A legfélelmetesebb Orbán
- Részletek
- Napi apró
- 2010. november 06. szombat, 05:47
- Mihancsik Zsófia
Azt hittem Orbán Viktor nekem már nem tud meglepetést okozni, mindent tudok és mindenre fel vagyok készülve, amit tudnom és amire felkészülnöm kell. Tévedtem. Szokás szerint nekiveselkedtem, hogy dokumentálási mániámnak megfelelően (magamnak és a Galamus-olvasóknak) leírjam legújabb, harmincöt perces beszédét (MÁÉRT), és miközben írtam, azon vettem észre magam, hogy egyre inkább ámulok és egyre inkább megijedek. Soha nem hallottam még ilyen pőrén tőle azt a rettenetes képzetsort, amely láthatóan egyre inkább hatalmába keríti, megszállva tartja. És amelynek talán ez a legrettenetesebb vonása: hogy azonos a hordozójával.
Orbánnak láthatóan már nincs viszonya mindahhoz, ami a saját fejében zajlik. Kétségei korábban se nagyon voltak, de volt rálátása önmagára, még akkor is, ha ezt a viszonyt sokan és régóta a totális politikai cinizmus kategóriájával írtuk le. Tudta, mit miért mond és tesz, tudta, mivel mit akar elérni, tudatosan választotta meg a szavait és a politikai húzásait, tudatosan használta a képességeit – az most mindegy, hogy ez régóta semmi mást nem szolgált, mint a bármi áron való akaratérvényesítést, hatalomszerzést, tömegmanipulációt. Figyelt arra is, hogy elkerülje a buktatókat, hogy ne mutassa meg a saját személyiség- és tudásbeli hiányosságait – mert tudta, volt valamelyes rálátása önmagára, hogy vannak ilyenjei –, ügyelt rá, hogy mindig a szerinte legjobbnak és leghasznosabbnak tartott színben tűnjön fel. Számolt, kalkulált, tervezett, játszott, ahogy mindenkivel, önmagával is. Ügyesen használta önmagát is, ahogy mindenki mást, és ezt láthatólag élvezte is. Nem volt könnyű átlátni, mögé látni, bizonyítani, miről is szól ez az ember. Ezért tartozott olyan sokáig a rendíthetetlen hit kategóriájába sok régi és újabb keletű lenyűgözött hívénél, hogy ha egyszer elérte a célját, a hatalmat, azt a maga (amúgy vállalhatatlan) módszereivel is csupa jóra fogja használni.
Ez az Orbán már nincs. Nem vettük észre – én nem vettem észre – mikor fordult át nehézkes, tudálékos, öntelt okoskodóvá, mikor azonosult hiány- és reflexiómentesen saját képzelt nagyságával, mikor jutott el arra a pontra, hogy már saját gondolatainak a laposságát sem veszi észre, így aztán sem elrejteni, sem vonzóvá átcsomagolni nem képes őket többé. Mikor hitte el először önmagáról, hogy nemcsak Magyarország, hanem a világ sorsa is a kezében van. Mikor sült rá hézagmentesen a korábban csak eszközként használt prófétai szerep. De megtörtént. Orbán elkopott és megvénült.
Olvassák el ezt a beszédet (sőt, nézzék meg a felvételt, mert a zavart gesztusok és a rossz artikuláció is árulkodó). Ne a politikust olvassák ki belőle, hanem az embert. Azt az embert, aki már annyira nem politikus, hogy azt se tudja, kikhez beszél, és azok az emberek mit várnak tőle. Aki megszállottan adja elő, bárhol, bárkinek a saját monomániáját. Aki biztos benne, hogy érti és jól érti a világot és a történelmet, és abban is, hogy a Jóistene őt rendelte az új világ vezérszerepére. Aki az újonnan felszedett siralmas konyhafilozófiája mellé már csak azt a kevéske ifjúkori ismeretet tudja előkaparni, ami a Bibó-kollégiumban ragadt rá. Aki már azt sem veszi észre, milyen mértékben árulják el a szavai azt a belső sötétséget, amelyben él. Aki végleg saját hamis és lapos konstrukcióinak foglyává vált.
Magyarország miniszterelnöke. A „magyar világnemzet” miniszterelnöke.
Olvassák el a beszédet, és ne szégyelljék, ha összeszorul a szívük.
(Mihancsik Zsófia)
