Egy fontos vita



– Vita: Mi lesz, mi legyen Orbán után? –

Mihancsik Zsófia: Mi lesz, mi legyen Orbán után?
Krémer Ferenc: Lehetséges-e kiegyezni az orbánistákkal?   
Lendvai L. Ferenc: Válaszok kérdésekre
Andor Mihály: Lesz-e valamikor Orbán után?
Fazekas Csaba: A kiegyezések népe jottányit enged a 48-ból     
Debreczeni József: Orbán után
Lánczos Vera: 2014 és a rezsim hagyatéka
Szüdi János: Orbán után a közoktatásban
Huszár Ágnes: Értékalapú politizálás
Gyurcsány Ferenc: Alkotmányos kérdésekben nincs kompromisszum
Mesterházy Attila: Egy fontos vita
Csillag István: Az Orbán-rendszer öröksége
Hanák András: Mi lesz utána?
Krémer Ferenc: Demokráciára nevelés – Mit tanulhatunk a német példából?
 



„Mi lesz, mi legyen Orbán után?” Rendkívül fontos a kérdésfeltevés, hiszen egy évvel a sorsdöntő választások előtt, a demokratikus oldal közös érdeke, hogy a viták és a közös gondolkodás az ország jövőjéről szóljon. Nem arról kell beszélnünk, ami elválaszt bennünket, hanem arról, ami közös bennünk.

Mindannyian változást akarunk és egy olyan igazságos és szabad Magyarországot, ahol a demokráciát és a jogállamot soha többé nem fenyegeti veszély. Ahol a jólét és a fejlődés mindenki számára lehetőséget és ezáltal napról napra nagyobb szabadságot nyújt.

Tény, hogy a választók kétharmada elégedetlen a jelenlegi kormánnyal és a többség kormányváltást akar. Ez az elégedetlenségből és felháborodásból fakadó akarat azonban csak abban az esetben válik cselekvő és teremtő erővé, ha választópolgár érzi a demokratikus ellenzék felelős, megalkuvást nem ismerő elkötelezettségét a mélyreható változások mellett.

Be kell bizonyítanunk, hogy Orbán Viktor nem mindenható és rendszere a történelem szemétdombjára dobható. Tiltakozom és küzdök azon felfogás ellen, hogy Magyarország Orbánra van ítélve. Az Orbán-rendszer zsákutca, amelyből ki lehet, és ki kell jutnia Magyarországnak.

A legnagyobb akadály a kiábrándultság szülte passzivitás és a mindennapokat egyre inkább átitató félelem. Legelőször ezeket kell legyőznünk. Nem engedhetjük, hogy az Orbán visszatérésétől vagy az új Orbánok feltűnésétől való félelem béklyózza meg az emberek gondolkodását és cselekvőkedvét.

Mihancsik Zsófia vitaindítóját a magam számára négy alapvető kérdésre szűkítettem le, ezekre szeretnék válaszolni, élve a Galamus szerkesztői által kínált lehetőséggel.

Az első: ki kell, ki lehet-e egyezni a Fidesszel?

A második: a Fidesszel, mint párttal vagy a szavazóival van dolga a demokratikus oldalnak?

A harmadik: mi a viszonyunk a Fidesz-féle jogrendhez?

A negyedik: mihez kezdjünk a fideszes klientúrával?

Elöljáróban néhány alapvetést szeretnék tenni.

Az orbánizmus nem a semmiből érkezett. Nem hirtelen termett itt, hogy mindent felforgasson és egy autokratikus rendszert hozzon létre. Orbán Viktor a rendszerváltás gyermeke, és populista politikája az azóta eltelt évtizedek szerves része és alakítója. A centrális erőtér víziója is részben ezeknek az éveknek a rossz tapasztalataiból nőtte ki magát.

Csak akkor szállhatunk szembe eredményesen az orbáni populizmussal, ha nem csak magát a rendszerét támadjuk, hanem kiváltó okait is.

Ezek közül a két legfontosabb a magyar társadalmat terhelő hatalmas és egyre növekvő egyenlőtlenség és a politikai megosztottság.

Ezek az új, igazságos és szabad Magyarország megteremtésének valódi akadályai.

Ezért nemzeti kiegyezés csak azon az alapon jöhet létre Magyarországon, hogy a társadalmi egyenlőtlenségek radikális csökkentését, a szegénység és a kilátástalanság elleni küzdelmet és az ország demokratikus, közjogi megújulását egymás feltételeként határozzuk meg.

Az erő politikájával szemben a józan ész politikáját kell állítanunk.

Erős demokrácia megteremtésével kell bizonyítanunk, hogy a demokrácia nem egyenlő a rendnélküliséggel, a tehetetlenséggel, a törvénysértések és jogtalanságok eltűrésével. Be kell bizonyítanunk, hogy nem a centrális erőtér és az autokratikus hatalom, hanem a demokratikus és hatékony kormányzás nyújt több lehetőséget a felemelkedésre és a jólétre mindenki számára. Párbeszéddel és kompromisszumok keresésével pedig azt, hogy a konzervatív és a baloldali progresszív gondolkodás közötti különbségek áthidalhatóak, ha a demokratikus kereteket megtartjuk és az emberek sorsának jobbítása a közös cél.


Kiegyezés a mai Fidesszel? Nem!

Éppen ezért állítom azt, hogy a mai Fidesszel nem lehet és nem szabad kiegyezni.

Először is azért, mert demokrata csak demokratával tud megegyezni, és a Fidesz jelenlegi vezetői nem demokraták.

Másodszor azért, mert minden, amit gondolunk a világról, jogról, erkölcsről, kultúráról, nemzeti érdekről, ellentétes azzal, amit a Fidesz vezetői gondolnak. Ki lehet-e egyezni azokkal, akik felszámolják a demokráciát, elveszik az emberektől alapvető jogaikat, nem tisztelik a magántulajdont, korlátozzák a szólás és a kultúra szabadságát, sorsukra hagyják a szegényeket, gazdasági csőd felé vezetik az országot? Akik Európa ellen folytatnak szabadságharcot? Ki lehet-e egyezni azokkal, akik saját alaptörvényt, saját választási rendszert, saját médiarendszert, valamint törvényesített korrupt klientúrát és gazdasági erőfölényt hoztak létre az alapvető alkotmányos elvek megerőszakolásával? Nyilván nem.

Harmadszor azért nem, mert a Fidesz kiegyezésre nem volt és nem lesz hajlandó. Az „Orbán nélküli” Fideszről korai még ábrándozni, ennek egyelőre semmi esélye. A mai Fidesz Orbán Viktor és az egykori kollégiumi szobatársainak a konstrukciója. Összekötő ereje az Orbán iránti feltétlen lojalitás, lényege az egyszemélyi, korlátlan hatalomhoz való igazodás és a totális függés. Ez a konstrukció ezért Orbán nélkül nem létezik.

Negyedszer, azért nem lehet kiegyezni, mert a Fidesz egész története, az elmúlt tizenöt éve pedig kiváltképp, a megosztás és a konfrontáció, a szégyentelen és hazug beszéd története. Esetek százait sorolhatjuk fel, mikor az ellenzéki, s pláne a kormányzó Fidesz felrúgta az általa korábban vállalt kötelezettségeket, megállapodásokat, továbbá kijátszotta, majd szétverte a közösnek hitt demokratikus játékszabályokat.

Az a politikai kultúra, amelyet a mai Fidesz képvisel, lehetetlenné tesz mindenfajta kiegyezést.

De ha a Fidesszel nem lehet kiegyezni, le kell-e mondanunk a társadalmi békéhez vezető nemzeti kiegyezésről? Semmiképpen. A demokratikus játékszabályokat elfogadók között létrejöhet az annyira vágyott megegyezés, hiszen közös ügyeink megvitatásából senkit sem lehet és nem szabad kizárni. Ez új politikai kultúrát igényel, amely a konfrontáció helyett a párbeszéden alapul. Hiszen a politika lényege nem az eltérő érdekek kijátszása egymás ellen, hanem éppen ezek összehangolása és a jó kompromisszumok megtalálása.


A demokratikus tábor minden szavazó előtt nyitott

Mindebből következik a válasz a második kérdésre is: a Fidesszel vagy a Fidesz-szavazókkal van-e dolgunk?

Nem szabad egyenlőségjelet tenni a Fidesz vezetői és szavazói, támogatói közé. Nem szabad kételkednünk abban, hogy túlnyomó többségük csupán egy jobb élet reményében szavazott a pártra. Nyilván nem a demokrácia felszámolására adott nekik felhatalmazást. A konzervatív világképnek ugyanúgy sajátja a demokrácia és az alapvető emberi jogok tisztelete, mint a baloldali és liberális eszmerendszernek. A különböző táborokat elválasztó falak lebontását saját előítéleteink lebontásával kell kezdenünk.

Nem az Orbán Viktort kritikátlanul elfogadókról beszélek, hanem azokról, akik csalódtak benne vagy legalábbis elbizonytalanodtak. Ők még bízhatnak a változásban. A 2014-es kormányváltás számukra nem hoz politikai megsemmisülést, nézeteik és értékeik eltiprását, hanem az új konzervatív demokratikus politika újjászületésének esélyét kínálja.


Az Orbán-féle jogrend felszámolása

A Fidesz egyik történelmi bűne a jogállam szétzúzása.

Azzal, hogy jogalkotást egyéni és politikai érdekeknek rendelte alá, aláásta a törvényesség iránti bizalmat és az állampolgár jogbiztonságát.

Ennek a névre szóló törvényalkotási gyakorlatnak a része az Alaptörvény, a médiatörvény, a trafiktörvény, a Munka Törvénykönyve és még sok-sok más jogszabály.

Ezért a feladat nem kisebb, mint a jogállam újbóli megteremtése. Stabilitásra, átláthatóságra és számonkérhetőségre van szükség. A jogalkotást pedig a Fidesz gyakorlatával szemben a közös társadalmi célok szolgálatába kell állítani.

A demokratikus kormánynak már az első napokban és hetekben határozott cselekvési tervvel kell rendelkeznie. A legigazságtalanabb társadalompolitikai intézkedéseket, a legkárosabb gazdasági döntéseket azonnal meg kell változtatni, ennek pedig kiinduló feltétele a jogi környezet módosítása.

Ide tartozik az Alaptörvény megváltoztatása is. Az MSZP határozott álláspontja, hogy a fideszes alaptörvény reformálhatatlan, reparálhatatlan, káros és a demokratikus működés biztosítására alkalmatlan. A cél, hogy új, stabil, demokratikus, legitim és politikailag semleges alkotmányt hozzunk létre, amelyet mindenki magáénak érezhet.

Azt gondolom, hogy az új Magyar Köztársaság alkotmányának megszületése nem kétharmad kérdése. Fel kell építeni azt a társadalmi erőt és támogatást, amely – ha szükség van rá – akár kikényszeríteni is képes az új alkotmány elfogadását.

Hiszen az ellenzéki összefogás lényege éppen az, hogy az orbánizmus centrális erőterével szemben létrejöjjön egy széles támogatottságú társadalmi erőtér, amely kellő ellensúlyt biztosít a demokratikus kormány mögött ahhoz, hogy újraépíthesse az új Köztársaságot.

Demokratikus alkotmány csak demokratikus, nyitott alkotmányozási folyamat során születhet meg. Szélesre kell nyitni a társadalmi részvétel lehetőségét, valódi párbeszédet kell folytatni az állampolgárokkal és civil szervezetekkel. Végül pedig akár népszavazással is le lehet zárni az alkotmányozási folyamatot – erre a Fidesz sosem volt hajlandó. Egy ilyen népszavazás egyúttal a történelmi viták egy részének közös lezárásáról, a demokratikus kiegyezés iránti igény kifejeződéséről is szólhat.

Ha a demokratikus oldal határozottan, következetesen politizál, akkor Orbán megmarad egy egyre fogyatkozó politikai kisebbség vezetőjének. Évtizedekig jelen maradhat a politikai életben, de csak mint a két lábon járó vészjelzés: ő lesz az alternatívája a demokratikus párbeszédnek. Ha így lesz, akkor szavazói lassacskán elszivárognak, és jó részük demokratikus pártok támogatójává válik az évek során.


A klientúra és a korrupció ellen

Az Orbán-féle torz jogrend felszámolása szükséges ahhoz is, hogy a korrupcióra és nepotizmusra alapozott klientúrát felszámoljuk. A szemünk láttára épült ki az új állampárt-nómenklatúra, amely ugyanúgy ragadja magához a politikai és gazdasági előnyöket, mint bármely korábbi „centrális párt” a magyar történelem során. Az egész Orbán-rendszer központi vonása a gazdasági és politikai hatalom egymásba fonódása.

Ezért az Orbán-rendszer hatalmának megtörése nem lehetséges a klientúra felszámolása nélkül. Ez a választások után az új, demokratikus alapokra építkező Magyarország megteremtésének előfeltétele.

Ennek a klientúrának két ága van. Egyrészt egy politikai, hatalmi ága és egy gazdasági hátországa.

Nincs szükség politikai komisszárokra, kontraszelektált káderekre. Szakmai és minőségi követelmények felállítását kell célul kitűznünk. A végső cél szakmailag hozzáértő, a Köztársaság alkotmányához és nem a politikához hű, a lehetőség szerint pártsemleges köztisztviselői kar létrehozása.

A gazdasági hátország felszámolása nehezebb kérdés, hiszen az Orbán-rendszer a korrupciót államosította és törvényerőre emelte. A rendszerhibából csinált rendszert.

Mindezt demokratikus törvényhozási eszközökkel visszafordítani igen nehéz, de nem lehetetlen.

Morális értelemben felhatalmazást ad az a tény, hogy az elmúlt években ilyen módon létrejött vagyongyarapodás mögött nem áll valódi teljesítmény, illetve az, hogy szinte minden esetben konkrét személyek vagy az állam megkárosítása árán történt a meggazdagodás. Akár a földpályázatokra, akár a trafikokra, akár a közbeszerzésekre gondolunk.

Bár nem lesz könnyű jogi megoldásokat találni minden egyes jogsértés kompenzálására, a további jogsértések megakadályozása és az illegitim szisztéma egészének felszámolása a demokratikus oldal megalapozott kiinduló célja.

A Fidesz-nómenklatúrával nem kiegyezni kell, hanem felszámolni és megakadályozni, hogy ilyen nómenklatúra ismét létrejöhessen.


Összetett válsághelyzet és kiegyezés

Az új kormány 2014-ben egy rendkívül összetett problémahalmazzal találja magát szembe: a jelenlegi kormány gazdaságpolitikája miatt egy rendkívül mély gazdasági válsággal, súlyosan elszegényedett, tartalékait felélő és problémáira minél előbb választ követelő emberek millióival, egy szétvert demokratikus intézményrendszerrel és a politikai megosztottságból fakadó ellenségeskedéssel.

Ezért az a meggyőződésem, hogy az alkotmányos, a gazdasági és a társadalmi válság egyidejű enyhítése, majd fokozatos felszámolása nem elszigetelt szakértői, hanem összetett politikai kérdés. Nem elég néhány – persze kikerülhetetlen – technokrata döntés az orbánizmus felszámolásához. Demokratikus elkötelezettségű, körültekintő, érzékeny, empatikus, egyidejűleg határozott és következetes, a valódi társadalmi részvételt megvalósító politizálás szükséges hozzá. A demokratikus oldalnak fokozatosan kell kigyomlálnia az orbánizmust, nem pedig megalkudni vele.

Magyarország érdeke az igazságosabb társadalom, a demokrácia és az ezeket lehetővé tevő nemzeti kiegyezés. A kiegyezés útja nem a Fidesszel és az Orbán Viktorral kötött alku. A kiegyezés feltétele az Orbán-rendszer leváltása és az orbánizmus szisztematikus felszámolása. Nem akármilyen, hanem demokratikus kiegyezésre van szükség.

A demokratikus oldal közös felelőssége, hogy előállítsa azokat a politikai feltételeket, amelyek lehetővé teszik majd, hogy ezt a nagyszabású alkotmányos-társadalmi-gazdasági programot véghezvigyük. Ehhez itt és most kell józan döntéseket hoznunk. Ha kiegyezést szeretnénk az országgal, akkor mindenekelőtt a demokratáknak kell kiegyezniük egymással. A szocialisták készen állnak erre.



Mesterházy Attila, az MSZP elnöke
Fotó: MTI/Kovács Tamás


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!