De genere Félázsia
- Részletek
- Napi apró
- 2012. július 31. kedd, 03:57
- Lévai Júlia
Orbán megjegyzése – „a magyar félázsiai származék, és ezért csak az erőből ért” – sokakat netszerte arra késztetett, hogy megint elővegyék Kertész Ákos megjegyzését – „a magyar genetikailag alattvaló” –, majd felismerve az analógiát, megállapítsák, hogy Orbánnak nincs, Kertésznek viszont van igazsága, mert a magyarság genetikailag nem erőből értő, viszont genetikailag alattvaló.
Vagyis az ilyen vélemények szerint a „genetikailag” rendben volna, csak az a kérdés, hogy mi is volna akkor a magyarság születési meghatározottsága: az-e, hogy csak az erőből ért, vagy az-e, hogy determináltan alattvaló?
Túl azon, hogy az „erőből érteni” és az „alattvalónak lenni” közt sem látok különösebben nagy eltérést, szeretném (ötszázezredszer) elmondani, hogy itt a genetikailag szóval van baj, és nem azzal, ami utána következik. Ha Kertész az mondta volna, hogy „a magyarok genetikailag uralomra termettek”, ő volna a legidézettebb szerző a jobboldalon, ahol ezt mindennap olvashatni. És ahol természetesen nem a „genetikailag” szó miatt gyűlölik Kertészt, hiszen ez kedvenc szavuk, hanem azért, mert negatív jellemzőről állította, hogy a születési adottságunk.
Eközben pedig a helyzet az, hogy genetikailag nem lehet a konkrét, társadalmi hierarchiákhoz viszonyulni, mert a sejtjeinkben lévő génjeink az olyan mesterséges képződményeket, mint amilyen például a társadalom is, közvetlenül nem szabályozhatják. Így a társadalom esetleges és változó hierarchiái sem eshetnek a gének hatókörébe, mert abba csak a hierarchia gondolati konstruálásának lehetősége eshet. Úgyhogy hiába igaz, hogy a hierarchikus építkezés az emberi természetből ered, az már nem igaz, hogy a hozzá való viszonyulásunkat is beépítve kapjuk. Azt, hogy szeretjük vagy nem szeretjük alávetni magunkat, vagy hogy esetleg hidegen hagynak minket a hierarchiák, már odakinn tanuljuk, a világban, amibe beleszülettünk. Már csak azért is, mert hiszen nagyon sokféle és helyek szerint is eltérő hierarchiát kell megtanulnunk. Aki a hozzájuk való viszonyunkban genetikai meghatározottságokról beszél, ugyanolyan közönséges rasszizmust terjeszt, mint aki azt mondja, hogy a cigányoknak a génjeikben van a bűnözés, a zsidóknak pedig a pénz iránti szerelem.
És akkor itt most nem árt tisztázni azt sem, amivel sokan változatlanul kísérleteznek, hogy ugyanis nyelvi csűrcsavarokkal mentsék Kertész tűrhetetlen mondatát, és azzal védjék, hogy ha nem genetikailagot mondott volna, hanem genetikusant (vagy fordítva, már nem is emlékszem, melyiket mondta, ezek ugyanis azonos jelentésűek), akkor az azt jelentette volna, hogy „kulturálisan hagyományos módon”. Ennél nagyobb marhaságot nyelvész le sem írhatott volna.
Amikor kezdtek belelátni az élőlények örökítőanyagába, a biológusoknak nevet kellett találniuk a feltárt részeihez. A gén szót a latin gigno=szül eredetű genitális= nemző, születési, illetve genitor= nemző, szülő szócsaládból vonták el, mint az átörökítés alapegységéhez legmegfelelőbb nevet.
Mivel nálunk is sokáig a latin volt a hivatalos nyelv, ezt a szócsaládot mi is jól ismerjük, ha máshonnan nem, a nemesi családok kedvelt „de genere” előtagjából, amiből aztán a magyar humor a „degenerált” kifejezést találta ki, a legfeltűnőbben hülye arisztokratáira.
A gén tehát az örökítőanyagban lévő DNS-lánc egy-egy szakaszának a neve, így mind a „genetikusan”, mind a „genetikailag” csak erre utalhat. A kulturális hagyományozódásokra viszont már csak azért sem, mert hiszen arra külön szót tartanak a latinban: „tradicionálisan”.
Persze ezt is meg lehet torpedózni azzal, hogy „ha azt mondjuk: tradícióilag, akkor egészen mást jelent a gondolat, valójában születési átörökítést”, de nem érdemes, mert akkor érkezünk meg ahhoz az igazi, szellemi degeneráltsághoz, amelyhez e nélkül is fénysebességgel közeledünk – fölösleges ezekkel a szófacsarásokkal felgyorsítanunk a folyamatot.
(Lévai Júlia)
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
