Túl a politikán – életről, halálról Bitó László könyve ürügyén
- Részletek
- 2014. június 13. péntek, 06:58
- Herényi Károly
Megszoktuk Bitó Lászlótól, hogy kiáll a politikai fronton köztársaságpárti, szociálisan érzékeny, humanista elvei mellett. Ő azonban bizonyítottan ennél is bátrabb ember, mert íróként, orvoskutatóként, fiziológusként olyan témához nyúlt, amelyhez kevesen mernek. Pedig életünk legtermészetesebb részéről, szükségszerű velejárójáról, a halálról van szó, a most második kiadásra érett Boldogabb élet – jó halál (Eutélia – eutanázia) című művében. Az első kiadás is párját ritkító alapossággal készült kilenc évvel ezelőtt: filozófiai, orvosi, valláserkölcsi és jogi szempontok szerint vizsgálta a kegyes vagy szép halál, az eutanázia fogalmát, illetve annak az eutéliában kiteljesülő értelmezési tartományait. A második kiadás az elsőben bevezetett és azóta már valamelyest elfogadott kifejezés, az eutélia, a jó vég fogalomkörének további kibontásával, még gazdagabb ábrázolásával tágítja az eredeti alkotást.
Miért bátor Bitó László, amikor a halálról ír? Miért vagyunk mi, akik nem vagyunk Bitó Lászlók, gyávák és visszahúzódók, ha a halálról van szó? Miért csak egy kezemen megszámlálható vélemény forog a közbeszédben a halálról és az eutanáziáról, és ezek is intézményekhez, jobbára egyházakhoz köthetők? Miért nincsenek – csak igen ritkán színvonalas – egyéni vélemények?
Azért, mert a halál nem más, mint a véges és a végtelen találkozása. A véges élet a halál kapuján csatlakozik a végtelen léthez. A végeshez, az időben és térben behatárolt, állandóan kontroll alatt tartott és ehhez kötődő tudatunk évezredek óta nem tud mit kezdeni a térben és időben végtelen, ráadásul általunk kontrollálhatatlan lét fogalmával.
Hiszem, de nem tudom, hogy a haláltól való félelem elsődleges és legfontosabb oka a saját életünk feletti – egyébként nagyjából látszólagos – kontroll elveszítésének a lehetősége. Attól félünk, hogy valami kikerül a kezünkből. Valami, ami felől már nem vagyunk képesek dönteni, aminek a történéseit már nem vagyunk képesek befolyásolni.
Ez – divatos kifejezéssel élve – rendben is lenne. De ebből nem kell hogy szükségszerűen következzék az a göröngyös, megpróbáltatásokkal teli út, amely végül a halálhoz vezet. Mert egy dolog biztos, a párhuzamosok a végtelenben, a halálban találkoznak, és mindannyiunk élete a párhuzamosok összeérésével ér véget.
A második kiadás útmutató kíván lenni. Szakítva a hagyományokkal, nem azt akarja elhitetni az olvasóval, amit a keresztény tanítások, hogy mindenki olyan halált kap, amilyet életével kiérdemelt, hanem azt, hogy létezik más választás is. A mi választásunk, valamint szűkebb környezetünk, a családunk választása. Választás abban, hogy a gyeplőt a lovak közé dobva menjen-e minden a maga útján, vagy az utolsó szívdobbanásig irányítsuk a magunk életét.
Bitó László bátorsága ebben rejlik. Évszázados, sőt évezredes hagyományokkal száll szembe, őseinken keresztül génjeinkbe égett hiedelmeket kérdőjelez meg. Kétségeket támaszt, gondolkodásra késztet. Intézményt mint objektumot és egyént mint szubjektumot. Döntés elé állítja az olvasót. Hiszed-e továbbra is, amit kétezer éve plántáltak és plántálnak beléd, vagy van bátorságod gondolkodni, és képes vagy-e magad dönteni?
A Boldogabb élet – jó halál címet viselő mű, a bevezető első rész után további nyolc részre tagolódik. A második rész párhuzamot von az érkezés és a távozás, a születés és a halál között, sőt mindezt a 21. század fogalomkörével leírva.
A harmadik fejezet a szabad akarat lehetőségeit és korlátait kutatja, külön vitatva, miért is nincs a halandóságunk alárendelve szabad akaratunknak.
A negyedik a jó halál reményét kutatja a zsidó-keresztény kultúrában. Az ötödik és hatodik rész a mítoszok újraértelmezésével Jézus szeretetről és halálról szóló tanításait dolgozza fel.
Az utolsó három rész a létező nemzetközi gyakorlatokról és a lehetséges távlatokról nyújt ismeretet az olvasónak.
A szerző életművének fontos állomása és egyben szerves része ez a második kiadás. Az önéletrajzi ihletésű sorsregényei mellett tartalmi vagy alkotói szándékbéli rokonságot A Névtelen evangéliuma című alkotással mutatja. Az evangélium parafrázisának megírásakor a szerzőt az a cél vezérelte, hogy egy népet, de tulajdonképpen minden népet megszabadítson az istengyilkosság szörnyű vádja alól. Átértékeli Judás és Barabás szerepét, a zeloták veszélyét és a római légió csapdáját. Tudjuk, hogy az Újszövetség négy evangéliumát Jézus után több emberöltővel vetették papírra. Azt is tudjuk, hogy a középkorban sok evangéliumi parafrázis, apokrif evangélium született. Az, hogy melyik áll legközelebb a valósághoz, nem tudás, hanem hit kérdése. Az én szívemhez és hitemhez a Névtelen evangéliuma áll a legközelebb. Tiszta és őszinte emberszeretete miatt.
Ha az előbbi mű fókuszában a szerző a népeket akarja óvni és mentesíteni az istengyilkosság vádja alól, akkor a mostani az egyént, az embert akarja megóvni a végítélet tanított borzalmaitól. A mostani művet is az emberek iránti feltétlen – már szinte krisztusi – szeretet hatja át, ezért erős bennem a két könyv közötti rokonság érzete. És van még valami a lelkemben: tisztelet. Nem akárki iránt, hanem egy 21. századi, kiveszőfélben lévő humanista iránt, aki a keresztségben a László nevet kapta.
Bitó László a könyvhéten
A Boldogabb élet – jó halál című könyvről
Herényi Károly, volt MDF-es politikus
(Fotó: ATV.hu)
