Győztesek és vesztesek a svédországi választáson
- Részletek
- 2014. szeptember 20. szombat, 08:29
- Nagy Gábor
Technikailag lényegében péntek este zárultak le Svédországban a 2014. évi országgyűlési és helyhatósági választások. A választási rendszer (angolul) a vélemény sokrétű kifejezését teszi lehetővé az állampolgár számára, ide értve azt is, hogy az általuk választott párt melyik jelöltjét akarják az Országgyűlésbe (Riksdag) juttatni. A szavazás döntő részére vasárnap került sor, a szerda mindig az utolsó szavazatszámlálás napja. A Svéd Királyságot 9,7 millióan lakják, szavazati joga 7,33 millió embernek van. A svédországi választási kampány hagyományosan vidám, a választás némileg ünnep, amelyen idén a jogosultak 85 százaléka vett részt. Ez elmarad a 70-es évekre jellemző 90 százalék feletti részvételtől, de magasabb az ezredfordulón mért adatnál (kb. 80%). Most a szavazók 0,9 százaléka választott fehér szavazólapot („blank valsedel”), azaz olyat, amelyen sem párt, sem politikus neve nem szerepelt – ez hivatalos tiltakozó szavazat, de a mandátumok elosztásába nem számít bele, ilyen értelemben tehát érvénytelen. (A leadott szavazatok mindössze 3 ezreléke bizonyult egyéb tekintetben érvénytelennek.)
A választáson számtalan párt indult, de országosan általában 10-ről beszéltek. A náci párt (Svenskarnas parti, „A svédek pártja”) szereplése közmegelégedést váltott ki: úgy tűnik, egyetlen önkormányzati helyet sem szereztek a 450 ezer km2 területű országban – hogy országgyűlési képviselőjük lehetne, ez fel sem merült. (A svéd nácik választási kampányuk utolsó nagygyűlését, de inkább felvonulását Stockholmban tartották augusztus 30-án. Eltérő becsléseket lehetett olvasni a megjelentek számáról, a nagyságrendet tízezresre tették: 30, mások szerint 50 szimpatizáns és pártfunkcionárius vonult a sárga zászlóik alatt – 10 ezer ellentüntető hangos tiltakozása közepette. Mivel az ellentüntetők között voltak olyanok is, akik békétlen szándékkal érkeztek, a 30–50 náci védelme érdekében hatalmas rendőri készültség bénította meg egy-két órára Stockholm belvárosát.)
„Svédország a svédeké” – a neonáci párt augusztus 30-ai felvonulása Stockholmban – Forrás: Facebook
A többi párt esetében nem ily egyszerű az országos eredmény értékelése. A szociáldemokraták (S) katasztrofális győzelmet szenvedtek el. Sem a katasztrofális, sem a győzelem nem újdonság. Eddig minden választást ők nyertek meg, miért történt volna most másképp? Csakhogy négy évvel ezelőtt – ez volt történetük legsúlyosabb győzelme – mindössze 31,25 százalékot értek el. Akkor ezt katasztrófának nevezték. Az idei eredményük 31,01 százalék. A második helyen, mint mindig, egy mérsékelt polgári (svédországi értelemben polgári!) párt, a Moderaterna (M) végzett 23 százalékkal. Ez tiszta vereség: elnökük, Fredrik Reinfeldt vezetésével két cikluson át kormányozták Svédországot egy koalíció élén, ám a négy évvel ezelőtti választáshoz képest csaknem 7 százalékkal kevesebben szavaztak rájuk. Igen kevés időnek kellett csak eltelnie a szavazókörök bezárása után, amikor Reinfeldt már bejelentette: természetesen lemond a miniszterelnökségről, tavasszal pedig a párt éléről is távozik.
Arányosan a legnagyobb sikert egy feminista mozgalom (F!) érte el, ugyanis négy év alatt meghétszerezte szavazói számát. Csakhogy ez országosan kevésnek bizonyult, ugyanis a 0,4-ről így 3 százalékra jutottak, márpedig a parlamenti küszöb 4 százalék. Elégedettségre ad okot számukra egyebek között az, hogy több önkormányzatban szereztek mandátumot, így a stockholmiban is.
A leglátványosabb sikert egy idegenellenességgel kampányoló párt, a Sverigedemokraterna (SD) érte el: a 2010. évi 5,8 százalékról 12,8 százalékra ugrott. A szavazók „maradék” 87 százaléka, amennyire ez a neten keresztül megállapítható, némi túlzással sokkot kapott eredményüktől. Másfelől (mondjuk Magyarország felől) a mondat így is megfogalmazható: 85 százalékos választási részvétel mellett 87 százalék utasította el a szélsőséges, fogantatását tekintve részben náci pártot. Sok rosszat lehet az SD-ről olvasni (a svéd sajtó, különösen az Expressen, gondosan beszámol a tagjai botrányairól, bűnözői múltjáról stb.), akár paradigmatikusnak is tekinthető, hogy egyik vezetőjük a bukása után a mai Magyarországára települt. Amennyire most látható, a szegényebb vidékeken, mindenekelőtt Dél-Svédországban (főleg a Dániától a 17. században elvett Skånéban) kaptak sok szavazatot, miközben Stockholmban még a feministák is megelőzték őket (7,1% – 6,6% ). Az idei Stockholm Pride-ra, amelyen 600 ezer néző szemlélte a 60 ezer felvonulót, egyedül ez a párt nem kapott meghívót. A többiek mind, és el is mentek – egy kivételével. A kivétel a Kereszténydemokrata Párt volt, most ők is veszítettek egy keveset a támogatóik közül, ám egy hajszállal így is a bejutási küszöb felett maradtak (4,5%). Nem járt jobban a liberális párt (Folkpartiet, Fp) sem: 7 százalékról 5,4-re esett vissza. A párt elnöke, Jan Björklund mégis maradni akar a posztján, ám a szavazatok azt mutatják, hogy sokkal kevesebben voksoltak a támogatóik közül rá, mint Birgitta Ohlssonra, különösen Stockholmban. (Ohlsson, aki következetesen szót emelt a demokrácia magyarországi felszámolása ellen, a leköszönő kormány EU-minisztere, Björklund pedig a képzési, ám a svédországi iskolák működése igen sok vitát gerjeszt.)
Sefan Löfven – Forrás: arbetet.se
Az Országgyűlés elnöke (talman) most Sefan Löfvént, a szociáldemokraták vezetőjét kérte fel kormányalakítási tárgyalásokra. (Svédországban nem az államfőt, ez esetben XVI. Károly Gusztávot, hanem a törvényhozás fejét illeti ez a jog.) Az 57 éves politikusnak nincs könnyű dolga. A szociáldemokraták ugyanis nem hajlandók együttműködni a svédországi kommunisták utódpártjának tekintett Baloldali Párttal (V), így az ő parlamenti 5,7 százalékuk (21 képviselő) magatartása kérdéses a szavazásnál. Löfven a környezetvédőkkel tárgyal, ám a Miljöpartiet (Mp) 6,8 százaléka még igen kevés lehet. Björklund liberálisai elzárkóznak Löfvén támogatásától, ahogy a néhány ezer szavazatot vesztő, 6,1 százalékos Centrum Párt (C) vezetője, Annie Lööf is. Ebben sincs semmi újdonság, jóval a választás előtt megmondták, hogy nem lépnek be szocdem kormányba. Az SD, az idegenellenesek 13 százalékos pártja, magát mérlegnek képzeli, ám a többi parlamenti párt magától értődően elutasítja a vele való szövetkezést, amiként az elmúlt négy évben is tette. (Már szóvicc is született: vågmästareroll, mérlegszerep, mondja a pártelnök, vågmästaretroll, mérleg-rém, mondják a vele kevéssé rokonszenvezők.)
A szavazatokat tekintve a távozó koalíció (M, Fp, C, Kd, a „kékek”) tehát kb. 38 százalékon áll, a „vörös-zöldek” (S, Mp, V) pedig 44 százalékon. A politikai alkudozások nyilván áttekinthetetlenek, ám a demokráciát, úgy tűnik, még az SD kedvéért sem sértik meg. A 87 százalék megtehetné, hogy nem szavazza meg az SD politikusát az Országgyűlés elnökének első helyettesi posztjára, de nem teszi, mert ezt a tisztséget hagyományosan a harmadik legtöbb szavazatot szerző párt szokta betölteni. Az, hogy Löfvén kivel miben tudott megegyezni, heteken belül kiderül. A 349 fős Országgyűlésben csak a kijelzőt kell figyelni: ha a talman által miniszterelnöknek (statsminister) előterjesztett személynél a „Nem” szavazatok száma elérte a 175-öt, akkor… Akkor a talman még háromszor terjeszthet majd elő nevet. Ilyen azonban még sohasem történt. A menekülési útvonalak egyike ugyanis épp ebben a szavazásban rejlik: nem a támogatóknak kell rendelkezniük 50 százalék + 1 szavazattal, hanem az ellenzőknek. Ha például az M, a mérsékelt polgárok mind a 84 képviselője úgy dönt, hogy nem vesz részt a szavazáson, akkor a szociáldemokraták 112 képviselője hátra is dőlhet. Egészen a költségvetési szavazásig.
Nagy Gábor, történész
(A Galamus svéd lapszemléinek fordítója)
