A Demokratikus Koalíció eredetmítosza?
- Részletek
- Krémer Ferenc
- 2012. december 13. csütörtök, 04:23
- Krémer Ferenc
Debreczeni József könyve 2006 őszéről és a tudomány erkölcse
A plágiumok korát éljük. Köztársasági elnök, miniszterelnök-helyettes és még ki tudja, ki ékeskedik mások gondolataival. Pedig egy tudós legféltettebb kincse a saját gondolata, ez életének eredménye és értelme. Olyan kincs, amelyet boldogan oszt meg másokkal, és mindössze egyetlen dolgot vár el: ne tagadják le, hogy tőle kapták. Nem számít, miféle hatalmasság, doktorira vágyó dilettáns beképzeltség vagy éppen pártkorifeus, netán egyházi vezető az illető, senki sem engedheti meg magának, hogy elvegye valaki más gondolatait, ahogyan erre már a Schmitt ügy kapcsán is utaltam. Jobbágyi Gábor (a PPTE egyetemi tanára) szerint „plagizálni, szerzői jogot sérteni úgy lehet, hogy egy már nyilvánosságra hozott műbe ütközik bele az utóbb megírt mű”. Ez azonban csak részigazság. Nem tudom és ebben az esetben nem is érdekel, mit ír elő a jog, de erkölcsileg nulla az, aki más ötletét, koncepcióját vagy írását eltulajdonítja, átveszi úgy, hogy nem hivatkozik annak eredetijére, akár megjelent az, akár nem. Mindezt előre kellett bocsátanom, mert egy joggal köztiszteletben álló szerző új könyvéről kell írnom, bár eredetileg másként képzeltem el a recenziót.
Örültem, amikor meghallottam, hogy Debreczeni József 2006 őszéről publikál könyvet.* Fontos téma, amelyet minél több oldalról kell elemzés alá vonni, amelyről valódi vitát kellene folytatni végre a politikai hazugságok ismételgetése helyett. Ami akkor történt, az fordulópont volt a Fidesz demokráciaellenes harcában és az ország, no meg a rendőrség történetében egyaránt. Aztán azért is örültem, mert Debreczeni több politikailag fontos könyvet publikált már, és reméltem, hogy ez is beleillik majd ebbe a sorba. Csalódnom kellett, és ezt nagyon sajnálom. Bármennyire is szimpatikus némely törekvésében és állásfoglalásában a Demokratikus Koalíció, amelynek Debreczeni József az egyik alelnöke, sokkal fontosabb számomra a tudomány integritása és a tudományos tisztesség. Nem hiszem, hogy ez a könyv a DK rendelésére készült, de nemigen lehet elválasztani egymástól a közíró és a pártalelnök személyét és gondolkodását. Nem szeretem a mítoszokat, legalábbis azokat, amelyek mai hatalmakat akarnak legitimálni, mert többnyire hamisak és álszentek. A politikai mítoszok mindig a hatalom meséi a saját jóságáról.
A „2006-os ősz” mindenekelőtt politikai irat, ez persze nem lenne baj, mert tudományos mű is lehet politikai jellegű és fordítva, ráadásul maga a szerző is így tekint a művére (279. oldal). Gond akkor van, ha valaki nem tartja be a tudomány követelményeit, vagyis részrehajló a források kiválogatásában és kezelésében, ha prekoncepció alapján működik, és nincsen kritikus önreflexiója, azaz nem szembesíti a saját álláspontját másokéval. A könyvben összesen 345 lábjegyzet (hivatkozás) szerepel, ebből – egy gyors számlálás után – 35, azaz kb. tíz százalék hivatkozik más szerzőknek az adott időszakot értelmező írásaira, ami akár elég is lehetne. Ezek közel fele (45,7%) mindössze két szerzőtől, Bauer Tamástól, aki a DK egyik alelnöke (25,7%) és Kőszeg Ferenctől (20%) származik. Mindkét szerzőt nagyra tartom, ám ez az arány mégis egyoldalúságot jelez.
2006 ősze nem tárgyalható a rendőrség nélkül. Debreczeni is kellő súlyt ad könyvében ennek, hiszen mintegy száz oldalon írja le mindazt, ami a rendőrséget is érinti. Közben pedig egyetlenegy esetben sem hivatkozik a témát feldolgozó művekre. Mindössze öt olyan hivatkozása van, amelyik nem a Gulyás Gergely által vezetett parlamenti vizsgálóbizottság jegyzőkönyvére vagy egyéb vizsgálóbizottságok jelentéseire hivatkozik, ám azok is adat és nem vélemény jellegűek. Mivel ez a problémakör a rendészettudomány témája is, érthetetlen az ott született írások negligálása. Csak találgatni tudom, mi lehet ennek az oka, az viszont megállapítható, hogy összefüggésben van a könyv legnagyobb hiányosságával. Általában véve akkor mellőz egy tanulmány más szerzőket, ha nem ismeri a vonatkozó írásaikat, vagy ha jelentéktelennek tekinti azokat a saját szempontjából, vagy ha más tollával akar ékeskedni, vagyis koncepciót vagy gondolatot vesz el tőlük; végül pedig azért is mellőzheti, mert egyáltalán nem érti, ami más írásokban szerepel, s ezért inkább úgy tesz, mintha nem is lennének. Szűkítsük le a lehetséges szerzők körét, hadd beszéljek csupán a saját írásaimról. Vajon melyik ok miatt mellőzte Debreczeni József a 2010 márciusában megjelent könyvemet,** amelyben talán elsőként elemeztem a rendőrség és a rendőrök 2006 őszi magatartását? Nézzük sorban, vajon melyik eset valószínűbb!
Legyünk jóhiszeműek, hátha a szerző nem ismeri ezt a könyvet, holott közel három éve megjelent és viszonylag jelentős sajtóvisszhangja volt.*** Van azonban néhány tényező, amely valószínűtlenné teszi, hogy Debreczeni József sosem hallott róla(m). A Demokratikus Koalíció honlapja ugyanis rendszeresen veszi kölcsön (engedélyem nélkül) a Galamuson publikált írásaimat (úgy egy tucatot – a legutóbbit ez év október 16-án), a Demokratikus Koalíció másik alelnöke, Niedermüller Péter pedig e funkció elfoglalásáig a Galamus-csoport tagja volt, s olykor ma is ír a Galamusba (lásd például: A mi országunk).
Ezen kívül a témával kapcsolatos egyik írásomat mégiscsak idézi könyvének 275. oldalán, sőt azt írja, hogy az adott cikk „fontos megállapításokat tett a Balsai-féle jogszabály kapcsán”. A baj csak az, hogy szerinte mindezt Krémer Balázs írta! Bármennyire is nagyra tartom Balázst, aki névrokonom, mégse adnám neki ezt az írásomat, no meg a többit se. Irigy vagyok, tudom, de úgy vagyok ezzel, mint a legtöbb tudós: rendkívül kényes vagyok arra, hogy amit én találtam ki, én írtam le, azt senki ne nevezhesse a magáénak, és tudom, hogy Balázs ezt sohasem tenné. Debreczeni József alapos ember, mint Bolgár Györgynek mondta: „Egy évet fordítottam erre a munkára, aminek a túlnyomó része abból állt, hogy mindenféle fellelhető dokumentumot feldolgoztam […] minden létező dokumentumot elolvastam, nagyon sok szereplővel beszélgettem.” Ezek után talán nem az önhittség mondatja velem, hogy elvethetjük azt a lehetőséget, hogy nem ismerte a „Rossz döntések korát”.
Elképzelhető azonban, hogy Debreczeni József annyira jelentéktelennek látta mindazt, amit ebben a kérdésben leírtam, hogy nem tartotta érdemesnek (az említett írást kivéve) egyetlen esetben sem hivatkozni az írásaimra. Ha így van, azt természetesen elfogadom, csakhogy akkor nem értem, hogy miért vette kölcsön a koncepciómat. „A 2006-os ősz” megjelenéséig, ismereteim szerint, a „Rossz döntések kora” vonatkozó fejezetei adták a téma legteljesebb feldolgozását. Mégpedig egy nagyon sajátos és a sajtóban feltűnést keltő koncepcióval: 2006 őszén a Fidesz „átlépte a demokratikus ellenzéki magatartás és az államcsínykísérlet közötti határt: erőszak felhasználásával akarta eltávolítani az éppen hogy megválasztott kormányt.” (Rossz döntések kora, 148. oldal, lásd még: 175. oldal)
Mi a helyzet tehát a harmadik lehetőséggel? Könyvének legelején Debreczeni felsorolja, miként szerepel a közbeszédben 2006 ősze, ő maga pedig emellett a narratíva mellett foglal állást: „2006 őszén tehát antidemokratikus államcsíny-kísérletre került sor – sikertelenül” (8. oldal, kiemelés Debreczeni Józseftől). Ez könyvének alapgondolata, és mivel tudtommal mindmáig ezt rajtam kívül senki sem képviselte nyilvánosan, azt kell hinnem, azért negligált, hogy ő „ránthassa le a leplet 2006-ról”.**** Csakhogy ez a koncepció már foglalt. Lehet, hogy Debreczeni József már 2006-ban úgy „vélte”, talán még „hajlott is rá”, hogy így gondolja (lásd: 8. oldal), de nem írta le, nem mondta ki nyilvánosan, egészen mostanáig. Vajon miért? Lehet, hogy a Demokratikus Koalíciónak, amelynek Debreczeni az alelnöke, hősökre van szüksége? De ilyen áron?
Ezzel azonban sajnos még nincs vége. A 9. oldalon arról ír, hogy „gőzerővel zajlik a 2006-os ősz átértelmezése” és „a jobboldali közösségi mitológia kötőanyagaként nagy erőkkel cementezik be” a saját értelmezésüket, és hogy a „mítoszgyártás 2010 óta […] a hatalmi instrumentumok igénybevételével folyik” (kiemelés tőlem). A probléma csak az, hogy ez sem Debreczeni saját gondolata, megírtam már 2010 októberében a „Politikai mítoszaink. A hatalom meséi” című sorozat negyedik részében a Galamuson: A Nemzeti Együttműködés Rendszerének eredetmítosza. Mese 2006 őszéről. Lehet, hogy éppen ezért kellett negligálni az írásaimat? Pedig mást ígért a könyv elején: „Az elmúlt esztendőben mindent áttanulmányoztam, amihez hozzáférhettem.” Itt hosszú felsorolás következik, majd jön a minket érdeklő rész: „…illetve a jóval gyérebben csordogáló ilyen-olyan elemző, oknyomozó anyagokat, filmeket, könyveket stb. (Ezekre természetesen konkrétan hivatkozom majd a részletek során).” (9-10. oldal) Nem tette meg. Miért? Miért gondolta, hogy csak a kormánypártiaknak nem szabad plagizálniuk? Ez rettentően furcsa nekem, mert eddig bármit írtam, az túlzottan veszélyesnek találtathatott ahhoz, hogy elcsenjék. Ámde eljött ez az idő is, van egy párt, amelynek az alelnöke igényt tart a gondolataimra. Higgyék el, szívesen adom őket, hisz minden tudós azért alkot, hogy mások is hasznát vehessék – de miként mindenki más, én is igényt tartok arra, hogy elismerjék, azok az én gondolataim, akár egyetértenek velük, akár nem. Az erkölcsi követelmények azonosak, akár Semjén Zsoltról, akár Debreczeni Józsefről van szó. Innen pedig csak egy út vezet kifelé: a korrekció és az elnézést kérés. És ez az út még nyitva áll.
* Debreczeni József: A 2006-os ősz, De.hukönyv, 2012
** Krémer Ferenc: Rossz döntések kora. Rendészetpolitikai tévelygések a rendszerváltás első húsz évében, Budapest, Napvilág, 2010
*** Például: Magyar Narancs, Népszabadság, hvg.hu, galamus.hu, Hetek, Élet és Irodalom, Népszabadság. A Klubrádió „Ötös” című műsorában is szó volt róla, ahol is Havas Henrik első kérdése az volt, hogy miért tekintem államcsínykísérletnek azt, ami 2006-ban történt.
**** Debreczeni lerántja a leplet 2006-ról (Népszabadság) és ugyanez a DK honlapján.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!