Navracsics és Morvai szabadságról és függetlenségről
- Részletek
- Balogh S. Éva
- 2010. március 17. szerda, 03:30
Egy történésznek igazi szenvedés hallgatni politikusokat történelemről beszélni, és az biztos, hogy nemzeti ünnepek nem múlhatnak el anélkül, hogy politikusok ne fejtenék ki véleményüket különböző történelmi eseményekről, lehetőleg megspékelve nem kevés aktuálpolitikával.
Ez történt idén is. Sőt, olyan állítások, amelyeket már évekkel ezelőtt komoly kritikát kaptak, újra előbukkantak. Úgy látszik, hogy nemcsak a választóknak rövid a memóriájuk, hanem a politikusoknak is.
Itt van 1956. Még Orbán Viktor miniszterelnöksége alatt történt, hogy a magyar miniszterelnök egy ausztriai látogatása alkalmával arról értekezett, hogy a forradalmárok egy polgári Magyarországért küzdöttek 1956 októberében. Történészek és volt résztvevők ámulva hallgatták ezt a képtelenséget. Hogy mi lett volna a forradalom végső kimenetele, senki sem tudja megmondani, de az biztos, hogy a résztvevők az alatt a néhány nap alatt nem egy „polgári” Magyarországért tüntettek, illetve harcoltak. Ezzel kapcsolatban érdemes újra elolvasni Litván György írását, „Mítoszok és legendák 1956-ról, ahol a többek között a „polgári forradalom” mítoszáról is beszélt. Az írás eredetileg 2000-ben jelent meg az 1956-os Intézet Évkönyvében. Ezt a mítoszt Litván „felülről és tudatosan táplált” mondának nevezte, amellyel a Fidesz-kormány politikusai és ideológusai terjesztettek, például Orbán Viktor, Pokorni Zoltán és Tellér Gyula, aki kormánytanácsadó minőségben dolgozott akkoriban. Litván szerint ez a mítosz „közvetlen politikai célokat szolgál, nevezetesen a 'nem polgári' elemek kiebrudalását az ötvenhatos örökségből.” Mint ahogy Litván és sokan mások is megállapították, „a polgári erők, elemek és célok szerepeltek a legkevésbé” a forradalomban.
Én éppen egy nemrég megjelent dokumentumkötetet forgatok az egyetemi és főiskolai hallgatók szerepéről a forradalomban, amelynek előszavában ezt lehet olvasni: „Az egyetemista és főiskolás fiatalságot 1956 októberében egy szocialista alapon álló, független, demokratikus Magyarország megvalósítása foglalkoztatta. Nem rendszerváltást akart, hanem rezsimváltást.... Az ún. szocialista vívmányokat, a termelőeszközök közösségi birtoklását, az államosításokat, a nagybirtokrendszer felszámolását nem kérdőjelezték meg.... A piacgazdaság bevezetése szóba sem került.”[1] Valószínű, hogy ha a forradalmat nem verik le a szovjetek, akkor hosszú távon a polgári demokrácia és a szabad vállalkozás rendszere alakult volna ki Magyarországon. De magában a forradalomban mindezek a követelések majdnem egyáltalán nem jelentek meg.
A Fidesz-politikusokat nem befolyásolja a történészek és résztvevők egyöntetű véleménye, és több mint tíz évvel később Navracsics Tibor újra előállt ezzel a képtelenséggel. A frakcióvezető március 14-én este Veszprémben tartott ünnepi beszédet, és arról beszélt, hogy 1956 kísérlet volt a polgári Magyarország kivívására.
De beszédében nem volt rendben minden 1848-cal sem, ugyanis március 15-én szó sem volt „függetlenségről.” A pesti radikális fiatalok a sajtó szabadságát és a cenzúra eltörlését, egy felelős minisztérium felállítását Buda-Pesten, évenkénti országgyűlést Pesten, a törvény előtti egyenlőséget, nemzeti őrsereget, közös teherviselést, esküdtszéket, képviseletet és nemzeti bankot követeltek. Szó sem volt Magyarország függetlenségéről.
Vagyis 1848 márciusában szó sem volt az ország függetlenségének követeléséről, 1956-ban meg nem polgári Magyarországért fogtak fegyvert a diákok.
Azt meg egyáltalán nem tudom értelmezni, hogy Navracsics szerint az ország még nem tart ott, hogy lakosai megnyugodhatnának, s azt mondhatnák, hogy 1848 álma megvalósult, s hogy „Magyarország minden értelemben független, szabad, polgári ország.” Magyarország nem független és nem szabad? Hogyan mondhat ilyesmit egy felelős politikus? Az embernek néha az az érzése, hogy ezek az emberek saját propagandájuk foglyai. Már ők is elhiszik ezeket a hazugságokat. De ami még ennél is rosszabb: ezek az állítások nem állnak messze Morvai Krisztina elképzeléseitől a világról és a mai Magyarországról. Ő ugyanis azt állította március 15-én, hogy „szabadságunknak és függetlenségünknek még az illúzióját is” elveszítettük.
Ha ilyen dolgokban is tökéletes az egyetértés a két jobboldali párt között, vajon minek alapján lehet elvárni, hogy a Fidesz hatalomra kerülése után mindent elkövessen annak érdekében, hogy a Jobbikot politikailag lehetetlenné tegye. Ez nem csak hogy nem fog olyan könnyen menni, mint ahogy Torgyán Józsefet és pártját sikerült elintézniük, de talán nem is lehetséges, mivel a két párt ideológiája nem is áll annyira távol egymástól, mint azt némelyek szeretnék elhitetni velünk.
[1] Vida István, szerk., Diák- és ifjúsági mozgalmak 1956-1958. Forradalom—ellenállás—megtorlás. Válogatott dokumentumok (Budapest, Gondolat-Nagy Imre Alapítvány, 2007), 15-16 old.
