A türelmetlenség termése
- Részletek
- Fazekas Csaba
- 2010. október 28. csütörtök, 07:00
Az Alkotmánybíróságtól elszenvedett keddi fiaskó (a végkielégítések 2 millió forintot meghaladó részének 98 százalékos megadóztatását célzó, visszamenőleges hatályú törvény megsemmisítése) és az arra adott fideszes válasz – már most többen leszögezték – fordulópont a Harmadik Köztársaság történetében, a kormány jogállamhoz való viszonyának jelzésértékű eseménye. Csak egy szempontot emelnénk ki az eddig méltatottak közül, ezúttal csak megemlítve az egyébként napnál világosabb folyamatot, miszerint mennyire ordító a különbség a Fidesznek az Alkotmánybíróság döntéseihez, a népszavazás intézményéhez stb. való viszonyában ellenzéki, illetve kormánypárti időszakában.
A Fidesz első, Lázár János frakcióvezető által nyilvánosság elé tárt válaszreakciója valóban meghökkentő és példátlan. Meghökkentőbb és példátlanabb, mint a Fidesz 2010-es választási eredményei, azok minden kommunikációs felhangjával együtt. Amikor korábban a taláros testület megsemmisített egy törvényt vagy annak valamely paragrafusát, a mindenkori kormányok duzzogva és kényszeredetten ugyan, de fejet hajtottak a jogászi verdikt előtt. Hogy a kormány totális ellentámadást intézzen a testület ellen, ez eddig senkinek nem jutott eszébe. (Még a csurkai szélsőjobb is „megelégedett” az 1990-es évek elején, a Zétényi–Takács-törvény elmeszelésekor azzal, hogy az alkotmánybírákat a sajtóban kommunistázza.)
A leginkább meglepő számomra – az Alkotmány ötletszerű átírásának és az Alkotmánybíróság jogkörének megnyirbálására irányuló tervek bejelentésén túl – egyrészt az a felismerés, hogy a Fidesz tényleg úgy véli, hogy mindenre és mindennek az ellenkezőjére felhatalmazást kapott a választóktól. Tényleg a „cél szentesíti az eszközt” elvet vallja, és nem válogatós – ennek tagadása a kormánypárt részéről mostantól fogva hiteltelen. Másrészt – és erre szeretném felhívni a figyelmet – végtelenül türelmetlen is, az arrogancia határát is hajlandó súrolni, vagy akár átlépni. Hiszen a frakcióvezető a fentiek mellett azt is bejelentette, hogy változatlan formában fogják beterjeszteni és elfogadtatni az ominózus törvényt, kerül, amibe kerül, véghezviszik, amit egyszer elhatároztak. Nyilvánvalóvá vált továbbá, hogy a demokráciától kapott kétharmados felhatalmazást talán már a demokrácia megnyirbálására is alkalmas, korlátlan uralommal azonosítják.
Ez az erőfitogtatás volt az egyik lehetséges válaszreakció, a másik az lett volna, hogy előállnak az ilyenkor szokásos kormányzati magatartással („tudomásul vesszük az Alkotmánybíróság döntését”, „sajnáljuk” stb.), és kilátásba helyezik, hogy megvizsgálják: milyen alkotmányos megoldást tudnának találni szentnek vélt céljuk – legalább részbeni – megvalósítására. Aztán a kormánypárt nyugodtan megtehette volna, hogy amikor elcsendesül az ellenzék és a közvélemény felzúdulása, kis idő után – például a szájuk íze szerint szövegezett Alkotmány elfogadása után – „csendben” átviszik a paragrafusokat. Borítékolható, hogy ebben az esetben az, ami most kiverte a biztosítékot, sokkal kevesebb figyelmet kapott volna, már csak azért is, mert közben bőséggel akad egyéb kérdés, ami tematizálja a közéletet. Azért tegyük hozzá: a lényegen persze ez sem változtatna, hiszen ami most alkotmányellenesnek (jogállam-ellenesnek) bizonyult, később is az lesz – viszont távolról sem ennyire látványos módon.
Egy nappal a történtek után még nem zárható ki, hogy a Fidesz megnyugszik és – persze a rá jellemző kommunikációs offenzíva közben – visszatáncol. Már csak azért is, mert sejthető, hogy még a végkielégítés-ügynél is fajsúlyosabb kormányzati lépések (például a magánnyugdíjpénztár-törvény és a későbbiek) kapcsán feltételezhetik is, akár a mostani jogkörű alkotmánybírákról is, hogy talán meginognak, nem akarnak a kormánnyal szembeni totális ellenállás színében feltűnni.
A türelem rózsát terem – tartja egy mondás, nincs róla tövis nélkül – toldja meg egy másik. A türelmetlenség terméséről nincs ennyire frappáns szólásunk (legfeljebb a „hamar munka ritkán jó”), bár e „termés” aktualizálható mibenlétéről hamarosan meggyőződhetünk.
Írásai a Galamusban:
A hatodik alternatíva
Egy az Isten – egy a tábor
Csodatétel után – csodavárás előtt
Déjà vu (Hozzászólás a Jobboldali-e Magyarország-vitához)
A fehér falú közhivatalok ellenforradalmának letöréséről
Előhang a „nemzeti együttműködés alkotmányához”
Nemzeti egységtankönyv
G-7
„Ha máshol nem”
Áldástól a szánakozásig
Az istenadta
