstream-közgazda”, nem csatlakozott semmiféle főáramhoz. Nem rendszerekben és áramlatokban gondolkodott. Nem volt több hivatalos elismerésben része akkor sem, mikor úgymond az ő kurzusa volt, merthogy ami irracionális, azt soha semmiféle eszme nem tudta vele elfogadtatni, és ami irracionális, arról sosem tudott hallgatni. De nem fogadta el azt a fajta racionalitást sem, amely ellene mond a méltányosságnak, mert szerinte akkor az nem racionális. Az a rendszer, ahol szegénység, kiszolgáltatottság, embertelenség van, az ő mércéje szerint nem lehet racionális.
Megkerülhetetlen kihívást jelentett. Egyrészt, mert a minőség nem megkerülhető – sokszor azon kapod magad, hogy továbbvitatkozol vele, keresed az ellenérveket az ő kristálytiszta logikájával szemben. Másrészt mert ő volt az az ember, akinek nemcsak hihetetlen kitartása, hanem tartása volt. Harmadrészt, mert a fegyelmezett gondolkodás fegyelemre kényszerít, márpedig a matematikai közgazdaságtan blokkolja a céltalan fecsegést, a ködös mellébeszélést. Így lett az egyik legeredetibb és mégis a legfegyelmezettebb gondolkodó, akivel pályánk során találkoztunk.
Pályája első húsz évében maradandót alkotott a pénzügyi és az input-output modellezésben, a matematikai tervezésben, majd ötvenévesen – még mielőtt mi rendszert váltottunk volna – ő pályát váltott, és az emberi életpálya finanszírozásának kutatója, a nyugdíjrendszerek ma nemzetközileg legelismertebb szakértője lett. (De nem lett állami díjas, nem lett díszünnepelt, nem lett médiasztár, nem lett akadémikus.)
Hallgattuk, figyeltük és közben kezdtük megérteni, az idő lehetővé teheti, hogy az ember valamennyi szorgalommal ezt-azt megtanuljon, de az az intelligencia, elegancia, magatartás, amely benne megvolt, vele született. Nem a kor és nem a tapasztalat tette, hanem valami egészen más. Tudott valamit, amit mi nem tudunk. Nagyon hiányzik.
