Antré

• Nyomtatás

Részletek

Napi apró

2014. szeptember 25. csütörtök, 08:21

Simkó János

A szabadságszerető magyar nép szabadságszerető nagy fia, az újdonsült külügyminiszter antréja – ha tényleg felelős miniszter, és nem csak a félig már kirúgott munkatársakból álló hivatala akarta szívatni – igencsak vacakra sikerült.

Még nem egészen egy napja tette le az esküt Szijjártó külgazdasági és külügyminiszter, amikor kellő alázattal elé tolták Obama elnök Magyarországot is említő beszédének részletét, amelyben az amerikai elnök az emberi jogok és a civil szervezetek fontosságát hangsúlyozta. A papíron narancssárga kiemelő tollal átfestve a következő részlet állt: „Oroszországtól Kínáig és Venezueláig könyörtelen megleckéztetéseknek vagyunk a tanúi, valamint annak, hogy a jogos elégedetlenséget felforgatásként becsmérlik. Olyan helyeken, mint Azerbajdzsán, a törvények hihetetlenül megnehezítik a civil szervezeteknek még a működését is. Magyarországtól Egyiptomig egyre inkább véget nem érő szabályozások és nyílt megfélemlítések veszik célba a civil társadalmat. És szerte a világon olyan bátor férfiakat és nőket támadnak meg, sőt, ölnek meg, akik fel merik emelni a hangjukat.”

Eb ura fakó, csapott a fényes cseresznyefa asztalra Szijjártó külminiszter, mielőtt hadat üzennénk, adjuk ki a következő közleményt:

„Mi abból indulunk ki, hogy Magyarország és az Amerikai Egyesült Államok szövetségesek. Ugyanakkor az Amerikai Egyesült Államok elnökének magyar civil társadalom kormányzati korlátozására vonatkozó megjegyzéseinek nincsen ténybeli alapja. A magyar nép egy szabadságszerető nép, ezért nem viselné el szabadságának semmilyen korlátozását. – Külgazdasági és Külügyminisztérium.

Namármost, a fenti diplomáciatörténeti közleménnyel szemben lehetnek fenntartásaink. Például, fontos-e, hogy egy adott állításra reagáló hárommondatos közlemény egymást követő mondatai logikai kapcsolatban álljanak egymással? Hajlanék az igen válaszra.

Mi a szerepe az „ugyanakkor” kifejezésnek? Attól, hogy szövetségesek vagyunk, nem lehet különböző véleményünk adott kérdésekről? Klubrádiós szavazás nélkül is könnyen választanám a „de lehet” opciót, és ennek talán egyik oka, hogy bár az Amerikai Egyesült Államok szövetséges, szégyenszemre nem alanya a centrális erőtérnek.

Jól értjük-e, hogy ez a megfogalmazás: „az Amerikai Egyesült Államok elnökének magyar civil társadalom kormányzati korlátozására vonatkozó megjegyzéseinek nincsen ténybeli alapja” – a diplomácia nyelvéről köznyelvre fordítva azt jelenti, hogy az Amerika Egyesült Államok Elnöke hazudik? Hogy az elnök külpolitika tanácsadói, a Fehér Ház, a State Department, az Egyesült Államok magyar nagykövetsége csupa Budapest/Bukarest-tévesztő amatőrből áll?

Jól értjük-e, hogy néhány órai külminiszterkedés után ez nem egyszerűen bátorság vagy szervilis megfelelés az Ikonnak, hanem politika vakság? (Lásd még a „nem vak ez, instálom, hanem bátor” poént az ismert viccben.)

Jól értjük-e, hogy a harmadik mondat, nevezetesen „A magyar nép egy szabadságszerető nép, ezért nem viselné el szabadságának semmilyen korlátozását.” – egy ócska, átlátszó manipulációs trükk. Az alapséma így írható le egy egyszerű példával: 2014. október 12-én önkormányzati választások lesznek. A választások döntően befolyásolják az ország jövőjét. Érti ezt minden magyar hazafi és a Fidesz jelöltjére szavaz!

Első mondat: igaz állítás. Második mondat: igaz állítás. Harmadik mondat: Hamis állítás, de azt sugallja, hogy ha az első kettő igaz, akkor a harmadik is az.

„A magyar nép szabadságszerető nép…” – igaz, jól hangzik, bár valami azt súgja nekem, hogy alighanem minden nép szabadságszerető nép –, „…ezért nem viselné el szabadságának semmilyen korlátozását.” No, ez az ócska csúsztatás. Reméljük, ez a szabadságszerető nép lassan-lassan felébred, magához tér, és egyszer csak-csak visszaépíti katasztrofálisan leromlott immunrendszerét, de a tény az, hogy ez a nép (sic!) évek óta elviseli szabadságának a korlátozását. Csak címszavakban néhány szabadságfosztó intézkedés, amelyet elviselt: a sajtószabadság durva megnyirbálása, a magántulajdon sérelmére elkövetett intézkedések, az alkotmány helyett egy szégyenletes alaptörvény konstruálása (és ennek alig belátható következményei), mindaz, ami az alkotmánybíráskodás helyett van, a választási rendszer átalakítása, trafik-, föld-, kulturális köz- és EU-pénz-botrányok, a devizahitelesek átverése, az élet minden szférájában verseny helyett a klientúra helyzetbe hozása, a köztársaság felszámolása stb. De mindezeken túl tucatnyi történelmi példát tudunk hozni arra, hogy az önkény elviselése, át- és megélése hosszabb időszakokon át lehetséges, még a szabadságszeretet mellett is. Elég csak a XX. század példáit sorolni.

Vagyis a Külügyminisztérium közleménye elsősorban befelé, egészen pontosan a Kossuth Rádiónak és az M1 csatornának szóló üzenet („Több tiszteletet a magyaroknak!”), amely azonban természetesen külföldön is hat: további súlyos presztízs- és gazdasági veszteséget okoz Magyarországnak. Íme, az ellenséggenerálás iskolapéldája: Egy felelőtlen, szervilis főhivatalnok ostobaságokat ír/irat, leégeti magát, az általa képviselt intézményt és az országot, majd jön a bumeráng-effektus. Az alig elkerülhető újabb kudarcok után lehet majd Amerikára (külföldre) mutogatni, öklöt rázni, álhazafias maszlaggal toborzó beszédeket tartani, a felelősséget a tengeren túlra úsztatni, majd győzelemként ünnepelni a perifériára szorulásunkat. Ennyi.

Illetve még annyi, hogy az amerikai elnök – egy hasonlóan tálentumos emberünk jóvoltából – lázas sietséggel tanulni kezdi a harmadik legnagyobb magyar város nevét – ha majd a Fidesz eldönti, melyik is az.

Simkó János

Újságíró