rss      tw      fb
Keres

Legitim párt-e a Fidesz – és mióta neonáci a Vodafone?




Bayer Zsolt ellen nem folyik eljárás a Fideszben. Miért is folyna, hiszen semmi mást nem tett, mint Orbán Viktor és a Fidesz vezérkarának legrejtettebb gondolatait és érzéseit fogalmazta meg. Más magyarázatot nemigen találhatunk arra, hogy annyi undorítóan embertelen cikk után Orbán Viktor és Bayer Zsolt még mindig puszipajtások. Kell hogy legyen valamilyen lelki, érzelmi és gondolati rokonság közöttük. De legyen ez az ő magánügyük.

Az azonban már nem magánügy, hogy a Fidesz egyik lelki atyja vágóhíddá tenné az országot. Igaz, ami igaz, ő csak folytatta az egykori miskolci rendőrkapitány gondolatát, aki még csak odáig merészkedett, hogy a cigányokkal nem lehet együtt élni. A hatalom birtokában ez a rasszista gondolat így folytatódik: „az állatok [értsd: cigányok] meg ne legyenek. Sehogyan se. Ezt kell megoldani – de azonnal és bárhogyan!” Az sem magánügy, hogy a Fidesz miként viszonyul a Bayer által reprezentált embertelenséghez. Ha nem ítéli el, akkor a pártjára áll, bármilyen blablát is ad elő Selmeczi Gabriella. Ha nem ítéli el, akkor egyetért. Ha egyetért, akkor a Fidesz is éppoly embertelen, neonáci, mint Bayer Zsolt.

No és a Vodafone mióta és miért támogatja a neonácikat? Mióta híve a Vodafone az emberirtásnak? „VODAFON RED”, hirdeti a Magyar Hírlap netes oldala éppen Bayer Zsolt cikkénél. RED, mint a kiömlő vér, mert „az állatok [értsd: cigányok] meg ne legyenek.”




Mentesülhet-e az a nagytőkés hirdető az embertelenség támogatásának vádjától, aki a Magyar Hírlapot, sőt mi több, éppen az egyik legembertelenebb Fidesz-párttag cikkének közlését támogatja anyagilag? Lehet, hogy a „Der Strürmer”-ben is lelkiismeret furdalás nélkül hirdették volna a portékájukat? Végül is az akkori német nagytőkének sem voltak erkölcsi kifogásai…

Megítélésem szerint nem legitim az a párt – bármennyien is szavaztak rá valamikor –, amelyik neonácikat dédelget és védelmez. A hatalom birtoklása sem nem teszi legitimmé.

Azok a multinacionális cégek pedig, mint amilyen a Vodafone is, amelyek önszántukból támogatják a (magyarországi és ki tudja még milyen) rasszizmust, szintén elveszítik a legitimitásukat. Nem kellene a tulajdonosoknak valamit tenni ez ellen?

(Krémer Ferenc)



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!