rss      tw      fb
Keres

Köszönet Elie Wieselnek



Azt hiszem, az amerikai magyarok többsége egyetért velem, hogy köszönet jár Elie Wieselnek. Gesztusával felhívta a figyelmet arra, hogy nem alaptalan az a gyanú, hogy az Orbán-rezsim jól szervezett és finanszírozott történelemhamisító kampányt folytat. Most már a nemzetközi közvélemény is kíváncsi arra, hogy kik azok a magyar politikusok, történészek, írók stb., akik azon munkálkodnak, hogy jogerősen elítélt háborús bűnösöket mossanak tisztára Budapesten.

Ráadásul Kövér László, az Országgyűlés elnöke éppen az amerikaiakra hivatkozik Nyirő ügyében. Azt írja: „Nyirő József nem volt háborús bűnös, nem volt fasiszta és nem volt antiszemita – erre a következtetésre a szovjet, amerikai és angol tábornokokból álló Szövetséges Ellenőrző Bizottság jutott, amikor a korabeli magyar kommunista belügyminiszter kérését két ízben is elutasította, és megtagadta az emigrációban élő író kiadatását.”

Nyirő valóban nem volt háborús bűnös, de azt Elie Wiesel soha nem is állította. Ő azt írta, hogy elfogadhatatlan Kövér részvétele azon a szertartáson, amelyet a nyilas parlament egykori tagjának újratemetése alkalmából kívántak megrendezni Romániában. (Wiesel a National Socialist Arrow Cross Parliament angol elnevezést használta a nyilas parlamentre.) Kövér úrnak arra kell válaszolnia, hogy miért vett részt egy volt fasiszta politikust méltató szertartáson, hiszen azt ő sem vitatja, hogy Nyirő a nyilas rezsim politikusa volt.

Kövér úr magyarázatára az amerikai veteránszervezetek is kíváncsiak lesznek. Ugyanis mostanában elfeledkeznek Budapesten arról, hogy az amerikaiak (köztük az amerikai magyarok is) elítélték Horthyt, és küzdöttek a nyilasok ellen. Magyarország hadat üzent az Egyesült Államoknak, majd a nyilas politikusok által irányított magyar hadigépezet amerikai katonák százait gyilkolta le az esztelen légiháború ürügyén, amelyet állítólag Magyarország „védelmében” vívtak. (Az 1946-ban felavatott Budaörsi úti amerikai katonai temetőben több mint 500 katonát temettek el.) A Szlovák Nemzeti Felkelés leverésében is aktívan részt vettek a nyilasok, az ott elfogott amerikai katonákat megkínozták és Mauthausenben kivégezték. A magyar fasiszták elleni küzdelemben az Egyesült Államok és a Szovjetunió katonái együtt harcoltak, és magyar származású amerikaiak ezrei küzdöttek Roosevelt hadseregében a nyilasok ellen, köztük az én apósom is. Kövér megnyilatkozása sérti azoknak az amerikai hősöknek az emlékét, akik életükkel fizettek a fasizmus elleni harcban.

Az pedig, hogy Kövér az amerikai felügyelet alatt álló Szövetséges Ellenőrző Bizottságot hozza fel Nyirő igazolására, igencsak meglepő. Először is Nyirő úrral kapcsolatban nincsen olyan dokumentum, amely szerint a Szövetséges Ellenőrző Bizottság „denácifikálta” volna őt, és az a tény, hogy Nyirőt az amerikaiak nem küldték vissza Budapestre, nem bizonyíték arra, hogy ne lett volna meggyőződéses fasiszta.

Wass Albert is az Egyesült Államokban élhetett, legalábbis addig, amíg 1998. február 17-én főbe nem lőtte magát. Nem deportálták Amerikából, pedig Wasst 1946. március 13-án a Román Népbíróság bizonyított tömeggyilkosság vádjával, távollétében halálra ítélte, és a román bíróság működését a Szövetséges Ellenőrző Bizottság is elismerte! Wasst az amerikaiak soha nem rehabilitálták, háborús bűnösnek tartották, de megengedték neki, hogy Amerikában éljen. Nem emelt kifogást a Szövetséges Ellenőrző Bizottság az ellen az 1947. szeptember 16-án kihirdetett csehszlovák ítélet ellen sem, amely Esterházy Jánost háborús bűnösként halálra ítélte. (Az ítéletet később életfogytiglanra változtatták.)

Wass Albert és Esterházy János jogerősen elítélt háborús bűnösök voltak, ítéleteiket eddig egyetlen bíróság sem vonta kétségbe. Elfogadhatatlan, hogy kultuszukat ma az Orbán-kormány gondosan ápolja. Az pedig, hogy a Szövetséges Ellenőrző Bizottság nem lépett fel Nyirővel szemben, nem jelent felmentést sem jogi, sem morális értelemben.

Ötven amerikai kongresszusi képviselő már felszólította Orbán Viktort, hogy határolódjon el a Kövér László által képviselt, a fasizmussal kacérkodó magatartástól. Ideje, hogy az amerikai magyar szervezetek is elhatárolódjanak az Orbán Viktor nevével fémjelzett kis csoporttól, amely nyilvánvalóvá tette, hogy nem képviseli sem a konzervatív, sem a keresztény, sem pedig a magyar értékeket.

(Lázár György)



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!