A homályt oszlatandó



Mihancsik Zsófia már írt a hvg.hu honlapján megjelent Tamás Gáspár Miklós-cikkről. Ehhez most én is hozzáteszem a magamét.

Tamás szerint „ezerszer kérték liberálisok és baloldaliak a konzervatív nemzeti jobboldalt, hogy ’határolódjék el’ a fasiszta vagy fasisztoid politiká(k)tól. Ez most végre megtörtént”.

„Már másnap a Népszava és a Galamus portál vezető publicistái erőteljes kételyeiknek adtak hangot, fölhánytorgatták a Fidesz-KDNP e tárgyban korábban elkövetett hibáit, és hiányosnak tekintették Rogán beszédét, mert nem láttak benne önbírálatot.” Jön a teátrális kérdés: „Mennyire volt jóhiszemű a szociálliberális balközépnek az az óhaja, hogy a konzervatív jobbközép és/vagy nemzeti jobboldal ’határolódjék el’ végre az újfasisztáktól, ha a világos elhatárolódó gesztusnak ez a fogadtatása?”

Ezzel a vélekedéssel nem az a baj, hogy ismét mindennél fontosabb a szerző számára, hogy extrém, tehát feltűnő véleményt alkosson – most éppen azzal, hogy a Fideszt védi, szemben egy általa igaztalannak vélt trenddel –, hanem az, hogy ehhez kevernie kell a sajtó szerepét és a politika megnyilvánulásait, holott nem kéne keverni.
A sajtónak az a dolga, hogy a tisztánlátást segítse. Márpedig a tisztánlátás megköveteli, hogy kimondjuk, a Fidesz nagy felelősséggel tartozik a magyar demokrácia lerombolásáért. Tette ezt többek közt azzal is, hogy miközben a baloldalt vádolta folyamatosan „a fasiszta kártya kijátszásával”, miközben éveken át visszautasította kérését, felhívásait az egységes fellépésre, maga tette azt, amivel vádolt: aktuális politikai céljaira használta fel e nézetek térhódításának fájdalmas következményeit. Kihasználta, hogy nincs erős civil társadalom, amely a politikai pártok nélkül is fellép az újfasiszta nézetek ellen. Bátorítást adott azzal is, hogy a háttérben maradt, és azzal is, hogy lejáratta a rasszistákkal szemben tett erőtlen lépéseket, mikor azt állította, hogy csak politikai haszonszerzés motiválta őket. Mindez része volt annak a politikának, amely tudatosan törekedett a „rendetlenség” látszatának megteremtésére, annak a közérzületnek a megerősítésére, hogy a rendetlenség és a demokrácia azonosíthatók. Így lehetett később az erős párt és a „rend” ígéretével bejelentkezni a választások idején. Kormányra kerülésük után sem változott a helyzet. A Fidesz sok tekintetben a Jobbik programját valósította meg, csak most, amikor ország-világ megbotránkozott, akkor küldte Rogánt oda a demokratákhoz, hogy beszédet tartson.
Ez az alaphelyzet. Még ma sem tart ott az ország, hogy világosan értse, mekkora manipuláció eredménye az – beleértve a közelmúlt történelemhamisításait, hamis mítoszait például 2006-ról –, hogy a Fidesz elsöprő győzelmet arathatott. Ennek a manipulációnak a lényege éppen a kettős beszéd, a dupla fenekű politizálás.
Ennek a kettős beszédre épülő hazug politikának a leleplezése, megértése nélkül a Fidesztől nem lehet megszabadulni. Megérteni pedig a választók többségének kell.

Rogán fellépése is jól időzített eleme ennek a politikának. Most, amikor egyfelől nyilvánvalóvá vált, hova vezetett ez a negligens – és akkor még jóhiszemű vagyok – Fidesz-politika, másfelől, amikor nyilvánvaló kezd lenni, hogy a párt kormányzása minden szempontból katasztrófa, sőt a demokráciát is lebontotta, akkor egyetlen lépéssel korrigálható-e egy alapvető politikai manipulációt? Lehet-e pusztán „mulasztásnak”, „hibának” minősíteni a tudatos hazudozást, kétszínűséget, ahogyan Tamás Gáspár Miklós eufemisztikusan teszi, miközben a bevett retorikai szófordulat a baloldal rovására az „óriási bűnök” elkövetése? Most, az ő értelmezésével, nem éppen a felelősség megfordításáról van-e megint szó?

Az „írástudó” felelős megközelítésétől elkülönítendő azonban a politika viszonyulása az eseményhez. Mert valóban, ha a demokratikus térfél politikusai eddig mindig egységes, közös fellépésre szólították fel a Fideszt ebben a fontos kérdésben, akkor nem lehet hitelesen azt követelni, hogy bárki, aki ebben osztozni akar, ne menjen oda tiltakozni. De hogy teljes joggal ott lehet, az nem jelenti azt, hogy meg nem történtnek kell tekinteni a korábban képviselt politikáját. Nem gondolom, mint azt meg is írtam a Galamusban, hogy indokolatlan elvárás lett volna, akár a politikusoktól is, hogy a Fidesz igenis fogalmazzon meg a jövőre vonatkozóan ígéreteket, éppen a hitelessége érdekében. Sajnos nem tette. Pontosan az történt, amire számíthattunk, hogy kipipáltak egy feladatot, és azóta arról beszélnek, mekkora erkölcsi kihívásnak feleltek meg sikeresen. És Tamás Gáspár Miklós is erről beszél.
Politikailag természetesen még ennek a kétszínűségnek is volt pozitív hozadéka, és nemcsak a Fideszre nézve. Természetesen a demonstrációnak is volt jelentősége, annak ellenére, hogy még mindig nem valódi civil szerveződés eredményeként jött létre. Valamennyire jelzés értékű, hogy a Fidesz is rákényszerült, hogy leválassza magát ezekről a nézetekről. Rogán megszólalását nagyon jóhiszeműen vélhetnénk persze első lépésnek vagy olyan pontnak is, ahonnan már nem nagyon lehet visszafordulni. Csakhogy TGM a „szociálliberális balközép” jóhiszeműségének megkérdőjelezhetőségéről értekezik, éppen a balközép azon fenntartásai miatt, amelyeket egy évtizedes léptékben kétszínű politizálással szemben fogalmaz meg – s ezzel maga Tamás is a homályt növeli. Hamis üzenetet küld az amúgy nem túl cizellált gondolkodású „köz”-nek. Még ha őszinte volt is a Fidesznek ez a lépése, bizony az írástudóknak, a sajtónak az a dolga, hogy élő lelkiismeretként emlékeztesse a politikát (a Fideszt), mi következik abból, amit most képviselt. Tovább megyek, ez a politikusoknak is dolguk. Hogy ne folytathassák ott, ahol abbahagyták.

Hogy mennyire következetlen az a morális vagy elvi álláspont, amelyet Tamás képvisel, azt maga illusztrálja, amikor ezt írja: „Azoknak az embereknek a jobboldalon, akik – mivel előre látták, hogy ez fog történni – óva intették a Fideszt az ilyen állásfoglalásoktól, igazuk lett.”

Miben is lett igazuk? Mivel is ért egyet a szerző? Mit is jelent az elkötelezettség a rasszista nézetekkel szemben? Ha Rogán valóban azért ment fel a pódiumra, mert úgy gondolta, hogy a saját belső meggyőződése miatt, a pártja meggyőződése miatt muszáj kiállni az ügy mellett, vajon eltéríthető-e ettől azzal, hogy korábbi politikájukat számon kérik rajta? Avagy az „ügy” tiszta szolgálata csak a baloldaltól várható el? Erre a kérdésre vajon Tamás Gáspár Miklósnak van-e válasza?

(Lánczos Vera)



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!