rss      tw      fb
Keres

Örmény miniszterhelyettes: Magyarország az utolsó pillanatig tagadta




Az orosz Roszbalt hírügynökség Az örmény hatóságok tudtak arról, hogy Magyarország ki akarja adni Azerbajdzsánnak Safarovot címmel közölt jelentést

Az örmény hatóságok augusztus 20. óta tudtak arról, hogy Magyarországnak szándékában áll kiadni Azerbajdzsánnak Ramil Safarovot, akit egy örmény tiszt meggyilkolásáért ítéltek el. A Mediamax hírügynökség Avaneszjan Alexre, a magyarországi örmény önkormányzat elnökhelyettesére hivatkozva azt írta, hogy több forrásból információkat kaptak arról, hogy Magyarország Safarov kiadására készül.

„Figyelmeztettük erre Örményország magyarországi nagykövetségét, és Örményország diaszpóra-minisztériumát.  Mindent elkövettünk, hogy megakadályozzuk a gyilkos visszatérését Azerbajdzsánba” – mondta Avaneszjan. Hozzátette, hogy a magyarországi örmény közösség panaszt tett az ország parlamentjénél, valamint igazságügyi minisztériumánál is Safarov tervezett kiadatása miatt. Szavai szerint szükség volt az örmény külügyminisztérium reagálására.

„Mindent megtettünk, amit tennünk kellett, de nem kaptunk támogatást” – jelentette ki Avaneszjan.

Közben Zograb Mnacakanjan örmény külügyminiszter-helyettes a Mediamixnek adott interjúban elmondta, hogy az örmény külügyminisztérium mintegy két hete kapott jelzést arról, hogy a magyar hatóságok azt tervezik, kiadják Safarovot Azerbajdzsánnak. Mnacakanjan megjegyezte, hogy az adott információ beérkezését követően a minisztérium azonnal lépéseket tett hivatalos és egyéb csatornákon, hogy pontosítsa az értesülést, és ennek érdekében különféle szintű találkozókat szervezett. A miniszter elmondta: ezeken találkozókon az örmény felet egészen a legutolsó pillanatig biztosították arról, hogy Safarov Magyarországon tölti tovább büntetését.

A miniszterhelyettes ismételten hangsúlyozta, hogy a magyar hatóságok eljárása „különösen elfogadhatatlan” azért, mert az örmény hatóságok igyekeztek tájékoztatást kapni Magyarországtól, és az utolsó pillanatig biztosították őket arról, hogy a kérdés nincs napirenden.*

Korábban  jelentettük, hogy Örményország a két ország között kialakult partneri kapcsolatokat sértő, barátságtalan lépésnek tekinti, hogy a magyar kormány úgy döntött, kiadja Azerbajdzsánnak a gyilkosság miatt elítélt tisztet. Ezen kívül az örmény külügyminisztérium tájékoztatta a magyar külügyminisztériumot a diplomáciai kapcsolatok megszakításáról.

Safarov 2004. február 19-én az arcára mért 16 baltacsapással megölte az alvó Margarjant, aki vele együtt angol nyelvtanfolyamon vett részt a magyar fővárosban a NATO békepartnerségi programja keretében. A nyomozás során Safarov azt állította, hogy az áldozat megsértette Azerbajdzsán állami zászlóját, és hagyta, hogy sértő kijelentéseket tegyenek a köztársaság fegyveres erőire. A budapesti fővárosi bíróság az ügyben 2006. áprilisában hozta meg ítéletét. Safarovot életfogytiglani börtönre ítélték azzal, hogy 30 évig nem kaphat kegyelmet. Safarovot augusztus 31-én átadták Bakunak. Ilham Aliyev azerbajdzsáni elnök kegyelmet adott Szafarovnak, és ezzel felmentette büntetése letöltése alól.



* Lásd szombati hírösszefoglalónkat (Örmény-magyar konfliktus egy gyilkosért – vagy 2-3 milliárd euróért?) arról, hogy a tárgyalások nyilvánvalóan hónapok óta folytak. Ugyanezt nyilatkozta szombaton az azeri külügyminisztérium szóvivője (lásd vasárnapi hírösszefoglalónkat: Örmény-magyar konfliktus: szombati fejlemények)



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!