Csurka csúf végjátéka
- Részletek
- Napi apró
- 2010. március 12. péntek, 15:36
- Mihancsik Zsófia
Csurka István az imént közleményt juttatott el az Országos Sajtószolgálathoz. Az ember azt gondolná, azt kapja, amit szegény Csurkától várhat, aki már a keményvonalas antiszemiták közül is régen kiszorult: elmondja a véleményét egykor volt párttársról, Dávid Ibolyáról, és egykor volt közös pártjukról, az MDF-ről, mert még „tisztességesen kimúlni sem tud”. Aztán következik az MDF-hez csatlakozott többi ellenség, név szerint, „az őket övező közutálat tengerében”. Megkapja a magáét természetesen az MSZP is – és itt Csurka véleménye sokakéval találkozik, nemcsak a Fideszével, hanem számos független jobboldali „politológuséval” és „elemzőével” is, de hát istenem, van ilyen, nemcsak Csurka agya fertőzött súlyos politikai érdekű összeesküvéselméletekkel –, amelynek „minden vezényelhető pártkatonája le van kötve a sokkal hatékonyabb Jobbik támogatásában. Pénz, paripa, fegyver odamegy.” Hogy „Zsirinovszkij, Netanjahu, a Világbank oda utal”, mármint a Jobbikot támogató MSZP-nek, már csak azért is nagyon sajátos meglátás, mert ha nem is így, a támogatókat nevesítve, de ezt a Jobbik is így gondolja: a zsidó világtőke akarja felvásárolni a magyar hazát (igaz, szerinte nemcsak a szocialista, hanem az összes magyar politikus és persze a cigányok segítségével). Lehet, hogy nem tudnak róla, titokban őket is a New York-Tel-Aviv tengely mozgatja? Aztán van még egy méltóságteljes kulcsszó – „takonykór” –, egy nemesveretű jelző – „senkiházi” –, és egy plasztikus írói kép: „nem a saját balgasága, hanem a rút irigység ütötte el a haza megmentésétől.”
Idáig minden stimmel, valóban Csurka beszél.
Van azonban egy kisebb és egy nagyobb bája a közleménynek.
A kisebb az, hogy Csurka – meggondolatlanul? tudatosan? – magához rántja a Lehet Más a Politikát. Talál közös nevezőt a két párt közt: mindkettő, ahogy kell, küzd az utolsó leheletéig, mindkettőnek vannak lelkes saját gyűjtőik, ennélfogva reményük is. Szegény LMP most lökheti el magától Piszkos Fred segítő kezét.
De ami ennél is bájosabb: a vég, ahol kibújik a szög a zsákból. Mert Csurka szerint ugyan Dávid Ibolya meg a pártmaradványa nem tud még kimúlni se tisztességgel, ő képtelen az ajánlószelvények összegyűjtésére, ő játssza el az „alkalmatlanság alóli felmentés” végjátékát, ő nem tudja összeszedni a „közutálat tengerében” az országos lista állításához szükséges mennyiségű szelvényt – de Csurka István (akinek vannak lelkes gyűjtői) kéri meg „együtt érző” (sic!) táborát, hogy „márciusi Hősök terei rendezvényünkre hozzák ki és adják oda a téren urnákkal álló munkatársainknak a nekünk szánt szelvényeket”.
Lehet, hogy az a baj, hogy maga Csurka István éli sokadik csúf végjátékát?
Mindenesetre nem lesz könnyű dolga az „együtt érző” tábornak, kifigyelni, hogy a hosszú márciusban melyik lesz az a nap, amelyen MIÉP-es urnákat keresgélhet a Hősök terén.
(Mihancsik Zsófia)