rss      tw      fb
Keres

Alkotmánybírósági beadványok tára


(Létrehozva: 2010.09.05. - utolsó frissítés: 2012.03.26.)

Az Alkotmánybírósághoz beadott indítványok gyűjtésének oka

Az elmúlt két hónapban sorra születtek olyan törvények, amelyekkel szemben eddig is, várhatóan ez után is számosan fordulnak az Alkotmánybírósághoz (Ab), utólagos normaellenőrzést kérve. Mint ismert, az Ab egyrészt kiszámíthatatlan ideig fektetheti az indítványokat, másrészt a határozataiban tetszés szerinti mélységben, mértékben idézi fel az indítványban foglalt érveket. Ezért döntöttünk úgy, hogy a Galamusban (össze)gyűjtjük az alkotmánybírósági beadványokat. Úgy gondoljuk, a kezdeményezésnek két haszna is van. Egyrészt a sajtó, a szakemberek, az érdeklődő – és türelmes – olvasók megismerhetik az egyes indítványok érvelését, és van hová fordulniuk érvekért, ha az egyes törvények alkotmányosságáról akarnak vitatkozni. Másrészt nyomon követhetik, hány hónap telt el úgy, hogy az Ab nem foglalkozott egy jogszabállyal, noha azt esetleg több indítvány is támadta, illetve döntése meghozatalát követően az Ab is könnyebben szembesíthető így az indítványok érveivel.

Kérés

Kérjük azokat a magánszemélyeket és szervezeteket, amelyek ilyen beadványokat juttattak el az Alkotmánybírósághoz, küldjék el a címünkre (info@galamus.hu). Fontos, hogy ha kaptak visszaigazolást az Ab hivatalától, annak a dátumát és/vagy iktatószámát is írják meg, illetve ha még nem kaptak, mihelyt kézhez vették, utólag értesítsenek bennünket róla, hogy mi is jelezni tudjuk.

Névtelenség

Tudjuk, hogy vannak olyanok, elsősorban magánszemélyek, akik az esetleges zaklatások elkerülése érdekében szeretnék megőrizni a névtelenségüket. Ha ezt jelzik, megőrizzük az inkognitójukat: biztosak lehetnek benne, hogy a Galamus szerkesztői semmiképp és senkinek nem adják ki a nevüket.

Az indítványok csoportosítása

Két szempont szerint olvashatják a beadványokat. A kifogásolt jogszabály tárgya (például: a Nemzeti Együttműködésről szóló Nyilatkozat), illetve az indítványt készítők neve szerint (például LMP vagy – névtelenséget kérő – magánszemély).

Szerkesztés

Tudjuk, hogy az Ab-hoz beadott indítvány nem könnyű olvasmány. Azért sem, mert bizonyos formai és tartalmi követelményeknek eleget kell tennie, és azért sem, mert a sok jogszabályi hivatkozás önmagában is megnehezíti az olvasást. Ezért a tájékozódást megkönnyítendő, bizonyos lényeges tartalmi elemeket fettel kiemeltünk (ha nem .pdf állományként kaptuk meg a szöveget). Ezek tehát a mi kiemeléseink, nem az indítványozókéi. Aki csak végig akar futni az egyes indítványokon (természetesen, mielőtt alaposabban is áttanulmányozná őket J), a fontosabb pontokat így megtalálja bennük.

Státus

Az egyes indítványok alján – mindkét csoportosításban – jelöltük a „státusukat”: az indítvány elküldésének dátumát, azt, hogy az Ab hivatalától kapott-e már iktatószámot, illetve előbb-utóbb magának az Ab-döntésnek a száma (esetleg szövege), illetve az elutasítás-elfogadás ténye is oda kerül.

Kérjük még egyszer, mihelyt tudomást szereztek a hivatalos tudomásul vétel dátumáról, netán magáról az érdemi elbírálásról, értesítsenek bennünket!

Köszönjük a segítségüket!

2010. szeptember 6.

Galamus-csoport


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!