rss      tw      fb
Keres

Csitt-csatt




Az ATV csütörtök esténként örvendezteti meg nézőit a Csatt nevű produkcióval. Rónai Egon műsorvezetésével beszélget négy meghívott férfi – nőt én még nem láttam a műsorban – aktuális politikai témákról. A meghívottak neves újságírók, politológusok. Kettő az egyik, kettő a másik oldalról. Az egyik oldalon ülnek a jelenlegi kormánypártok – legalábbis a következő választásokig – megingathatatlan hívei. A másikon: attól függ. Láttuk ott már a Demokrata publicistáját és az Élet és Irodalom főszerkesztőjét is.


A kiválasztás szempontja az egymástól való ideológiai távolság és az egymás iránt érzett őszinte ellenszenv. A műsorvezető bejelent egy témát: ehhez rövid bejátszás is társul, majd felszólítja a jelenlevőket, hogy szóljanak hozzá. Az egyórás műsorban általában négy témát kínálnak fel. A hatvanperces műsoridőt lerövidíti a négy bejátszás. A maradék időn a négy meghívott osztozik, az ő idejüket fogyasztják tovább a szószátyár műsorvezető fölösleges kommentárjai.


Világos, hogy a meghívottak legalább egy témáról alaposabban ki akarják fejteni a mondanivalójukat, ez azonban így nem megy. A bejátszás után általában valaki megragadja a szót és el sem engedi. Érdemes megfigyelni az arcjátékot is. Leszegett fejjel, maguk elé nézve hangosan, gyorsan hadarnak, kerülik a szemkontaktust a többiekkel. Pedig vannak közöttük olyanok, akiknek érdemes hallgatni a véleményére. De ebben a műsorban esélyük sincs a kifejtésére. Korábban voltak, akik kísérleteztek a beszélgetés műfajával, megszólították egymást, igyekeztek kapcsolódni ahhoz, amit a másik mondott. Mindhiába: az agresszív szódarálók nem hagytak időt az érvek ütköztetésére, az ellenérvek kifejtésére, egyáltalán: a kulturált diskurzusra.


A műsorvezető maga kísérletet sem tesz a beszélgetés korlátok közé szorítására, a beszédjog igazságos elosztására. Önkorlátozás nincs, felfüggesztődik az egyszerre csak egy beszélhet kommunikációs alapszabálya. Beszél itt egyszerre mindenki, mit beszél, hadar, kiabál. A képernyőt kivörösödött férfiarcok, hadonászó kezek töltik be.


A „harag társadalmának” (Peter Sloterdijk) televíziója ez, amelyet az infotainment etikája és esztétikája vezérel: „szórakoztatunk benneteket, ha beledöglünk/döglötök is”. A tesztoszterontól fűtött verbális pankrációban az egyes hangok kivehetetlenül folynak össze valami barbár kakofóniába.


Csitt-csatt. Dirr-durr. És még nem is vagyunk a kampány finisében.