A „nagy lengyel lenyúlás”
- Részletek
- 2013. szeptember 05. csütörtök, 08:10
- Aczél Endre
Hiába kerestem, semmit sem találtam. Érdekes módon a magyar írott (online) és elektronikus sajtó figyelmét (késő estig) még csak egy mínuszos hír erejéig sem keltette fel a legbarátibb, legtestvéribb Lengyelország szerdai napjának a történelmi eseménye: a magánnyugdíj-pénztárak (OFE) vagyonának „lenyúlása”.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök némi elégtétellel nyugtázhatja annak a jövendölésének a megvalósulását, hogy a módszerei utánzókra fognak találni. Esetünkben nemcsak tárgyi, hanem technikai értelemben is, hiszen a lengyel magánnyugdíjpénztár-tagoknak is maguknak kell nyilatkozniuk, maradnak-e a rendszerben, vagy sem, de ha nem nyilatkoznak, akkor megtakarításaikkal egyetemben automatikusan és teljes egészében átkerülnek az állami rendszerbe (ZUS). Nyugdíjukat 20-40 év múlva onnan kapják majd, és nem lesz mivel kiegészíteniük. Nálunk hajszálra így történt.
2011 júliusa – Orbán Viktor itt még csak az EU-elnökséget adta át Donald Tusknak – premier.gov.pl
Mielőtt azonban bárkinek nagyon felmenne a vérnyomása, elmondom: vannak különbségek, nem is jelentéktelenek. A Tusk-kormány „csak” az OFE kezén levő állampapírokat (és állami garanciát élvező más papírokat) sajátítja ki, a részvénytulajdonukhoz nem nyúl, ám azzal a kikötéssel, hogy a „manyup”-ok a továbbiakban nem is fektethetik állampapírokba tagjaik pénzét. Magyarul: ki vannak rekesztve az államadóssági piacról. A tőzsdén és az önkormányzati kötvények piacán viszont úgy költekezhetnek (ez utóbbiról tudjuk, milyen remek üzlet), ahogy csak akarnak. Egyelőre vagyonuknak csak durván a felétől kell megválniuk*, amivel egyébként az állam hatalmas összeghez, a teljes GDP 7 százalékához jut pluszban. (Orbánék a magyar GDP 10 százalékát vitték el a „manyupoktól”, kötvényestül, részvényestül.) A 121 milliárd zlotyt (8500 milliárd forintot) automatikusan leírják az államadósságból, ami egyben magyarázat is erre a manőverre. Tudniillik a lengyel szuverén adósság veszedelmesen közelít ahhoz az alkotmányos tilalomzónához (a GDP 60 százaléka, még mindig jó hússzal kevesebb mint a mai magyar), ahol a lengyel alkotmány költségvetési kényszerintézkedéseket ír elő a kormánynak, ami a 2015-ben esedékes választások előtt nem jönne éppen jól.
(Kis kitérő. A magyar GDP 10 százalékát kitevő összegből az Orbán-kormánynak – amely az államadósság-csökkentést írta első napjától kezdve a zászlajára – a GDP-arányos adósságot csak 5, azaz öt százalékkal sikerült csökkentenie, s azt is csak átmenetileg. A Magyar Nemzeti Bank grafikonján ez jól látható. Ma ugyanott van, ahol volt, ha nem lejjebb.
Halkan megkérdezem: vajon mi célra tetszett bespejzolni a differenciát? Csak nem stadionokra, csókosok kistafírozására, ostoba államosításokra és más, „hasznos” egyebekre, így, választás előtt? És még valami. Arra az esetre, ha a költségvetés nem csökkenti az államadósságot, az Orbán-alkotmány is – a lengyelhez hasonlóan – kényszerintézkedéseket ír elő, ámde, mint tudjuk, ennek a paragrafusnak az életbe léptetését 2016-ig kitolták. Választás ott, választás itt.)
Mi tagadás, a „reform” annak elismerése, hogy a lengyel nyugdíjrendszer – amelynek, akárcsak idehaza, egyik pillére volt a kötelezően létrehozott „manyup” – összeomlott. Hiába csökkentették az állam (a ZUS, vagyis a tébé) javára állandóan azt a járulékhányadot, amit a ZUS az OFE-nak átutalt – ez legutóbb alig haladta meg a 2 százalékot a közel 10-ből – a fiatalabb évjáratok befizetései nem voltak elegendőek az öregedő ország nyugdíjasainak – különösen a vas-, acél- és szénipar korkezvedményes „szent teheneinek” – öregségi ellátására. (Ne feledjük: vagy 2 millió lengyel fiatal dolgozik az unió más országaiban. Ők egyáltalán nem fizetnek odahaza járulékot.) Az államnak újabb és újabb hitelekből kellett kiegyensúlyoznia a ZUS kasszáját, s ezzel növelni önnön adósságát.
Mindazonáltal a lengyel OFE-tag jóval nagyobb „lauf”-ot kap mint a magyar. Egyelőre nincs rendelet, s ha lesz, akkor onnantól számítva három hónapig gondolkodhat, hogy – az eddiginél nagyobb hányad, tehát teher fejében – marad-e az általa választott, most már valóban tőzsdézni kényszerülő magánkasszánál vagy átvonul a ZUS-ba, és ahogy a miniszterelnök mondja, az állam megbízhatóságát cseréli fel az OFE kockázataira? (Ezt már hallottuk idehaza.) Az új rendszer vélhetően csak jövőre kezd működni. Mindazonáltal mondjuk meg, az a sokaság, amelyik most Lengyelországban „tolvajlást”, „fosztogatást” sőt „rablást” etc. emleget, nem ok nélkül teszi, mert elég jó üzlet az államnak, hogy 5–10 éves lejáratú kötvényeket nem kell majd beváltania, utánuk hozamot is fizetnie, hanem ezt az ígérvényét 20–40 év múlva esedékes nyugdíjakra „cseréli ki”. Az érem másik oldala a megkönnyebbülés sokaknak, végtére is a reformelképzelések közül az egyik a tőzsdei részvények elorzását is célba vette, éspedig azzal, hogy ezeket a ZUS kebelén belül egy „alszámlán” államilag gondozzák. Ez nem fog megtörténni, és azt is megemlítették: a lengyel „manyup”-okat nem államosítják – ez „nem volna jó ötlet”, mondta Tusk miniszterelnök egy oldalvágással, amelyet akár nekünk is szánhatott –, a fele vagyonukat (48,5 százalék) meghagyják.
* Korábbi adatok: a magánnyugdíjpénztárak becslések szerint mintegy 269 milliárd zlotys (1 zloty – 70,50 forint) nettó eszközértékének 51,5 százalékát teszik ki az állampapírok, a többi részvény.
