Poszttraumatikus stressz-szindrómában szenvedtek a középkori lovagok

• Nyomtatás

Részletek

2011. december 25. vasárnap, 02:45

Galamus-csoport

A köztudatban a középkori lovagok élvezetből gyilkoló vérszomjas alakokként élnek, ám egy dán kutató szerint csak „munkaköri kötelességből” öltek, s gyakran poszttraumatikus stressz-szindrómában szenvedtek.

Thomas Heeboll-Holm, a Koppenhágai Egyetem tudósa, kinek a késő középkori erőszak percepciója a szakterülete, a Past Horizons hírportálon azt írja, a modern katonai pszichológia segít átértelmezni a középkori szövegeket. „Korábban, ha középkori szövegeket olvastunk, a hősöket és a kegyetlenséget dicsőítő passzusokra figyeltünk. A modern katonai pszichológia szemszögéből vizsgálva a szövegeket észrevesszük, hogy mentálisan mekkora árat fizettek a lovagok a véres háborúkban való részvételért.”

Vajon a lovagok természetüknél fogva voltak erőszakosak, vagy egy olyasfajta magatartásról van szó, amelyet egy kegyetlen társadalomban és kultúrában kellett elsajátítaniuk? Thomas Heeboll-Holm válasza: az erőszak középkori felfogása a kettő között van. „A bűnözési statisztikákból és a bűnbocsánatért könyörgő levelekből kiindulva a történészek úgy vélik, hogy a középkor népessége semmivel sem volt erőszakosabb, mint a ma embere. Ugyanakkor különbözött az erőszak percepciója, beleértve a halálos kimenetelű erőszakot.” Ugyanolyan aggályaik voltak az erőszakkal szemben, mint a ma emberének, ellenezték az erőszakot, ám bizonyos helyzetekben kénytelenek voltak alkalmazni, még akkor is, ha az gyilkosságba torkollott. Így muszáj volt erőszakot alkalmazniuk, ha meg kellett védeniük a család becsületét. „A középkorban a központi hatalom túl gyenge volt a törvény és a rend biztosításához. Így az egyénre hárult, hogy megvédje jogait, becsületét. Az átlagembernek gyilkolnia kellett, hogy bizonyítsa: semmitől sem riad vissza, ha jogai védelméről van szó.” Thomas Heeboll-Holm szerint a véres hadjáratokban részt vevő lovagoknak nem csak az állandó életveszéllyel kellett szembenézniük: a kegyetlenség alkalmazása és megtapasztalása poszttraumatikus stressz-szindróma kialakulásához is vezethetett. A dán tudós kutatásai során ugyanis rábukkant egy könyvre, amelynek Geoffroi de Charny, a 14. század első felében élt lovag a szerzője. „Kora egyik legnagyobb tekintélynek örvendő lovagja volt. A könyv a lovagok életéről szól, s a szerző beszél a lovagi életforma pszichológiai következményeiről is, amelynek tünetei erősen hasonlítanak a poszttraumatikus stressz-szindróma szimptómáira.” Geoffroi de Charny elmagyarázza, hogy a lovagoknak miként kell viszonyulniuk ahhoz a tényhez, hogy mások életét kénytelenek kioltani háború idején. Beszél az egyéb nehézségekről is, amelyekkel a lovagoknak szembe kell nézniük, a kevés alvásról, éhezésről, s arról az érzésről, hogy még a természet is szembefordul velük.

„De Charny leírja a stressztényezőket, amelyekkel a modern katonai pszichológia szintén foglalkozik. Leírásából kiderül, hogy a lovagok igen távol állnak a róluk alkotott erőszakos pszichopaták képétől. Sőt, a szerző tanácsot is ad a lovagoknak: a stresszt azzal is enyhíteni tudják, ha jó célokért küzdenek.”

A poszttraumatikus stressz szindróma (posttraumatic stress disorder, PTSD) egyfajta védekezési mechanizmus, amely traumatikus események után lép fel. Sok PTSD-ben szenvedő ember újra meg újra átéli a traumatizáló eseményt, emlékbetörések, rémálmok és rémisztő gondolatok formájában, gyakori az érzelmi üresség érzése, az alvási zavarok, depresszió, szorongás és ingerlékenység vagy dühkitörések.

(MTI)

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!