Nesze semmi

Mától háromnapos kommunikációs képzésen veszek részt. A tréningről szóló rövid összefoglaló szerint a három nap elteltével profi kérdezővé válok. Tizenkét év bíráskodás után ez már rám is fér. A munkámban pechemre csak a jövő héten szembesülhetek az eredménnyel, mert csütörtökön és pénteken – botor módon – mindössze ítélethirdetés lesz, akkor meg az ember nem kérdez, csak beszél. Mivel a képzés tetszik, megfogadtam, hogy amint lehet, jelentkezem egy indokolási tréningre is. Nem mintha nekem a professzionális kérdezőség smafu lenne, de az ember törekedjen a tökéletességre. Feltéve, hogy van rá ideje, ami – ha hinni lehet a folyosói pletykáknak – fővárosi bírónak a közeljövőben nem nagyon lesz. Tudniillik egy tervbe vett új fővárosi elnöki intézkedés folytán a heti két tárgyalási nap mellé a Markó utcában továbbiakat kell beiktatni, megemelve a kitűzött ügyek számát is. A hivatalok által hányatott sorsú állampolgárként első hallásra én is azt mondanám erre, hogy nagyon helyes, dolgozzanak meg a pénzükért, de a bírósági közállapotokat ismerve meg sem fordul ilyen mondat a fejemben. Leírom miért.

A velem szemben ülő kollégának van úgy 220 ügy a kezén. Tőle 100-200 kilométerre dolgozó, ugyancsak polgári ügyeket tárgyaló bírónak nagyjából ennek a tizede, de legyünk nagylelkűek, ötöde. A fizetésük ugyanannyi, dacára annak, hogy Pesten biztosan több a munka. A mi főnökünk valamivel magasabb bért kap, mint a 200 kilométerre lévő kolléga főnöke, de csak azért, mert nálunk nagyobb a szervezet, vagyis itt – elvileg – több a munka. Kétségtelen, a bírói és a vezetői  tevékenység összehasonlíthatatlan, ez utóbbit jobban meg kell becsülni: a bíró csak a Köztársaság nevében ítélkezik, míg a vezetőnek el kell érnie, hogy beosztottja ezt ideális körülmények között tegye. A fenti példa szerint ez nem mindig sikerül, de a kudarcnak legalább következménye nincs, vagy ha igen, kizárólag a bíróra nézve van.

Visszatérve az asztalom túloldalán dolgozóra. Főszabály szerint heti két napot tárgyal. Ez átlagban 10 ügyet jelent hetente. Marad tehát három napja. Azt kell felhasználnia arra, hogy felkészüljön a tárgyalásokra, ami ügyenként egy órával számolva is kb. másfél napi munkaidőt jelent, de inkább többet, mert egy óra alatt nem lehet tisztességesen belemerülni egyetlen jogi problémába sem. A tárgyalások harmadában határozat is születik, aminek megírása megint csak időigényes: ítélete válogatja, de egy fél napra a rövidebbekhez is szükség van. Ha ezeket összeadjuk, eleve túlmentünk a heti negyven órán, és akkor még nem ejtettünk egy szót sem a fennmaradó 200 iratban benyújtott beadványok elbírálásáról, ami szintén a bíró napi tevékenységének része. Ehhez jön még, hogy az új ügyekben a törvény szerint négy hónapon belül tárgyalást kell tartani.

Számoljunk! Heti tíz tárgyalt ügy havi negyvenet jelent. Kétszázhúszban a negyven öt és félszer van meg, azaz ilyen mennyiség mellett a törvényi előírás eleve nem tartható. A mai, vagyis 2010. február 16-i ügyben – figyelembe véve a másfél hónapos nyári ítélkezési szünetet is – leghamarabb szeptember második felére lehet újabb tárgyalást kitűzni, feltéve, hogy nem érkezett közben új ügy, mert akkor az új elsőbbséget élvez.

Mindez nem paradicsomi állapot sem a bírónak, sem az ügyfélnek, azonban borítékolom, hogy a tervezett intézkedés egy fikarcnyit sem javít majd a helyzeten, sőt igencsak rontani fog rajta. Ahhoz ugyanis, hogy többet tudjon dolgozni a bíró, több idő kell, ez evidencia. S nem kell nagy bölcsesség ahhoz sem, hogy rájöjjünk, honnan tud plusz időhöz jutni: a felkészülés, valamint az ítéletírás fogja megsínyleni a remek ötletet. A nem elég alapos felkészülés pedig ahhoz vezet, hogy a döntés rossz lesz, vagy időben elhúzódik majd, mert felkészületlenül senki nem dönt szívesen. Az összecsapott ítélet eredménye úgyszintén nem kérdéses: hatályon kívül helyezés, és kezdődhet minden elölről.

Az intézkedésnek egyetlen célja lehet: vezetői PR, a sajtó és rajta keresztül a közvélemény megnyugtatása arról, hogy a dolgok jó kezekben vannak. Szép kilátások. Justitia csipkés bugyiban.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!