Galamus.hu - Bolgár György interjúi a Galamusban

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. december 12.

Nyomtatás

Részletek: Bolgár György - Megbeszéljük; 2012. december 14. péntek, 03:42; Megbeszéljük

4. oldal / 4

A felsőoktatás igazodjon a gazdaság igényeihez
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke

Bolgár György: - Azt nyilatkozta ma reggel a Kossuth rádióban, hogy az eddigi oktatási modell nem működött, mármint munkaerőpiaci szempontból, ezért van szükség erre a mostani átalakításra. Attól, hogy eddig nem volt minden tökéletes, biztosan azt kell csinálni, amit most csinál a kormány?

Parragh László: - Hát én ezzel nem kívánok vitatkozni, hogy hogyan kell átalakítani. A gazdaság szereplői csak azt látják, hogy az a modell, ami eddig volt üzemben, nem tudott olyan hallgatókat a piacra hozni, akik gond nélkül el tudtak volna helyezkedni. Ma azt látjuk, hogy nagyságrendjében százötvenezer főnyi hely van, ennyi kapacitás van évente a rendszerben, a tényleges jelentkezők száma hetvenötezer, tehát duplája a kapacitás annak, ami egyébként valóságban kell.

– Már most milyen kapacitásra gondol? Mi az a százötvenezer fő?

– A férőhely. A férőhely kapacitás.

– Az egyetemeken, főiskolákon?

– Igen. Így van. Hány egyetemi hallgatói és főiskolai hallgatói hely van. Sehol a világon az nem fenntartható hosszú távon, hogy a kapacitás lényegesen nagyobb, mint a tényleges kereslet, mint a tényleges igény. Ezt Ön fizeti meg mint adófizető, meg én fizetem meg mint adófizető meg vállalkozó.

– Hát szerintem ez egy túlzott szám. Mert egyrészt olyan 80-90 ezer diák kerül be, tehát nem 70 ezer kerül be, hanem inkább a 100 ezerhez közeli. Másrészt ez egy elvi kapacitásszám és ez gyakorlatilag nem 150 ezres, ahogy Ön ezt mondja. Lehet, hogy így számolnak bizonyos dolgok vagy bizonyos mutatók alapján, de ez nem tényleges kapacitás. 150 ezret nem tudna ellátni a rendszer.

– Kényelmesen el tudna látni, volt is időszak, amikor egyébként ennyit ellátott. De hát ez egy számtani vita vagy matematikai vita. De hát van még jó néhány olyan szám, ami elgondolkoztató. Ebben például benne van az, hogy ma a végzettek körében folyamatosan nő a munkanélküliség, egyre több és több egyetemi, főiskolai végzettségű úgy jön ki, hogy utána nem tud elhelyezkedni. Mi azt gondoljuk, hogy ennek a fő oka, és ezt megint csak statisztikailag alá tudjuk támasztani, az, hogy nagyon sok olyan szakon végeznek olyan szakmában vagy olyan tudást szereznek meg, amire nincsen valós piaci igény. Ez az elhíresült kommunikációs szakemberek sorától kezdve más szakoknak a létén át nagyon sok ponton levezethető. Miközben mondjuk mérnököt nem találunk vagy informatikai vezetőt nem nagyon találunk a piacon.

– De akkor ehhez képest elég meghökkentő, hogy az ingyenes felsőoktatási képzési helyek számát most úgy vágta meg a kormány, hogy töredékére vette vissza az informatikusok, a mérnökök, a természettudományos szakon tanulni kívánóknak a számát. Ezt mivel magyarázza?

– Nekünk az az elvárásunk a kormánytól, hogy alakítsa át úgy a felsőoktatást, hogy az ott végzettek a gazdaságban el tudjanak helyezkedni, és a növekedésnek ne legyen akadálya a munkahely hiánya. Hogy ezt milyen oktatási modellben fogja megcsinálni, abban mi nagyon óvatosan nyilatkozunk csak, mert nem vagyunk oktatási szakemberek. Mi eredményorientáltak vagyunk, mi egy minőségi megfelelő színvonalú gazdaság irányultságú felsőoktatást szeretnénk.

– Elnök úr, ez szépen hangzik, csak azt mondom, hogy ha ezt szeretnék és hiányolják a mérnököket, informatikusokat, természettudományos képzettségűeket, akkor miért nem tiltakoznak most amiatt, hogy a kormány töredékére veszi vissza az ingyenes állami képzésben résztvevő mérnökök, informatikusok és egyéb hasonló műszaki képzettségű egyetemisták, főiskolások számát?

– Én azt gondolom, hogy nekünk sem az nem feladatunk, hogy a kormányt védjük, sem az, hogy a kormányt támadjuk. Nekünk a gazdaság igényeit kell megfogalmazni.

– Na de hát ez a gazdaság igénye nem? Hogy legyen több informatikus, műszaki szakember. Ehelyett kevesebb lesz.

– Mi mindent elkövetünk annak érdekében és egyébként meg is tesszük, hogy összehozzunk cégeket felsőoktatási intézményekkel. Nagyon sok olyan szak van, tanszék van, ahol a gazdasági szereplők vannak jelen és finanszírozzák vagy részfinanszírozzák az ottani működést. Cserébe azt várják, hogy olyan mérnököket képezzenek, akikre nekik szükségük van. Mi ott vagyunk a felsőfokú szakképzés vagy mai nevén felsőoktatási szakképzés környékén, és próbáljuk itt az igényeinket megfogalmazni. De nekünk elsődlegesen a mérnök és a természettudományos képzés az, ahol véleményünk van.

– De ezért kérdezem, hogy most miért nem szólnak hangosan? Nem kell támadni a kormányt. Egyszerűen normális demokratikus keretek között élve a szólás, a véleménynyilvánítás szabadságával, Ön egy befolyásos szervezetnek az elnöke, azt mondhatná, hogy szerintem a kormány itt eltévesztette a házszámot. Nem azt csinálja, ami akár a kormánynak, akár a diákoknak, akár a gazdaságnak jó volna. Miért csökkentik az ingyenes mérnök, informatikus és többi képzés számait?

– Hát ha jól értelmezem, de ebbe azért nem szívesen mennék bele, mert nem vagyok oktatási szakember, azt látom, hogy egyik oldalról csökkent a teljes egészében való finanszírozás, másik oldalon pedig erőteljesen nőtt a részfinanszírozás aránya. És ebben a létszám is. És azt is látom vagy sejtem ebből az egészből, hogy itt egy olyan modellváltás van, ami kvázi fenekestől felfordítja vagy felforgatja a korábbi rendszert. Aztán, hogy ez milyen beiratkozási eredményeket fog majd hozni, hát afelől őszintén szólva nem nagyon tudok nyilatkozni, mert erre nincsenek kutatásaink és előrejelzéseink. De hát ezt az oktatási kormányzatnak kell megtenni nem nekünk.

– De a saját gazdasági szférájuk igényeit megfogalmazhatnák, nem?

– Természetesen.

– És abból az következne, hogy legyen nagyobb számú ingyenes képzés a műszaki tudományokban, a gyakorlati tudományokban résztvevők számára, hogy legyen a gazdaságnak megfelelő műszaki informatikai, sőt gazdasági… ugye közgazdászképzés már abszolút nincs ingyenes. De közgazdászra is szükség van egy cégnél.

– Na de bocsánat. De mi nem ezt fogalmazzuk meg. Mi a képzés menetrendjét vagy módszertanát nem akarjuk befolyásolni. Mi azt mondjuk, hogy legyen elegendő minőségi felsőfokú végzettségű. Mérnök, informatikus és könyvelő. Hogy azokat milyen metodikával képzik, hogy ott van-e valamilyen támogatás a rendszerben, hogy néz ki a támogatás, hogy néz ki a finanszírozás, abba mi nem kívánunk beleszólni, ez egy oktatáspolitikai kérdés. Minket a végeredmény érdekel. Minket az érdekel, hogy legyen elegendő mérnök.

– De a végeredmény szempontjából szinte biztosra megjósolható, hogy ha minimális lesz az ingyenes képzés, akkor nem lesz elegendő mérnök, hiszen eddig sem volt elegendő, amikor nagyjából ingyenes volt a képzés. Ha majd fizetni is kell érte, akkor még kevesebben fognak odamenni.

– Én ebben korántsem vagyok biztos. Mert emellett létezhetnek ösztöndíjprogramok, létezhetnek vállalati megállapodások. Vannak ma olyan általunk felügyelt és működtetett… nem működtetett, mondjuk inkább kontrollált tanszékek és képzések, ahol garantáljuk azt, hogy a végzett mérnököknek hatvan-hetven százalékát az adott vállalat felveszi és elhelyezi. És itt egy elég összetett finanszírozási modell van, mert fizet mindenki, az egyetem is fizet egyébként ezért a képzésért, és a végén mindenki jól jár a történetben. Én azt gondolom és ez már magánszemély-vélemény, mert én, amikor beszélek, próbálom a vállalatok véleményét összeszedni, de én azt gondolom, hogy itt ebben a folyamatban, ami úgy látszik, elég vehemensen zajlik, ebben meg kell találni a módját annak, hogy egy olyan szakmai vitát folytassanak le, aminek az eredményeként mindenki megnyugszik a tekintetben, hogy a végeredmény jó lesz. De ebben a mi befolyásunk… ez nem a mi asztalunk, nem a mi kompetenciánk.

– De Önök nagyon befolyásosak. Megfogalmazzák az igényeiket, ezek az igények fontosak az egyes cégek, az egész gazdaság meg az egész társadalom szempontjából, világos, Önökre oda kell figyelni. Mire van igényük, mire van szükségük. Csak éppen vita nincs, mert a kormány vita nélkül eldönti egyik nap vagy egyik héten, hogy a jövő évtől kezdve harmadára csökken a ingyenes állami képzési helyek száma. Ha vita volna, akkor erről lehetne vitázni. De nincs vita.

– Mi egyet tudunk, hogy a gazdasági szereplőknek a befizetési kényszere, az adószint az ki van feszítve. Ma a magyar vállalkozások nagyobb terhet nem viselnek el. És mi azt gondoljuk, hogy bármelyik alrendszerről beszélünk, és ilyen értelemben beszélhetünk akár oktatásról, akár egészségügyről, akár a nyugdíjrendszerről, a tartalékokat az alrendszereken belül kell megtalálni. Nem működik az, hogy adóemeléssel további forrásokat teszünk be ezekbe a rendszerekbe, mert ezt a gazdaság egész egyszerűen már nem viseli el. Nem viseli el sem az a munkavállaló, akinek a béréből levonják, sem az a vállalkozó, akinek a különféle adóterheiben ez megjelenik. Tehát mi arra biztatjuk a kormányt, hogy azokat az alrendszereket, amiket finanszírozunk az adónkon keresztül, úgy alakítsa át, hogy hatékonyabban, jobban működjenek. Hogy ez most a felsőoktatásban sikerülni fog-e ennek az átalakításnak vagy reformnak vagy pálya-kiigazításnak az eredményeként, azt nehéz megmondani. Illetve nem is szeretném én ezt megmondani. De azt tudom, hogy az, hogy életvitelszerűen van a hallgatóknak a 30 százaléka a mi felméréseink szerint a pályán, az egyetemen, a felsőoktatásban, az, hogy az egyharmada a hallgatóknak nem tudja átvenni a diplomáját, mert amikorra elvégzi a tanulmányait nincsen neki nyelvvizsgája és emiatt aztán nem kaphatja meg a diplomát, vagy az, hogy egyre hosszabb és hosszabb a tanulmányi idők, most már tíz-tizenkét éves tanulmányi idők vannak az egyetemen, azt gondoljuk, hogy ez egy fenntarthatatlan állapot, tehát ebbe bele kell nyúlni. Az, hogy hogyan nyúl bele, az a politika felelőssége. Meg nyilván ezért ő meg fog fizetni a maga módján, akár úgy, hogy eredménye lesz, akár úgy, hogy kudarca lesz. De mi a magunk részéről csak azt tudjuk mondani, hogy az az oktatási modell, ami eddig működött, nagyjából 2005 óta, tehát akkortól látszanak erősen a tendenciák, 2005 óta távolodik a gazdaságtól. és számunkra nem elfogadhatók az eredményei.

– De azért tegyük hozzá, hogy még mindig messze a felsőoktatási, felsőfokú diplomával rendelkezők jutnak a legkönnyebben munkához, akármennyire nem tetszik is Önnek az a rendszer, ami itt kialakult az elmúlt években. Messze jobb a foglalkoztatási arányuk, mint akár a középfokú, akár a csak általános iskolai végzettségűeknek.

– Hát Bolgár úr ez egy mantra. Ez egy mantra.

– Nem, ez a Központi Statisztikai Hivatal.

– Igen. De ha megnézi ezekben a csoportokban a tényleges foglalkoztatási mutatókat, akkor az derül ki, hogy megfordult a folyamat, és bár egyre több felsőfokú végzettségű ember van a munkaerőpiacon, az ő foglalkoztatásuk már csökken. Egyébként ez igaz egész Európára, tehát nemcsak Magyarországra igaz. És a középfokú tényleges szakmával rendelkezők foglalkoztatása, elhelyezkedési esélyei pedig nőnek. Kétségtelen, hogy most még mindig igaz, hogy a felsőfokú végzettségűek körében a legnagyobb az elhelyezkedési arány, de ez mondjuk folyamatosan csökken, ha eddig ez 100-ból 80 volt, ez mostanra már 100-ból 70. És ha ez a tendencia fennmarad, márpedig hangsúlyozom, 2005 óta tetten érhető és egyre erősebben tetten érhető, akkor ebből nagyon súlyos gondok vannak. Ha megnézi a fiatalkorúak közötti munkanélküliségi arányt, akkor az derül ki, hogy a legnagyobb problémák a semmilyen végzettséggel nem rendelkezők között vannak. Ugye ezért mondjuk mi mindenütt, hogy legalább egy szakmát adjunk egy-egy ember kezébe, bárhogy is jön ki az iskolából. De egyre nő és hát az egyetemisták ezt tanúsítani tudják, hihetetlen sebességgel nő a felsőfokú végzettségűek körében a munkanélküliség.

– Nem gondolja mégis azt, hogy Magyarországnak az a kitörési lehetősége a gazdaságban is meg egyáltalán a fejlődésben, hogy minél képzettebb emberekkel lássa el a gazdaságot, a társadalmi élet különböző területeit. Az egyre képzettebb emberekhez pedig felsőfokú oktatás kell. Nem egyre kisebb, hanem egyre nagyobb számban. Még akkor is, ha vannak átmenetileg foglalkoztatási gondok.

– Ebben messzemenőkig egyetértek, azzal a kiegészítéssel, és szerintem ezzel Ön is egyet fog érteni, hogy akkor, ha az a tudás, amit ők a felsőoktatásban megszereznek, a piacon eladható. Mert annak nincs értelme, hogy tanult tíz évig az egyetemen és olyan tudást szerez meg, amiért a piac nem hajlandó fizetni, és elmegy munkanélkülinek vagy egy frusztrált ember lesz belőle. Tehát itt azért a minőségi oktatás és a piacközeli oktatás kell legyen a hangsúlyos.

– De akkor miért nem követelik a mérnökök, műszakiak, informatikusok nagyobb képzését? Itt miért állnak meg? Amikor mégis véleményt nyilvánítanak az oktatási helyzetről.

– Bolgár úr. Mi azt követeljük, hogy több jól kvalifikált mérnök kerüljön a munkaerőpiacra. Hogy ezt a kormány hogyan oldja meg, az egy oktatás filozófiai kérdés. Valószínűleg sok út létezik, nem tudom, hogy melyik a sikeres, melyik nem. Azt látom, hogy a kormány ebben az útban hisz, ezt én rájuk bízom, ebbe én nem akarok beleszólni.

– Hát, pedig azt reméltem, hogy bele akar.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!