Tetten ért szavak
- Részletek
- Krémer Ferenc
- 2012. június 30. szombat, 06:17
Mindannak, amit teszünk, nagy részét szavakkal, vagy szavakkal is, tesszük. Olykor a szavak hiánya is rendkívül beszédes, sőt a nem verbális tetteinkkel beszélünk egymáshoz. Elmondjuk velük, hogy mit gondolunk a másikról, az ő tetteiről és persze az ő szavairól. A szó sohasem száll el. Ott marad azokban, akik meghallották, leülepszik és átváltozik sejtésekké, érzésekké, asszociációk kiindulópontja és kerete lehet. Minden szó nyomot hagy, van, amelyik alig láthatót, és van, amelyik eltorzítja a lelket. Még a feleslegesen, értelmetlenül elmondott szavak sem tűnnek el, köztünk maradnak, bár igaz, feleslegesen és értelmetlenül. Több mint harmincegy éve jelent meg Jürgen Habermas kommunikatív cselekvésről szóló műve, de a magyar politikai és jogi gondolkodásba még mindig nem szivárgott át szinte semmi abból, hogy a kölcsönös megértésre irányuló cselekvés kommunikatíve történik. Ebből pedig – szerintem – az (is) következik, hogy a szavak és a tettek nem választhatóak el egymástól ugyanúgy, mint mondjuk a 19. században.
A szólás szabadsága éppen azt a lehetőséget biztosítja, hogy a társadalmat jól formált szavak és szövegek segítségével alakíthassuk. Elkerülhetetlenül felmerül a kérdés, hogy bármivé alakíthatjuk-e a társadalmat. Sokan voltak és sokan vannak, akik nem akarják megőrizni a demokratikus viszonyokat, sem az egyenlőséget, sem a szabadságot. Meg kell-e adni nekik a lehetőséget és a jogot arra, hogy megtegyék ezt? Azt hiszem, erre nincs egyetemes válasz, de már az is jó lenne, ha meg tudnánk mondani, milyen paraméterek alapján lehet meghatározni, mi engedhető meg és mi nem. Természetesen a „megengedhetetlen” nem csupán jogi szankciót jelenthet, sőt, ha csak ennyire futja egy társadalomtól, akkor hamarosan megfordul a helyzet, és majd azon kell elmélkedni, vajon szabad-e az emberek egyenlősége mellett kiállni, vagy sem.
Abban az esetben például, ha az állam hajlandó fellépni a diszkrimináció ellen az oktatásban, az egészségügyi ellátásban vagy a munkaerőpiacon, hajlandó rákényszeríteni ezeknek az intézményeknek az urait az egyenlőség tiszteletben tartására, akkor ezzel egyúttal korlátozza a szavak hatásterületét is. Egy olyan országban azonban, mint Magyarország, ahol az állam nem hajlandó megvédeni az emberek egyenlőségét, ahol a tisztségviselők és polgármesterek között tömegével találunk rasszistákat, homofóbokat és egyebeket, egy ilyen államban a gyűlölet szavai olyan hatékonyak a szégyenlős jogszabályokkal szemben, amilyen hatékonyak hajdanán a konkvisztádorok maroknyi csapatai voltak az aztékok és az inkák hatalmas hadseregeivel szemben. A korlátlan szólásszabadság ezért az Egyesült Államokban például a szabadságot, nálunk viszont a kisebbségek elnyomását termeli újjá és készíti elő.
Nézzünk néhány példát. Szeretném jelezni, hogy nem, vagy nem csupán a „politikai inkorrektség” eseteiről van szó, mert nem az a kérdés, hogy valaki megbántva érzi-e magát vagy sem, hanem az, hogy milyen világokat tesz lehetségessé egy-egy szó, kifejezés. A magyar jogi és köznyelv egyaránt őrzi a náci szókincs egyik alapfogalmát. Törvényeink sokaságában található meg a „faji” kifejezés különféle szóösszetételekben. Nyilván azért van ez így, mert teljesen ártalmatlannak tekintik, el sem tudják róla képzelni, hogy ismét ártalmas lehetne. Ma viszont már jól láthatóak az ártalmai, érdemes tehát átgondolni, vajon nem járult-e hozzá a jelenlegi állapot kialakulásához, hogy szabadon garázdálkodhatott. A II. világháborút követően mi magyarok nem tettük meg mindazt, ami elengedhetetlenül szükséges lett volna a nyilas és horthysta szellemi hagyaték felszámolásához, nem zártuk le azokat a szellemi csatornákat, amelyeken keresztül az életet adó levegő áramolhatott hozzájuk. A kommunista rendszer csak felcserélte az egyik egyenlőtlenséget egy másikkal, és ezzel életben tartotta az egyenlőtlenségbe vetett hitet, miközben megőrizte a szélsőjobb szókincsének egyes elemeit is. A kettő együttes hatása az, hogy az emberek egyenlőtlenek, akár „faji” szempontból is. Semmit sem számít, hogy talán nem teljesen ugyanazok a sajátosságai a jelenlegi és a világháború előtti előítéleteknek. Egyformák ugyanis, mutatis mutandis. A cigányok megvetését és elnyomását szükségszerűen követte a zsidókkal szembeni előítéletek nyílt vállalása és a nyilasok rehabilitálása – lásd Nyirő József (székely) szentté nyilvánítását. Nyirő Hitlert dicsőítő szavait tetteknek kell tekintenünk: azzal, hogy kimondta őket, társtettessé, azaz maga is tömeggyilkossá vált. Az pedig, aki ma elhiszi Kövér László szánalmas magyarázkodását, az akkori gyilkosok örökösévé lesz.
Megítélésem szerint a „faji” jelzővel azonos jellegű és azonos módon ható, bár csakis a köznyelvben élő példa a mázolók között fennmaradt, a foltos, hanyag festést jellemző „zsidós” kifejezés. Félreértés ne legyen, ez nem egy tulajdonságot jelöl, nem viselkedés- vagy beszédmódot. Ha egy festés „zsidós”, az azt jelenti, hogy olyasmi maradt ott, aminek nem szabadna ott lennie, ami felesleges, sőt, káros. Egy egyszínűre mázolt felület szépségét a festék egyenletes felhordásából és eloszlatásából eredő homogenitása adja. A festő nem tűrhet el semmit, ami megtöri ezt a homogenitást. A zsidókat jelképező foltokat és kihagyott részeket tehát meg kell semmisíteni. A „zsidós” jelző ebben az esetben tehát nem egyszerűen egy hibát jelöl, hanem egy programot reprezentál – ahogyan a „zsidóst vasal a ruhába” fordulat is. Kétségtelen, hogy rejtetten, kimondatlanul. Igazuk van hát mindazoknak, akik azt mondják, hogy sokakban fel sem merült ez a jelentés, hogy egyáltalán nem gondoltak semmi rosszra, és eszük ágában sem lenne helyeselni a holokausztot. Nem szabad azonban ilyen direkt hatásokat elvárni ezektől a kifejezésektől, hiszen mindössze arra valók, hogy megszokottá tegyenek végig nem gondolt, ki nem bontott jelentéseket. Valahogy úgy működnek, mint azok – az egyébként betiltott – reklámmódszerek, amelyeknél a filmkockák közé helyezték el az üzenetet, és a nézők nem is észlelték, hogy befolyásolják őket. Az ehhez hasonló, a számítástechnikában féregnek (worm) nevezett nyelvi lelemények komoly pusztítást tudnak okozni a kollektív tudatban.
Befejezésként fel kell hogy hívjam a figyelmet arra, hogy a „cigánykeréknek” vagy a „cigánypecsenyének” semmi köze ezekhez a nyelvi férgekhez**. Azok, akik valamilyen okból (értetlenség, érdek, számítás stb.) relativizálni szeretnék ezek hatásait, előszeretettel hozzák fel példaként a cigánypecsenyét, ami nagyjából olyan, mint amikor a homofóbok elborzadva mondják, hogy ők ugyan toleránsak a melegekkel szemben, de az mégiscsak túlzás, hogy ma már szinte kötelező melegnek lenni.
Az értelmiség feladata, hogy felfigyeljen a nyelvünkben elbújó – ma már inkább buján tenyésző – férgekre és, ha tudja, eltüntesse őket.
* Jürgen Habermas: Theorie des kommunikativen Handels, Suhrkamp, Frankfurt am Main 1981. Magyarul részletek: A kommunikatív cselekvés elmélete, Bp., ELTE, 1985, kézirat.
** Az előzmények Bolgár György Megbeszéljük című műsorában:
– Az intolerancia tolerálhatatlanságáról (Krémer Ferenc szociológus)
– A politikai korrektségről és a múlt századi antiszemitizmusról (Kálmán László nyelvész)
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
