Két megjegyzés Zeidler Miklós írásához
- Részletek
- Mihancsik Zsófia
- 2012. augusztus 16. csütörtök, 03:23
- Mihancsik Zsófia
A Gerő–Romsics-vitához érdemben eddig sem szóltam hozzá, most sem fogok. Szeretnék viszont válaszolni Zeidler Miklós két megjegyzésére, amelyek engem érintenek, egyrészt szerkesztői, másrészt szerzői minőségemben.
Az első:
„…feltettem [a Galamusra] a tanítványok és szerzőtársak szerintem rendkívül durva, és Gerő személyét… és nem az álláspontját támadó állásfoglalását (de lássuk be, a történész kollégák és tanítványok állásfoglalásának közlése akkor is kötelező egy ilyen vitában, ha szerintem szint alatti)” – írtam én Olvasói etika – adalék a Gerő-vitához című aprómban.
Ezt nehezményezi Zeidler Miklós, amikor azt írja: jónak láttam „személyeskedésnek minősíteni a Romsics Ignác tanítványai és szerzőtársai által aláírt nyilatkozatot”.
A tanítványok és szerzőtársak írása mindössze 4700 karakternyi, azaz rövid írás. Ebben a rövid írásban a következő minősítések szerepelnek:
Gerő „súlyos és igaztalan vádakkal illeti” Romsicsot; Gerő megbélyegzi Romsicsot; Gerő cikke személyeskedő, „koncepciózus, rosszindulatú és a szakmai tisztesség alapvető szabályait is figyelmen kívül hagyja”; Gerő egyoldalú és csúsztat; Gerő megalapozatlan vádakat ír le; Gerő írása „sem szövegösszefüggéseiben nem állja meg a helyét […] funkciójában pedig végtelenül káros”; Gerő sommásan ítélkezik; Gerő megfeledkezik a szakmai etika alapvető szabályairól; Gerő Gyáni Gábor elemzése mögé bújik; Gerő dehonesztálónak gondolt részeket emel ki; Gerő álságos; Gerő szép görbéjű koncepciót ad elő; Gerő sugalmaz és olvasási hibát vét; Gerő diadalmasan tesz fel kérdést; Gerő figyelmetlenül olvas; Gerő alaptalanul állít; Gerő rosszindulatúan inszinuál; Gerő provokatívan megbélyegez egy köztiszteletben álló történészt; Gerő mindenkinek árt, leginkább saját szavahihetőségének.
És itt csak magukat a jelzőket vettem számba, nem a teljes mondatokat, amelyek a minősítéseket tartalmazzák. Mert ha teljes mondatokat idéztem volna, azt kellene ma is szomorúan megállapítanom, hogy az írás Gerő Andrásra vonatkozó részének 80-85 százaléka minősítés (bár ez kétségkívül sokkal jobb arány, mint az aláírásgyűjtésé, az ugyanis, műfajánál fogva, száz százalékban az.) Bocsánat a profán hasonlatért, de ha a Galamusban bárki ilyen arányokkal rendelkező cikket akarna közölni mondjuk Orbán Viktorról, úgy vágnám ki, hogy a lába se érné a földet (pedig nem a szívem csücske a magyar miniszterelnök). Ezzel a technikával még az újnácikról sem írunk, nemhogy kollégáról. Nem azért működtetünk ugyanis fórumokat a nyilvános gondolkozás számára – mi biztosan nem –, hogy minősítő jelzőkkel váltsuk ki az elemzés és az érvelés fáradságos munkáját.
Fenntartom tehát a véleményemet, hogy – Zeidler Miklós állításával ellentétben – „Romsics Ignác volt tanítványai és szerzőtársai” nem „Gerő véleményének megalapozatlanságára” „mutattak rá”, hanem – egy Romsicsról szóló pozitív passzus mellett – úgy védték mesterüket és kollégájukat, hogy beletaposták a földbe a bírálóját, elegánsabban fogalmazva gondolkozás nélkül elvitatták tőle az emberi és szakmai tisztesség minimumát is. És ez megengedhetetlen.
A második megjegyzésem a történészi forráskezelést érinti, amelynek pontosságát Zeidler Miklós is fontosnak tartja.
Hanák Péter 1997-ben meghalt. A Budapesti Negyed, amelynek 2010-es megszüntetéséig valóban Gerő András volt a főszerkesztője, én pedig a szerkesztője, az 1998-as utolsó, téli számát Hanák Péter emlékének szentelte. Én tehát akkor már – és ezt őszintén fájlaltam, mert nagyon nagyra tartottam Hanák Pétert, ráadásul személyesen is sokat köszönhettem neki a tekintetben, ahogyan az életem alakult – nem készíthettem vele interjút „a Gerő András főszerkesztésében megjelenő Budapesti Negyed című folyóirat számára”, mint Zeidler Miklós írja. A hivatkozott Szétszakadt nemzedék című interjú, mint azt a végjegyzete is jelzi, 1995-ben készült, és eredetileg a Kritika című havilapban jelent meg.
Azt pedig csak csendben észrevételezem, ha már a forráskezelés pontosságáról van szó, hogy a Rubicon „több mint háromszáz szakmabeli tiltakozója” között van „SZDSZ-ü.v. elnök” (amúgy rendszermérnök), képzőművész, árszakértő, ügyvéd, újságíró, közgazdász, informatikus és matematikus is. Ami nem baj, de a tény akkor is az, hogy a több mint háromszáz aláíróról legfeljebb annyit mondhatunk, hogy a többsége szakmabeli.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!