A parlamenti illemről




Az újonnan választott képviselőknek ünnepélyesen átvetnek a vállán egy nemzeti színű szalagot, ahogyan az anyakönyvezetőn szokott lenni, szép vagy így, mondja egy fess férfi egy színesbőrű képviselőnőnek, és átöleli a vállát, hogy együtt pózoljanak a szimmetrikusan átlós trikolórjaikkal, szép példája ez a köztársaságnak, mondja tele bizalommal a képviselő.

A Libération videóját nézem, az új képviselők ismerkedése a helyszínnel. Nagyon sokan vannak, akik először kerülnek be a Házba, főleg a szocialisták között, ez a harmincas generáció, sok a nő. Egy idősebb képviselő megértően beszél arról, hogy ez a hely egy labirintus, neki több mint egy évébe telt annak idején, mire kiismerte itt magát.

Képek a Nemzetgyűlés nagyterméről, egy képviselőnő beszél: „Ha pontosan tudatában vagyunk annak, hogy milyen helyhez tartozunk, ha tudjuk, mennyi történelmet hordoz, mindent megteszünk, hogy méltók legyünk hozzá. Nem akárhol vagyunk, nem akármilyen teremben, nem szórakozóhelyen, itt az embereknek, férfiaknak és nőknek, úgy kell viselkedniük, hogy méltók legyenek ehhez a helyhez, amely befogadja őket.”

Fiatal férfi. „Ha először érkezünk ide a francia nép képviselőjeként, az megrendítő érzés és nagy büszkeség. Olyan kampány után értünk ide, amely politikai hagyomány, több száz ember politikai küzdelme a terepen, ez az erő hozott minket ide. És miután beléptünk, nagyon pici léleknek érezzük magunkat, mert itt a nagybetűs történelemmel találkozunk.” „Büszkeség és megtiszteltetés itt lenni, ha nem lenne büszke rá az ember, nem kellett volna jelöltnek jelentkezni.”

(Lángh Júlia)



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!