A korrupciózás mint vegyi fegyver – Választási utónapló 10. (befejező) rész
- Részletek
- 2014. december 15. hétfő, 03:34
- Mihályi Péter
„Egy vegyi anyag akkor alkalmas katonai felhasználásra, ha kellően mérgező, viszonylag könnyen kezelhető, megfelelően stabil, illetve könnyen és nagy mennyiségben előállítható.” (Wikipédia)
Régóta mondogatom, hogy a korrupciót közös erővel bűnbakká tette meg az ország. A magyar közvélemény így vezeti le a kapitalizmussal, a globalizációval, a bürokráciával és parlamenti pártok rendszerére épülő, közvetett demokráciával szembeni idegenkedését. Persze ez egyáltalán nem magyar sajátosság – Amerikától Zimbabwéig mindenütt mélyen meggyökeresedett sok-sok emberben az a vélekedés, hogy a korrupció minden baj forrása. A korrupt Wall Street-i bankárok felelősek a világméretű pénzügyi válságért, (1) a korrupt miniszterek pedig azért, hogy fekete Afrika egyik hajdanán prosperáló országa a tönk szélén vergődik évtizedek óta.
Magyarországon egyébként – jogi értelemben – korrupció nevű konkrét bűntett nincs is. A régi, 1978-as bűntetőtörvénykönyvben ez a szó egyszer sem szerepelt, és az új, 2012-es Btk. is csak fejezetcímként beszél „korrupciós bűncselekményekről”. Konkrétan csak vesztegetés, befolyás vásárlása, illetve befolyással való üzérkedés megnevezésű bűncselekmények léteznek. Mindez azonban a legkevésbé sem zavarja a köznyelvet, amely a különféle napi bírósági tudósítások és hírlapi gyanúsítgatások nyomán tucatnyi olyan gazdasági bűncselekményt sorol a korrupció kategóriájába, amely valójában más jellegű (adócsalás, hivatali visszaélés, hanyag és hűtlen kezelés, sikkasztás stb.). Jó példa erre a már jogerős ítélettel évekkel ezelőtt lezárult ún. Zuschlag-ügy, amelyet jobboldali politikai erők visszatérően emlegetnek a szocialista párthoz köthető, égbekiáltó korrupciós ügyként. Ezzel szemben a tény az, hogy a bíróság Zuschlag Jánost és tettestársait csalás, okirathamisítás és bűnpártolás miatt marasztalta el. Korrupcióról nem hogy az ítéletben, de még a vádiratban sem volt szó!
A mából visszatekintve jól látható, hogy a korrupciózás már az MDF kormányzása idején is elsőszámú kommunikációs fegyverré vált, amelyet a pártok azóta egyre nagyobb magabiztossággal – mind az országos, mind a helyi politikában – gátlás nélkül használnak lejárató kampányaikban. (2) Részint populista ösztönből, részint racionális számításból és részben tudatlanságból is. Minden konstruktív javaslat – emeljük vagy csökkentsük az adókat, hol építsünk a faluban járdát stb. – szükségszerűen kétélű fegyver. Van, aki egyetért a javaslattal, van, aki nem. A negatív kampánynak – a célponton kívül – nincs ellenérdekeltje. A korrupció vádja pedig kellően mérgező, könnyen kezelhető és nagy mennyiségben stabilan előállítható.
Mennyi az annyi?
Szemben sokak őszinte hitével, nem a korrupció, hanem a túlméretezett állam és az ebből következő pazarlás, a kedvezőtlen természeti adottságok, az évtizedeken át folytatott, tudatos eladósodás, az 1994 óta folytatott eszement agrárpolitika, a megállíthatatlannak tűnő népességfogyás és az EU-pénzek célszerűtlen felhasználása miatt tart ott az ország, ahol tart. A jól hangzó, a közelmúltban felbukkant jelszó – „Nem tudunk annyit adózni, amennyit loptok” – közgazdasági nonszensz.
A december 4-ei tüntetés – Népszabadság/Móricz-Sabján Simon
Forrás: nol.hu
Kíséreljük meg megbecsülni az arányokat! 2012-ben a 100 leggazdagabb magyar összvagyona 2224 Mrd Ft volt. Tételezzük fel a legrosszabbat (ami nyilván képtelenség), azt, hogy ez mind lopott pénz, korrupt módon összeszedett vagyon, meg még azt is, hogy ezt a vagyont a legutóbbi 10 év során halmozták fel (ami ugyancsak biztosan túlzás). Ha ez mind igaz lenne, akkor is csak azt mondhatnánk, hogy a leggazdagabbak által évente „ellopott” pénz nagyságrendileg 200 milliárd forint, ami az éves GDP-nek kevesebb, mint 1 százaléka. Csak összehasonlításképpen: az államháztartás éves adóbevétele 16 ezer milliárd forint. Vagyis 80-szor annyi, mint amennyit feltételezésünk szerint a gazdagok ellophattak.
De érdemes végiggondolni az ismert adatokat egy másik megközelítésből is. A mostani korrupciós botrány középpontjában az áfacsalások állnak. Konkrétan erre panaszkodtak az amerikaiak is. Nos, az uniós módszertan szerint becsült áfahiány éves szinten kb. 1000 milliárd forint. Bármilyen erkölcstelen dolog is a szervezett áfacsalás, amikor pár tucatnyi fehérgalléros bűnöző búzát, étolajat, cukrot stb. utaztat keresztül-kasul az Európai Unión belül (részben ténylegesen, részben csak papíron), ez alighanem csak a kisebbik részét teszi ki a hiányzó 1000 milliárdnak. Ebben az utóbbi nagy számban ugyanis benne van az a veszteség is, amely úgy keletkezik, hogy évente ezrével mennek csődbe jobb sorsra érdemes, normális vállalkozások, amelyek milliós áfahátralékokat hagynak maguk mögött, és ami még fontosabb, benne van az a veszteség, amely úgy keletkezik, hogy mi átlagos állampolgárok, sok millió fogyasztó számla nélkül vásárolunk árut is, szolgáltatásokat is. „Megcsináljuk okosban – mondja nekünk a szerelő –, úgy sokkal olcsóbb.” Mi meg rábólintunk. Ha majd valaki egyszer komolyan utánaszámol, lehetséges, hogy itt fogja megtalálni a hiányzó 1000 milliárd nagyobbik részét.
És kéretik végiggondolni még a következő összefüggést is. A korrupció – definíció szerint – a már megtermelt jövedelmek újraelosztása. Magyar adja a pénzt magyarnak – ettől se több, se kevesebb nem lesz a GDP. Paradox módon, az esetek többségében a valódi korrupció a jövedelmek kiegyenlítése irányában hat. Amikor egy építési vállalkozó hárommillió forinttal megvesztegeti a polgármestert, a leggazdagabbaktól áramlik a jövedelem a közepesen gazdagok vagy éppenséggel az alacsonykeresetűek felé. Ha a megvesztegetésre költött vállalkozói pénz egy párt kasszájába kerül, abból – legnagyobb arányban – apparátusi béreket, nyomdaszámlákat és benzint fognak vásárolni.
Visszafelé fúj a szél
Mint azt megtapasztalhattuk, a Fidesz a 2010-es választási kampány során minden korábbit felülmúló mértékben használta a korrupciózás fegyverét. A Fidesz jogi kabinetje nevében Balsai István – a későbbi alkotmánybíró – a 2002-2010-es kormányzati periódus „13 legmocskosabb ügyének” kivizsgálására tett ígéretet. Egy másik megszólalás során a párt 10+1 ügyet nevezett meg, amit azután Lázár János, a Fidesz akkor felemelkedő embere még két üggyel egészített ki. Így épült fel a már jó előre beharangozott „elszámoltatási” kampány, amelyet előbb Papcsák Ferenc, később két éven át Budai Gyula kormánybiztos vitt a saját nevében.
A Fidesz 2010 és 2014 között mindvégig bátran élt a korrupciózás technikájával, mert úgy tűnt, hogy ez tényleg úgy működik, mint a vegyi fegyver: olcsó, gyorsan öl, vagy ha nem öl, akkor legalább maradandó politikai károsodást okoz. A 2011 tavaszán közreadott Széll Kálmán tervben még attól sem riadtak vissza, hogy az adóhatóságot is korrupcióval vádolják: „Bonyolult, rosszul szervezett, túlszabályozott volt az adózás és adóbeszedés rendszere, az egészet behálózta a korrupció.” Nyilván úgy gondolták, hogy ez a vád csakis az elődök fejére hullik majd vissza. Nem így történt!
Mint ahogyan az az igazi vegyi fegyverek esetében a világtörténelemben már többször is megesett, amikor váratlanul megfordul a széljárás, a támadók kénytelenek nyelni a mérget. Nem kétséges, hogy a mi esetünkben a széljárás megfordulásának pillanata a Napi Gazdaság online kiadásának 2014. október 16-i, délutáni híréhez kötődik. A részletek azonban egyáltalán nem világosak, és könnyen lehet, hogy még éveket kell várnunk, amíg ezekre fény derül. Majd megtudjuk egy következő Wikilieaksből, vagy majd egyszer megírja emlékiratait André Goodfriend, az ügyben kulcsszereplővé avanzsált amerikai diplomata, az Egyesült Államok nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. Gyanúm szerint a Napi szerkesztőségében valami fatális félreértés történt, de az is lehet, hogy az ügy valamiképpen kapcsolódik a Simicska–Orbán-párharchoz. És az is elképzelhető, hogy a Fidesz kommunikátorai és háttérbeli politikacsinálói gyanútlanul besétáltak a washingtoni külügyminisztérium és a 2013 óta Budapesten szolgáló Goodfriend által ügyesen felépített csapdába.
Mint arra ma még mindenki emlékszik, a Napi, ez a kormányközeli médium hozta először nyilvánosságra azt az amerikai nagykövetségtől kapott információt, miszerint „bizonyos magyar magánszemélyekről úgy találták, hogy nem jogosultak az Egyesült Államokba történő belépésre (…) mert (…) korrupciós cselekményekben vesznek részt vagy ezekből hasznot húznak.” A közvélemény számára a hír jelentőségét és hitelességét egyszerre erősítette meg az a tény, hogy kormányközeli forrásból származik, és az, hogy a hír mögött végső soron az amerikai követség állt. Csakhogy azt a közvélemény gyorsan elfelejtette, hogy a Napi Gazdaság első tudósításának főcíme így szólt: „Amerikai cégek ellen vizsgálódik a NAV”. Az egyébként terjedelmes írás további részéből pedig valami olyasmi kép körvonalazódott, hogy az adóhatóság az Ökotárs alapítvány korrupciógyanús ügyei (3) után most már amerikai cégeket is hasonló gyanúval illet. Csak napokkal-hetekkel később derült ki, hogy – a jereváni rádió régi viccét idézve – „nem osztogatnak, hanem fosztogatnak”. Vagyis nem az Ökotárs civiljeit tiltották ki korrupció miatt az Egyesült Államokból, hanem Vida Ildikót, az adóhatóság (NAV) elnökét és más kormányzati tisztségviselőket, és a NAV sem amerikai cégeket vizsgál, hanem az amerikai cégek által, magyar cégek ellen benyújtott áfacsalási panaszokat, illetve éppen az a baj, hogy ezt nem tette hónapokon át.
Harold Wilson angol miniszterelnöknek tulajdonítják a mondást, miszerint „egy hét is nagy idő a politikában”. Hát ez nálunk is beigazolódott. Amióta tart a kitiltási botrány, egymást érik a kormányellenes tüntetések. Két közvélemény-kutatás eredménye is azt bizonyítja, hogy a botrány hatására a Fidesz rövid idő alatt annyi támogatót vesztett, mint még egyetlen párt sem a rendszerváltás óta. Az a tény, hogy az Egyesült Államok kormánya – sőt még az ellenzéke is – Orbán Viktor kormányára sütötte rá a korrupció bélyegét, kivédhetetlen csapásnak tűnik.
Az történt, ami általában történni szokott: a különféle társadalmi hatások összegződtek. Így felerősödött az a hatás is, amelyet a Magyar Bálint nevéhez kapcsolódó „maffiaállam-koncepció” korábban kiváltott. Idén tavasszal még úgy tűnt – és én ezt éppen a Galamus hasábjain meg is írtam –, hogy Magyar kampánya nem hat igazán a közvéleményre, egyebek között azért nem, mert a maffiahasonlat alapjában véve tartalmilag is téves. Az amerikaiak által indított politikai kampány azonban visszamenőleg is hitelesítette Magyar akcióját. Paradox módon éppen azért, mert a Fidesz évek óta használta a korrupciózás fegyverét saját vélt vagy valós politikai ellenfeleinek lejáratására, így ez a fajta fegyverhasználat – az egyébként jogászi precizitással mindig nagyon óvatosan fogalmazó amerikai diplomácia kezében – olyan mértékben legitimmé vált, hogy a Fidesz sem vonhatja kétségbe. (Lásd az újabban sokszor elismételt új orbáni jelszót: „zéró tolerancia a korrupcióval szemben”.)
A következő hónapok majd megmutatják, hogy ez a támadókra visszahullott vegyi fegyver valóban maradandó és gyógyíthatatlan károkat okozott-e Orbán Viktor rezsimjének. Egyelőre úgy tűnik, hogy igen. A Fidesz-katonák fejvesztetten kapkodnak, egymásra mutogatnak, korrupciós híreket szivárogtatnak ki a saját frontharcostársaikról, és rosszabbnál-rosszabb kommunikációs mentőötletekhez (4) folyamodnak. Egy minden esetre biztos: azt követően, hogy 2014-ben a Fidesz három választást is fölényesen megnyert, a mostani helyzetre senki sem számított. A szabadság, a demokrácia és a köztársaság hívei ennél szebb karácsonyi ajándékot nem is kaphattak volna.
(1) „Ez egy ember okozta válság. Nagyon egyszerűen kifejezem magamat: loptak, csaltak, hazudtak, hamisítottak, eltitkolták a valóságos tényeket, és mindezt azért tették, hogy minél több pénzhez juthassanak. Vagyis kapzsiság, mértéktelenség húzódik meg a mostani pénzügyi válság legmélyebb dimenziójában.” Ezt vajon ki mondhatta? Elárulom: Orbán Viktor, a Protestáns Fórum és a THÉMA Egyesület budapesti konferenciáján, 2008. október 16-án.
(2) Vélhetően Csurka István, az MDF akkori alelnöke, a korszak egyik legbefolyásosabb közéleti személyisége volt az úttörője ennek a folyamatnak. Ld. 1992 augusztusában, a Magyar Fórumban közzétett hírhedt dolgozatát „Néhány gondolat a rendszerváltozás két esztendeje és az MDF új programja kapcsán” címmel. Ebben kétszer is hangsúlyos módon szerepel a korrupció kifejezés. 1.) „Ahhoz, hogy a gulyáskommunizmus végtelen korrupciója után világos demokrácia és szabatos rend legyen, ellenőrzésre van szükség, törvényekre és a törvények betartására.” 2.) „Meghirdettük a kisvállalkozás támogatását, elsőbbségét, de nem tudtuk helyzetbe hozni ezt a réteget. Nem tudtunk fellépni a korrupció, a vagyonátjátszások, a jogilag lefedett rablás és nemzeti vagyon külföldre síbolása ellen.” Újraközölve itt.
(3) Az Ökotárs-ügy úgy kezdődött, hogy közvetlenül a 2014-es parlamenti választás után Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár Vidar Helgesen norvég európaügyi miniszternek írt levelében bírálta a Norvég Alapba tartozó Norvég Civil Támogatási Alap működését, azt állítva, hogy a lebonyolításával a finanszírozó országok által megbízott Ökotárs Alapítvány „több szállal és nyíltan” kötődik egy magyar politikai párthoz, az LMP-hez.
(4) Az internetadó ötlete október 21-én jelent meg, öt nappal a Napi Gazdaság cikke után és egy nappal azután, hogy az amerikai nagykövetség sajtótájékoztatón közölte: hat magyart, köztük köztisztviselő(ke)t, tiltottak ki az Egyesült Államokból. Október 22-én Lázár János bejelentette, hogy államreform következik, és ennek egyik pontja az állami alkalmazottak számának csökkentése. November 14-én, négy nappal Vida Ildikó „tolmácsot kérek” botránya után, a kormány közölte, hogy az amerikai dohánygyártókat sújtó különadót fog bevezetni. A kötelező drogteszt ötletét december 6-án dobták be, két nappal azután, hogy az ellenzéki republikánusok egyik vezetője, Orbán korábbi támogatója, McCain szenátor „neofasiszta diktátornak” minősítette a magyar kormányfőt.
