rss      tw      fb
Keres

Miért avatkozik be Oroszország Magyarország belügyeibe?



A Galamus olvasóit már nem lepi meg, ha a fontos híreket, politikusi megnyilatkozásokat a magyar hírügynökség elhallgat. Így történt ez most is, amikor Szijjártó Péter magyar külügyminiszter Moszkvában találkozott Lavrov orosz külügyminiszterrel.


Közös sajtóértekezletet tartottak, ahol Lavrov az alábbi kijelentést tette – a világ hírügynökségei szó szerint idézték: „Azt hiszem, mi már réges-régen hangsúlyozzuk, hogy felelőtlenség a NATO vég nélküli bővítése, ez olyan hiba, amely aláássa Európa stabilitását.” Egyébként sokakat meglep, hogy ma már Gorbacsov is arról beszél, hogy a világ új hidegháború küszöbén áll, amiért a Nyugat a felelős, és hogy a NATO keleti bővítésének „rövidlátó politikája” vezetett az ukrán válsághoz.


Magyarországon 1997-ben népszavazás volt a NATO-csatlakozásról, és a magyar szavazók 85 százaléka döntött úgy, hogy csatlakozni kíván. Ma az orosz külügyminiszter, magyar kollégája mellett állva (!) kijelentheti, hogy az ő kormánya már „réges-rég” mondja, hogy a NATO-hoz való csatlakozás „felelőtlenség”, az aláássa a békét Európában. Szijjártó úr nem emelte fel a szavát, nem világosította fel orosz kollégáját, hogy nem dolga beleavatkozni a NATO szövetség vagy éppen Magyarország belügyeibe, hiszen a magyar szavazók támogatták a belépést. Udvariatlan dolog ezt „felelőtlenségnek” nevezni, sőt azt állítani, hogy a NATO-hoz való csatlakozás hozzájárul az európai stabilitás „aláásásához”!


Szijjártó csak mosolygott.


Az orosz vezetés kritizálja a NATO-hoz való magyar csatlakozást, de ezt a kormány nem tartja „beavatkozásnak”, csak azt, amikor az amerikai kormány aggodalmának ad hangot, hogy Orbánék igencsak készségesen szolgálják ki az orosz kormány gazdasági és politikai érdekeit. Akkor azt harsogják, hogy ez beavatkozás a magyar belügyekbe.


Magyarország jelentkezett a NATO-ba, vállalta, hogy elkötelezett a szövetség normáihoz. Ma az amerikaiak egyre inkább úgy látják, hogy az Orbán-kormány semmibe veszi a szövetséget, Amerika-ellenes hecckampányt folytat, és közben élvezi a NATO és a Nyugat által nyújtott lehetőségeket, támogatásokat és kedvezményeket.


Obama elnök eddig kesztyűs kézzel bánt az Orbán-kormánnyal. A jobboldali republikánusok, ha hatalomra kerülnek, nem lesznek ennyire udvariasak. Keményen értésére fogják adni Orbánnak, ha még akkor hivatalban lesz, hogy vagy kilép a NATO-ból, vagy betartja az elveit. Putyin orosz miniszterelnök álma egyébként is az, hogy az Oroszország, Belorusszia és Kazahsztán által létrehozott Eurázsiai Gazdasági Unió terjeszkedik majd, abba Magyarországot és Bulgáriát is meghívná, és talán a jövőben Magyarország újra Oroszország szövetségese lehet!


Orbán azzal magyarázza a Putyin-flörtöt, hogy az ország „geopolitikai helyzetéből fakadó gazdasági érdekeit megpróbálja megvédeni”. Miféle geopolitikai helyzetről beszél? Románia közelebb van Oroszországhoz, de ott felelős politikusnak nem jut eszébe Moszkvához dörgölőzni.


Orbán azt is kijelentette, hogy Magyarországot oroszbarátnak nevezni „szamárság”, mert „Magyarország magyarbarát”. Nyugaton úgy gondolják, hogy a „magyarbarát” politika az lenne, ha Magyarország megbízható szövetségessé válna, és a kormány megszüntetné a korrupt Putyin rezsimmel folytatott energiaboltot, valamint a gyomorforgató Amerika-ellenes propagandát.



Forrás: Facebook

A Nyugat Orbán Viktor személyét ma már hiteltelennek tartja, megbízhatatlan, összevissza beszélő politikusnak, aki lehetetlen helyzetbe manőverezte magát. Személye és kaotikus hintapolitikája elfogadhatatlan teher az a nyugati szövetség számára. A kérdés egyre inkább az, talál-e elfogadható politikust a pártja, olyat, aki felválthatja őt a kormányfői poszton.


Kovács Zoltán főszerkesztő nemrég az írta az ÉS-ben, hogy Orbán Viktor lesz az első magyar kormányfő, aki valószínűleg nem lesz képes demokratikus körülmények között távozni a politikai életből.


Ámen.




Lázár György