rss      tw      fb
Keres

Erdélyi tojástánc




A Fidesz európai parlamenti jelöltlistájának 3. helyére került Tőkés László, hajdani püspök, Orbán Viktor barátja, amúgy: erkölcsi hulla. A barátság viszonzásaként ezt a családi erőszaktevéséről, hűtlenkedéséről, lelkészhez méltatlan kicsapongásairól, alkoholizmusáról, pénzéhségéről, de mindenek előtt és fölött: fanatikus RMDSZ-ellenességéről ismert embert a mindenható magyar miniszterelnök biztos befutónak jelölte, mert még két év, s akkor az Európai Parlamentben (EP) eltöltött évek (két ciklus) jutalmaként Tőkés nyugdíjképes lesz Strasbourgban.


Akárki akármit mond is, a Fidesz nómenklatúrájában Tőkés az erdélyi magyarságot képviseli, amiképp két, még kiválasztásra váró jelölt: egy vajdasági és egy kárpátaljai is az „egységes magyar nemzetet” illusztrálja majd a jelenlétével. (Utóbbi kettőt, mivel anyaországuk nem tagja az uniónak, a Fidesz valósággal becsempészi az Európai Parlamentbe. Ahol egyébként semmi dolguk nem volna. Tudomásom szerint nem a magyar nemzet, hanem a Magyar Köztársaság tagja az uniónak.)


Tőkés azonban a legkisebb mértékben sem képviselheti az erdélyi magyarságot, mert pártja, az Erdélyi Magyar Néppárt minden választáson – a parlamentin is, az önkormányzatin is – rendre elbukott, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) viszont sokszorosan legitimálta önmagát az erdélyi magyarság egyetlen képviselőjeként. Ilyenformán Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke kénytelen volt azt mondani, hogy Tőkés önmagán kívül senkit sem fog képviselni Európa parlamentjében; se az erdélyi magyarságot, se a Fideszt. Az RMDSZ-nek, mint ez köztudott, saját jelöltjei voltak és vannak az EP-ben.


Csakhogy. Az MTI-ben megjelent egy hír, hogy Kelemen „egyeztetett” a Fidesszel Tőkés jelöléséről. Az RMDSZ elnöke, dacára annak, hogy idézett nyilatkozata mindennek mondható, csak Tőkés-barátnak nem, a hírt cáfolhatta volna, de nem tette. Csak annyit mondott: nem kommentálja. Közben viszont némiképp ellentmondásba keveredett önmagával, mert nem lehet ugyanazzal a lélegzettel azt mondani, hogy Tőkés nem képviseli a Fideszt egyfelől; jelölése ő maga (mármint Tőkés) és a Fidesz közös döntése volt másfelől. Márpedig ha a transindex.ro nevű romániai magyar portálnak hinni lehet, ezt tette. Ehhez csak annyit: miért jelölt volna a Fidesz valakit, aki nem őt (Orbánt) képviseli? Abszurdum.


Kelemen Hunor alighanem tojástáncot jár. Amióta felváltotta Markó Bélát az RMDSZ elnöki székében, szervezete és a Fidesz között a mosolyszünetet mosolydiplomácia váltotta fel. Kelemen néhány napja feltűnően meleg szavakkal gratulált Orbánnak a Fidesz választási győzelméhez, noha a Fidesz hosszú éveket fecsérelt az RMDSZ erdélyi pozícióinak aláásására, rivális fantompártok támogatására és az RMDSZ-t folyamatosan árulóként kolportáló Tőkés felkarolására. Magyarázat erre a gesztusra csak egy van: azok az erdélyi kettős állampolgárok, akik szavaztak az április 6-i magyarországi választásokon, szinte kivétel nélkül a Fidesznek ajándékozták a szavazataikat; végtére is Orbánék jóvoltából lettek kettős állampolgárok. Kelemen egyszerűen nem engedhette meg magának, hogy szembemenjen velük, mert ezek az emberek jobbára kétlelkűek: érzelmi kötődésük van a Fideszhez, viszont odahaza, ha kell, az RMDSZ-re szavaznak.