Állampolgárság, könnyítve

A Fidesz-KDNP pártszövetség a maga kétharmadával szemmel láthatóan nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a határozott és cselekvő attitűd legyen a működéséről kialakítható alapbenyomás, hogy fő üzenetét, az „erős” kormányzást, már a kormányalakítás előtt is demonstrálja.

Lelkesedő újságcímek számolnak be róla, hogy: „Öt ígéretet máris teljesíthetnek”, de lássuk be, nem olyan nagy ez a teljesítmény. Kétharmados fölénnyel, a megosztott ellenzékkel szemben, bármit el lehet fogadtatni, és néhány nap alatt le is lehet nyomni nyugodtan a parlament és az ország torkán, s közben még el lehet nevezni mindezt nemzeti együttműködésnek, ugyancsak kétharmados többséggel.

A kormányalakítás időszakában benyújtott törvényjavaslatotok jellemzően szimbolikus ügyekről szólnak, amelyeket korábban – éppen ezért – nagy viták öveztek. Most majd erőből lesznek rendezve. Ezek egyike az állampolgársági törvény módosítása, amely a külhoni magyarok számára a magyar állampolgárság könnyített megszerzését teszi lehetővé, méghozzá letelepedés, magyarországi tartózkodás nélkül. Benyújtották az ún. "három csapás törvényt" , amely az erőszakos bűnelkövetők szigorúbb büntetését célozza, szakemberek által erősen vitatható reményekkel. De szimbolikus a kisebb parlament és a kisebb önkormányzatok ügye is, az előbbi alkotmánymódosítást igényel.

Tehetnénk fel kérdéseket. Például hogy van-e értelme előbb alkotmányt módosítani az országgyűlési képviselők létszámának megváltoztatásához, majd utólag (a gombhoz varrva a kabátot) egy számhoz igazítani a választási rendszer részletes szabályozását, ahelyett, hogy fordítva történne a dolog? Van-e értelme a háromcsapás címmel elhíresült BTK-módosításnak, amely sok szakértő szerint idegen test lesz a hazai büntetőjog rendszerében? Gondolhatjuk nyugodtan azt is, hogy nincs értelme, sőt nem így kéne, de csak egy választ adhatunk: ha a kétharmados többség így akarja, megteheti.

A látványosan gyors erődemonstráció pedig jól elfedi, hogy még mindig semmi sem tudható a gazdaságról szóló kormányprogramról.

***

Az állampolgársági törvény módosítása a szimbolikus ügyek sorából is több szempontból kirí, egyrészt mert elfogadásának nemcsak belpolitikai, hanem nemzetközi jogi, külpolitikai vonzata is van, másrészt – mivel az ország területén kívül élőkkel teremt jogi köteléket – a szabályozásnak vannak a Magyar Köztársaság alkotmányát érintő és egyéb jogi vetületei is, de ezek egyelőre elsikkadnak, vagy tudatos hallgatással leplezik őket.

A magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. számú törvénynek azok a rendelkezései kerültek most a módosítás központjába, amelyek a magyar nemzetiségű nem magyar állampolgárok könnyített honosítását biztosítják.

(Honosítás alatt az az eljárás értendő, amely kérelemre indul, és az állampolgárság megszerzésére irányul.

Az állampolgársági törvény értelmében ennek a honosításnak vannak előfeltételei – lásd alább. Ezekhez a követelményekhez társul annak a meghatározása, hogy a kérelem benyújtását megelőzően hány évig kell a nem magyar állampolgárnak folyamatosan Magyarországon élnie. Az alapeset nyolc év. Három év például akkor, ha a kérelmező magyar házasféllel, gyermekkel rendelkezik, örökbe fogadták vagy menekültként ismerte el a magyar állam. Ehhez képest vezette be a törvény 2006. január 1-jével kezdődő hatállyal a magukat magyar nemzetiségűnek valló nem magyar állampolgárok számára a honosítás könnyített formáját: ehhez nem kell előzőleg Magyarországon élni, de a kérelem előterjesztésekor a megélhetés és a lakóhely igazolása elvárt.)

A jelenlegi szabályozás így szól a törvény 4. § (3) bekezdése szerint:

Kérelmére kedvezményesen honosítható az a magát magyar nemzetiségűnek valló, nem magyar állampolgár
– aki Magyarországon lakik,
– és felmenője magyar állampolgár volt, és
– a magyar jog szerint büntetlen előéletű (és a kérelem elbírálásakor ellene magyar bíróság előtt büntetőeljárás nincs folyamatban);
– megélhetése és lakóhelye Magyarországon biztosított;
– honosítása a Magyar Köztársaság érdekeit nem sérti;
– igazolja, hogy alkotmányos alapismeretekből magyar nyelven eredményes vizsgát tett (vagy ez alól a törvény alapján mentesül).

A módosító törvényjavaslat ezen a szabályozáson változtat, így:

Kérelmére kedvezményesen honosítható az a nem magyar állampolgár,
– akinek felmenője magyar állampolgár volt,
– vagy valószínűsíti magyarországi származását,
– magyar nyelvtudását igazolja
, és
– a magyar jog szerint büntetlen előéletű (és a kérelem elbírálásakor ellene magyar bíróság előtt büntetőeljárás nincs folyamatban;
honosítása a Magyar Köztársaság közbiztonságát és nemzetbiztonságát nem sérti.

Ha tehát a javaslatot a Parlament elfogadja, akkor:

– a jövőben nem lesz szükség letelepedésre, magyarországi lakóhelyre az állampolgárság megszerzéséhez,
– az ország érdekeinek megsértése helyett a konkrétabb közbiztonsági és a nemzetbiztonsági érdek esetleges sérelmét vizsgálják majd az eljárásban,
– a „magukat magyar nemzetiségűnek valló” meghatározás elmarad a magyar „felmenővel rendelkező nem magyar állampolgár mellől, helyette belép mellé a „vagy valószínűsíti magyarországi származását”, és
– nem kell alkotmányos alapismeretekből vizsgát tenni, elegendő a nyelvtudást igazolni.

Van két homályos pont a javaslatban. Az egyik: a magyar nyelvtudás igazolásának mikéntje, a másik: a magyarországi származás valószínűsítése. (Ha vannak felmenők, minek valószínűsíteni? Ha nincsenek – akkor miként lehetséges?) Feltétlen megjegyzést érdemel az az ellentmondás, hogy miért párosul az állampolgársági jog letelepedés nélküli megszerzésének lehetősége azzal, hogy nem kell alkotmányos alapismeretekből vizsgát tenni.

***

Martonyi János leendő külügyminiszter úgy nyilatkozott „a törvénymódosítás azért szükséges, hogy megszüntessék a szomszédos országokban élő magyarok hátrányos megkülönböztetését, ma ugyanis például egy Németországban vagy az Egyesült Államokban élő magyar könnyebben juthat magyar állampolgársághoz, mint ők.”

Ez a magyarázat kicsit sántít, ha számba vesszük, milyen érintett csoportokat vetett egybe. A törvényjavaslat vitájának megkezdésekor azonban már világosabban megfogalmazták az indokokat. Például Németh Zsolt, aki szerint: „ A nemzeti gyűlölet politikáját a nemzeti összefogás politikájának kell fölváltania… az elmúlt években olyan ’jágói, gonosz politikának voltunk szemtanúi’, amely szembefordította a határon túli magyarokat az anyaországban élőkkel”. (Láthatóan a Fideszétől eltérő politika csak gyűlölködő lehet és gonosz, ami sajátos megvilágításba helyezi a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat üzenetét.)

A törvény vitáján jelentette be Németh, hogy „hogy az új kormány június 4-ét, a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulóját a nemzeti összetartozás napjává fogja nyilvánítani. Mint mondta, Magyarország végre a tizenötmilliós magyarság állama lehet.”

Ezen a ponton derül ki, hogy a retorika előrefutott a lényeg kimondásával, megfeledkezve arról, hogy a törvényjavaslat előterjesztőinek valószínűleg nem állt szándékukban firtatni, mit is fejez ki az állampolgárság jogintézménye: egy nemzethez való tartozást vagy egy államhoz fűződő jogi kapcsolatot. Ebben nagyon nem igyekezetek rendet vágni. Márpedig ha azt gondoljuk, hogy az állampolgárság a nemzethez való viszonyt fejezi ki, és azt mondjuk, hogy a magyar állam nemcsak a területén élők állama, akkor azt is ki kell mondanunk, hogy ez nem áll összhangban a jelenlegi alkotmánnyal.


flickr/principia aesthetica

Németh Zsolt arra is hivatkozott, hogy „a kettős állampolgárság a nemzetközi jogban általánosan elfogadott jogintézmény, amit Magyarország nem automatikusan és tömegesen ad meg a határain túl élőknek”.

Ugyanakkor Semjén Zsolt többször is hangsúlyozta, hogy nincs kétféle állampolgárság. (Ez a mondat azért is érdekes, mert a 2004-es kettős állampolgárságról szóló népszavazás idején éppen az akkori kormánypártok jelszava volt, és arra utalt, hogy az állampolgárság megszerzése többet jelent, mint egy útlevélé, illetve hogy nincs kétféle állampolgárság, mert nem lehet különbség az állampolgárok között.)

Azzal, hogy az állampolgárság megszerzését (bár egyedi eljárásban) olyan külföldön élő nem magyar állampolgárok számára teszi lehetővé a törvény, akik a magyar állammal nem voltak soha kapcsolatban, nem éltek soha a területén, és a jövőben sem szándékoznak itt élni, alapvetően változik meg az állam és az állampolgárok közti alkotmányos viszony. A magyar alkotmány a magyar állam területén élők politikai közösségének az alaptörvénye. Az alaptörvény maga és a rá épülő jogrendszer egésze ezen az elven nyugszik. A törvények az ország területén élő polgárok életviszonyait szabályozzák. Az állampolgársági törvény tervezett megváltoztatása ezt az elvet figyelmen kívül hagyja, és ennek diszfunkcionális következményei lesznek.

Jól illusztrálja a lehetséges diszfunkciókat az állampolgársági jog kiterjesztésének és a választójog szabályozásának ellentmondásos összefüggése.

Noha Németh Zsolt és Semjén Zsolt a felmerült aggályokat azzal hárítja el, hogy szükséges lesz a magyarországi lakcím, amely nélkül nincs választójog, tudjuk, hogy a jelenlegi szabályok szerint nem különösebb próbatétel egy magyarországi lakcím megszerzése magyar állampolgárok számára. Elegendő hozzá egy személyazonosító okmány (személyi igazolvány, útlevél vagy jogosítvány) és saját tulajdonú lakás híján egy befogadó nyilatkozat egy arra jogosult személytől (lakástulajdonostól, főbérlőtől).

Ugyanakkor az Alkotmány 70. § (1) bekezdése szerint „a Magyar Köztársaság területén lakóhellyel rendelkező minden nagykorú magyar állampolgárt megillet az a jog, hogy az országgyűlési képviselők választásán választó és választható legyen…”. A választási eljárásról szóló 1997 évi C. törvény 13. § (1) bekezdése szerint pedig a névjegyzékbe azokat a választójoggal rendelkező személyeket kell felvenni, akiknek a lakóhelye (a továbbiakban: lakcím) a szavazókörben van.

Magyarországon minden jogszabály magától értetődő módon úgy beszél az állampolgárokról, hogy abból világos: a jogalkotó az ország területén élő személyekre gondol. Állampolgári jogon jár például a Gyes vagy a családi pótlék is. És most hangsúlyozottan nem az államra esetleg nehezedő további terhekről van szó, mert azokat vállalhatja is egy ország, ha helyesnek tartja. Hanem arról, hogy nem beszélünk világosan: ez a törvénymódosítás a jelenlegi alkotmányos rend egyik sarkalatos pontját érinti. Még akkor is, ha szándékoltan csak ideologikus érvekről esik szó, és nem a jogi háttérről.

Megdöbbentő, hogy a híradások szerint a parlamenti vitában ez az aspektus nem is került elő. Az LMP arról értekezett, hogy az állam mérlegelési joga, kinek ad állampolgárságot, és kifogásolta, hogy az elutasító döntés elleni eljárás feltételei nem biztosítottak. A Jobbik pedig egyenesen aktív és passzív választójogot követelt a külhonban élő és állampolgárságot szerző magyaroknak. Az MSZP halasztaná a döntést.

Mindennek az az olvasata, hogy amit látunk, megint egy alapkérdés aktuálpolitikai felhasználása taktikai szintű harcokban a jobboldali pártok között, akkor is, ha közben a külhoniak érdekeire hivatkoznak.

(Az érintett országok közül Szlovákia hevesen tiltakozva reagált a törvényjavaslatra - főleg, hogy június elején parlamenti választások lesznek az országban. Nem örültek felhőtlenül a bejelentésnek a szlovákiai magyar pártok sem, mert a törvényjavaslat elfogadásának bizonytalan hatása lehet az ottani politikai helyzetre. Tegyük hozzá, annak ellenére ,,hogy a Fidesz miniszterelnök-jelöltje deklarálta: ’nem leszünk játszótársak semmifajta, külföldön zajló választási kampányban’.”)

Hogy a taktika mögött a Jobbik radikalizmusának leszerelése áll, vagy a figyelemelterelés a teljesíthetetlen gazdasági ígértetekről, netán arról van szó, hogy a választók körének kiszélesítése ezzel a módszerrel mégsem annyira elképzelhetetlen, mint állítják, szinte mindegy, abból a szempontból, hogy a kétharmados parlamenti többség kimondva-kimondatlanul belekezdett az alkotmányozásba. És mert várhatóan keresztülviszik az állampolgársági törvény módosítását, áterőltetik a választási törvényt, valódi társadalmi és parlamenti vita nélkül, ezzel azt is érzékeltetik, mit jelent együtt a centrális erőtér és az „együttműködési diktátum”.

Noha Orbán Viktor úgy nyilatkozott, hogy most nincs idő alkotmányozó nemzetgyűléssé alakulni, mert fontosabb dolgok is vannak, számára láthatóan nem okoz gondot, hogy alkotmányozó hatalomnak tekintse saját kormányát és a mögötte álló párto(ka)t, noha felhatalmazást csupán kormányzásra kapott.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!