Milyen alkotmányos rendje lesz Magyarországnak? - I. rész
- Részletek
- Lánczos Vera
- 2010. december 02. csütörtök, 06:24
(Jellemző mondatok egyfelől, következtetések másfelől)
Az ATV Civil a pályán című műsorában politikusok civilekkel vitatkoznak aktuális témákról. November 18-án éppen arról volt szó, hogy mi lesz az Alkotmánybírósággal. (A Fideszből két ember szokta megjeleníteni az alkotmányozási „kényszert” mint kormányzati politikát: vagy Salamon László, az Országgyűlés Alkotmány-előkészítő eseti bizottságának elnöke, vagy Gulyás Gergely, aki az úgynevezett Alapjogi munkabizottság vezetője, nem utolsósorban a 2006-os jogsértéseket vizsgáló hosszú nevű parlamenti albizottság elnöke. Ezúttal Gulyás Gergely volt jelen. Vele szemben civilként Miklósi Zoltán, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet munkatársa és Szalma László, a Mensa Egyesület tagja.) A Fidesz képviselőjének láthatóan jól bejáratott válaszai annyira pregnánsan jellemzőek voltak a kormánypártok skizofrén viszonyulására az alkotmányozáshoz, az alkotmányhoz, ami arra késztetett, hogy az elhangzottakat tágabb kontextusba helyezzem.
Jó apropót adott ehhez, hogy néhány nappal később Alkotmány-Alkotmányosság címmel konferenciát rendeztek az ELTE Jogi Karán. Az alkotmány legavatottabb ismerői, alkotmánybírák, egyetemi professzorok nyilvánítottak véleményt a kilátásba helyezett alkotmányozásról. A kontraszt nyilvánvaló volt, egyben kirajzolódtak a valóságos perspektívák Magyarország eljövendő alkotmányos rendjét illetően. (Írásomnak ebben az első részében a tévéműsorban, a második részében a konferencián elhangzott jellemző mondatokat idézem fel.)
*
Árulkodó mondatok egy televíziós vitában
A műsorban a beszélgetés egy bejátszással indult. Lázár János fideszes frakcióvezető újságíróknak nyilatkozik a parlament folyosóján a visszamenőleges hatállyal bevezetett 98 százalékos különadóról, valamint a hozzá kapcsolódó, az Alkotmánybíróság (Ab) jogkörét csorbító törvénymódosításokról, beleértve az alkotmánymódosítást is. Többek közt ezt mondja: „A demokráciát ez a döntés már csak azért sem veszélyeztetheti, mert ideiglenes döntés, ami azt jelenti, hogy a jövő tavasszal elfogadandó alkotmánynak nyilván ezeket a kérdéseket tisztáznia kell.”
Gulyás Gergely maga is többször utalt arra a műsorban, hogy: „Minden nyilatkozatból elhangzik, hogy a jövő tavasszal lesz új alkotmány, tehát ezek a módosítások addig élnek.”
A műsorvezető (Havas Henrik) egy Lázár Jánossal a Népszabadságban megjelent interjúra hivatkozva szarkasztikusan ecsetelte azt, ahogy az Alkotmánybíróság által megsemmisített törvényt a különadóról a Fidesz ismét a Ház elé vitte (ennek érdekében csorbította az Alkotmánybíróság jogkörét, módosította az alkotmányt és az Ab-re vonatkozó törvényt, majd megszavazta újra, még hosszabb visszaható hatállyal, a különadót). Gulyás Gergely szerint ennek van egy praktikus oka: „egy választási ígéret teljesítéséről van szó.” (Arról, hogy a végkielégítések visszaszerezését a Fidesz politikusai kilátásba helyezték.) „Ennek az ígéretnek a betartását szolgálja ez a törvényjavaslat” – mondta Gulyás. Az igazán figyelemreméltó azonban a nyersen önleleplező folytatás volt: „de az is tény, hogy van még három törvénycsomag, amelynek alkotmányellenessé minősítése esetén az idei évi költségvetés akár össze is omolhatna”.
Ennél a mondatnál érdemes megállni egy pillanatra. Nem hallottuk rosszul. Az egyik „fontos ok” – „mert megígérték” – mellett a másik, „méltánylandó”(??) okként meg kell értenünk, a kormány nem engedheti meg magának, hogy alkotmányellenes döntéseit az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánítsa. (És lám, nemcsak a szóban forgó törvény alkotmányellenességéről van szó, hanem további olyan törvényekéről is, amelyek alkotmányellenességével láthatóan a kétharmados többség is tisztában van.) Tiszta sor, hogy azzal lehet a leginkább elejét venni a megsemmisítésüknek, ha az Alkotmánybíróság nem is kap lehetőséget a felülvizsgálatra.
flickr/Nancee_art
A jelenlévők is elmondták a logikus ellenvetést, hogy talán nem muszáj olyan ígéreteket tenni semmilyen választási kampányban, amelyekről tudható, hogy alkotmányosan nem valósíthatók meg. Arról nem is beszélve, hogy a valódi visszaélésekkel szemben léteznek jogállami eszközök is. A kétharmados kormánytöbbség képviselője azonban ismét lefegyverző nyíltsággal tudatta, ő ezt elfogadja, de „az a kérdés, hogy a választók elfogadnák-e”, és tart tőle, hogy széles körben nem. Majd hozzátette, „a kétharmados többség a felelősség teljességét is jelenti ebben az esetben. …ha mi azt mondanánk, hogy a jogállamra tekintettel nem vennénk el ezeket a százmilliós végkielégítéseket, hanem egyedi esetekben, talán a munkaügyi bíróságokon vissza lehet ezeket perelni, nyilvánvalóan ennek a politikai ódiumát egy olyan párt nem vállalhatja…”.
Tűnődhetnénk azon, hogy mi értendő az „egy olyan párt” alatt, amely nem fogadhatja el a meglévő törvényes megoldásokat, és vajon a törvényesség betartásának milyen politikai ódiumai vannak, amelyektől egy „olyan párt” tart, de nem kell tűnődnünk, mert kapunk választ erre is a beszélgetésben: „…a Fidesznek az egyik legnagyobb érdeme az elmúlt 4 évben az volt, hogy a kormánnyal szembeni jogos, iszonyatos elégedetlenséget, sőt széleskörű gyűlöletet, alkotmányos keretek közt tudta tartani… ha a Fidesz a választási kampányban úgy foglalt volna állást, hogy ezeket a végkielégítéseket vagy visszaszerezzük, vagy nem, akkor a választások után a Jobbik erősebb lett volna, mint az MSZP, és a Fidesz lett volna lényegesen gyengébb.”
Eddig is sejtettük, de innentől abszolút világos lehet, hogy a „felelősség teljessége” ebben a felfogásban nem a jogrend tiszteletét jelenti, hanem a kétesen elért népszerűség elvesztése miatti aggodalmat. Azért „kell” ma alkotmányellenes eszközökkel kormányozni, mert a Fidesznek hála, sikerült alkotmányos keretek közt tartani az iszonyatos elégedetlenséget és a gyűlöletet, s most a gyűlölködőket ki kell szolgálni. Ez az okoskodás akkor is fals lenne, ha így és ez történt volna. Mármint hogy a Fidesz ellenzéki politikája a spontán elégedetlenség és gyűlölet elleni erőfeszítésekről és alkotmányos keretek közt tartásáról szólt volna. Az elégedetlenség és a gyűlölet kiszolgálása, akár a joggal szemben is, akkor sem lenne akceptálható. Csakhogy mindannyian itt éltünk az elmúlt években, és emlékszünk, hogy a gyűlölet nem magától keletkezett, hanem gondosan táplálva lett, és éppen nem alkotmányos eszközökkel. Idézzük fel csupán a Kossuth téri hosszú piknik vagy a kordonbontás eseményeit. A Jobbik nem véletlenül vált erőssé, hanem éppen ennek a politikának következményeként.
Ha valóban egy antidemokratikus, alkotmányellenes kormányzással szemben alakult volna ki gyűlölet, akkor egy valóban a gyűlölet ellen tüsténkedő párt most az alkotmányosság helyreállítását tűzné a zászlajára, és nem fordítva: nem az alkotmányellenes ígéreteihez, illetve intézkedéseihez igazítaná az Alkotmányt és az Alkotmánybíróság jogkörét.
Gulyás Gergely láthatóan maga is érzékelte az egész beszélgetésen végighúzódó ellentmondást – a jogállamiságot nehéz védeni és képviselni az intézményi garanciák leépítése közben –, ezért magyarázkodott a vége felé így: „Adódik a kérdés: miért tette most a Fidesz ezt? Azt látni kell, hogy az elmúlt nyolc évnek következményei vannak, s ezek térben és időben is mélyebbek, mintsem egy kormányzás önmaga indokolná. Térben mélyebbek, mert az egész állammal vált bizalmatlanná a társadalom, és időben is mélyebbek, mert még mindig itt van ez a romhalmaz.(…) Nekünk ezt is kezelnünk kell, amikor bizonyos alapvető elvek mentén próbálunk kormányozni, és elfogadom, hogy bizonyos esetekben még akár sérülhetnek is ezek [mármint az alapvető elvek], de mindig van oka, olyan társadalmi indok, ami legalábbis komolyan vehető, és a jelenlegi párt felelőssége, hogy kezelni tudja a helyzetet.”
A Fidesz az elmúlt ciklusokban sikeresen megteremtett egy mítoszt, amely arról szólt, hogy miután valami történelmi tévedés folytán nem ő kormányzott, ez idő alatt minden az ország ellenében történt, minden maga volt a megtestesült rossz. A rosszal szemben folytatott állandó küzdelemben minden eszköz megengedett volt, a parlament, a rendőrség és az igazságszolgáltatás lejáratása, a politikai közélet pankrációvá alakítása, a közbeszéd kocsmai szintre züllesztése. Mindez persze óhatatlanul járt együtt a jogállami intézményekbe vetett bizalom eltűnésével is. Már csak ezért sem maradhat fenn ugyanaz az intézményrendszer, ugyanaz a jogállami eszköztár a jelenlegi ellenzék számára. És ha sikerül magát az intézményrendszert okolni a működésképtelenségért, ha sikerül a bizalomvesztésért való felelősséget kizárólag a korábbi kormányokra hárítani, akkor adott a lehetőség az alkotmányos rend egyoldalú átalakításához.
Ide vág, hogy amikor a műsor egy korábbi pontján a műsorvezető Sólyom Lászlót idézte, aki szerint „az Ab jogkörének csökkentése csak egy lépés volt a lejtőn, ahol ez után már nincs megállás”, Gulyás így reagált: soha nem emlegetik a mondat folytatását, pedig az úgy hangzott: „ezeket a módosításokat csak egy új alkotmányban lehet feloldani”. Csakhogy Sólyom László minden bizonnyal nem arra célzott, hogy helyes szegre akasztani a jogállamiságot, mert egy új alkotmány majd képes lesz helyrehozni, semmissé tenni az átmeneti időben született alkotmányellenes intézkedések sorát és következményeit. Nyilvánvaló, hogy Sólyom egy koherens alkotmány igényét fogalmazta meg az elmúlt hónapokban önkényes beavatkozásokkal inkoherenssé tett jelenlegi alaptörvénnyel szemben.
A tisztánlátás érdekében érdemes az „alkotmányozási kényszer” közfogyasztásra alkalmas „fordítását” megadni. Azért van szükség mindenáron új alaptörvényre,
– hogy az elfedje az alkotmányellenes kormányzati intézkedések dömpingjét, elfedje, hogy ezek védhetetlenül szétzilálták, inkoherenssé tették a Magyar Köztársaság eddig tiszteletben tartott alkotmányát;
– mert az öncélú változtatások visszaállítása arcvesztés nélkül már lehetetlen lenne, és a jelenleg kormányzók minden morális alapot el is veszítettek ahhoz, hogy bárkitől elvárhatnák ennek az alkotmánynak a tiszteletét;
– mert olyan alaptörvényre van szükségük, amely intézményesen is biztosítja a kétharmados többség által elérhető maximális hatalomkoncentrációt;
– mert a korábbi alkotmányt működésképtelennek, alkalmatlannak, lejárt szavatosságúnak kell feltüntetni, ugyanis ezzel kaphatnak csak felmentést napi szintű megsértésének vádja alól, és ez teszi érthetővé, ha meg akarnak szabadulni tőle (és így meg lehet szabadulni minden nemkívánatos jogállami garanciától is, amely akadálya lehet a kontroll nélküli kormányzásnak);
– mert olyan látszatot kell teremteni, hogy mindez az elmúlt kormányok miatt történik, s akkor a közvélemény előtt lehet arra hivatkozni, hogy az alkotmánysértés tulajdonképpen érthető, de majd az újabb, igazi alkotmány biztosítja az alkotmányos rendet, amit persze mindenki tisztelni és szeretni fog.
Ha ezeket a szempontokat értjük, magyarázatot kaphatunk az egymásnak ellentmondó kijelentésekre is. Miként lehetséges például az, hogy van, amikor fontos alapelv a visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalma, és van, amikor nem. Mert vagy azt állítjuk, hogy a Magyar Köztársaság demokratikus jogállam, vagy elfogadjuk a visszaható hatályú jogalkotást, de a kettő együtt nem megy. Erre az érvre Gulyás Gergely azt felelte, hogy a különadóról szóló törvény olyan speciális szabály, amely lerontja az általánost. A válaszaiból azt is leszűrhettük, hogy „a múlttal való leszámolás morális parancsát” MOST fontosabbnak tartja ennél a problémánál. A beszélgetés egy másik részében viszont megtudhattuk, hogy az általa vezetett Alapjogi munkacsoport úgy véli, nem elegendő a jogállamiság fogalmából levezetni a visszamenőleges hatály tilalmát, hanem magába az alkotmányba kell belefoglalni, és akkor a jövőre nézve gátat lehet vetni az ilyen vitáknak. (Az „igazi” alkotmányban tehát majd így lesz.)
Érvelésében közben persze elsikkadt egy másik ellentmondás, az ugyanis, hogy az Alkotmánybíróságnak a különadóról szóló törvény ürügyén megcsonkított jogköre jól jött ahhoz is, hogy egyúttal más alkotmányellenes törvények megsemmisítését is kizárják. (A már idézett mondat: „…van még három törvénycsomag, amelynek alkotmányellenessé minősítése esetén az idei évi költségvetés akár össze is omolhatna”, erről szólt.) Vagyis az Ab jogkörének csorbítását a Fidesz politikusa elfogadhatónak tartja a morális érvekkel alá nem támasztható, a jövőre vonatkozó megalapozatlan választási ígéretek betartása érdekében.
Ugyanez a „következetesség” jellemzi az alkotmány módosításáról alkotott véleményüket is. Egyfelől adott a tény: az új kormány, alig féléves pályafutása során, már nyolc alkalommal változtatta meg az alkotmányt, ráadásul általában önálló képviselői indítványként előterjesztett törvényjavaslatokkal. Másfelől megtudhattuk, hogy Gulyás Gergely nem híve az alkotmány módosítgatásának, és reméli, hogy az új alkotmány olyan rendelkezéseket tartalmaz majd, amelyek kizárják a könnyű módosítás lehetőségét.
Végül egy igazi ínyencség: hogyan értékeli a Fidesz politikusa az Alkotmánybíróság csökkentett terjedelmű felülvizsgálati jogkörét. Sólyom László fent idézett mondatához a következő megjegyzést fűzte: „az Ab léte nagyon fontos, de önmagában nem jogállamisági kérdés. Az jogállamisági kérdés az, hogy a teljes körű jogvédelem biztosított legyen.”
Miklósi Zoltán ellenvetése az volt, hogy ugyan mit jelent a teljes jogvédelem, ha vannak olyan esetek, amelyekben az Ab nem alkalmazhatja teljes jogkörét, ha nem vizsgálhatja például az adózás, a közteherviselés arányosságának érvényesülését, ha vannak az alkotmányban szavak és mondatok, amelyek nem kikényszeríthetők, ha az érvényesülés a kormánytöbbség jóindulatától függ. Gulyás erre azt a meghökkentő feleletet adta, hogy szerinte megmaradt a teljes körű jogvédelem. Megmaradt, mert a diszkrimináció tilalmát az Ab következetesen az emberi méltóságból és az élethez való jogból vezette le, és ő úgy gondolja, hogy csupán az Ab aktivizmusán múlik, mi az, amit megsemmisít. Onnantól kezdve, hogy az emberi méltósághoz való jog védelme biztosított, a teljes körű jogvédelem biztosított. Most törhetjük a fejünket, hogy akkor miért volt érdemes az Alkotmánybíróság jogkörét így csonkolni.
De ezen a ponton én tökéletesen egyetértettem Gulyás Gergellyel. Én is úgy gondolom, hogy az Alkotmánybíróság aktivizmusán sok múlik. Gátat vet-e ennek a jelenlegi alkotmányt, alkotmányos rendet tudatosan szétziláló törvénykezésnek? Csak rajta áll ugyanis, hogy miképpen értelmezi a saját felülvizsgálati jogkörét. Kiterjeszti-e valóban mindazon esetekre, amelyekben sérül az emberi méltósághoz való jog, sőt, felvállalja-e, hogy az alkotmányellenes alkotmánymódosításokat felülvizsgálat tárgyává teszi, vagy netán megvárja, amíg intézményi létét fenyegető szabályokkal teljesen ellehetetlenítik?
Most csak azt rögzítsük: ha Gulyás tényleg komolyan gondolja, amit mondott, az olyan értelmezése az Ab jogkörét szűkítő törvénynek, amely nincs összhangban a kormányzati célokkal, és újfent rávilágít az egész folyamat inkoherens voltára, ad hoc jellegére, elvtelenségére, védhetetlenségére.
*
Gulyás Gergely egyébként a Szabadság Kör tagja. A Szabadság Kör „Jogtipró-díjat” szokott osztani. A honlapjukon megtekinthető egy videó is, amelyen látható, hogy idén Gulyás Gergely vitte a helyszínre – ezúttal Szlovákiába – a díjat, amelyet a Kör által gyűjtött szavazatok alapján kiválasztott személynek adományoznak. Lélegzetvisszafojtva figyelem, ki lesz a következő Jogtipró-díj tulajdonosa.
