rss      tw      fb
Keres

KDNP - Hoffmann Rózsa: új nemzeti alaptantervre van szükség

MTI 2010. március 4., csütörtök 21:31

Új Nemzeti Alaptantervre (NAT) van szükség, amely az ismeretekre épít, mert ez biztosítja azt, hogy a nemzeti műveltséget tovább adjuk - mondta Hoffmann Rózsa, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) oktatáspolitikusa csütörtökön Kecskeméten.

Ha nincs tanterv, ha nincs deklarált kötelező tananyag, akkor nincs biztosítva, hogy a nemzeti műveltségünk "tovább megy" - mondta a szakpolitikus az Erkölcs és tudás címmel megrendezett fórumon.

Hoffmann Rózsa hangsúlyozta: a 2003-ban módosított NAT kompetenciákat tartalmaz, de "nem kell hozzá pedagógusnak lenni, józan ésszel is könnyű belátni" hogy ismeret és tudás nélkül nincsenek kompetenciák.

Emlékeztetett arra: a tanterv több mint két évszázad óta a magyar neveléstörténetben és Európa-szerte az a dokumentum, amelyben az állam, élve a jogával, felelősségével, valamilyen mértékben előírja azt, hogy mit kell az iskolában tanítani.

Elfogadhatatlannak nevezte, hogy 2003-ban szakítottak ezzel a két évszázados hagyománnyal.

Azt természetesnek tartja a KDNP oktatáspolitikusa, hogy az intézményeknek és a tanároknak is meg kell adni azt a szabadságot, hogy önállóságot vigyenek a helyi tantervbe, de ez az elsajátítandó ismeretanyag tíz százalékáig terjedhet.

A szakpolitikus szerint a kompetenciák nagy vonalakban a megszerzett ismereteknek, attitűdöknek a gyakorlatban való alkalmazását jelenti, valamint képességek, készségek, jártasságok együttesen.

"A semmiről nem lehet kommunikálni, ahhoz tudni kell valamit" - tette hozzá.

Hoffmann Rózsa előadásában hangsúlyozta: akik szembe fordítják az ismeretet a kompetenciákkal és csak a kompetenciák fejlesztését dicsőítik, ezzel relativizálják az ismereteket.

Tapasztalatai szerint kezdi a társadalom felismerni, hogy ami az iskolában történik, az nem az iskola belügye. A társadalom számára nem mindegy, hogyan jönnek ki a gyerekek az iskolából, tartják-e azt az értékrendet, hiszen ők fogják alkotni a jövő társadalmát - mondta.

A KDNP oktatáspolitikusa megismételte korábbi álláspontját: Pártja oktatáspolitikai elképzelései között a pedagógusok munkáját egy külső, objektív, szakmai ellenőrzési-értékelési rendszer keretében vizsgálnák, mert a rendszer alkalmas arra, hogy megerősítse a tanárt, fokozza biztonságérzetét.

Hozzátette: Európában mindenütt alkalmazzák a külső, objektív értékelést csak Magyarországon nem.

Hoffmann Rózsa a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar Tanárképző Intézetének intézetvezető docense.