rss      tw      fb
Keres

Iszapbirkózás

Nézem a képeket, hallgatom a híreket, milyen iszonyú pusztítást végzett a vörös iszap Kolontáron, Devecserben, no meg a folyókban. Mindenki joggal háborodik fel és szörnyed el, azok is, akik nap mint nap ugyanúgy viselkednek, mint a timföldgyár tulajdonosai és vezetői. Öt évvel ezelőtti képeket nézek éppen, jól látszik rajtuk, a gát szivárog, nem is kis tócsákban áll az aljában a vörös lé, és nem törődik vele senki. Illés Zoltán államtitkár frissen kinevezett embere, illetve asszonya két héttel a katasztrófa előtt még mindent rendben talált, pedig ha valóban járt ott, és miért ne tette volna, neki is látnia kellett a gát aljában felgyűlt lúgos, vörös vizet. Nem tartom őt sem dilettánsnak, sem korruptnak (bár ki sem zárhatom, hogy így van), az okokat szerintem máshol kell keresni.

Évekkel ezelőtt írtam egy vázlatot a versenyképesség és a szervezeti működés összefüggéseiről. Egy közös munkához készült, de akivel együtt írtam volna (egy nemzetközi tanácsadó cég munkatársa), miután megkérdezte cégének ügyfeleit (akik nyilván komoly hazai cégek voltak), nem vállalta a részvételt. A cégek urai nem tartották időszerűnek, mert ahogy mondta, veszélyes lett volna. Nem fejtette ki, hogy ez mit jelent. Most, a katasztrófa kapcsán ismét eszembe jutott, amit akkor írtam következményszelekcióról, rugalmatlanságról és szakmai tudásmonopóliumról. Azt hiszem, mindegyiknek köze van a mostani és jövőbeli katasztrófákhoz is.

Minden társadalmi katasztrófa, legyen az természet- vagy társadalomkárosítás, mint amilyen a megkülönböztetés, kirekesztés, elnyomorítás stb. a szervezetek meghatározott működésének következménye. Azok felépítése, belső viszonyai, érdekérvényesítő technikái, vezetőinek és alkalmazottainak gondolkodásmódja, kultúrája elkerülhetetlenül vezet újabb és újabb katasztrófákhoz.

A szervezetekben működő hivatali hatalom jellege az első sajátosság, amire figyelnünk kellene. Mert ha ez bürokratikus jellegű, akkor önmagát (szervezeti érdekeit, pozicionális struktúráját, fontosságát, a folyamatok feletti uralmát, hatalmi pozícióban lévő tagjainak szervezeten kívüli befolyását) ügyfelei és azok életfeltételei elé helyezi. Az ügyfelek alatt értsük most mindazokat, akik valamilyen módon kapcsolatba kerülhetnek ezekkel a szervezetekkel, vagyis magunkat. A természeti és épített környezetben okozott károkra pedig gondoljunk úgy, mint életfeltételeink pusztítására.

A szervezetek, a vállalkozásoktól a pártokon át a minisztériumokig a szervezeti hatalom koncepciója alapján működnek, és minden társadalmi folyamatot szakmai (és politikai) megfontolásoknak rendelnek alá. Ez először is azt jelenti, hogy minden változás, amely fenyegeti a szervezeti (hatalmi) pozíciókat, erős ellenállásba ütközik. Ezt az ellenállást a korrupció gyűri le a legkönnyebben, az ugyanis érintetlenül hagyja a formális viszonyokat. Azt is jelenti, hogy a döntési folyamatok monopolizálódnak, és hozzáférhetetlenné válnak a szakmán kívüliek számára. Jól megfigyelhető a kolontári katasztrófa kapcsán is, hogyan versengenek a különféle szakmák és politikai érdekek az igazság birtoklásáért.


flickr/ christophe dune

A szakmai tudást, akárcsak a politikait, nem tekintem semleges jellegűnek, egyik sem függetleníthető működésének következményeitől. Nem is lenne jó, ha így lenne, hiszen csakis a társadalmi hatások és következmények nélküli tudás lehetne semleges. Ilyen pedig valószínűleg igen kevés van, hiszen közvetlenül vagy közvetve, de a szakmák olyan tevékenységek, amelyek tárgya és célja éppen valamiféle társadalmi hatás. A közhatalom használatának tudása a leginkább ilyen valamennyi szaktudás közül. Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy valamennyi szaktudás igyekszik szabadulni saját tevékenységének következményeitől, pontosabban azoktól, amelyek nem közvetlenül „technikaiak”. Ezt nem csak önmagáért, hanem a szervezeti célok elérése érdekében is teszi.

Mint minden tudás, a szakmai is az éppen érvényes paradigma evidenciáira épül. Azok viszont eltakarják a szervezeti működés következményeinek jelentős részét, pontosabban azokat, amelyek összeütközésbe kerülhetnének a szervezeti célokkal. Vagyis a szervezeti célok elérése mindig a következmények szelekciójával jár. A szakmák és a szervezetek ezért csakis az éppen érvényes evidenciáknak megfelelő, azokat igazoló következményeket érzékelik. A szervezeti rugalmasság egyik legfontosabb feltétele ebből következően az, hogy az evidenciákat tagadó következmények is érzékelhetővé és a változás érdekében felhasználhatóvá váljanak. A rugalmatlan szakmai gondolkodás viszont érzéketlenné teszi a szervezeteket a céljaikat tagadó következményekkel szemben. A profit csökkenése egy bányászati vagy egyéb cégnél, a politikai támogatás visszaesése egy politikai pártnál kétségtelenül ellentétes a célokkal. Amint látjuk, ennek érdekében könnyedén leértékelik az olyan társadalmi katasztrófák valószínűségét, mint egy fúrótorony felrobbanása, egy gát átszakadása, vagy a demokratikus értékek és viszonyok elpusztítása.

Nagyon nem mindegy tehát, miként és milyen folyamat során határozzuk meg a szervezeti célokat. A szaktudás mindig csak a szervezeti rendszerek működésétől függően definiálódik, és csak az lesz érvényes, amelyik az adott rendszer vagy szervezet működését képes fenntartani. Itt kétfelé ágazik az út, a szaktudás csak azoknak a szervezeteknek az alkalmazkodásához képes hozzájárulni, amelyek esetében a működés fenntartása önmagában megköveteli a változást. A rosszul működő rendszereket viszont konzerválhatja.

Szükség van, szükség lenne olyan laikus tudásra, amelyik a következmények felől szemléli a szervezetek működését, és innen nézve akár kétségbe is vonhatja céljaik értelmességét és hasznosságát egyaránt. A szakmaiság a hagyományos értelemben felfogva korlátolt tudást jelent, és e korlátokon belül monopóliummal rendelkezik egy-egy tevékenységterületre vonatkozóan. Ez a monopolizált tudás privilegizált, hatalmi helyzetbe hozza a birtokosát. Ugyanarra a tevékenységterületre viszont „laikus” tudások sokasága vonatkozik még. Alapvető feladatnak látszik a szakmaiság jelentésének átértelmezése oly módon, hogy képes legyen valamennyi, az adott területre vonatkozó tudást értelmezni és a szervezet működésében felhasználni. Ezzel a szaktudás pluralizálódhatna, és elveszthetné végre a privilégiumait. A társadalmi katasztrófák pedig talán egyre ritkábbá válnának.


Krémer Ferenc                 


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!