Ez így nem lesz jó – néhány megjegyzés a hétfői tüntetéshez
- Részletek
- Mihancsik Zsófia
- 2014. november 18. kedd, 05:35
- Mihancsik Zsófia
Nem jó, hogy tegnap a Kossuth téri tüntetés szervezői utcára vittek több ezer embert, majd a sorsukra hagyták őket.
Történt, hogy a tüntetés szónoki programja gyorsan véget ért, majd az egyik szervező rövid úton véget vetett a demonstrációnak: közölte, hogy kösz, mára ennyi volt. A tüntetők azonban nyilván nem ezt vagy nem ennyit vártak, és maradtak a téren. Ha másért nem, azért, mert még együtt akartak lenni, vitatkozni, beszélgetni meg skandálni, és kipróbálni az erejüket azzal, hogy kordont bontanak – ami, tudjuk, nem tilos, ha az „alkotmányos jogainkat korlátozzák, mert mégis csak volt itt egy rendszerváltás” –, és előrenyomulnak a parlament lépcsőjéig. Az egyik szervező már az ATV-ben ült és nyilatkozott, amikor a tüntetők éppen elkezdtek farkasszemet nézni a rendőrökkel. Ilyet tilos csinálni! Ez felelőtlenség. Az emberek dühe, aktivitása, vágya a megszólalásra nem játékszer, nem arra való, hogy néhány önjelölt népvezér kipróbálja rajtuk az elképzeléseit. Nem mentség a tapasztalatlanság: ha ebben az országban élnek, láttak már néhány tüntetést, és ha szervezésre vállalkoztak, kötelező tudniuk, hogy nemcsak összegyűjteni kell tudni az embereket, hanem biztonságban haza is kell vinni őket.
Tüntetők és rendőrök a Kossuth téren – MTI /Marjai János
Nem jó, hogy a tüntetés szónokai meg a tömeg elbeszéltek egymás mellett.
A szervező szónokok az elmúlt huszonöt évet akarták elsöpörni (Horváth András és Nagy Emília középiskolai tanárnő volt a kivétel). Az is világosan kiderült – már korábbi nyilatkozataikból, de a szónoklataikból is –, hogy ők rendszeren az 1989 után kialakult demokratikus rendszert értik, a harmadik köztársaság kiépített rendszerét, és nem azt az emberellenes autokráciát, köztársaság nélkül, amit Orbán csinált belőle. A tömeg láthatóan nem így gondolta, és nem erre számított. Ők Orbán meg az egész rendszerszerűen működtetett korrupciója ellen mentek ki a Kossuth térre is, ahogy a korábbi tüntetésekre is. Ezért miközben a facebookos szervezők szájából el sem hangzott a Fidesz és Orbán neve – legfeljebb egyszer, Bajnai és Gyurcsány nevével együtt –, a tömeg a szónoklatok hatásszüneteiben ezúttal is „Orbán takarodj”-t meg „diktátor”-t skandált, noha ez többnyire egyáltalán nem jött oda. Én arra tippelek, hogy rengeteg ember ezért is maradt ott a Kossuth téren: nem élte ki az indulatait, márpedig tüntetni azért jár az ember, hogy a dühének, az elégedetlenségének, az elkeseredettségének és a változtatási vágyának másokkal együtt hangot adjon. A szónokok erre a maguk huszonöt évről szóló elméleteivel kevés lehetőséget adtak. Márpedig ha nincs összhang szónok és tömeg közt, ez további, esetleg mások, profibb szervezők által meghirdetett utcai demonstrációktól veheti el az emberek kedvét. És, egyelőre, más reményünk nincs, mint ez a látványos aktivizálódás. (Az uniós zászlókért ismételten hálás vagyok a tüntetőknek.)
MTI/Mohai Balázs
Nem jó, sőt életveszélyes demagógia az elmúlt huszonöt év leváltását követelni.
A rendszerváltás után Magyarországon kiépült a liberális demokrácia: a többpártrendszer, a szabad választások, az az intézményháló, amely arra szolgál, hogy megakadályozza, hogy a végrehajtó hatalom (a kormány) gátlástalanul és naponta visszaéljen a felhatalmazásával – például elnyomorítson embermilliókat, mert a vezetője úgy gondolja, hogy a hozzá hű közép- és felső-középosztály kistafírozása megér annyit, hogy cserébe kiszolgáltatott gyerekek és felnőttek tömegét süllyessze le a szegénységbe. Piacelvű lett a gazdaság, a vállalkozás szabadságával és a teljesítmények versenyével együtt. Kiépült a jogállam, amely megint csak nem üres szólam, mert arról szól, hogy a hatalomközelieknek nincs menlevelük a rendőrség, ügyészség, bíróság és mindenféle hatóságok előtti eljárásban, és arról szól, hogy a jog minket, állampolgárokat véd a hatalom és bárki önkényes eljárása ellen. Azaz épp fordítva, mint ma. Elkezdett megváltozni a polgárok gondolkodásmódja: erről az első ombudsmanok tudnának mesélni, vagy a Fidesz-kormány által megszüntetett Egészségbiztosítási Felügyelet elnöke, akikhez egyre több önérzetes és öntudatos polgár fordult a sérelmével. És bármennyire természetes is ma már ez: szabadok lettünk. Sok tekintetben: például ideológiai kényszerek, kötelező hovatartozások nélkül élhettünk (ma már nem), vagy jogunk lett szabadon mozogni a világban (ez még egyelőre megvan, csak sokunknak pénze nincs hozzá). Ezek nélkül az intézmények és jogok nélkül mi, polgárok, védtelenek vagyunk, individuumként is, választott csoportunk tagjaként is, de a szakmánkban és a munkánkban is.
Ezt a rendszert nem lehet kidobni, eltemetni, leváltani. Mert nincs helyette más. Helyette Orbán vagy Putyin meg Erdogan rendszere van. Akkor sem szabad kidobni, ha nem működött és nem fejlődött óramű pontossággal az elmúlt huszonöt évben. Akkor sem szabad, ha tele volt tévutakkal, mellékhatásokkal, hibákkal, sőt bűnökkel és visszaélésekkel is.
Erre a rendszerre úgy kellene vigyáznunk, mint a szemünk fényére. Le kell tudni kaparni róla mindazt a sarat, amelyet „az összes korrupt alak” (hogy az egyik szónokot idézzem), a „hatalmi elit” rádobált az elmúlt huszonöt évben – akiket, nem mellesleg, mindig mi választottunk meg! Pontosan olyanok voltak, mint a mindenkori többség ebben az országban! Csak azt csinálták, amit megengedtünk nekik. Tükörbe néz mindenki, aki őket nézi. Azok az ifjabb emberek is, akiket évtizede „nem érdekel” a politika és a közélet. Ők ugyanis azzal hagyták jóvá a többség választását, hogy fütyültek a közügyekre, nem álltak sorompóba, nem alakították ki a maguk szerveződéseit, nem követelték ki a helyüket a nap alatt. Amihez joguk volt és van, ahhoz viszont nincs, hogy elszidják a rendszert, benne azokat a polgártársaikat, akik nélkülük tették azt, ami az erejükből telt.
A ma aktivizálódó ifjak és tüntetésszervezők láthatóan azt hiszik (és sajnos nem ők az elsők), hogy az önszerveződés, amelyet most megint megváltásként emlegetnek, az elmúlt huszonöt év egész rendszerének a helyettesítésére való. Nem „pusztán” arra, hogy létrehozzák a saját fórumaikat, civil erőt mutassanak az intézmények, így a pártok és a kormány megregulázására, hagyják kiválasztódni a saját vezetőiket, akik az ő törekvéseik képviseletére és a közügyek intézésére is alkalmasak. Ez sajnos pontosan az a demagógia, amely csak újabb demagógokat hozhat felszínre. Mindenki, aki elhiszi és elhiteti, hogy a bázisdemokrácia a megoldás, mert nem hajlandó tudomásul venni, hogy a bázisdemokrácia szervezetei is hierarchizálódnak előbb-utóbb; mindenki, aki azt hiszi, hogy „a nép” jól elkormányoz majd egy országot, az a még nagyobb csőd, a teljes anarchia felé visz bennünket. Esetleg Orbán kezére játszik, mert a Fidesz ellen egyre izzóbb népharagot átfordítani a demokratikus rendszer és minden képviselője és intézménye elleni haraggá, ennél jobbat Orbán nem is kívánhatna. Így nemcsak a tehetetlen és szétforgácsolt ellenzék nem akadályozza őt további áldásos tevékenységében, hanem a nép aktív része is a totális zsákutcába kormányozza önmagát, és a végén itt lesz ő a TEK-jével mint az anarchiába vagy polgárháborúba süllyedő ország megváltója.
Nincs mit védeni a mai ellenzéki pártokon, és sajnos valóban nincs mit kezdeni velük, noha egyenlőségjel sem tehető közéjük, sőt még a vezetőik közé sem (Bajnai vagy Gyurcsány sohasem volt Orbán, nem voltak gátlástalan országpusztítók, pláne nem oligarchaépítő szakembek). De aki ma pártellenes hangulatot szít, aki azt a demagógiát üvölti a színpadról vagy a televízióból, hogy minden párt takarodjon, az a pártot mint olyat, mint a természetes módon érdek- és értéktagolt társadalmak politikai képviseletét is hitelteleníti hosszú időre. Azokat a majdani pártokat is, amelyek előbb-utóbb kinőnek az ő szeretetre épülő önszerveződő közösségeikből. Képviseleti demokrácia intézményesült politikai képviselet nélkül nincs. Nincs a nézetek, az érdekek, az értékek, a kívánatosnak tartott irányok intézményesült képviselete nélkül. Éppen azért nincs, mert mi tízmillióan sohasem akarunk majd az életünk minden napján önszerveződni vagy éppen döntéseket hozni az ország sorsáról. Mert a szabadság valóban azt is jelenti, hogy dönthetünk úgy, hogy az életünk csak a magánviszonyainkról szól. De általában a pártellenes hangulatot felkorbácsolni – mert van az korbácsolás nélkül is – szerintem megint csak egy lépés a káosz felé. A képviseleti demokrácia alternatívája ugyanis: vagy folyamatosan önbíráskodunk, naponta megtépünk mindenkit az utcán, aki nem úgy gondolkozik, mint mi, vagy olyan (egypárti) hatalmat engedünk garázdálkodni, amelyik az adóhatósággal teszi tönkre a konkurenciánkat (és persze bízunk benne, hogy mi a kivételezettek és nem a tönkretettek között leszünk, mármint ha beszállunk a talpnyalók és a pénzvisszacsorgatók mókuskerekébe).
A közfelháborodás napjának résztvevői Budapesten, a Kossuth téren. Az AP amerikai hírügynökség szerint több mint tízezren – Fotó: MTI/Soós Lajos
És végül egy apróság: nem jó művi felháborodást színlelve (vagy belehergelve magunkat) ordítani a színpadon.
Egyszerűen hamis. Nem jó népvezéri pózban gesztikulálni. Mert hiteltelen. Egyáltalán: nem jó eljátszani a nagy szónok szerepét, mert nem volt nagy szónok a színpadon. És szerintem az se jó, ha háromszor elküldjük a picsába azt, ami ellen tüntetünk. A közönséges beszéd nem az ifjúság ismérve, és nem is az őszinte beszéd bizonyítéka. Ugyanolyan mesterkélt „lazaság”, mint ha torka szakadtából üvölt az (vagy éppen Erdős Virág tehetségű költőnek hiszi magát), aki lehetne önmaga, beszélhetne a saját tempója és vérmérséklete szerint is. Hitelesen. Önkontroll, kedveseim! A népszónok szerepe valóban szerep, de nem szabad, hogy a nép érezze rajta a szerepmázat. Mert nem fog hinni a szónoknak. És előbb-utóbb az ügyben sem.
De az ilyen apróságok megtanulhatók. Gyakorlat teszi a mestert, és én őszintén drukkolok! Abban viszont csak reménykedem, hogy az is korrigálható, ami a fejekben van.