Strasbourgé a végső szó

• Nyomtatás

Részletek

2014. november 09. vasárnap, 05:12

Dunai T. Ilona

2010-es hatalomra jutása után a Fidesz szisztematikusan bontotta le a fékek és ellensúlyok rendszerét. Kasztrálta az Alkotmánybíróságot, majd saját delegáltjaival töltötte fel a mindenkori kormány legjelentősebb ellensúlyaként számon tartott testületet. Kilenc évre biztosan bebetonozták Polt Pétert a legfőbb ügyészi pozícióba, és létrehozták az egyszemélyes vezetésű Országos Bírói Hivatalt, amelynek élére Handó Tündét, Szájer József feleségét ültették.

A kormánypártok elsőként az Alkotmánybíróság (Ab) tagjainak jelölési metódusát változtatták meg, majd a megüresedett alkotmánybírói székekbe saját jelöltjeiket választották meg. Egy újabb alkotmánymódosítással pedig jelentősen korlátozták az Ab hatásköreit. Ezzel párhuzamosan átalakították a bírói igazgatási szervezetet. Az Alaptörvényt nyíltan kritizáló, a jobboldali igazságügyi csomag alkotmányosságát megtámadó Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság elnökét a Kúria kialakításának okán elmozdították tisztségéből. A korábbi, testületi vezetésű Országos Igazságszolgáltatási Tanács feladatait az egyszemélyi vezetésű Országos Bírósági Hivatalra ruházták át, amelynek hatásköreit még rendkívüli módon ki is szélesítették. Elnökét a kétharmados hatalom választotta meg kilenc évre. A bírók mindenható vezetője ezután Orbán Viktor személyes jóbarátja, a Fidesz egyik európai parlamenti képviselőjének Szájer Józsefnek a felesége, Handó Tünde lett.

Handó Tündéről nyilván sok mindent le lehet írni, annyi azonban bizonyos, hogy tevékenységének első időszaka összeforrott az ügyáthelyezés intézményével, illetve annak összes hazai, illetve külhoni kritikájával. A peráthelyezésekre 2012 februárjától az év októberéig került sor, több mint negyven polgári-, és kilenc büntetőügyben. A büntetőügyek között volt két kiemelt jelentőségű, amelyek a regnáló hatalom szempontjából a politikai ellenfelek folyamatos támadására kiválónak bizonyultak. Ugyanis mind a Sukoró-ügy, mind a BKV-, vagy más néven Hagyó-per a politikai riválisok lejáratásának klasszikus aduászává vált. Hogy ezen perekben még a 2014-es választások előtt döntés szülessen, elsődleges – bár később feleslegesnek bizonyult – célja volt a kormánypártnak. Az, hogy egyikben sincs még elsőfokú ítélet sem, nem a Nemzeti Együttműködés Rendszerén múlott, bár nyugodtan kijelenthető, hogy ennek érdekében minden olyan jogi eszközt felhasználtak, amelyet az általuk újjászervezet ítélkezési rendszer lehetővé tett számukra.

A kétharmados hatalom az ügyáthelyezés jogi feltételeit több lépésben teremtette meg. 2011-ben az újonnan létrehozott Országos Bírósági Hivatal elnökéhez, a kilenc évre kinevezett Handó Tündéhez, valamint Polt Péter legfőbb ügyészhez delegálta azt a jogot, hogy a törvényileg illetékes bíróság helyett egy másik bírósághoz küldjenek kiemelt büntetőügyeket. A jogszabályi alapot ehhez a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (Bszi.) 62., 63. és 64. §-aiban, valamint a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (Be.) 20/A. §-ában teremtették meg a jogalkotók 2011 nyarán. Az Alkotmánybíróság azonban 2011. december 20-án, mint alkotmányba és nemzetközi jogba ütközőt, megsemmisítette ezeket a jogszabályhelyeket.

Erre válaszul a Fidesz 2011. december 31-én az Alaptörvény Átmeneti Rendelkezései közé emelte az ügyáthelyezések intézményét, ezáltal a következőket rögzítette: 11. cikk (3,4) bekezdés: (3) Az Alaptörvény XXVIII. cikkének (1) bekezdésében biztosított ésszerű határidőn belüli bírói döntéshez való alapjog érvényesülése érdekében mindaddig, amíg a bíróságok kiegyensúlyozott ügyterhelése nem valósul meg, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke bármely ügy tárgyalására az általános illetékességű bíróságtól eltérő, de azonos hatáskörű bíróságot jelölhet ki.(4) Az alaptörvény XXVIII. cikkének (1) bekezdésében biztosított ésszerű határidőn belüli bírói döntéshez való alapjog érvényesülése érdekében mindaddig, amíg a bíróságok kiegyensúlyozott ügyterhelése nem valósul meg, a legfőbb ügyész, mint az Alaptörvény 29. cikke alapján az igazságszolgáltatás közreműködőjeként működő ügyészség vezetője és irányítója az általános illetékességű bíróságtól eltérő, de azonos hatáskörű bíróság előtti vádemelésre adhat utasítást.

Az új lehetőséget példás gyorsasággal alkalmazták is. 2012. január 5-én Handó Tünde kinevezte a Fővárosi Törvényszék elnökévé Fazekas Sándort, aki már január 17-én élt az új jogszabályok adta lehetőségével, és indítványozta a néhány hete hivatalban lévő OBH-elnöknél, hogy a Hagyó Miklós és 14 társa ellen bűnszervezetben elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt indult büntetőeljárás lefolytatására más bíróságot jelöljenek ki, méghozzá a bíróság „országos átlagot meghaladó” leterheltsége miatt. A BKV-per vádiratát az iktatópecsét szerint 2012. január 11-én érkeztették a Fővárosi Törvényszéken, ahol Fazekas – kinevezése után mindössze néhány nappal – úgy ítélte meg, hogy az ügyet át kell helyezni, így ezt indítványozta Handó Tündénél. Arra hivatkoztak, hogy a Fővárosi Törvényszéken nemcsak a bírók leterheltsége, hanem a súlyos tárgyalóterem-hiány miatt sem lehetséges a tárgyalás lefolytatása. Később kiderült, hogy mindössze négy százalékpontot nyert Handó Tünde, amikor a Kecskeméti Törvényszéket jelölte ki a fővárosi helyett, a két bíróság között ugyanis mindössze ekkora különbség volt leterheltségben. De nem ez volt a döntés egyetlen gyenge pontja.

Az áthelyezést úgy indítványozták, hogy még nem volt készen az ügyek áthelyezését megalapozó eljárási rend, csupán egy tervezet keringett a bíróságok között. 2012. február 16-án, négy nappal az eljárásrendet megalkotó OBH elnöki határozat előtt elsőként két ügyet helyeztek át vidéki bíróságokra. Az egyik a Hagyó-ügy, a másik pedig a balassagyarmati bíróságra áttett 28 vádlottas „kalózper”. Mindkét ügyben a védők Strasbourghoz, illetve az Alkotmánybírósághoz fordultak. A két strasbourgi beadvány között azonban majd két hét telt el. Nem tűnik nagy különbségnek, de a közeljövőben sokat fog számítani.

Nemrég ugyanis egyes hírportálok megszellőztették, hogy hamarosan döntés születik Strasbourgban, méghozzá a „kalózper” kapcsán. Ha esetlegesen ott kimondja Strasbourg, amit egyébként a magyar Alkotmánybíróság legutóbb 2013 decemberében mondott ki, miszerint a rendelkezések a tisztességes eljárás két követelményét, így a törvényes bíróhoz való jogot, illetve a pártatlan bírósághoz való jogot is sértették, akkor egy igen érdekes helyzet állhat elő. De kanyarodjunk egy pillanatra vissza az itthoni eseményekhez..

Az Alkotmánybírósághoz a BKV-ügy vádlottjainak védői, Bánáti János, Kádár András, Bárándy Péter és további ügyvédek 2012. április 20-án fordultak panaszukkal, amelyben azt kifogásolták, hogy az OBH vezetője jogorvoslat biztosítása nélkül jelölt ki bíróságot az ügy tárgyalására. Ez ügyben egyébként 2013 tavaszán meghallgatták – igaz, zárt ajtók mögött – Handó Tündét is. A meghallgatás után megjelent közleményében az OBH elnöke kijelentette: jogalkalmazóként a mindenkor hatályos jogszabályok szerint járt el. Itt meg kell jegyezni: a másik, politikailag kényes kiemelt ügyben, a Sukoró-perben az áthelyezésről szóló döntést az után hozták meg, hogy már biztosított volt a döntés elleni jogorvoslati lehetőség, amely a két, fent említett ügy esetében még nem állt rendelkezésre.

Újabb fordulóponthoz érkezett a peráthelyezések kérdése 2012 decemberében. Az áthelyezésre lehetőséget adó átmeneti rendelkezéseket az Ab visszamenőleges hatállyal megsemmisítette, ám a Fidesz nem engedett. Magyarország Alaptörvényének negyedik – 2013. március 26-án hatályba lépő – módosításával a kétharmados Országgyűlés beemelte az Alaptörvénybe a bíróságok közötti ügyáthelyezés intézményét. A 27. cikk (4) bekezdése kimondta, hogy az ésszerű határidőn belüli bírói döntéshez való alapjog érvényesülése és a bíróságok kiegyensúlyozott ügyterhelése érdekében sarkalatos törvényben meghatározottak szerint az Országos Bírósági Hivatal elnöke sarkalatos törvényben meghatározott ügyek tárgyalására az általános illetékességű bíróságtól eltérő, azonos hatáskörű bíróságot jelölhet ki. A negyedik módosítás egyes rendelkezései kapcsán megfogalmazott nemzetközi bírálatok hatására azonban a hatalom Magyarország Alaptörvényének ötödik módosításával 2013. október 1-jével hatályon kívül helyezte az Alaptörvény egyes rendelkezéseit, köztük a 27. cikk 4. bekezdését is.

2013. december 5-én jött az újabb – már említett – alkotmánybírósági verdikt, amely úgy tűnt, pontot tesz az ügy végére. A testület kifejtette, hogy az Alaptörvényben az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló Egyezménnyel összhangban előírt, a törvény által felállított bíróságra vonatkozó követelmény magába foglalja a törvényes bíróhoz való jogot, vagyis a törvényben előre meghatározott hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróságon működő, előre megállapított ügyelosztási rend szerint kijelölt bíróhoz való jogot. A törvényes bíróhoz való jog garanciális érvényesülése alól az ügyáthelyezéseket lehetővé tevő rendelkezések úgy engedtek kivételt, hogy nem határozták meg az áthelyezések feltételeit. A szabályozás az eljáró bíróság kijelölését az OBH elnökének szabad belátására bízta, ami a törvényes bíróhoz való jog sérelmére vezetett. Az Ab továbbá megállapította: a garanciális elemeket nélkülöző szabályozás a pártatlan bírósághoz való jog követelményeit is sértette. Megállapították továbbá, hogy a vizsgált rendelkezések az Alaptörvényből és az Egyezményből egyaránt következő követelménynek, a pártatlanságnak és a pártatlanság látszatának nem tettek eleget. Emellett alaptörvény-ellenesnek és az Egyezménybe ütközőnek ítélte az Alkotmánybíróság, hogy a törvényhozó egyáltalán nem biztosított jogorvoslatot az érintettek számára az Országos Bírósági Hivatal elnökének ügyáthelyező határozata ellen.

Az Ab döntése után több mint egy héttel reagált az eseményekre a Kecskeméti Bíróság, amely 1.B.73/2012/292. sz. végzésében (B/2) megállapította illetékességének hiányát, és áttette az ügyet az eredetileg illetékes Fővárosi Törvényszékhez. A törvényszék arra hivatkozott, hogy az AB döntésének következtében az előtte „folyamatban lévő eljárás mögött jelenleg nincs hatályos törvény, illetve hatályos alaptörvényi klauzula”, ezért a bíróságnak „nincs törvényes, az eljárási szabályokon alapuló illetékessége”.

A kecskeméti döntést követően jogi pingpong mérkőzés kezdődött, amelyet – vélelmezhetően – befolyásolt a 2014 tavaszán megtartott országgyűlési választás. Mert mi is következett az egyértelmű Ab döntés, illetve a több tucat tárgyalási napot lezavaró Kecskeméti Bíróság döntése után?

2014. január 7-én 31.B.254/2013/2. sz. végzésében (B/3) a Fővárosi Törvényszék szintén megállapította az illetékességének hiányát, és az iratokat felterjesztette a Kúriához az eljáró bíróság kijelölése céljából. A törvényszék arra hivatkozott, hogy a tárgyalás megkezdése után az illetékesség rögzül, és a Be. 308. §-ában (ahol azok a helyzetek szerepelnek, amelyekben a tárgyalás megkezdése után is helye van az illetékessége hiánya miatti áttételnek) nem található a tárgybelihez hasonló ok. A törvényszék kifejtette: „függetlenül attól, hogy az eljárás lefolytatására utóbb alaptörvény-ellenesnek bizonyult jogszabály alapján került más, azonos hatáskörű bíróság kijelölésre, az illetékesség rögzült, így a büntetőeljárást annak a bíróságnak kell lefolytatnia és befejeznie, ahol a tárgyalást megkezdték.” A törvényszék hivatkozott még arra, hogy ez az értelmezés áll összhangban az eljárások időszerű befejezésének követelményével, amely komoly sérelmet szenvedne, ha az eljárás újraindulna a Fővárosi Törvényszéken, míg az ügyáthelyezést lehetővé tévő „alaptörvény-ellenes rendelkezés csupán elvont jogsérelmet” okozott. A Fővárosi Törvényszék végzése azonban nem tartalmazott jogorvoslati kioktatást: ezt észlelve az illetékes Kúria visszaküldte a végzést a Fővárosi Törvényszéknek, hogy biztosítsa a fellebbezés lehetőségét az érintettek számára. A törvényszék ezt követően azzal a kiegészítéssel küldte meg a végzést, hogy az ellen az érintettek fellebbezhetnek a Fővárosi Ítélőtáblához. A védők természetesen fellebbeztek a törvényszék végzése ellen.

Hagyó Miklós védője 2014. február 24-én kelt fellebbezésében rögzítette: a magyar jogrendszer alapelve, hogy jogszabály nem lehet ellentétes az Alaptörvénnyel, az Ab döntése mindenkire kötelező, maga az Ab rögzítette a határozatában, hogy az alkotmányjogi panasz alapján megsemmisített jogszabály a testület eljárására okot adó ügyben nem alkalmazható. Kádár András azzal érvelt, hogy ezen indokok mellett összeegyeztethetetlen az alkotmányos jogértelmezés követelményével, ha a jogalkalmazó az Alaptörvénynél alacsonyabb rendű, szintű jogforrásra (a büntetőeljárási törvényre) hivatkozva próbálja meg az Ab döntését negligálni és azt az abszolút jogellenes helyzetet legalizálni, hogy a Kecskeméti Törvényszék az eljárásának alapjául szolgáló – és az Ab döntése értelmében az adott ügyben nem alkalmazható – normák alkotmányellenességének és nemzetközi jogba ütközésének kimondása után a „nullum judicium sine lege” elvet megsértve folytatja az eljárást.

2014. február 19-én kelt fellebbezésében a másodrendű vádlott, Mesterházy Ernő védője hangsúlyozta: „az Ab határozatban kifejtett alkotmányos indokok elsőbbséget élveznek az illetékességre vonatkozó szabályokkal [szemben]. Az alkotmányos indokok figyelmen kívül hagyása súlyosan sérti a tisztességes (fair) eljárás követelményét, példátlan eset lenne a magyar joggyakorlatban, hogy olyan bíróság jár el egy kiemelt jelentőségű ügyben, amelynek kijelölésére alkotmányellenesen került sor.”

Az ügyben a következő labdát a Fővárosi Ítélőtábla dobta fel, rögtön az országgyűlési választások után három nappal. 2014. április 9-én a 3.Bpkf.10369/2014/3. sz. végzésében az Ítélőtábla (B/10) eljárási okra hivatkozva hatályon kívül helyezte a Fővárosi Törvényszék végzését, és visszaküldte az ügy iratait a Kecskeméti Törvényszékre. Az érvelés lényege az volt, hogy a Be. nem általában zárja ki a tárgyalás megkezdését követően foganatosított áttétel elleni fellebbezést, hanem csak bizonyos esetekben, és az Ab-döntésre hivatkozó áttétel nem tartozik ezek közé. Ezért a Kecskeméti Törvényszéknek fellebbezési jogot kellett volna biztosítania a decemberi végzés ellen, amely – mivel ez elmaradt – nem emelkedett jogerőre, így a Fővárosi Törvényszék nem is kezelhette és vehette volna lajstromba új ügyként a kérelmezők elleni eljárást, s így abban döntést sem hozhatott volna. A Fővárosi Ítélőtábla azt is megállapította, hogy az OBH elnökének kijelölését követően a Fővárosi Törvényszék egyébként is az ügy elintézésből kizárt bíróságnak minősül. Az ítélőtábla – azon túlmenően, hogy említést tett arról, hogy a kérelmezők, illetve védőik fellebbeztek a Fővárosi Törvényszék döntése ellen – a védők érveivel egyáltalán nem foglalkozott.

2014. április 23-án a Kecskemét Törvényszék arra hivatkozva, hogy negatív illetékességi összeütközés alakult ki különböző ítélőtáblák illetékességi területén lévő bíróságok között, az ügyet megküldte a Kúriának.

A Kúria 2014. május 5-én Bkk.I.591/2014/3. sz. végzésében (B/12) megállapította, hogy valamennyi az ügyben addig eljárt bíróság tévedett valamilyen mértékben, és arra a következtetésre jutott, hogy van olyan negatív hatásköri összeütközés, amely az eljáró bíróságnak a Kúria általi kijelölését szükségessé teszi. A Kúria arra az álláspontra helyezkedett, hogy „kifejezett alkotmánybírósági rendelkezés hiányában […] a folyamatban lévő büntetőeljárásra nem hat ki az, ha az Alkotmánybíróság megállapítja a már hatályon kívül helyezett eljárásjogi természetű törvényhelyek alaptörvény-ellenességét.” Megállapították, hogy az eljárás jogerős befejezését követően megnyílik az Ab lehetősége az alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazása alapján befejezett büntetőeljárás felülvizsgálatának elrendelésére, „jelen ügyben azonban nincs olyan bírósági határozat, amely az Alkotmánybíróság által megsemmisíthető lenne, mivel az ügy első fokon folyamatban van, abban ügydöntő határozat nem született”. Ennek a gondolatmenetnek a végigvitele azonban ahhoz az abszurd eredményhez vezet, hogy ha már a büntetőeljárás menetében nyilvánvalóvá válik egy alkalmazott szabály alaptörvény-ellenessége, akkor is le kell folytatni az eljárást két fokon, és csak azután lehet az alaptörvény-ellenesség jogkövetkezményeit érvényesíteni, hogy a mindenki számára egyértelműen jogellenes eljárásban hozott döntés – akár évekkel később – jogerőssé válik.

A Kúria végkövetkeztetése tartalmilag megegyezik a Fővárosi Törvényszék álláspontjával: mivel azzal, hogy az – egyébként alaptörvény- és egyezményellenesen – kijelölt Kecskeméti Törvényszék tárgyalni kezdte az ügyet, illetékessége rögzült, és nem merült fel a Be. 308. §-ában foglalt azon okok egyike sem, amelyek a tárgyalás megkezdése után az áttételt kötelezővé teszik, ezért a Kúria az eljárás folytatására a Kecskeméti Törvényszéket jelölte ki. A Kúria a döntésével a BKV-ügyben az eljárás lefolytatására egy olyan bíróságot jelölt ki, amely – az illetékességét megalapozó jogszabály alkotmányellenességének és egyezményellenességének alkotmánybírósági kimondását követően – maga is jelezte, hogy nem tekinthető törvényes bíróságnak (illetve bírónak), mivel „nincs törvényes, az eljárási szabályokon nyugvó illetékessége”. Ráadásul mindezt a Kúria úgy tette, hogy egyértelműen negligálta a kérdéses jogszabályoknak az alkotmányjogi panasz alapját képező eljárásokban való alkalmazhatatlanságát expressis verbis rögzítő alkotmánybírósági útmutatást.

A Kúria döntése után a BKV-ügy vádlottjai újra Strasbourghoz fordultak, pontosabban eredeti kérelmüket kiegészítették két vonatkozásban: a fegyverek egyenlőségének és az indokolt döntéshez való jognak az érvényesülése kapcsán.

A fegyveregyenlőség elvének sérelme miatt a védők azt kérték Strasbourgtól: a fegyverek egyenlőségének az első strasbourgi beadványban felvetett sérelmét abban a vonatkozásban is vizsgálják meg, hogy amikor a Kecskeméti Törvényszék az ügy iratait felterjesztette a Kúriának az eljáró bíróság kijelölése végett, az ügyészség módot kapott álláspontja kifejtésére, míg a védelem számára ezt a lehetőséget az eljáró bíróságok nem biztosították. Azzal, hogy erre a védelem nem kapott lehetőséget, a vád pedig igen, e tekintetben sérült a fenn említett elv, ezáltal a kérelmezők tisztességes eljáráshoz fűződő joga.

Sérült továbbá az indokolt döntéshez való jog. Azok a bírói fórumok (Kúria, Fővárosi Törvényszék, Fővárosi Ítélőtábla), amelyek a fegyveregyenlőség elvének fenti csorbítása ellenére abban a helyzetben voltak, hogy megismerhették a vádlottak, illetve védőiknek az üggyel kapcsolatos álláspontját és érveit, ezekre döntésük indokolásában semmilyen módon nem reflektáltak, így szükségszerűen nem érvényesülhetett az indokolt döntéshez való jog egyik – a Strasbourgi Bíróság esetjogában – kiemelt fontosságúnak minősített funkciója.

A Hagyó-ügy védői kérelmezték, hogy ügyüket Strasbourg tárgyalja soron kívül. Ha ugyanis a Strasbourg csak a büntetőeljárás befejezése után hozza meg a vádlottak reményei szerint rájuk nézve kedvező döntését (a magyar Alkotmánybíróság is a tisztességes eljáráshoz való jogukba ütközőnek találta az eljáró bíróság OBH-elnök általi kijelölését), akkor az a hatályos magyar szabályozás értelmében az eljárásuk újranyitását fogja eredményezni. Tekintetbe véve a BKV-ügy bonyolultságát és a terheltek nagy számát, ez azt fogja jelenteni, hogy a vádlottak összességében akár több mint egy évtizeden át állhatnak büntetőeljárás hatálya alatt, hiszen már most majdnem öt éve folyik az eljárás, és még az elsőfokú ítélet meghozatala sincs belátható közelségben.

Ugorjunk most vissza az elejére! Kiderült időközben, hogy a BKV-per védőinek indítványát a soron kívüliségre Strasbourg nem fogadta be. A balassagyarmati kalózper védőinek indítványát – és itt lehet jelentősége annak a két hétnek – viszont igen. Namármost, ha abban a politikailag irreleváns ügyben Strasbourg végül meghozza a döntését, akkor új helyzet állhat elő. Mert akkor már nemcsak a magyar Alkotmánybíróság mondja ki a peráthelyezéseknél a már említett elvek sérelmét, hanem a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság is. Azt már tudjuk, hogy az Alkotmánybíróság döntését különböző jogi hókuszpókuszokkal meg tudták kerülni. Egy strasbourgi döntéssel ezt már nem tudják eljátszani, arra a kétharmad is kevés. Az ő döntésükkel szemben nem lesz a NER-nek gyógyszere, maximum az időhúzás. Azt viszont már tapasztalatból tudhatjuk: ez nagyon jól megy nekik.

­­­­­­­­­­­­­­­

A szerk. megj.: A szerző joghallgató. A név – kérésének megfelelően – álnév, mert témája miatt már eddig is ki volt téve politikai zaklatásoknak. Korábbi írása: A nokiás doboz legendája és a valóság

• < Előző
• Következő >