rss      tw      fb
Keres

Geréb a Trefort kertben



Garbai Ádám, az ELTE BTK HÖK elnöke 2013. február 16-án levélben fordult az ELTE rektorához a Hallgatói Hálózat teremfoglalása miatt.

Garbai Ádám (2005 óta a Jobbik tagja) levelében emlékeztet arra, hogy már korábban felszólították a blokád és a fórum résztvevőit: „legyenek tekintettel az ELTE BTK azon hallgatóira és oktatóira, akik nem kívánnak részt venni a megmozdulásukon”.

Most is a tanulni vágyó ifjúság képviseletében hívja fel a rektor figyelmét arra, hogy a HaHá-s rendezvényeken részt vesznek oktatók is, „ELTE-s közalkalmazottak, akiknek mint az ELTE felelős vezetője, Ön a munkáltatója.” Közli továbbá azt is, hogy más karok oktatói is megjelennek a BTK termeiben, ők a „jelenlétükkel és hozzászólásaikkal tovább bátorítják a jogsértőket, ezáltal tovább rombolják az ELTE BTK törvényes rendjét”.

Megkérdezi a rektort, „milyen munkajogi következményei lesznek” mindennek, s azt is, „miért nem akadályozza meg a további jogsértést, miért nem szólal fel ellene, és miért nem ítéli el”.

Ebből a levélből persze korai lenne a hallgatói önkormányzatok általános véleményére következtetni. Minden intézmény minden egyes karán, viták és egyeztetések alapján, a helyi érdekek és sajátosságok figyelembe vételével, a résztvevők emberi habitusa alapján alakulnak ki az álláspontok.

És tudjuk azt is, persze, hogy mindig is voltak olyanok, akik a frontvonalak között cikázva hoztak-vittek információkat, jelentették fel társaikat és adták el támogatásukat a többet ajánlónak.

Geréb örök.

(Huszár Ágnes)



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!